Sarah J. Maas: Kingdom ​of Ash (Throne of Glass 7.)

"Once upon a time, in a land long since burned to ash, there lived a young princess who loved her kingdom … "

Már több hete mióta kiolvastam és még mindig nem bírom felfogni, hogy vége. Nincs több Üvegtrón könyv. Ez a bejegyzés várhatóan hooooosszú, ömlengős, érthetetlen és terjengős lesz. Spoilereket erre a kötetre kifeketéztem, de nem számítottam mindent spoilernek, úgyhogy, aki semmit nem szeretne megtudni a könyvről, inkább ne olvassa ezt el. Az összes eddigi kötetre természetesen spoileres.

Fülszöveg:

Years ​in the making, Sarah J. Maas’s #1 New York Times bestselling Throne of Glass series draws to an epic, unforgettable conclusion. Aelin Galathynius’s journey from slave to king’s assassin to the queen of a once-great kingdom reaches its heart-rending finale as war erupts across her world. . .

Aelin has risked everything to save her people―but at a tremendous cost. Locked within an iron coffin by the Queen of the Fae, Aelin must draw upon her fiery will as she endures months of torture. Aware that yielding to Maeve will doom those she loves keeps her from breaking, though her resolve begins to unravel with each passing day…

With Aelin captured, Aedion and Lysandra remain the last line of defense to protect Terrasen from utter destruction. Yet they soon realize that the many allies they’ve gathered to battle Erawan’s hordes might not be enough to save them. Scattered across the continent and racing against time, Chaol, Manon, and Dorian are forced to forge their own paths to meet their fates. Hanging in the balance is any hope of salvation―and a better world.

And across the sea, his companions unwavering beside him, Rowan hunts to find his captured wife and queen―before she is lost to him forever.

As the threads of fate weave together at last, all must fight, if they are to have a chance at a future. Some bonds will grow even deeper, while others will be severed forever in the explosive final chapter of the Throne of Glass series.

"“Remember that we have something to fight for, and it will always triumph.”"

Én és a könyv:

Menjünk vissza az időben több, mint egy évet. Egy szép nyári napon döntöttem úgy, hogy elegem van és bármennyire is függővége van én akkor is elolvasom még a magyar megjelenése előtt az Empire of Stormst. Ezt meg is tettem, bejegyzés is született belőle.

Kérem szépen én azóta szenvedtem, hogy még mindig nem olvashatom a következő részt. Egész pontosan 2017. augusztus 14-től 2018. november 6-ig. Persze közben elolvastam a Tower of Dawnt februárban, de attól csak még inkább olvasni akartam. Esküszöm, ennyire még nem vártam egy könyvnek a megjelenését se. Minden idézet, cím, borító leleplezésnél mániákus hangulatba kerültem. Végül a borító leleplezés napján rendeltem elő Bookdeporól júliusban. És valamikor akörül kezdtem el az újraolvasást angolul. A várakozási idő alatt újraolvastam a teljes sorozatot kivéve a Tower of Dawnt, ami még friss volt csak fél éve olvastam. Az elsőt még ősszel olvastam újra, magyarul, így az angol újraolvasásból az kimaradt egyelőre. Újraolvasni teljesen más volt.

Közben nyár végén kaptunk egy betekintőt az utolsó részbe, ami a prológusokat tartalmazza: https://www.waterstones.com/blog/sarah-j-maas-an-exclusive-extract-from-kingdom-of-ash Ez se segített, csak még kisebb darabokra törte a szívem. :(((

Aztán végre elérkezett a megjelenés napja a 23-ai hosszúhétvégén: "… erős leszek nem veszem meg e-bookban is. Tanulnom kell, türelem, csak megérkezik hamarosan, nem veszem meg, erős leszek, erős és türelmes.
A mantrám most ismeretlen ideig. :D"
Láttam, ahogy sokan elkezdik olvasni, én meg alig bírtam értelmesen viselkedni, legtöbbször nem is sikerült. Az őszi szünet tökéletes alkalom lett volna kiolvasni, így hát az egészet a könyvre várva töltöttem :D: "Az érzés, amikor semmit nem tudsz csinálni csak várni, hogy jöjjön már meg a könyv. Siess! Siess! Siess!"
Nem jött meg, a családomat viszont közben engem is elkönyvelt mániákusnak, lényegtelen, nem én vagyok az első a családban. :D

Két napja tartott a suli, amikor kedden: "… megérkezett!!! Úristen! Végre itt van és gyönyörű!!! Csodálatos és hosszú és awwww. Áradoznék még, de inkább megyek olvasni.
Bye világ mentem olvasni amint kiörültem magam! :)))"
Suli mellett olvastam, mindig kevesebbet, mint akartam. Alig bírtam bármi másra koncentrálni.
Szombat hajnali egyre lett vége A Csatának, a "jó részeket" megtartottam vasárnap reggelre, de ez se volt sok haladék, végül elérkezett a vasárnap délelőtt: "… kiolvastam. Vége. El se hiszem. Most mi legyen?"

Véleményem:

Legeslegelőször is szögezzük le, hogy úgy TÖKÉLETES, ahogy van, az egész sorozat az. Nem érdekelnek a hibái, gyengeségei, tökéletes és kész. Jelen pillanatban A Kedvenc Sorozatom. Aki nem olvasta, ne is olvasson tovább, azzal is az értékes idejét vesztegetné, pedig Üvegtrónt is olvashatna.

Rengeteg feszültség van a könyvben. Rengeteg. Folyamatosan történnek a dolgok, több szemszögön keresztül láthatjuk. Rendszeresen abba kellett hagynom az olvasást és kifújni magam, futni egy kört vagy örjöngeni a tesómnak. Vártam, hogy történjenek a csodák, amikor a szereplők szorult helyzetben voltak és történtek is, olyankor egy kicsit oldódott a feszültség, de aztán újra és újra kiderült, hogy az a csoda nem elég és a következő se! Arghh. Ha mondanom kéne ilyet, azt mondanám, hogy ez az egyetlen "hibája" a könyvnek. Kilátástalan és feszült. De ez természetes tekintve a körülményeiket.

Sarah azon kívül, hogy természetesen olyan történetet és helyzeteket írt, amivel kínozza az olvasóit és a szereplőit, még úgy gondolta, hogy jó ötlet oda tenni azokat a damn szemszögváltásokat, ahova tette őket! Kikergetett ezzel a világból! A legijesztőbb, legfeszültebb helyzetben fogta és hopp ide jön egy szemszögváltás. Én meg kb. mint egy kutya kezdtem el morogni, de jó akkor gyorsan elolvasom ezt a szemszöget, hogy visszatérhessünk aztán arra, hogy mégis mi történt az előzővel. Erre ennek is hirtelen van vége és a következő még csak nem is az előző szemszög!!! Fúúú. Ilyen, ha jól emlékszem még nem fordult elő, de a könyv közepe előtt valamivel elérkeztem arra a pontra, ahol fogtam magam, kihagytam pár szemszöget és folytattam ott, ahol én akartam. Este volt, rég aludnom kellett volna, türelmetlen voltam, azonnal tudni akartam mi lesz, valami jót akartam, hát nem érdemlem meg? Aztán természetesen másnap a kihagyott részekkel kezdtem :).
A szemszögváltást nagyon ravaszan használta ki, mert ahogy olvastuk úgy éreztük, mintha minden egy időben történne, így amikor hirtelen keresztezték szereplők útjai egymást, akkor jól meglepődhettünk. 

 
Írtam jegyzeteket, nagyon össze-vissza lett, mint múltkor félig magyar, félig angol, félig valami fura állatias nyelv hörgésekből és morgásokból és félig emoji az egész. :D Nem tudom, hogyan írjak róla? Történet alapján túl hosszú lenne(ennél is hosszabb :D) szereplőket követve lehet kihagynék valamit. Áhh borzalmas vagyok, kezdem már...
Az eleje jóformán tömény fájdalom, de igazából az egész könyv az. Az eleje és a vége különösen.

"One blink for yes. Two for no. Three for Are you all right? Four for I am here, I am with you. Five for This is real, you are awake. "

Aelin szenved, Fenrys vele. Rowanék keresik, szinte mindenki össze van veszve mindenkivel, pedig nekik megadatott, hogy együtt lehetnek. Evaline megjelenésén majdnem sírtam, csodás. 

"She'd never let them break her. Never swear that blood oath. For Terrasen, for her people, whom she had left to endure their own torment for ten long years. She owed them this much."

Megjelent Nox! Tudtam, hogy meg fog, de mégis nagyon meglepett, amikor hirtelen csak feltűnt. Szerencsére vele minden a lehető legjobban alakult, okos a csávó. Nem kapott sok szerepet, de örülök, hogy megjelent és másokkal ellentétben szerintem ennyi elég is volt neki, volt még sok más szereplő, akivel foglalkozhattunk.

Első halottunk meg is lett, hát szerencsére nekem nem igazán fájt, csak az, hogy Fenryst szenvedni láttam. Jajj meg előtte az üvegszilánkos fújj. És minden olyan hirtelen történt és meglátta azt az egy fekete cseppet... muhahah

A könyv üdvöskéje számomra Manon. Jó nyilván sokakat szeretek, még csak nem is ő az első számú kedvenc szereplőm, róluk már beszéltem és még fogok is később, de most nézzük Manont. Első olvasásra nem bírtam a Tűz örökösében, nem értettem miért kell róla olvasnunk, túl kegyetlen bla bla bla. Az Árnyak királynőjében vártam a jeleneteit, az Empire of Stormsban már nagyon szerettem. Újraolvasva mindent pedig egy jobb rálátást kaptam a fejlődésére, ami egyértelműen Abraxosszal kezdődik, Asterin is sokat segít, meg a háttérből a Tizenhármak többi része. És változik és fejlődik... A Kingdom of Ashben elérte a karaktere a tetőpontot. Zse-ni-á-lis. Minden, amin keresztülmegy, az brutális karakterfejlődés, amit megfigyelhetünk nála teljesen lenyűgözött. Nem úgy, hogy rossz volt és jó lesz, jajj de jó. Neeem. Ez nem ilyen, köze sincs hozzá. Sokrétegű és összetett. A boszorkánysága ellenére a szó egy jelentésében annyira emberi! Követ el hibákat, hoz rossz döntéseket, vannak gyengeségei. A múltja és a feladatai ólomsúllyal húzzák le. Fél a változástól, a saját döntéseitől, mert minden új neki mégis tovább csinálja, nem adja fel. Saját maga ellen harcol és legyőzi a régi énjét, hogy egy új Manon lehessen belőle, akiért megharcolt, kockáztatott, hibázott, felállt, tovább küzdött és győzött. 

"Because Manon with conviction in her heart, with utter fearlessness in her eyes, was wholly unstoppable."

Sok szempontból hasonlít Aelinre és ez tőlem dicséret. Ő már kedvenc szereplőm, Manon viszont ebben a könyvben kápráztatott csak el véglegesen. Kitartó, ravasz és egyszerűen csodálatos. 

"Both of them still grieving, still broken in places, but in this new world of theirs … perhaps they might heal. Together."

Dorian szegénnyel ellenben jól elbánt az elmúlt egy év. Hol van a herceg, aki csipkelődött egy orgyilkossal? Még mindig mérlegelem Sorcha elvesztése mégis miért okozott ekkora törést, de jó mondjuk nagyon megszerette egy hónap alatt aztán nem tudta megvédeni a tetejébe meg egy rémkő gallért is kapott. Néha nagyon nem értettem mi van vele, mit akar. Sokszor dühös is voltam rá, de aztán egyre több jó húzása lett. Egy bizonyos mesterkedős, átvágós jelenet után pedig kiérdemelte a tiszteletem erre a részre is. De ha az nincs most valószínűleg nem mondanám, hogy szeretem ugyanis elég rosszul viselkedett néha Manonnal is, meg csak úgy általánosságban egy nagy kavar volt a srác. Ezzel ellentétben viszont néha nagyon jó dolgokat mondott. Hát igen, elég skizofrén ebben a kötetben. Kíváncsi lennék Manonnal, hogy oldják meg.

Utáltam Darrowt és többit. Annyira argh!! Egy francos háborút vívnak egy démonkirály ellen erre piti irányításmániás követeléseikre kell figyelniük folyamatosan. Evangeline teljesítménye ezért is nagyszerű, remekül csináltad csajszi! 

"They would fight for this kingdom—their new court. Their new home."

Aedionéknak nem sok jó jut. De ő meg is érdemli. Eddig se sikerült megkedvelnem bármennyire is igyekeztem. Erre most fogja és olyan minősíthetlenül viselkedik jóformán az egész könyv alatt, hogy legszívesebben jól hátsóba rugdostam volna. De az tény, hogy nagyon nehéz helyzetben van, neki kell a kis toldott-foldott seregüket összetartania a valgok folyamatos támadásai ellen hóban-fagyban, közben a többiekről nem tud semmit és az az átkozott Darrow is ott nehezíti a munkáját, ahol tudja. Ő meg mindenkiért felelősséget érez. Csak épp körülötte mindenkinek nehéz, talán a felelősségen kívül minden mással nekik is meg kell küzdeniük, ők még se lesznek idióta neveletlen barmok. Lysandrának is átkozottul nehéz. Erre nem gondol Aedion? Nem jut eszébe figyelembe venni magán kívül bárki mást is, amikor egy szál köpenybe kiküldi a hóba több napos harc után a végletekig kimerült Lysandrát? Lysandrát, aki nehéz feladatot kapott Aelintől, de bármit megtesz, hogy teljesítse. Aedion meg, mint egy nagy gyerek az összes baját a lányon vezeti le. Nem is találhatott volna olyan embert körülötte, aki kevésbé érdemelné meg, mint Lysandra. Aztán persze nyűszít mint egy kutya, amikor észhez tér. Nem, nem sikerült az utolsó részben se teljesen megszeretnem Aediont.

"“Let’s make this a fight worthy of a song,” Aedion said.""

"He was here. It was him, and he’d come for her."

Aelin kiszabadítása. Nagyszerű tervezés. Az se zavarta meg a dolgokat, hogy a mentőakcióval egyszerre Aelin is kiszabadult saját magától. Sarahnak sikerült elérnie, hogy egyszerre örülhettünk annak, hogy Aelinért elmentek és kiszabadítják és annak, hogy Aelin olyan badass, hogy már ki is szabadult! Hála Fenrysnek, nem hiába kedvenc szereplőm már az előző rész óta.
Rowanra kicsit dühös voltam, amikor fogta és neki állt ott kínozgatni Cairnt. Tűnjenek onnan a francba és segítsen Aelinnek meg Fenrysnek, ne Cairnnel foglalkozzon! Miután meghallottam az indokát, megbocsátottam neki :D. 

"They’d walked this dark path together back to the light. He would not let the road end here."

Szóval Aelin kiszabadult és én féltem. Nem az volt már, akit Maeve elkapott. Az elmúlt hónapok kínzása megváltoztatták. Elvették tőle a sebeit, a hátát fedő tetoválást, elvették a múltját és az őrület határára hajszolták. Nagyon aggódtam érte. Innentől kezdve ez szinte az egész könyvet átlengte. Időről-időre azt hittem már jobban van, aztán mindig kiderült, hogy csak tetteti és ilyenkor még szomorúbb lettem. 

"Beauty. There was still beauty in this world. Stars could still glow, still burn bright, even buried under the earth."

Hiányzott Aelin és tartottam tőle, hogy sosem lesz már a régi. A gyógyulását az se segítette elő, hogy tudta, hamarosan fel kell áldoznia magát. Annyira fájt érte a szívem! :'( Aztán szerencsére szépen lassan helyrejött. Kirabolt pár kincseskamrát (népszerű dolog ebben a kötetben :D) szerzett jegygyűrűt, Rowannel is megbeszélte a dolgokat <3. Akit egyébként még mindig töretlenül imádok, elképesztő volt ebben a könyvben is.

"“I am thinking about how very grateful I am. That we made it. That I found you. And how, even with all that work to be done, I will not mind a moment of it because you are with me.”"

Ha valamit jól tud írni Sarah azok ezek a jelenetek, amikor újra találkoznak a szereplők. Amikor megjelentek Aelinék hirtelen Chaolék sátrában leesett az állam és az egész beszélgetés alatt egyszerre volt sírhatnékom és mosolyogtam, mint egy félnótás :DD. Találkozott hosszú évek után Yrene és Aelin és mindketten megértették milyen következményei vannak a kicsi tetteknek is. Ááá, imádtam!
Aztán jött a csata. A végén Lorcan kint maradt sebesülten a földön és Elide az élete kockáztatásával, gyorsabban ment érte, mint a szél. Fúúú az a jelenet, majd kiugrott a szívem. <3 Aztán elindult a víz és Aelin ott termett és a Maevenek szánt összes erejét arra áldozta fel, hogy megállítsa a vizet ezzel megmentve nem csak Elideéket, hanem a maradék sereget és mint később kiderült a Kashin által vezetett erősítést is. Szerencsére ezután kicsit tisztább feje volt Aelinnek. Lorcan meg Elide pedig összejöttek és nagyon cukik! 

Manonnak sikerül összegyűjtenie a crochanokat és több szárny vasfogú boszit is átcsábít az oldalukra azzal az ütős beszédével. Így segíteni tudnak Orynth ostrománál. Ahol feláldozzák magukat a Tizenhármak, Manon kihagyásával. Na ez volt az a pont a könyvben, ahol először sírtam, de nagyon! Remekül volt megírva, méltó a tizenkettő boszorkány hősi halálához. Azóta a Bujdosó Gabriella poszter a falamon róluk mindig eszembe juttatja mit tettek :(((. Manont szörnyen sajnáltam. El se tudom képzelni milyen lehet hirtelen mindenkit elveszítened, aki valamit is jelentett neked, akikkel évszázadokig együtt vadászott, akik bármikor feláldozták volna magukat érte és végül meg is tették, de még hogy! 

"And far away, across the snow-covered mountains, on a barren plain before the ruins of a once-great city, a flower began to bloom."

És akkor nézzük a könyv egyik tetőpontját, amitől az előző rész vége ott rettegtünk. Aelinnek fel kell áldoznia magát. Hála Rowannek, kitalálják, amit mi az EoS óta mondunk, hogy Doriannel együtt talán nem kerül az életébe. Csak épp ez rohadtul nem működik. Megjelenik hát Dorian apja, A király, akinek nem véletlenül nem tudtuk eddig a nevét, hihetetlen, hogy ezt is ennyire részletesen kitalálta Sarah. Szóval Doriant kilöki Aelin, miután elmondja neki az apja, hogy egyetlen egyszer emlékezett a nevére a démon befolyása alatt, amikor az elsőszülött fiát a kezében tartotta, így lett Dorian Dorian az apja után. awww Ő tehát erőveszteséggel, de megmenekül. Id. Dorian teljesen és véglegesen meghal, a lelkének is annyi. De, kész a Lock! Megjelennek az istenek. Azok a ki***** vááá. Aelin üzletet akar kötni velük. Ahelyett, hogy Erawant viszik el, engedjék meg Elenának, hogy tovább lépjen a Túlvilágra a szeretteihez. Én ugyan nem értettem vele egyet, de jó. Erre az istenek ez a f*ck you nem kötünk üzleteket, bumm Elena már nincs is, de ha ennyire megakarod tartani, akkor Erawan is maradhat, na csá, nyisd ki a kaput nekünk. Uuuuutálom őket!!! A helyzetet az egyetlen jó az istenek között, vagyis Mala menti meg. A saját erejéből átad egy csomót Aelinnek cserébe a munkájáért és, hogy Elenát megpróbálta megmenteni valamint elárulja neki, hogy Rowan volt olyan zseni, hogy a hátára tetovált Aelinnek egy térképet hozzá haza awww. Így Aelin fogja magát és miután vágott még egy rémkaput az istenek világába, amin bepotyoghatnak a valgok, rájuk zárja a saját kapuját és a Mala által adományozott összes erejét felhasználva bezárja örökre. És elkezd zuhanni. Át különböző világokon, de túl gyorsan megy, amikoris már majdnem hazaérve megérkezik egy világba, ahol hófödte hegyeket lát, csillagokat, egy szárnyas tündért, aki a terhes feleségét öleli. Én meg ez a vííííííííííí!!! Rhysaaaaaand!!!!! Úristen! És akkor Rhys fogja és az erejével lelassítja a zuhanását, így biztonságban haza érkezik. Milyen rohadt király ez már, hogy Aelin volt az akkori Starfall fő látványossága Feyreéknak!
Megérkezett tehet haza és szembesülnie kell a véleményem szerint Asterinék halála után a második legnagyobb veszteséggel: a tűzokádó kurvakirálynőnek, Tűzhozó Mala/A tűz örökösének, tűzhozó Aelinnek, Aelin of Wildfire-nek annyi. Az erejéből csak egy parázs maradt és a víz mágia az anyjától, ami még mindig az a kicsike, de neki sokat jelent. Szörnyen szomorú voltam. Őszintén imádtam Aelin erejét, de tudom neki sok nehézséget okozott. És ezután rájöttem, hogy mekkora bajban is vannak. Ugyanis ezzel a kis utazással szinte semmit nem sikerült elérnie jóformán csak rontott a helyzeten. Erawan és Maeve továbbra is él és virul, a valagok tömegei Orynthot ostromolják és Aelinnek nem maradt szinte semmi ereje. Ez baj. Ezt az összegzést készítettem róla a jegyzeteimben:
–Aelin túlélte ez a legfontosabb, nagyszerű
–Dorian is túlélte, szuper
–A godsokra inkább nem is mondok semmit de Mala még jó, a többiek többet is megérdemeltek volna
–Erawant és Maevet el kell pusztítani.
–Aelin tüze nélkül. Ha ő nem is sajnálja, én sajnálom.
–Aelin Fae lett sokáig fog élni, királyság
–Elena oda lett, szegény. És Dorian apja is, de legalább a nevét megtudtuk.
–Túl vagyunk a Lockon hála az égnek, ezen se kell már görcsölni.
Összességében amit nagyon sajnálok az Aelin tüze nem tudom hogyan fognak nélküle boldogulni.... meglátjuk. 

Megjelenik az Észak Királya(így fordították magyarra?), vagyis a fehér szarvas és az aprónép segítségével még nagyjából időben érkeznek Orynth ostromára. Átvágják magukat a csapatokon, közben a városvédők hősiesen védik a falakat. Nem érti senki, hogy Aelin miért nem használja az erejét. Közben Gavriel meghal, de legalább tudja, hogy Aedion szereti őt. És most ugrunk pár órát. Este van és megérkezett a két főgonosz Erawan és Maeve. Nem tudják, hogy Aelinnek nincs ereje, így csak várnak, zajlik a szócsata rendesen, Aelin a lángoló Goldrynnal harcol. 

"“(...) And there are no gods left to help you now, Aelin Galathynius.” Aelin smiled, and Goldryn burned brighter. “I am a god.” She unleashed herself upon them."

Eléri, hogy Erawan bemenjen a kastélyba, ahol Elide tervének hála már egy csapda várja, ahol Yrene rámérheti a végső csapást. Így a démonkirály elenyészik, csak egy fekete folt marad utána a padlón. Maeve közben Aelinnel van, kezd fogyni a türelme, rájött, hogy oda az ereje. Megjelenik a Cadre még élő és jelen lévő része, őket azonnal sötét hatalmába keríti Maeve és mindenféle szörnyűséget mutat nekik. Aelin megégeti őket, hogy magukhoz térjenek. Fenrys hátulról leszúrja Goldrynnal Maevet, majd amikor már nincs ereje, Aelin levágja a fejét. Vége. És jegyezzük meg igen parádés vég és nem olyan, amire számítottunk volna. Pedig akár számíthattunk is volna rá. Aelin rengeteg ellenséget szerzett és végül egyiket se ő ölte meg. Cain-t Chaol, Arobynt Lysandra, A Királyt Dorian, Cairnet Rowan, Erawant Yrene és Maevet tulajdonképpen Fenrys. Ez azért szerintem érdekes.

"“I hope it will wash off.” (...)“I mean it,” she said. “It’ll be odious to have his mess there. And I plan to use this balcony to sun myself. He’ll ruin it.” Rowan chuckled,(...). “If it doesn’t wash off, we’ll throw a rug over it.”"

Csak, mert Sarah tudom, hogy szeret azon kívül, hogy szívesen kínoz minket kapunk a háború utánról is fejezeteket. Így kell ezt csinálni. Normálisan lezárni. Egy kis jót adni a sok szenvedés után. Jelen esetben ugyan igen kicsi az a jó, de nem szabad telhetetlennek lenni és a remény hal meg utoljára simán lehet, hogy kapunk még csemegéket a The World of Throne of Glassban. Láthatjuk Aelin koronázását, ami gyönyörű és közben könnyeztem, láthatjuk a búcsúkat. Amikor Aelin elbúcsúzott Chaoltól és Doriantől majdnem annyira könnyeztem, mint a boszorkányok áldozatán. Olyan gyönyörű volt, ahogy összeért a sorozat eleje és vége. Szinte láttam őket az első részben, amikor még csak hárman voltak. Annyi minden történt velük, erre most visszataláltak egymáshoz és elválnak, de nem örökre, mindenki sír. Én is. A végén a meghatottságtól és a boldogságtól. 

““I love you both,” she whispered. “And no matter what may happen, no matter how far we may be, that will never change.”
“We will see you again,” Chaol said, but even his voice was thick with tears.
“Together,” Dorian breathed, shaking. “We’ll rebuild this world together.” “

Aztán az Epilógusban kapunk pár részletet, mint hogy Aedion és Lysandra nemsokára összeházasodnak, Lorcan új nevén mindenki röhög, de ő büszkén viseli, hogy Lord Lorcan Lochan :DD és nagyban zajlanak az újjáépítések. Ekkor Aelin kimegy az erkélyre és meglátja a virágokat! 

“For across every mountain, spread beneath the green canopy of Oakwald, carpeting the entire Plain of Theralis, the kingsflame was blooming.”

Én azóta próbálom felfogni, hogy vége. Olyan szívesen olvasnék még róluk! De nincs több és nekem el kell engednem a sorozatot. 2016 októberében olvastam az Üvegtrónt. Előtte érdeklődtem molyon, hogy egyáltalán nekem való-e: https://moly.hu/karcok/789372 Ott sokan bíztattak, így végül elolvastam pár hónapon belül az összes magyarul megjelent könyvet. Aztán rákaptam az angolra és az utolsó részre készülődve újraolvastam szinte mindent. És most itt vagyok 3 évvel az első rész olvasása után és búcsúzkodom ettől a sorozattól. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha összeszedem mit imádok ebben a sorozatban:
1. Nagyon összetett. Minden összefügg mindennel és Sarah az első könyvektől kezdve folyamatosan hintett el dolgokat a későbbi részekről. Ez csak újraolvasva ilyen feltűnő és minden megtalált nyom öröm volt :)).

2. Aelin Ashryver Galathynius. Összes eddig olvasott könyvem közül a legeslegkedvencebb főhősnőm. A zsenialitására szavak sincsenek és lenyűgöző az a karakterfejlődés, amit mutat, az a rengeteg veszteség és szenvedés, amit elviselt. Kislányból, aki mindig is átlagos akart lenni Terrasen királynője lett és nem is akármilyen (a Kingsflame nem hazudik). Az útja során megjárta a poklot is, de kitartott. Természetesen nem egyedül.

3. Az összes többi karakter, akit imádok: Rowan, Chaol, Yrene, Dorian, Manon, Asterin, Lysandra, Adion, Fenrys, Sam, Nehemia, Lorcan, Elide, Gavriel, Sartaq, Nesryn, Hasar, Kashin, Ansel, Rolfe.... Mindannyian külön egyéniségek és öröm volt róluk olvasni. Akkor is, ha egyszer-kétszer mindenki kikészített és volt aki nagyon sokszor khm Aedion khm.

4. Sarah stílusa, ahogy ír. Valami eszméletlen. Ezt... ezt nem tudom elmondani, olvassátok, ha tudjátok angolul és meglátjátok. 

“Hers was not a story of darkness.”

5. A fordulatok és a történet. Izgalmas, pörgős, letehetetlen, de közben csempész be nyugodt pillanatokat, amikor kifújhatjuk magunkat, csak hogy aztán tovább kínozzon minket.

6. A gondolatok. A 4. ponthoz kapcsolódva, annyira szépen ír barátságról, szerelemről, családról, hazáról, szeretetről, kitartásról, az életről. Olvasod és könnybe lábad a szemed, olyan csodás. Jééj nagyon csöpögök, mi? Nem baj :D
Ezek a fő dolgok, de ezeken kívül is imádok mindent. Például a borítókat, amik egyszerűen csodásak és nem is tudok dönteni melyik a kedvencem. Eddig az Assassin's Blade volt, de ennek olyan lenyűgöző borítója van, hogy lehet ez nyer mégiscsak, pedig nem szeretem az arany színt különösebben. Kivételesen nagyon örültem, hogy az UK verziókat veszem meg, mert szerintem ez szebb.
Várom a World of Throne of Glasst, remélem sokat megtudhatunk szereplőink későbbi életéből. :)

IMÁDTAM, IMÁDTAM, IMÁDTAM AZ EGÉSZ SOROZATOT ÉS EZT A KÖNYVET IS.Azt nem mondom, hogy ez lett A Legjobb rész, mert nagyon komoly ellenfelei vannak, de ott van a legjobbak között.

Ez nagyon hosszú lett, elismerésem, ha valaki végigolvasta, mégis úgy érzem, hogy nem tudtam kifejezni ennek a sorozatnak a nagyszerűségét, így fenntartom a bővítés lehetőségét a későbbiekben.

10/10*************
Olvasd el! De tényleg!