Legszebb könyvborítók 2. (Summer Forever Projekt 1.)

Sziasztok! A halloweeni, karácsonyi és a Valentin napi projekthét után 4. alkalommal is összeült (nem szó szerint) pár blogger, hogy különböző, ezúttal nyári témában, posztokkal szórakoztassa olvasóit vagy csak kiélje íráskényszerét. Ha nem szúrom el a beillesztést akkor mindegyikőjük blogja megtekinthető lesz alul, hozzájuk is kukkantsatok be! 
Most először én is csatlakoztam, így július 9-ig több nyári témájú bejegyzésre is számíthattok tőlem, a szokásos júniusi olvasmányaim poszt mellet. Az első, amivel készültem a Legszebb könyvborítók 2. része, amit ígértem is, hogy lesz mivel igencsak borítómániás vagyok. Ezúttal az összes nyárias lesz. Remélem tetszeni fog neketek, de elég is a dumából, kezdjük!

Először, amiket már olvastam is nem csak a borítója tetszett meg:

Ez egy gyönyörű könyv kívül-belül, értékelést még  nem írtam róla, de tervezek. Fatörzsön üldögélő pár a víz felett, idilli jelenet egy nagy részben idilli könyvhöz. Nekem nagyon tetszenek a színei, a kompozíció és hogy tényleg illik a történethez is. Imádtam a könyvet és nagyon tetszik a borító is.

Erről a könyvről már írtam, ha nem olvastátok ide kattintva megtehetitek. Ebből kiderül, hogy mit is gondolok magáról a könyvről és hogy nem állunk a legjobb viszonyban egymással. Viszont ezt félretéve a borítója nagyon tetszik, szépen is néz ki, de ami igazán jó benne, hogy megjeleníti a legjobb részét a könyvnek, vagy legalábbis ami nekem a legjobban tetszett. Ebből kitalálhattátok, ha nem is olvastátok, hogy a biciklizés nagy szerepet játszik benne. És ezt nagyszerűen ábrázolja a borító, kis tenger, nyári ruha és egy biciklizni készülő pár, szuper!

Na, ez a borító érdekes. Ugyanis, aki ránéz azonnal arra gondolom szerintem, hogy nyár van, programok, meg lazulás a vízparton. Ehhez képest ez a könyv a téli szünetben játszódik. Most gondolhatnánk, hogy biztos Ausztráliában, a trópusokon vagy egyéb télen is meleg helyen, de nem. Ehhez a szép nyári borítóhoz egy olyan történet jár, ami New York-ban játszódik, a téli szünetben. Hidegben. Ennek ellenére szerintem ez egy cuki nyári borító, ezért került bele ebbe a listába.

Ez se egy nyári történet és a borító se egyértelműen az, de szerintem nagyon szép és sugall egy jó adag nyárias hangulatot. Zöld fű, rózsaszín víz... Mondjatok, amit akartok nekem ez nyári. Mellesleg a történet is fantasztikus és illik a borítóhoz.

Ha még nem gondoltok elég furának, mert olyan borítókat hozok, amiknek vagy a története nem nyári, vagy a borító nem eléggé az, akkor most tuti fogtok. Ugyanis ez a könyv nem nyáron játszódik, nagyon messze van a nyári hangulattól, már csak a témája miatt is és én mégis ide soroltam. Nekem se jut eszembe erről a tengerparton üldögélés, a napozás vagy ilyen szokásos nyári tevékenységek, hanem egy teljesen más, de mégis nyári napszak jut eszembe. A hajnal, amikor a leghidegebb van, ezért fel kell öltöznöd, hogy kiülhess kicsit a tópartra. Hallgathasd, ahogy minden csöndes, majd szépen lassan minden megtelik élettel és a hőmérséklet drasztikusan felszökik. Ez nekem nyári. Pár átvirrasztott júniusi osztálykirándulás jut róla eszembe.

Jó, ne aggódjatok azért normális nyári borítókat is tudok hozni. Ugyan a történet most sem nyári, de a borító már igencsak. Nyári lustálkodás, amikor nem akarsz kikelni az ágyból inkább olvasgatsz még fekve. (Ne zavarjon sekit, hogy a lány ír és nem olvas :D)

Utolsó nyári borítós könyv, amit olvastam is. Ez nagyon eltér az előzőektől, mert rajzolt, de én nagyon szeretem és végre a történet is nyári. Tökéletes könyed ks olvasmány, ezt nagyszerűen tükröző borítóval.


Könyvek, amiket nem olvastam, de megtetszett a borítójuk:

Ezt mondhatni majdnem olvastam, mert az első részét kivégeztem. De mivel az első részt és a folytatásait az olvasás után legszívesebben szó szerint kivégeztem volna, ezért se ezt se a második részt nem olvastam. Elsőnek, másodiknak a borítója se tetszett, de meglepve tapasztaltam, hogy ennek igen. Tetszik, ahogy a lány még kicsit víztől kócos hajjal andalog vissza a szállására gondolom a mezőn keresztül. Ha viszont ez Belly akar lenni (minden bizonnyal), akkor én a helyében nem andalognék ilyen nyugodtan, mert könnyen meglehet, hogy a házban engem talál egy pisztollyal. És akkor elgondolkozhat róla, jól viselkedett e az első részben :D.

Újabb csodás borító, ölelkező pár a türkizkék tengernek a partján. Imádom. Lehet el is olvasom a borító miatt. Mondjuk talán előbb el kéne olvasnom, legalább a fülszöveget.

Még egy Sarah Dessen könyv. Úgy látszik ő csupa nyárias könyvet ír, gyönyörű borítókkal. (Volt még egy, ami bele akartam rakni, de úgy gondoltam két SD elég lesz) Felszabadult lány, alkonyatkor a tengerben, nyárias és nagyon tetszik. Magyarul nem jelent meg.

Gondoltam zárásként legyen egy magyar is, így ezt hoztam. Festményszerű borító, szép Balaton és virágok. Nyugodt, magyar és tényleg tetszik.

Ez lett volna a 2. Legszebb könyvborítók bejegyzésem a nyár nevében, remélem tetszett. Ha igen ne tartsd magadban és kukkants be a Nyári projekthét többi részvevőjéhez is!


@Virág_Blogger @Sol @BarbyMalik0112 @neverhood @csokitorta @NagyDorka @Ashley_Redwood @sateenkaarigirl @perpetua @Gothic01 @AliceBertrand @M_Annie_99 @Vicky3 @VNoémi @FairyDust @molly_ @Mira_Könyvespolca_blog @_RókaLány @AniTiger @Niitaa @pveronika @Valentine_Wiggin @Judy22 @Beatrice8

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó bejegyzés lett! ...és bele kötök itt is: szerintem a Hex hall borítók nem szépek. :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szerintem igen, de máskor is nyugodtan köss bele, én is bele fogok nálad :D

      Törlés
  2. Az egy kis őrültséget olvastam és imádtam*-* Olvasd el te is!:)

    VálaszTörlés
  3. Könyvborítók nézegetése mellett nem ártana a magyar helyesírás alapjait is elsajátítani, ha már könyvekkel foglalkozik valaki.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen az észrevételt, igyekszem.

    VálaszTörlés

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene