Novemberi összegző

Sziasztok!
Csak úgy elrepült a november. Faragtam tököt Haloweenre. Ijesztgettem az embereket az utakon és az oktatómat, miközben vezetni tanultam, közben százszor megkérdőjeleztem egyáltalán akarok-e vezetni :D. Voltam Leigh Bardugo dedikáláson, ami hatalmas élmény volt. Voltam versenyeken. Pénteken részt vettem a IV. Globális Klímasztrájkon.

Filmek/sorozatok:
Apával és nagybátyámmal megnéztük az Utazókat. Egy-egy rész kihagyással és az engem nem érdeklő jelenetek átpörgetésével végignéztem a Skam 2. évadát újra. Suliban a csoportunkkal és ofővel megnéztük a Monthy Python and the Holy Grail-t, magyar címén a Gyalog galopp-ot és a V, mint Vérbosszút. Újranéztem az Outlander 1. évadának 2. részét. Apával néztem 3 rész Last Week Tonight with John Olivert. Tesómmal megnéztük a moziban a Frozen 2.-t. Megnéztem a Kőgazdak ázsiaiakat.

Könyvek
Olvasások
Hála a két kötelezőnek ez a hónap is elég gyászosra sikerült. Mindössze 9 könyvet olvastam el. Ebből 1 kevesebb, mint 100 oldal. Kettő kötelező. Hármat angolul olvastam. 1 újraolvasás. Összesen 2950 oldal, a legkisebb szám az évben, épp csak lemaradva a szeptember mögött. A TBR listámról a 13-ból 6-ot olvastam. Szóval szörnyű, de ez van csak azt tehetem, hogy következő hónapban jobban igyekszem a kötelezők maradékával. Alig várom, hogy végre több jó könyvet elolvashassak egymás után! A siránkozás után nézzük is miket olvastam.


★★★★
Kötelezőt kellett volna olvasnom, de elszúrtam, mert nem fogok szünetben péntek este kilenckor elkezdeni egy kötelezőt. Valamit viszont csak olvasni akartam szóval itt jött be a képbe ez a rövid limonádé könyv. 

Tartom a véleményem az előző rész óta, hogy ezek nem normálisak. Tök dilisek! :DD. És messze túl élénk a fantáziájuk. Azt hiszem a könyv 90%-ban csak fogtam a fejem. Hogy mit össze szerencsétlenkedtek! 

A borító rosszul néz ki, olyan émelygős. 

Vannak jobb könyvek, a műfajon belül is, de a célnak megfelel, kikapcsolt és gyorsan végeztem vele. Egyébként meg kis cuki regény gyagyás szereplőkkel és rengeteg felnőtt tartalommal, de főleg beszéd szintjén :D.

★★★★★
Újraolvasás után: 
8 hónapja olvastam először, de nagyon újra akartam már olvasni. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy pont novemner 9-én kezdtem el és, hogy akkor még úgy volt, hogy pár nap múlva találkozok az írónővel. Az utóbbi ugyan nem sikerült, de újraolvastam és nagyon élveztem a véleményemet nem tudom semmivel kiegészíteni. :D

és fél
Igazán nem akarok senkit megbántani, aki szerette, biztos vannak benne értékek, de ezeket egyszerűen nem tudtam értékelni, így akik szeretik, kérem ne olvassák el az értékelésem.
Szööööörnyűűű. 9 napi szenvedés volt nekem. Azért Az arany embert olvastam előbb, bár azt fogjuk később venni, mert úgy voltam vele, hogy előbb a rosszat aztán jobbat. Ez a jobb lett volna az én fejemben a Vörös és fekete. Nem tudom ezt honnan szedtem, hogy nem ért fel az elvárásomhoz, ami igazán nem volt magas, csak annyi, hogy jobb, mint Az arany ember, az biztos. Rosszabb volt! Sokkal.
Az egyetlen jó dolog vele kapcsolatban a borító, amivel én olvastam, az tényleg jól néz ki.
Minden más…. hát nem.
A legnagyobb problémám az volt, hogy nem találtam benne, egyetlen egy szimpatikus szereplőt se! Voltak mellékszereplők, akiket kicsit kevésbé utáltam, esetleg semlegesek voltak, de ez volt a maximum, amit elértek. Illetve nem, volt egy szereplő, egy lapig szerepelt, éppen szökött a városból, mert elege volt, hogy nem hagyják békében élni, na vele együtt tudtam érezni pár percig. Sajnos a főszereplő, nevezetesen Julien Sorrel az ács fia és életem megkeserítője 454 oldalon keresztül a legutáltabb szereplők között szerepelt, szépen vezetve a népes társaságot. Gőgös, képmutató, meggondolatlan, gőze sincs róla mit akar és össze-vissza cselekszik! Őt szorosan követi Mathilde és de Rénalné. Aztán jött mindenki más, aki csak azért nem szerepel itt név szerint és azért nem utálom őket annyira, mert nem szerepeltek annyit, mint az első három emített. Mindenki csak feltételezget és biztos benne hogy neki van igaza, mindenki unatkozik, szenved, hogy milyen rossz időket élnek, mennyivel jobb volt régen, mennyire belefáradtak a képmutatásba és a semmittevésbe. Teljesen leszívott a könyv.
Teljesen más világ volt az, mint a mai. “Pótolhatják-e az újságok valaha is a plébánost?” Hmm… Mint mondtam, nem mai könyv, bár nem látok sok hasonlóságot az újság és a plèbános között.
Semmit nem értettem, de főleg nem a szereplők döntéseit és gondolatait:
1.“ennyi a szerelem?” Előbb azt mondta nem szerelmes, akkor hogy lenne már ennyi!
Miért csinálja? Nem értem. Nem értem ezt a könyvet! Gyengeelméjű lennék? :D
2.Mathilde-ot nem Julien érdekli, hanem a kaland. Julien meg teljesítmémyként néz rá, ahogy de Rénálnéra is nézett, amikor vele volt.
3.“Megérdemli, hogy parancsoljon nekem, hiszen majdnem megölt.” mondotta ó rideg, csúnya de szép és persze gőgös, mint mindenki más, Mathilde, akinél valamiért ez hősi tett.
4.“Be kell vallanom, elég furcsa, hogy megharagudtam azokért a szavakért [Engem nem szeret, aki imádom önt?!], amikből csak tisztelet és szeretet ragyogott” – szintén a végtelen bölcsességű és gyors reakcióidejű Mathilde gondolata. Igeeen? Nem mondod! Akkor mégis miért tetted? Vagy erre miért nem jöttél rá hamarabb?! Na, nem mintha bármi jelentősége is lenne, a továbbiakon nem változtatna én meg már rég lemondtam rólatok.
Illetve, ha bárki kérné, hogy egy mondatban foglaljam össze, miért nem tetszett a könyv, akkor ezt az idézetet eleveníteném fel: “Bizonyára lesznek szeretőim, de csak kis hitvány rongyok…” szólotta az ó bölcs Julien Sorrel, fő”hős”ünk.
A végén, csak, hogy növeljék a zavart szerető No.2. és Julien ilyenekkel kezdett el dobálozni: “Rólam, aki a felesége vagyok!” Öööö…. Nem. Már hogy lennél? “férjed vagyok.” He? Most komolyan nem vettem észre és ezek valamikor összeházasodtak?? De nem, valószínűleg csak úgy mondták.
Ezen kívül voltak dolgok, amik inkább az én hibám, nem a könyvé. Nem értettem pontosan a történelmi hátteret, azt a politikai légkört, ami akkor uralkodott. Nagy vonalakban tudom csak, minden ilyen rész untatott és nem volt jó hatással a könyvről alkotott véleményemre, hogy nagyon sok ilyen rész volt.
Egyébként legalább elmondhatom magamról őszintén, hogy elolvastam, ez fakton se gyakori, ha pár nappal le is csúsztam a határidőről.
Összegezve utáltam, egy szenvedés volt az egész, túl hosszú, túl sok politika, utálatos szereplők, nevetséges szeretői kapcsolatok(szó szerint, röhögtünk rajta órán barátnőmmel) és egy teljesen más világ, mint a mai, egyszerűen nem bírtam azonosulni vele, de még megérteni se.

★★★★és fél
Kicsit se elkésve, két nappal a témahét kezdete előtt kezdtem el olvasni a könyvet, de mentségemre szóljon, hogy még aznap be is fejeztem. De persze ez a könyvet dicséri inkább, nem engem :D.
Az első részt imádtam és pont jó időpontban ollvastam, így egy kedvenc címkét is nyert magának. Ez ugyan nem, de ettől függetlenül imádtam!
Barcelonában nem voltam és őszintén nem is tervezek, de ez a könyv majdnem rávett :D. Nagyon jó volt Lia lelkesedését olvasni, amikor a városról volt szó :). Amivel én is nagyon azonosulni tudtam, azok a tengeres jelenetek voltak. Pár millió embertársammal együtt, én is imádom a tengert. Teljesen át tudtam érezni azt a nyugalmat és boldogságot, amit a karakterekben keltett.
Igazából majdnem az egész nyaralásnak nagyon jó hangulata volt, imádtam. Könnyen oda tudtam képzelni magam melléjük, kivéve, hogy ezekről a helyekről(a Sagrada Família kivételével) még nem hallottam, ezért nem tudtam hogy néznek ki, de igyekeztem elképzelni :D.
Jó pontot jelentett nálam, hogy Szabi ilyen jó kapcsolatot ápol az anyukájával. Itt már tudtam, hogy nagy baj nem lehet és nem is lett, megkönnyebbülésemre. Végig nagyon szerettem a srácot. Jó a végén volt egy kis kilengés, de az nem az ő hibája volt. Ugyan kicsit erőteljesen reagált, de megértettem. Jó volt látni, ahogy szépen lassan egyre jobban nyit Lia felé.
Lia ahogy az lenni szokott már az elejétől kicsit problémásabb eset volt. Nem látta a helyzetét más szemszögből, csak a sajátjából. Az apja iránti odaadását se tudtam teljesen megérteni úgy, hogy az anyjával élt. Nem fordult meg a fejében, hogy az apja miért nem maradt közelebb/vitte magával vagy hogy mennyivel egyszerűbb úgy egész jó kapcsolatot ápolni egy szülőddel, hogy az nincs melletted minden nap, nem kell nevelnie? Emellett a lelépést sosem tekintettem helyes döntésnek. Úgy legalábbis, ahogy ő akarja végképp nem. De ettől eltekintve egy jó szereplő volt, tetszett, hogy szeret olvasni és nem hagyja, hogy befolyásolják őt.
Az előző részben megismert szereplők visszatérésének örültem. :) Még mindig nagyon szeretem a tetoválós társaságot és ezt az egész szálat.
Az új mellékszerplőket is megszerettem. :))
A szerelmi szál nagyon tetszett. Aranyos és szenvedélyes.
A vége is jó volt.
Összességében a nyaralás rész nagyon tetszett, az otthoni is, csak Lia volt egy kicsit meggondolatlan, de megbűnhődött érte, megbocsátom. Cuki volt és jó hangulatú. Nagyon tetszett és bátran ajánlom a könnyen olvasható romantikus regények rajongóinak.

★★★★★
Nem is tudom miért nem olvastam el hamarabb :D. Épp csak az utolsó pillanatban kezdtem el, pár nappal azelőtt, hogy mentem volna a Leigh Bardugo dedikálásra. Így nem tudtam befejezni addigra, de aláirattam *_*.
Először is, a borító csodás. Minden ki van emelve, lehet tapogatni, tele van apró részletekkel és úgy mindenestül illik a történethez. <3
Van két új shippem: Zoya és Nikolai Nina és Hanne Remélem összejönnek :).
Ninát annyira sajnáltam! Nem volt elég a Crooked Kingdom végén megsiratni engem, mi?! Neeem ezt a könyvet és sírással kell kezdeni.
"I failed you, Matthias. I wasn’t strong enough to save you. Little red bird, every day you choose the work of living. Every day you choose to go on. There is no failure here, Nina."
Illetve továbbra is csodálom őt, attól még, hogy a Six of Crowsban Inej elhappolta előle a kedvenc női karakterem díjat, még őt is igazán értékelem. Van benne valami Celaenás. Nagy hatalma van és ezzel tisztában is van, de közben meg panaszkodik, ha egy kicsit túráznia kell, a fél karját odaadná valamilyen édességért. :D Eszes és hatalmas szíve van. Nagy utat kell megtennie, míg megbékél önmagával, megtalálja a helyét a világban, de biztos vagyok benne, hogy neki menni fog :).
A Darklingról a véleményem változott kicsit, most hogy nem az idegesítő Alina szemszögéből néztem. Az ő könyveiben tovább növelte a Darkling vonzerejét, az ellenségem ellensége a barátom elv. Itt viszont Nikolai, Zoyát és a többieket is szerettem, így már kicsit megkérdőjelezhető volt, hogy imádom a Darklingot. Emlékszem, amikor Nikolai szemszögéből néztem, már a Ruin and Risingban is voltak ilyen problémáim.
Ha jól emlékszem a trilógiában nagyon nem bírtam Zoyát. Itt viszont megkedveltem, nagyon összetett személyiség, kíváncsi vagyok a vége fényében hova fejlődik. 
"Because Zoya was not kind and she was not easy. But she was already a queen." (mielőtt még valaki rám szól, ez nem spoiler, nem kell szó szerint érteni a queent :D)
A Nikolaijal folytatott párbeszédeik nagyon viccesek voltak és eszesek :D.
Nagyon tetszett a Grisha Triumvirate dinamikája is, pedig a trilógiában Genya se bírtam! Mondom én, mindenkinek csak jót tesz, ha nincs ott Alina és Mal. 
Ó! Leoni a kislány, akit Jesper anyja megmentett :O Ez másodjára is meglepetésként ért, mert elfelejtettem, hogy egy idézet olvasása után erre már 10 hónapja rájöttem :D
Bírtam Isaakot, kár hogy szinte biztos voltam benne, hogy meghal és igazam is lett.
Imádtam minden részt, ahol megemlítették a Six of Crows Ketterdamban maradt szereplőit.
"Nina wished she had Inej’s gift for spywork or Kaz’s gift for scheming, but she only seemed to have Jesper’s gift for bad decisions."
Legjobbat a végére hagytam: Nikolai. Már a Grisha trilógiában is Éjúr mellett a másik kedvenc főszerplőm volt, sajnáltam, hogy úgy elbánt vele az utolsó részben. És ennek most nem várt következményei lettek. Nagyon nehéz helyzetbe került, de kitart, tervez, ügyeskedik, tárgyal és csal, bármit megtesz a hazájáért, akkor önmagát is feláldozza. Csak hát az egyik nagy dilemmája a könyvben, hogy a jelenlegi állapotában többet használ-e az országának, mint amennyit ártana, ha kiderülne a titka. Imádtam őt, de ez már az elejétől biztos volt, gyengém ez a zseni, látszólag mindig jókedvű és laza, de a mélyben törődő karaktertípus, akinek mindenféle őrült ötletei vannak, amelyek mindig jól sülnek el valahogy :D(ha a jókedvű és laza részt kihagyjuk ebbe Kaz is beleillik :D). Egy szó, mint száz, imádom *_* <3
A vége felé nagyon ideges lettem, mert eldurvultak a... nézőpontváltások :D Ők ezt tanulják valahol? Mert akkor SJM, CC és Leigh Bardugo is biztos osztályelső volt a “hogyan váltsunk szemszöget a lehető legrosszabb helyen” tantárgyból. Mellesleg sejtettem, hogy nem stimmel velük valami! Végül nem teljesen lett igazam, hiszen csak Elizavetával nem stimmelt valami.
Elolvastam párszor az utolsó bekezdést (#önspoilerezés :D) és egyre jobban aggasztott, de végül nagyon tetszett. Az egész vége nagyon jó igazából. Nina és Nikolai szála is eléggé lezárt, hogy ne kaparjam a falat, de rengeteg megválaszolandó kérdést hagy a következő részre. Nagyon várom már, kár, hogy még semmit nem tudni róla.
Összegezve én IMÁDTAM a szereplőket mindenek felett, de a világ és a történet is nagyon érdekes, izgalmas, a stílus fantasztikus és még gondolatok is vannak benne(ezért jó ifjúsági fantasyt olvasni: könnyű olvasni és élvezetes, de hosszan sorolhatod milyen tanulságokat tudtál belőle leszűrni). *_*

★★★★
Hétvégén, amikor lenne időm nem olvasom el a kötelezőket, mert pihenni akarok. Kár, hogy így hetekig szenvedek eggyel, de legalább erre is sor került :D.
Eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy ez igazi foci! :DD Ebből is látszik, hogy se az amerikaiban, se a miénkben nem vagyok otthon.
Tudtam, hogy Kinsleyvel jóban leszünk miután ezt elolvastam a legelején: "Megcsaltak először, megcsaltak másodszor…. senki többet harmadszor? Hogy a fenébe jutottam odáig, hogy az utóbbi két pasim közül mindkettőt azon kaptam, hogy megcsalnak? Nem, nem egymással csaltak meg, bár ha jobban belegondolok, az még szánalmasabb lett volna, de legalább bevehettek volna harmadiknak, vagy valami." És nem is kellett csalódnom, szimpatikus volt végig a csajszi. :)
Plusz pont a Harry Potteres részekért.
Sok vicces mondat volt benne.
Liamet természetesen nagyon szerettem.
Beccát bírtam.
Összességében, laza, vicces, NA könyv volt, nagyon tetszett.

★★
A szenvedés folytatódik. Az elején azt hittem ez jobb lesz, mint a Vörös és fekete volt, de a végén megkaptam szinte ugyanazt. Jó pont neki viszont, hogy rövidebb volt és kevesebb politika volt benne. Így is egy hétig szenvedtem vele.
Emma abszolút ellenszenves, vele volt a legtöbb bajom a könyvben. Utálatos nő. Én tudom a szerencsétlenségének az okát és az ő maga. Nagyravágyó, lenézi a környezetét, hálátlan, pénzéhes. Csak költi a pénzt, kockáztat, nem ért hozzá. A kereskedő, Lheureux(azt hiszem így hívják) meg gaz.
Rodolphe galád.
Léonnak rossz az ízlése, Bovarynét kerülnie kellett volna.
Szegény Bovary, ő mindig csak jót akar. Persze hibázik, pipogya, butácska meg középszerű, de mégis még ő volt a legelviselhetőbb szereplő. Ő tényleg szerette a feleségét és bármit megtett volna érte. Az már más kérdés, hogy a felesége messze nem érdemelt ilyen szeretetet és hogy mégis mit szeretett benne a férfi.
Abban reménykedve, hogy hátha a borító feldobja az olvasásom, a szebbet vettem ki könyvtárból, a Vörös és fekete miatt igencsak elkésve a határidő előtti estén :D. Aznap elég jól haladtam vele, 50 oldal gyorsan eltelt. Visszatekintve látom, hogy ez azért lehetett, mert ebben a részben szerepelt a legkevesebbet Emma.
A lányát sajnáltam, nem bírtam napirendre térni az akkori gazdag emberek gyerek "nevelésével", de gondolom, ha láttuk volna, ahogy felnő, őt is utáltam volna.
A végén végignézhetjük Emma haláltusáját. Rossz rész volt nagyon, de tartotta bennem a lelket, hogy mindjárt vége.

Szépségehibája az Emma felé tanusított utálatomnak, hogy én se tudom mit tehetett volna másképp. Lehetett-e volna jobb élete, vagy ilyen személyiséggel bukásra volt ítélve?
Az összes szereplőről általánosságban itt is elmondható, hogy utáltam őket, majdnem mindenki csak magával törődött.
Nagyon sajnálom, de nem értem még el az olvasásnak arra szintjére, hogy értékelni tudjak egy olyan könyvet, amiben semmi nem tetszett, csak azért, mert milyen jól le van írva mind az a szörnyűség, együgyűség és emberi hiba. Ha nekem nem szimpatikusak a szereplők és nem tetszik a történet, de még igazából a stílus se ragad meg, akkor az a könyv nekem nem tetszik, mindegy milyen gondolatok vannak benne. Lehet ez változni fog, ahogy idősebb leszek, de addig, akit ilyen értékelés érdekelne, olvassa el a legnépszerűbbeket molyon.
Összességében túl rövid alatt egy újabb könyv, ami egy teljesen más világban/korban játszódik önző és utálatos szereplőkkel, szörnyűségekkel és szenvedéssel.

★★★★
Nem volt ez rossz, de ugyanakkor nem igazán értem, hogy lett ez ilyen népszerű. Csak a film miatt? Nem hiszem, a könyv már előte is népszerű volt.
Csak nem szabadulok a szeretős könyvektől, de itt legalább nem főszál. Gondoltam én ez elején, de aztán csak nagy jelentősége lett a házasságtörésnek itt is!
Igazából ez a könyv furcsa volt. Furcsán beszéltek, gondolkodtak, bár ez még lehet a fordítás hibája.
Ami a fordítást illeti: Miért vannak benne random angol szavak? Illetve helyenként hiányzik pár enter vagy kötőjel, legrosszabb esetben pár betű. Ezeken kívül imádom még mindig ezt a zsebkönyv kiadást. Kényelmesen lehet bárhova hordozni, nem veszthetem el a könyvjelzőt, nem gyűrődik, nem törik a gerince, ennek szép színe van és puha. Csak még mindig büdös.
A történet igazából nem nagy dolog. Van egy főszereplőnk, aki nem Gatsby, de csak elmeséli nekünk ezt a történetet, aminek egy idő után a középpontjában Gatsby áll, aki szintén nem Gatsby, de ez már szőrszállhasogatás :D. Aztán ezek, mint arra számíthatunk buliznak, átruccanak néha New Yorkba, mert miért ne, autóznak, isznak, mert a szesztilalom kit érdekel, megcsalják egymást, mert ez a '20-as évek! A hangulat szerintem jól átjött, hogy kinek mi a véleménye róla, az már más kérdés. 
Az írásstílus érdekes, bár kicsit csapongóan oszt meg információkat.
Jöjjenek a szereplők. 
A főszereplőnk Nick Carraway összességében nem sok vizet zavar a történetben, sodródik az eseményekkel. Szimpatikusnak nem mondanám, de hát kit igen?
Tom erősen képmutató, ezen senki sem csodálkozik, tipikusan bort iszik és vizet prédikál. Meg hát erősen rasszista, amit nehéz tolerálni mai szemmel nézve.
Daisy még szimpatikus is lehetne, ha nem leplezi le magát azzal, hogy a végén kiderült dolgok fényében máris visszatér Tomhoz. A pénz után megy. Arról meg nem is beszélve, hogy hogy reagált a lányának születésére, egy cseppet kiábrándult. Szeszélyes.
És akkor nézzük Gatsbyt. Nem teljesen olyan, mint amilyennek képzeltem. Gondtalan, szívtipró aranyifjúnak képzeltem. Ehelyett kaptam egy titokzatos, kicsit ideges(nem dühösen értve, hanem mint izgulós :D) természetű, törtető szívszerelmest, aki valahogy ott is van és nincs is. A mondatai néha igencsak összefüggéstelenek voltak és volt, hogy komolyan logikai hibákat találtam, de lehet ez tényleg csak a fordítás hibája. Illetve nem értettem miért ragaszkodik hozzá annyira, hogy Daisy élete minden pillanatában csakis őt szerette. Mégis, valahogy megkedveltem őt.
A vége szomorú.
Összességében nem kapott el a könyv varázsa, de tényleg jó és találtam benne pár nagyon erőteljes gondolatot.

★★★★★
Imááádtam! *_* Az egész olyan, mint egy 64 oldalas szerelmeslevél Audrey Rosenak Thomastól. 
Szerelmes vagyok Thomas Cresswellbe. <3<3<3 Annyira imádom (majdnem)minden tulajdonságát, hogy el se tudom kezdeni sorolni őket :D. 
Minden hiányzó rész, nem átbeszélt dolog benne van, amit hiányoltam az Escaping from Houdini végéről. Sőt, benne van az a plusz romantika, amit az eddigi 3 részből hiányoltam. 
Bátran ajánlom mindenkinek, attól még, hogy csak egy rövid novella, nem felesleges, el kell olvasni a 4. rész előtt. Mondjuk azt nem tudom miért akarná bárki is kihagyni :D.
Új szezemények


Decemberi TBR
Mostmár minden hónapban, hogy egyre kevésbé tudom teljesíteni ezeket a TBR listákat, megfogadom, hogy a következő hónapban nem írok. Erre csak itt vagyunk most is! Annyi engedményt tettem, hogy az, hogy az előző hónapban akartam, de nem sikerült elolvasnom, nem jelenti azt, hogy automatikusan felkerül a következő hónapi listára is. Ettől függetlenül az itt szereplő első 6 az előző havi(vagy azelőtti vagy azelőtti előtti) listáról jött.


Jó olvasást mindenkinek!

Októberi összegző

Sziasztok!
Csak úgy repül az idő, a tanév második hónapjának is vége. Elkezdtem vezetni, az október 23-ai műsort mi adtuk elő a sulinkban, voltam moziban, bicóztam, élveztem az őszi szünetet, voltam pár háziversenyen, tanultam és 10 nap késéssel ezt a bejegyzést is megírtam!


Filmek/sorozatok:
Apával néztem két rész Last Week Toonight with John Oliver-t. Tesómmal és apával újranéztük a Sherlock 4. évadának az 1. részét és a Hullámot, ami durva volt. Újranéztem a Hercegnő és a békát, mert 1920-as évek New Orleans és a Merida a bátort, mert Skóciaaaaa *_*! Moziban is voltam a Demóna második részét néztem a húgommal. Ó, és a Micsoda nőt is láttam, nem volt nagy szám.

Könyvek

Olvasások
10 könyvet olvastam októberben, ez darabra ugyanannyi, mint előző hónapban, de az oldalszám több lett. Összesen 4.152 oldal. 2 angol. 2 újraolvasás. 14 darab könyv volt a TBR listámon, ebből 8-at olvastam el, lehetett volna jobb. De nézzük is milyen könyvekről van szó!

★★★★★
Nemrég, valaminek a hatására(nem emlékszem pontosan) kedvet kaptam újraolvasni a sorozatot, ezért amikor könyvtárban jártam, kivettem és minden más elfoglaltságom ellenére másnap neki is estem :D.
Annyira imádom!
Egyszerre durva és gyerekes, egyszerű és elgondolkoztató. Igazából tetszene az egész felépítése a társadalmuknak, ha nem látnék mögé. Felépítették egy tökéletes világ tökéletes illúzióját. Nincs éhínség. Ja, mert fejadagok vannak és nem választhatsz, hogy mit eszel, arról nem beszélve, hogy mivel érik el, hogy pont annyi ember legyen, akit még a rendszer etetni tud. Mindenkinek neki megfelelő munkája van. Ja, hogy nem dönthetik el, hogy mit lesz az? Nincs csúfolódás, kirekesztés, diszkrimináció, senkit nem ítélnek meg a kinézete, vallása vagy a származása alapján. Ez azért lehet, mert az utolsó két szót nem is ismerik az elsőnek meg semmi jelentősége. Egyenlőség van és egyformaság. Nincs féltékenység, szerelmi fájdalom, irigység, erőszak. Nincsen szerelem, mindenki egyenlő, nincsenek színek. Nincs szeretet. Szomorúság nélkül nincs boldogság. Ezek nélkül minek élni?
Annyira zseniális könyv!
Kicsit depis lettem tőle persze, de ugyanakkor szépen mutatja, hogy minden rossz ellenére is megéri élni.
Gyerekkönyv, de nem érződik annak, idősebbnek kell lenned, hogy megértsd a mélységét a könyvnek.
Olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy: Szabadon vagy biztonságban élnél inkább? Mennyi mindenről mondanál le, hogy egy kényelmes, békés és biztonságos életet élhess? Megéri megszabadulni minden rossztól, ha cserébe egy színek, szeretet, zene és szabad akarat nélküli világban kell élned?
A világfelépítésen túl Jonas karaktere is fantasztikusan kidolgozott lett. Teljesen együtt tudtam vele érezni, pedig a helyzetünk messze áll egymástól. Gyönyörűen volt leírva a fejlődése, ahogy szépen lassan felfedezi a való világot, ahogy elhidegül a környezetétől, az a frusztráció, amit az életének a megváltozása okoz neki. Szívszaggató volt olvasni, ahogy az életében először szerez jó és rossz élményeket.
Zseniális, vicces, izgalmas és elgondolkodtató.
Én nem szoktam csak úgy, ezzel dobálózni, de ezt a könyvet minden további nélkül kötelezővé tenném. Bátran ajánlom mindenkinek! Nem hosszú, menjetek olvassátok el és gondolkodjatok el rajta!
Ui.: A film nem tükrözi a könyvet!! Láttam, egynek elment, voltak benne jó megoldások, de számos helyen eltér a könyvtől, ami természetesen sokkal jobb.
Uui.: Meg kéne szereznem angolul és a többi részt is újra kéne olvasnom, bár nem olyan jók, mint ez.

★★★★★
Egy éve sok helyen láttam a könyvet, de nagyon tucatnak tűnt, a kiadótól se olvastam még, így én ebből a magam részéről úgy gondoltam kimaradok. Aztán nemrég valamiért megváltozott a vélemény ebben a témában. Talán @Börtöntöltelék-nek hála, de ez most kivételesen nem biztos, nem emlékszem már :D A lényeg, hogy akkor is erre csak olyan lépcsőként tekintettem a Menyasszony rendelésre előtt, ami úgy hallottam, jobb ennél. Szóval elolvasom ezt, úgyis bent van könyvtárban, a másikat megkaptam szülinapomra, de mindig a „rosszabbal” kezdek, így hát ezzel akartam kezdeni. Kb. egy napja vettem ki a könyvtárból, amikor délután épp odébb akartam rakni a könyvet a kanapéról, így a kezembe került. Na, gondoltam, akkor már elolvasom az első pár mondatot. Ebből az lett, hogy kicsit sarkítva a dolgot legközelebb éjfélkor raktam le azzal, hogy vége. Ebből kitalálhattátok, de el is árulom ezután a túl hosszúra sikeredett bevezető után, hogy IMÁDTAM!
Annyira imádtam, hogy az olvasása után még mindig a könyvvel akartam foglalkozni, az újraolvasást túlzásnak tartottam, ezért kezdtem bele ebbe az értékelésbe, magamhoz képest extra korán.
Mint írtam, az első pár mondattal megnyert. Stella nagyszerű és érdekes főszereplő volt. Többynire kimondta, amit gondol, egyenes volt, tényleg nagyon bírtam.
Természetesen Michaelt is imádtam. *_*
Együtt ketten, pedig WOW <333 Kiakadt a cukiság- és szenvedély-mérőm is. :DD
Színessé tette a könyvet egyrészt, hogy Stella autista másrészt a Michael felől jövő vietnami kultúra. Nagyon szerettem olvasni ezeket a részeket, mert én jóformán semmit sem tudok az országról.
Imádtam Michael családját is. Aranyosak, támogatóak és nem féltek kimondani, hogy mit gondolnak a kapcsolatukról, ezzel segítve őket, amikor kicsit elbizonytalanodtak magukban.
Ami az ilyen könyveket el tudja nekem rontani, az a drámás konfliktus. Szerencsére ilyenből csak egy volt, a végén és az se volt annyira durva, nem is tartott sokáig, szóval azt teljesen elnéztem, még azt is megkockáztatom, hogy kellett az oda. Hozzájárult a karakterfejlődéshez.
A borító is nagyon tetszik.
Még hozzáadott az egészhez az írónő utószava, amiben ír a női autizmusról, amiről speciel én is ugyanúgy nem hallottam eddig. És így Stella viselkedése kapott egy biztos alapot, hiszen Helen Hoang is ugyanezzel küzd.
Összegezve IMÁÁÁÁÁDTAM! Tele van aranyos és szenvedélyes jelenetekkel. Nagyon érdekes és romantikus. A szereplők imádnivalóak. Nem tudok semmit felidézni, ami ellene szólna. Újraolvasós.
Viszont most jön az erotikus-limonádé könyvekkel kapcsolatos örök dilemmám, kaphat-e 5 csillagot…. Lehet még túlságosan a hatása alatt vagyok és később megváltoztatom, d emost azt mondom, hogy igen!
Viszont most meg nem hiszem el, hogy ezt a Menyasszony rendelésre felül tudja múlni. De majd meglátom… Vajon meddig bírom ki, hogy nem olvasom el? :D
Ui.: Klasszisokkal jobban tetszett, mint a Micsoda nő!

★★★és fél
Hááát. Már eleve rosszul kezdődik ez az értékelés, mi? Hááát-tal…
Nem volt rossz, de kimondottan nagyon jó se. Számítottam rá, az értékelések alapján, hogy nem lesz olyan jó, mint a Bori sorozat, így nem ért nagy hidegzuhanyként, hogy tényleg nem olyan jó. De igazából, butaság is lett volna ugyanazt várni, hiszen teljesen más műfaj. A műfajért kap is egy pluszpontot, mert eredeti. A körmondatok tetszettek, csak túl sok egy rakáson már fárasztó volt kicsit. Nem tudom megmagyarázni miért, de az igazi tündérnevek nagyon tetszettek, sajnos csak Három Csillaggal Álmodó-ét jegyeztem meg. A háromszor ismétlődő halld meg az igazi nevét jelenet volt a kedvencem. Aranyos, romantikus és népmesés.
Liliom szimpi volt. Idegesített a bizonytalansága, de tekintve, hogy neki konkrétan ez volt az egyik legfontosabb tulajdonsága, nem panaszkodom.
Szilárdot is szerettem.
Az illusztrációk és borító gyönyörű *_*. Ráadásul a borító megvan plakátként is :).
A történteket elég lassan értettem meg, ami zavart. A rituálé túl összetett volt nekem, aztán még találgathattam is, hogy kik voltak az eddigiek elszenvedői.
Rókaszó macskája, a 22-es csapdája :D. Bírtam a kis törpéket, csak egy idő után az ő szenvedésük is fárasztó volt.
Féltettem Árnyékot. Nem szerettem az ő részeiket, mert az volt a legdepisebb, de őket magukat meg szerettem.
A budapesti rész volt a kedvencem, ott csak az idegesített, hogy az utaló jeleket igyekeztem kitalálni.
A közepe körül megakadtam kicsit, ott szenvedtem, de aztán túllendültem és kiolvastam.
A vége tetszett. 
Szóval a legnagyobb probléma a könyvvel mindössze annyi volt, hogy nem nekem íródott.
Tettszett, de újraolvasni nem fogom.

★★★★és fél
Harmadjára ültem neki, de végre sikerült megfogni és végigolvastam! Ne kérdezzétek, nem tudom mi bajom volt vele az első két alkalommal, de egyszerűen nem érdekelt, így 60 oldalnál mindig abbahagytam. Aztán most a könyves csoportunkban többen is nagyon hangoztatták, hogy ez milyen jó, legyen témahete. Meg lettem hát győzve, újra kivettem a könyvtárból és elolvastam.
Nagyon tetszett.
Lia egy szimpatikus főhősnő. Lehet nem értettem egyet minden döntésével, de megkedveltem.
Maga a világfelépítés meg az alapsztori nem igazán új, én például már hallottam pár verzióját, de szépen lett felépítve. Egyelőre a háttérben lévő dolgokat még balladai homály fedi, de érdekesnek tűnik.
A herceg és az orgyilkos…. :DD A szemszöge alapján a hercegnek szurkoltam, de aztán meg a lány inkább Rafe felé hajlott…. Annyit mondhatok, hogy komisz az írónő, én számítottam rá, mert valahol láttam erre utaló mondatot, de még így is meggyőztem magam, hogy én tévedek, olyan profin oldotta meg. Ehhez tehetség kell. Ez a kis trükk tornászta fel 4,5-re a csillagozást 4-ről.
Az is tetszett, hogy nincs hagyományos értelemben vett szerelmi háromszög. Ha lenne, jóval kevesebb csillagot látnátok itt, az értékelésemnél.
Paulinet nem bírom. Őt magát se különösen, de attól tartok inkább a szerepével van bajom. Illetve biztos vagyok benne, hogy problémát fog még okozni a drágalátos szerelme.
Terravint nem lehetett nem szeretni, annyi szeretettel írta le Lia a helyet. A vagabund tábor is tetszett.
Voltak izgalmas részei is néhol, főleg a végén, meg szomorúak is :(, két részen már majdnem könnyeztem.
A borító nekem annyira nem tetszik, a belsejéből meg hiányzott egy térkép. Voltak sablonos dolgok benne. Ezeken kívül tényleg tetszett :)
Kíváncsi leszek a következő részre, amint tudom kezdem is. :)

★★★és fél
@Yomi erősen ajánlotta kb. két éve. Most kijött Poket-ként, ezt jelnek vettük, megvettem. Azért jó, hogy ennyivel azután olvastam, mint mondta, mert már nem emlékszem mit mondott róla és spoilerezett rendesen :D.
Gyorsan lehet olvasni. Rövid és pörgős.
Továbbra is utálom(minden könyvben) ezeket az előre utalásokat: “Ha akkor nem ezt tettem volna, minden jobb lenne most.” “Itt kellett volna menekülnöm.” “Miért voltam ilyen kíváncsi?” “Akkor még nem tudtam mennyi szörnyűség vár rám.” stb… Ez könyv hemzsegett az ilyenekkel.
Idióta fiú. Perszeee csináljunk totális hülyeséget, miért is ne? De legalább van önkritikája. A jövőre nézve: Nem érdemelte meg és csak baja lesz belőle, de tényleg nem tehetett mást, mert ő jó és a lelkiismerete nem bírta volna. De ez akkor is rohadt szívás neki. Annak ellenére sajnálom, hogy azonosulni egyáltalán nem tudtam vele. És nem csak azért, mert egy évekkel fiatalabb kissrác. Lásd: „Kiskoromban nagyon szerettem félni.” "Amit a felnőttek nem bírnak, az általában fantasztikusan jó szokott lenni." Barátnőmre jobban hasonlít :D. Úgy az egész könyv inkább az ő műfaja, nem csoda, hogy ennyire tetszett neki. A könyv legtöbbet idézett része is ezt bizonyítja: „A valóságos életről tudni kell, hogy ha valami marhaságot csinálsz, rendszerint megkeserülöd. A könyvekben a hős annyi hibát követhet el, amennyit csak akar. Nem számít, mit csinál, a végén úgyis minden jóra fordul.” Én vele ellentétben a jó végek híve vagyok. Ebben meg eddig csak szörnyűségek történtek szerencsétlen gyerekkel.
A barátját utálom.
Crepsleyre kíváncsi vagyok.
A többi mellékszereplő sok vizet nem zavart
A történet erősen első rész, de a rövidségéhez képest sok minden történik benne, izgalmas.
A hangulata borongós, nem tetszett.
A kiadása cuki, de tekintve, hogy ez egy szabvány, magához a könyvhöz sok köze nincs, de ez volt az első zsebkönyv, amit olvastam és tetszett, csak kicsit büdös. Viszont jó puha, könnyű fogni és kényelmes a beépített könyvjelző.

Összességében nem éppen az én könyvem, de nem is volt rossz. Bent van az egész 12(!!!) részes sorozat könyvtárban, így biztos folytatni fogom, barátnőm azt mondta, jobb lesz. Az nem biztos, hogy végigolvasom, de egy-kép könyvnyi esélyt még kap.


★★★★és fél
Ez a rész is nagyon tetszett. Olvastatta magát, észre se vettem és vége is lett.
Kezdjük megérteni a régi szövegek értelmét, történetét. 
Lia továbbra is szuper főszereplő. Minden látomásnál varázslatosabb nekem, hogy hogy tud pár oda-vissza úttal kiismerni egy hatalmas épületet. Én nemhogy nem ismerném ki, de a bejárt útvonalon is eltévednék sokadjára is! De persze ezen kívül vannak fontosabb jó tulajdonságai :D. Okos, gyorsan tanul, indulatos, de ha nagyon akarja vissza tudja fogni magát, kitartó és kedves. 
A szerelmi szál is a helyén volt. Az én ízlésemnek persze lehetett volna belőle több, de amikor volt, akkor az remekül volt megírva, így azt hiszem nem panaszkodhatok. 
Rafet nagyon szeretem, Kadent megértem valamennyire. 
A komizár pszichopata. Veszélyes több szempontból is. Igaza van, de közben érzi az ember, hogy ez így nem járja, túllépett egy határt. 
Ennek a borítója jobban tetszik, mint az elsőjé. 
Pauline szerencsére nem kapott csak kb. 3 fejezetet, nem is hosszúakat. Ennek örültem, mert nagyon nem hiányzott az ő szála, féltem, hogy majd mindig megszakítja az izgalmas történéseket Liáéknál. 
A végén egy kicsit meglepődtem és nagyon sajnáltam :((. 
Összességében nagyon tetszett, fenttartotta a figyelmem, helyenként izgalmas volt, tele titokkal és a szereplőkre se panaszkodok, de még valami plusz hiányzik belőle. Egyelőre nem tartom valószínűnek, hogy 5 csillagos kedvenc lesz a trilógia. Persze ezen az utolsó rész változtathat. 
Könyvtárból olvasom(de boltban sem volt, szóval mindegy) a sorozatot és nem volt bent a harmadik rész, így azt majd kicsit később olvasom.


★★★★
Fülszöveg megint félrevezető „A kick-box bajnok Haley egy tragikus végű este után”. Én kick-boxos balesetre esetleg tragédoára gondolnék. Ami valóban történt tényleg szörnyű, de az előbb említettek egyike sem igaz rá.
Haley otthontalansága szíven ütött.
"– Tudod, mi hiányzik legjobban? – rebegi Haley.
– Mi? – kérdezem, és előre rettegek a választól.
– Az az érzés, hogy bármi történik, bármit teszek, mindig marad egy hely, ahol nyugodtan összerogyhatok, nem ütöm meg magam."
Ez a bajom többek között az utazással, hogy igazán sosem tudok pihenni. Biztos vagyok benne, hogy sok ember pont egy új közegben tud kikapcsolódni, de én kuckózós vagyok, Haley fájdalmát az otthona elvesztése miatt át tudtam érezni.
West és igazából az összes többi szereplő elég tipikus, sajnos most ennél több nem telik tőlem. Jó srác, büszke, vakmerő, cuki, csak, hogy keretesen jellemezzem.
Abbyt bírtam, az ő története talán még érdekelne.
A borítót nagyon nem szeretem.
A történet… kiszámítható, de végülis jó volt.
Nem volt ez rossz sorozat, sőt, tetszett, de itt volt az ideje, hogy vége legyen. Ezt a rossz szülős témát túltárgyalták a tiltott szerelmi szállal együtt.
Echóék története volt a kedvencem, vagyis az 1. és a 1,5. rész.
Ha valaki egy egész fordulatos, nagyon könnyen olvasható, de kiszámítható és sablonos, aranyos és vicces romantikus sorozatot akar olvasni, akkor ajánlom, nekem nagyon tetszett!


Ui.:A könyv szempontjából teljesen lényegtelen idézet, ami miatt nem tudok elmenni:
“Van még pár milliárd ember, aki segíthet kiokoskodni a megoldást a globális felmelegedésre.
(…)
– A globális felmelegedés miatt nem fáj a fejem.”
És miért nem? Az előzőre neg no comment.


★★★★★
Újraolvasás után: 
Miután elolvastam az eddig megjelent részeket, egyértelmű volt, hogy ezt újra kell olvasnom, mert mostmár jobban értékelném. A Térdig sárban várható megjelenése meg is adta a remek indokot és igazam is lett, másodjára jobban tetszett. Még mindig nem annyira jó, mint a 2. és a 3., de szegény hátrányból indul, nincs benne Sid :D. De Mitzukit odaképzelhettem, ha Naga nem is emlékezett rá :D. 
Vicces volt úgy olvasni, hogy minden tudtam előre. Hogy Ticca azon filózott, hogy talán ez lesz az egyetlen kaland az unalmas életében, Aisha(és Ticca) hízelgő véleménye Nagáról még a találkozásuk előtt, “a mágnesvasutat mindenképpen békén hagyják”… :D
Imádtam, hogy mennyire máshogy látték a szereplők a dolgokat. Olvastuk egy helynek/események a leírását többek szemszögéből és mindenkié annyira más volt! 
Ezt se vettem észre első olvasásra, de Ticcának nagyon jófej szülei vannak. 
Ugyan, ha választanom kéne ez a legkevésbbé kedvenc részem a sorozatból, de ettől függetlenül mostmár majdnem minden dícsérő szó, amit azokról írtam, itt is igaz. 
Imádom a szereplőket, a hangulatot, a stílus zseniális, a humor szintén, a történet izgalmas és letehetetlenné teszi a könyvet, ezúttal 3 nap alatt kiolvastam suli mellett. 
Az újraolvasás örömére storyzgattam is idézeteket belőle és örömmel láttam, hogy többen jelezték, megtetszett nekik a könyv, remélem ezért még többen elolvassák majd. 
Ajánlom! 
Ui.: Természetesen azt a hiányzó fél csillagot megkapta.


★★★és fél
Kötelező volt.
A Vaskapu fejezetet azonnal ugrottam is, hogy egyik kis előnnyel induljak. És lássanak csodát, ez tényleg sokkal jobb, mint a film! A legjobb példa erre, hogy az elején, amikor süllyed a hajó, a filmben Tímár szól Tímeának, hogy meneküljön és vigye a ládát, erre az, mint egy kuka csak ül ott és mire visszatérünk hozzá, nem változott semmi. Mi meg ráztuk a fejünket, hogy ennek meg mi baja van, érthetetlen. A könyvben meg szépen le van írva, hogy megérti, amit mondanak neki, fogja a ládát(a rosszat, de azt most hagyjuk), megy a kormányoshoz, aki utálja őt, kvázi elküldi, ezért találja Tímeát ugyanabban a helyzetben a visszatérő Tímár. Kicsinek tűnő, de jelentős különbség! És tele van ilyenekkel, holnapig sorolhatnám. De most megpróbálom elfelejteni a filmet egy kis időre és a könyvre koncentrálni. 
A korkülönbség nagy. 20 év! A gyereke lehetne mindkettő lány. Értem én, hogy más viszonyok, de azért, na! 
Nem bírom különösen Tímeát, semleges, de amit Athalie művel vele az kegyetlenség! A filmet nézve is ezt gondoltam és most is! A többiek meg csak hallgatnak véletlenül se szólnak neki! Kacsuka sem! A lány szerelmének kb, abban a pillanatban kellett volna eltűnnie, amikor erre fény derült, de nem, ez még évekig nevelgette magában! 
Ez a Timár fifikás egy jó ember. „Íme egy lény valahára a széles világon, aki őt szeretni tudja. Akinek az „arany ember”-ből nem kell arany, csak az ember!” Ez tetszett :) 
Meglátásom szerint nem Tímár a valótlanul jó ember, hanem Noémi. Nem azt mondom, hogy nem kedveltem, de van neki akár egy rossz tulajdonsága is? Hozott valaha rossz döntést? Nekem nem rémlik… 
Örültem, hogy találtam ismerős helységneveket :). 
Nehéz elképzelni, ahogy Fabula János cigánykerekezget :DD Főleg a filmes kinézete alapján, de akár a könyves leírás alapján sem tűnik olyan embernek, aki lazán végigcigánykerekezik a folyósón, aztán meg vissza :D. És mégis ez történik. 
Fúú de utálom ezt az Atheliet! Álnok. Mások, konkrétan kettejük szenvedéséből táplálkozik, borzalmas ember, de legalább ez nem valami légbőlkapott gyűlölet, mindennek megvan a háttere. Érdekes karakter, de utálatos a javából. 
Amikor kiderült, hogy mit művelt öt hónap alatt Timea… Ügyes. Ráadásul erős arculcsapás Tímárnak, mert míg ő csalta a feleségét, ő fáradságot nem kímélve igazgatta az üzletét, sikeresen. 
Minden döntése csak jót hoz neki és mégis százszor megbánja az összeset magában. Valamikor jogosan, valamikor nem. Erősen 'vívódó hős'. Viszont mit gondolt mégis meddig folytathatja ezt így? Komolyan valós életnek tűnt neki, hogy 6 hónapot itt, 6 hónapot ott? (Lop,) csal, hazudik, titkolózik, félrevezet és mégse tesz egy kivételével(amiért meg lehet érteni) semmi rosszat ez felfoghatatlan! Mi lett volna, ha azonnal Tímeának adja a kincset? Brazovics eltékozolja. Oké, hogy Tímár felhasználta, de csak többet csinált belőle és aztán Tímeának adta jóformán. Aztán jöttek a bajok és hősünk erősen szenvedett. Depressziós lett! Meg is őrült kissé, ezt akkor vettem észre, amikor hajnali kettőkor akart átkelni a befagyott Dunán, miért? Az a nagy baja ennek, hogy nem tudja mit akar! Pénzt, hatalmat, hírnevet? Maradjon Komáromban! Szerelmet, nyugalmat, kétkezi munkát? Akkor menjen a szigetre! De nem, ez egyszerre akar mindent, csak nem értem miért, mert nekem nem jött át, hogy az előbbi dolgok a valós világban annyira izgatnák. Persze, ez nem ilyen egyszerű, ott van Tímea, akit szeretett, aki őt nem szerette, aki egy szent, aki mellett folyamatosan szenved és bűntudata van, aki teljes odaadással 'szolgálja' őt, aki, ha csalná is megköszönné a másik nőnek, hogy boldoggá tette őt, aki ha kérné se válna el! Érdekes rész volt a Kacsuka-Tímea párbeszéd a vége fele. 
Amikor már csak 100 oldal volt hátra, éreztem, hogy nem olyan rossz ez, de már vártam a végét nagyon, itt volt az ideje neki, már csak húzták halasztották a dolgokat. 
HOGY ODA NE ROHANJAK! Nehogy már még te legyél az áldozat! Nem miatta szerezte a sebeket! Azt mondta Tímár neki hogy ugyan lopj már meg, rágalmazz már, rángasd a gyereket? Persze, hogy nem! Krisztyán Tódort is utáltam és hiába volt érdekes a története és a nagymonológja, nem értek vele egyet. Ha ő kapja meg a kincset jókor se lesz belőle soha jó ember. Az apjával se értek egyet, utáltam azt a részt, a pénzkeresés nem feltétlenül lopás. 
Felfedeztem, hogy Jókainak van humora :D Ez engem meglepetésként ért. 
"Abban az időben, talán most már nem, az volt az államgazdászati főelv, hogy „stehlen und stehlen lassen”. Lopni és lopni hagyni. 
Nyugodalmas, békeszerető irányelv. 
Hanem ennek a szisztémának is volt egy ellensége, egy francia irányelv. Hiába, az a francia csak mindenben ellensége a németnek. 
Ez pedig az, hogy „ôte toi, que je m'y mette”. 
Szabadon fordítva: „eredj onnan, hadd lopok már én is!”" 
Az is meglepett, hogy esznek benne popcornt :D, meg, hogy az „Áldott jó eledel. Az ember igen jóízűt ehetik belőle, anélkül, hogy valaha jóllaknék vele; mert mire eleget evett belőle, már akkorra megint megéhezett.” 
A nagyon hosszú leírások egy részét átugráltam, de nem volt sok ilyen most szerintem, max 3-szor. 
Még jobban elültette bennem az egyébként is ott lévő gondolatot, hogy egy napig sem bírnám a vadonban. :/ :D Ez beárnyékolta kicsit a Senki szigetén töltött időt :D. 
Ebben a könyvben minden második ember öngyilkos lett/akart valamikor lenni, van aki többször is. 
A vége tetszett. Egyedül Tímea szívta meg, de ez a személyisége miatt valamilyen szinten elkerülhetetlen volt, ettől függetlenül átok Athaliera.

Összegezve túl hosszú volt, helyenként túl depis és szenvedős, voltak benne számomra érthetetlen dolgok, utálatos szereplők, rossz értelemben nevetséges dolgok, döntésképtelenség és balszerencse, de valahogy így utólag visszatekintve rá, most, hogy már nincs az bennem, hogy jajj még x oldalt el kell olvasnom, legyen már vége, azt kell mondanom, hogy egészen tetszett. Tímár nagyon érdekes szereplő volt, a lelki tusáival és igazából én kedveltem. Tímea tudott meglepetést okozni néha, de nekem úgy általánosságban unszimpatikus volt, egyszerűen, ha láttam is az okát, nem tudtam megérteni, hogy mit miért gondol és tesz. Athaliet és Krisztyánt természetesen ki nem állhattam, megérdemelték, amit kaptak. Noémi túl tökéletes volt, kedveltem :D a többi szigetlakóval együtt. A történet regényes és izgalmas volt, csak időközönként rendesen ellaposodott. A stílus meglepően tetszett, az újonnan felfedezett humorral együtt. Tehát meglepő, de most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, hogy tetszett. A stílusomhoz ez a kalandos, szerelmi történet gondolom közelebb áll vagy már jobban tudok értékelni egy Jókai könyvet, mint anno, de nem emlékszem, hogy a Kőszívű befejezése okozott volna nekem bármi pozitív érzést azon kívül, hogy végre vége! De persze az egy teljesen más műfaj. 
Tehát, ugyan szenvedtem is ezzel a könyvvel, mégis be kell vallanom, hogy pozitívan csalódtam benne, mert tetszett.


★★★★★
„“I’m not going to tell you it’s never too late,” I reply. “But, in my experience, it’s always the not doing that I regret more.”” 
Az első rész után azonnal olvasni akartam, megvettem e-bookként és ugyan pár hét múlva, de tényleg el is olvastam :D. Egyébként nagyon bejött az ebookolvasás, mert csak rányomtam az ismeretlen szóra és kiírta magyarul illetve a kijelölt kedvenc idézeteket aztán goodreadsről simán kimásolhattam ide, nem kellett egyesével bepötyögni őket. 
Féltem, mert sok féle képpen elronthatta volna ezt a könyvet az előző vége miatt, de nem tette! 
Imádtam! 
Minden, amit az előző részről írtam, most is igaz, csak ez izgalmasabb volt, úgy értve, hogy a kihívások nőttek, már nem csak a játék és a közvetlen környezet volt veszélyben, hanem ahogy az szokott lenni az ilyen könyveknél, minden veszélybe került. A borítók jól mutatják a különbséget a kettő között, ez a második rész egyértelműen sötétebb. 
Spoilerezés nélkül alig tudok valamit írni erről a könyvről :D meg úgy általánosságban is nehéz most erről írnom, de már nem halogatthatom tovább. 
Az elején nem voltam meggyőződve róla, hogy az tényleg rossz dolog, az ötlet nem rossz, de a megvalósítás lehetetlen hibák nélkül. 
Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehet mindennek a hátterében, de nem találtam ki, csak közvetlenül a „leleplezés” előtt, amikor már mindenki rájön. Tehát mondhatom, hogy csavaros volt a történet, ilyen nem jutott volna eszembe. Elismerésem, tényleg meglepő volt. Amikor megtudtuk, hogy hogy történtek a dolgok az évek alatt, az egész folyamatot látni fájdalmas volt és persze dühítő is. 
Azok a gyönyörű mondatok! Nem úgy gyönyörűek, hogy azta, micsoda tájat írnak le, milyen gyönyörű szavakkal, hanem egyszerű mondatok, amiket így elolvasol és érzed, hogy azt nem lehetne jobban leírni, az úgy jó ahogy van. 
Továbbra is nagyon tetszett a virtuális valóság. Egyszerre érzem azt, hogy ez nekem nagyon tetszene és azt, hogy szörnyű lenne :D. De a könyvben imádtam, mindenestre. 
Az akciójelenetekből volt egy csomó, de nem igazán tudtam követni őket, de ezt most tudjuk be annak, hogy nem vagyok anyanyelvi angol. Csak néztem, hogy most milyen is a helyszín, ki, mit csinált és hogy is áll most a csata? :D 
A szereplők! 
Emika egy annyira fantasztikus hősnő! Komolyan, elismerésem. Intelligens, következetes, kedves, kitartó és vannak hibái(igen, mostanában minden szereplőnél plusz pontként számolom, ha vannak hibái, mert ez azt jelenti, hogy emberi). 
Hideo az előző részbeni vezető szerepből, áldozat lett. Úgy sajnáltam őt is! Meg persze imádtam! *_* 
A kettejük kapcsolata nagyszerű volt. Érződött a kapocs köztük mindig.
Az első jelenetük nem volt valami sikeres, fájt. A hajós jelenet viszont, egyáltalán nem meglepően a kedvencem lett. 
Ha már a romantikus szálaknál tartunk, igazán megszerettem ebben a részben Tremainet, nagyon kiakadtam, annál a résznél, annyira azt akartam, hogy újra összejöjjön Roshannal és mindketten boldogak legyenek! Imádtam *_*. 
Jax annyira nem nyert meg magának, de érdekes volt, hogy mennyire hűséges Zerohoz. Sajnálom. 
A csapat együtt szuper volt. <3 
"“To good friends.” 
“To pulling each other up.” 
“To sticking together, no matter the apocalypse.” 
“To our team.” "

A vége nem csak egy epilógus volt, ami jó, de így se volt elég! Valós volt. Boldog, de mégis voltak következmények, amik valahogy sokszor kimaradnak, mert mindegy mit csinálnak a hősök, ha aztán megmentik a világot, amire akár pont ők hoztak veszélyt, a végén minden meg van bocsájtva. Itt nincs. 

Kikészít, amikor főleg a filmekben a tervezős részeknél, ha egy ötlet nem azonnal sikeres, akkor nem kijavítják, hanem keresnek egy másikat. 
Az utolsó jelenet nagyon szép volt és ahhh. Azt hiszem ez a hajós jelenet mellett a kedvencem lett. Minden összeért annyira awwww *_*. 
A cikkrészletnek nagyon örültem, kíváncsi lennék hány év telt el eközött és a vége között.
Imádtam a gondolatokat benne. Van benne egy csomó: kitartás, szülő elvesztése, kirekesztés, mesterséges intelligencia, félelem a haláltól, gyász, emberkísérletek, tudományos kutatások etikája, önkényuralom, a technika hatalma, cél szentesíti-e az ezköszt, szabad akarat…

Összességében imáááádtam, mert izgalmas volt, le se tudtam tenni hajnali fél háromig olvastam, fordulatos, elmés. Imádtam a főszereplőket, a stílust és kb. mindent. Nem is tudom volt-e, ami nem tetszett. 
Fantasztikus duológia volt, örülök, hogy elolvastam, jobban tetszett, mint a Legenda, de ez tuti azért van, mert az disztópia. 
Ajánlom bátran, remélem lefordítják, hogy többen elolvashassák :))

Ui.:Megyek és megadom a hiányzó fél csillagot a Warcrossnak:D.

Új szerzemények:



Novemberi TBR:
Most sem akartam TBR listát írni, de egyszerűen nem bírom abbahagyni, így itt vagyok megint. Az első 6 az előzőről (esetleg az azelőttiről, vagy az azelőtti előttiről)


Jó olvasást mindenkinek!

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene