Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek trilógia

Rajongói vélemény.
Adatok:

Cassandra Clare Pokoli szerkezetek trilógiája a Végzet Ereklyéi sorozat előzmény kötetei. 
A viktoriánus korban játszódik így értelemszerűen a VE szereplőinek az őseiről szól.
Ugyan Cassie később írta őket, mint a VE első három könyvét, de időrendileg ez az első. Azonban a Hercegnő végén lévő családfa Spoileres VE-re és könnyebb a PSZ olvasása után rájönni a VE csavarjaira.
A Könyvmolyképző Kiadó adta ki az első részt az Az angyalt 2010-ben a harmadikat az A hercegnőt 2013-ban.
Jövőre várható a trilógia új borítóval, ami meg fog egyezni az Amerikaival.


Oldalak száma:
1.:468 oldal
2.:490 oldal
3.:552 oldal
Több szemszögből íródott.

Történet:

A trilógia főszereplője Teresa Gray (Tessa), az ő Angliába való érkezése indítja el a sztorit. 

Tessát és bátyját Nate-et a nagynénjük nevelte New Yorkban. Nate felnőtt és pár éve Angliába költözött egyedül. Amikor a nagynéni meghal Tessát meghívja magához. A lány eleget tesz a meghívásnak hajóra száll és nemsokára megérkezik Southampton kikötőjébe.

Testvére helyett azonban a sötét nővérek várják. Itt kezdődnek Tessa megpróbáltatásai, ugyanis a nővérek nem emberek, hanem gonosz Alvilágiak, akik a lány alakváltoztató képességéből akarnak hasznot húzni, amiről Tessa eddig nem is tudott. Vezetőjük az úgynevezett Magiszter.

De a lányt megmenti a jóképű, könyvszerető és vicces William Herondale (Will) árnyvadász és parabataia James Carstairs (Jem), aki szinte ugyanolyan jóképű, viszont sokkal kedvesebb, udvariasabb és visszafogottabb társánál.

A két barát beviszi a lányt a Londoni Árnyvadász Intézetbe, ahol idéglenes szállást, védelmet és válaszokat biztosítanak neki. 

A válaszokra nagyon is szüksége van, ugyanis egy számára teljesen idegen világba csöppent, ahol vannak árnyvadászok, akik az életüket a démonok megölésére tették fel, angyalok, vámpírok, boszorkánymesterek, tündérek és vérfarkasok és egyéb természetfeletti dolgok. 

Nate hollétéről fogalma sincs, de tudja, hogy a Sötét nővérek rabolhatták el hiszen, a bátyjával fenyegették.

A Magiszter továbbra is akarja a lányt és ezért bármire képes.

Közben a két fiú egyre közelebb kerül hozzá, de nekik is vannak titkaik, illetve az életüket megkeserítő árnyaik. Többek között, hogy Jem haldoklik és maximum pár éve vagy hónapja van hátra. Will meg teljesen kiszámíthatatlan, hol kedves, hol mindenkit durván ellök magától.

A történet során veszélybe kerül London, az Intézet, mondén(normális ember), árnyvadász és alvilági életek, szerelmes szívek, démonok és robotok.

Én és a könyv:

Pár éve terveztem, hogy elolvasom a Csontvárost (VE 1. része), de nem voltam benne biztos, így megnéztem a filmet. Ez hatalmas hiba volt, mert a könyv elolvasása nélkül (és az olvasásával is) zavaros és rossz. Nagyon nem tetszett. Elment a kedvem az olvasásától. 
Aztán idén márciusban hirtelen ötlettől vezérelve megvettem az Az angyalt (nagyon furán néz ki, hogy az Az, de nem tudok mit tenni, ha egyszer ez a címe). Nem igazán tudtam, mi köze van a Csontvároshoz, talán tudtam, hogy valami összeköti őket, de nem igazán érdekelt. 
Elolvastam és már a következő héten megvettem és elolvastam a másik két részt is.

Vélemény:

Moly.hu-n mindegyik részét értékeltem egyesével, azokat bemásolom ide aztán összegzem.

Az angyal:

Nagyon nagyon tetszett. A stílusa fantasztikus, a világ csodálatos, a humora nagyon jó, Willt imádom. 

Imádtam így ahogy van nagyszerű kezdete egy fantasztikus, csodálatos, lenyűgöző, szívrabló trilógiának. 

Tessa végre egy normális női főszereplő, saját kezébe vaszi az irányítást, normális, gyors felfogású. 

Willt már most imádtam (igen ezt ismételgetni kell). 

Jemet is szeretem, de őt még annyira nem ismerjük itt meg. De már itt lenyűgöz, ahogy a helyzetét kezeli.


A herceg:

Az első rész is nagyon jó volt de ez még annál is. 

Tessa
Sokkal viccesebb volt, rengeteg poén volt benne. Tetszett a szereplők szarkasztikus humora. 

Örülök, hogy végre fény derült Tessa számára, hogy Will miért viselkedik így. Én nagyon szeretem, ha a szereplők rádöbbenek az egyértelmű dolgokra, felszabadító érzés. 
Szuper, hogy bejött mellékszereplőként Gideon nagyon bírom, hogy ennyire különbözik a családjától. 
Sajnálom, hogy nem Will „nyert” én neki szurkoltom de jó Jemet felhőtlenül boldognak látni.

A hercegnő:

Imádom, imádom, imádom!!! Zseniális befejezése egy nagyszerű trilógiának. Az eddigi részek is nagyon tetszettek, de ez mindent felülmúlt. 
Izgalmas volt, boldog, szomorú, vicces és szívszorító. Nem szoktam általában a könyveken sírni de ezt rendesen megkönnyeztem. 
Rengeteg nagyon jó könyvnek nem szeretem a végét, mert elcsépelt, kiszámítható, összecsapott vagy mert számomra túl tragikus. De ennek a befejezése tökéletes volt. Nem volt teljesen happy end, de attól még elképesztő volt, annak ellenére, hogy én végig Willnek szurkoltam, de úgy éreztem az epilógus is kellett oda, hogy teljesen kerek legyen a történet. Mondjuk végig bőgtem egyes részeit. 
Will
Úgy érzem ennek a könyvnek nem egy főszereplője volt Tessa hanem egyszerre három Will, Jem és Tessa. Ez mindegyikük története, élete volt. Kevés olyan könyvet olvastam, ahol ilyen szeretet alakult volna ki három ember között. Tényleg hihetetlen hogy elhittem a hármójuk viszonyát és nem tűnt furcsának! Jem és Will kapcsolata volt a legmágikusabb ebben a könyvben nem a varázslatok vagy az átváltozás. Parabatai, ez a legszebb szó a történetben (akkor is ha kimondhatatlan). Engem elvarázsolt ajánlom mindenkinek.

Összegzés:

Az, hogy imádtam, az se írja le teljesen, amit a trilógiával kapcsolatban érzek. Próbálom megfogalmazni, de nagyon nehéz... Hátha vázlatosan, jobban megy.

Az alap egyedi.

A világ nagyon részletesen és fantasztikusan kidolgozott. Imádom az árnyvadászokat.

A stílus igényes és magával ragadó. (Hogy lehet egy stílus magával ragadó? Nem baj, jobb szót nem találtam rá.)

A humor elragadó és a hasadat fogod tőle a nagy nevetésben.

Egyes részeken úgy sírtam, mintha én is átéltem volna, ez az egyik első könyv, aminek sikerült ezt kiváltania belőlem és azóta se volt sok.

A szereplők ugyanolyan jól, vagy még jobban kidolgozottak, mint a világ. Megszereted őket és sosem akarod elengedni, nem érdekel, ha összetörik a szíved, ha szenvedsz velük, mert közben imádod őket és örömet okoznak neked. 
A két fiú hihetetlen, ahogy egymással és Tessával törődik. Eszükbe se jut, mint más szerelmi háromszöges könyvekben, hogy övék kéne, hogy legyen a lány a másik helyett, mindent megtesznek, hogy a másik örüljön, mindenki fontosobbnak gondolja a kis hármasukban a másik kettő boldogságát, mint a sajátját. Erre nem is lehet azt a szót használni már, hogy szerelmi háromszög, hiszen nem szemben állnak egymással, hanem vált válnak vetve harcolnak, a többiekért. Tessa
De Will egyértelmű kedvencem.

Magnust előszőr furcsának találtam, de aztán megismertem megszerettem és 
azóta az egyik kedvenc szereplőm, főleg a VE-ben.

A Klávé itt se volt jobb. mint a VE-ben lesz. Ez a nagy gyengéje rengeteg árnyvadásznak, fő konfliktus forrás az összes sorozatban, hogy azt gondolják, hogy mindenki fölött állnak. És a borzalmas törvényeik, amik minden egyes korszakban maradinak számítanak, ez nem tudom, hogy sikerült nekik. Mégis ez irányítja őket. Sed lex, dura lex. A törvény szigorú, de a törvény, a törvény. Akárhányszor olvasom, egyre jobban megutálom, ezt a mottót és a Klávét.

A történet izgalmas, minden pillanatban történik valami, főleg a második résztől.

A zárás tökéletes.

Jem
Mivel ez ennyire tetszett, ezért ezután elolvastam a Bane Krónikákat, aztán a Csontváros után a Végzet Ereklyé többi része, a Történetek az Árnyvadász Akadémiáról és az új trilógia eddig megjelent első része az Éjfél kisasszony, már magától jött. De mindközül a Pokoli szerkezetek lett a kedvencem. 

Ez adta meg a kezdő lökést befelé az árnyvadász világba, aminek mostmár büszke tagja vagyok. Egyik rajongói találkozón nemrég hivatalosan is árnyvadássza avattak. Megnéztem azóta mégegyszer a filmet, mostmár jobban tetszett de, sokkal jobb is lehetett volna. Végignéztem a sorozat első évadát, ami ugyan nagyon eltér a könyvektől, de várom a második évadot. Ennek hála lett beszélgetőtársam az iskolában, miután iskolát váltottam és minden nagyon új volt.

Mondjuk az azért vicces, hogy több, mint két könyvön keresztül Pokoli Szerzeteknek olvastam. Vérrel kellett a falra írni, hogy rájöjjek, tévedtem. 

Egyértelműen bekerült a kedvenc könyveim közé.

Nem spoileres idézetek:
"– Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni."69. oldal
"– Bátorság! – szólt. – Végül is sehol egy kacsa."526. oldal

"– Nem vagyok okleveles balfék! – jelentette ki dühödten.
– Az oklevél hiánya aligha bizonyíték az intelligenciára – mormogta Will."
31. oldal
"– Éppen arra gondoltam, hogy felnyalábolom Cecilyt, és megetetem a kacsákkal a Hyde Parkban. – Will félresöpörte átnedvesedett haját a homlokából, és megjutalmazta Jemet ritka mosolyai egyikével. – Segíthetnél.
– Sajnálatos módon egyelőre el kell halasztanod a testvérgyilkosságot. Gabriel Lightwood odalent vár, és van egy szavam a számodra. Két részből áll, és külön-külön mindegyik a kedvenceid közé tartozik.
– Vadbarom? – érdeklődött Will. – Sültbolond?
Jem elvigyorodott.
– Démonhimlő – felelte."25. oldal
"Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is."491. oldal
"– (…) Gondolom, nem segít, ha megsúgom, hogy ilyen az élet. A jók szenvednek, a gonoszak virulnak, a halandók meghalnak."114. oldal

Sarah J. Maas: Üvegtrón 2.: Éjkorona


Aki, nem olvasta az Üvegtrónt az NE olvassa el, mert SPOILERES, arra nézve!
"– És milyen jellegű munkát végez a nagybátyámnak? (..)Celaena visszamosolyogva így válaszolt: – Elkaparom az ellenségeit ott, ahol soha senki nem fogja őket megtalálni."
Történet:

Celaena a király bajnoka lett, de nem hajlandó a királyért gyilkolni, ezért áldozatai halálát megjátsza. Ha ez kiderül, az nemcsak Celaenára, hanem szeretteire is halálos lehet. Az ő érdekükben nem mondja el senkinek, hogy a halottakat nem ő ölte meg, hullaházból lettek szalasztva, az áldozatok, messze földön élnek és virulnak továbbra is. Ekkor viszont érdekes megbízást kap. Archert, egykori ismerősét kell megölni, mert állítólag lázadó szervezetet irányít. Neki a halálát viszont nehezebb lenne megjátszani, hiszen Résvárban él és közismert ember, de lehet, hogy mégis meg kéne ölnie? Vagy olyan információkkal rendelkezik, amikre szüksége van Celaenának? Mindeközben a szívét is odaadja valakinek, és nyomozást folytat rég elfeledett titkok után, ha tetszik neki, he nem.

"– Csodálkoznál, hogy az emberek milyen könnyen azt látják, amit látni akarnak."

Vélemény:

IMÁDTAM! Jó ez nem fura a legtöbb könyvről ezt mondom, már kezd unalmas lenni, de mit tegyek, ha egyszer csupa csodálatos könyvet olvasok? 

Az eleje viszonylag lightos volt, kis kémkedés, szerelem alakulása, nagyon tetszett, aztán a felénél felpörögtek a dolgok, és hát megkezdődőtt az öldöklés. Tudtam, tudtam, hogy annak a bizonyos nagyon rövid fejezetes beszélgetésnek, még nagyon rossz vége lesz:

"– Nem fogja megérteni. És ha átlépi a határt, akkor már nem lesz semmi, ami vissza tudja őt tartani."
Pontosan, akkor senki se állíthatja meg,  mert ő az egyik legkirályabb főszereplő a könyves világban!

Hihetetlen mennyi titok van ebben a történetben! Az előzőben és itt is, folyamatosan nyomoz. Találkozhatunk még több sötét elhagyatott folyósóval, szörnnyel, rémjellel és sajnos vérrel, de ezen túl tudom tenni magam.


Több romantika volt benne, mint az előzőben, ez tetszett. És az is, hogy Celaenát nem változtatta meg, nem lett puhány vagy liba.


Chaolt imádtam! Előzőben is neki szurkoltam, így amikor Doriannal "járt" akkor kicsit elszontyolodtam, de tudtam, hogy valamikor eljön majd Chaol ideje is. :))) Olyan cuki volt végig! Ő tényleg mindent megtett!

"– Csupán annyit akarok mondani, hogy néhanapján szívesen megennék egy csokitortát.A kapitány behunyta a szemét.– És egy almás sütit, egy vekni kenyeret, egy jó adag marhasültet, egy halom kekszet és egy…Celaena ekkor finoman fejen rúgta, de Chaol nevetve elkapta a lábát, és nem engedte el, hiába próbálta kiszabadítani.– Nem túloztam, és ezt te is nagyon jól tudod, Laena.– És ez miért baj? Nem érdemeltem ki azt a jogot, hogy annyit egyek, amennyit és amikor akarok?"
Celeanát még jobban megszerettem. Most megismerhettük több oldalát is. Eddig nagyon még nem láttuk őt ilyen helyzetben, mint itt az, körülbelül a felénél nagyon durva volt, most bebizonyította, miért volt/van ő a leghírhedtebb orgyilkos. Egyáltalán nem irigylem szerencsétlent, se azt aki ilyenkor megpróbálja az útjár állni, mondjuk Chaollal azért nem így bántam volna.

Éppen olvastam, amikor kiírták, hogy meg fog jelenni a 4. rész, ezért elolvastam a hátulját és hát kár volt. Mert olyan Spoiler van rajta, hogy teljesen lefagytam, azt hittem, hogy a 3. rész poénját is lelőttem ezzel, de aztán olvastam, hogy ezzel a nagyon megdöbbentő fordulattal van vége a 2-nak. De így is, hogy előre tudtam, wow! Tudtam, hogy van valami titok, na de ez! És, hogy a francba titkolta eddig?

"Átlépte a határt."
Mindjárt kezdem is a következő részt.


10/9,5(szigorú vagyok jobb volt az előzőnél, de tud ez még jobb lenni!)

Olvasd el!

Sarah J. Maas: Üvegtrón


"– Bármire képes vagy, ha elszánod magad."
Üvegtrón sorozat első kötete.

Történet:

Főszereplőnk Celaena Sardothien, Adarlan leghírhedtebb orgyilkosa. Könyvünk elején, Távolvég-sóbányáiban szenved, amikor érte jön a trónörökös Dorian Havillard és egy alkut ajánl. Elviszi távolvégből, sőt szabaddá teszi, ha megnyeri az apja általl rendezett versenyt az ő versenyzőjeként, a király bajnoka lesz és aztán négy évig szolgálja. Celaena a királyt utálja az egyik legjobban a világon, a királyt, aki ezreket, mészárolt le, mert közük volt a mágiához, a királyt aki a szülei haláláért felelős, a királyt akinek a fia most Résvárba hívja, hogy legyőzzön egy csoport orgyilkost/rablót/egyéb söpredéket és a bajnoka legyen. Nem akarja, de rég nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné és még egy telet nem élne túl Távolvégen. Így elfogadja az ajánlatot és Résvárba megy, az ifjú herceg Doriannal és a testőrkapitány Chaol Westfallal. És bár a lány Adarlan legrettegettebb orgyilkos, lehet, hogy szívét ő se tudja kordában tartani és jégfal mögé zárni bárhogy próbálja és lehet, hogy a kastélyban relytőző titkokra és szörnyűségekre még ő sincs felkészülve.


Celaena
"– Ébredj! – hallotta Chaol dühös hangját. – Szedd össze magad! (…) – Mennyi ideig aludtam? – suttogta. Nem kapott választ. – Mondjad, már, mennyi ideig aludtam? Ekkor viszont észrevette, hogy a kapitány arca is enyhén piros. – Te is elaludtál?
– Csak egy kicsit, de aztán felébredtem. Te viszont összenyálaztad a vállamat."

Vélemény:
Féltem neki kezdeni, mert nem bírom a véres, gyilkosos könyveket, de nekiálltam és már az első pár oldalon lenyűgözött. IMÁDTAM! 
"– Gyere, odaviszlek az ágyadhoz.  – Nem úgy vagyok rosszul – méltatlankodott az orgyilkos. Chaol leült az ágy szélére, és elkezdte felhajtani a takarókat. A belépő cseléd elkomorodva bámulta a padlót borító mocskot. Hátrakiáltott segítségért.  – Hát akkor hogy van rosszul?  – Megjött a… – dadogta nagy nehezen, és olyan forróvá vált az arca, hogy majdnem megolvasztotta vele a padlót. Jaj, te sötét fajankó! – Visszatért a havibajom.  A következő pillanatban már a kapitány arca is úgy lángolt, mint a lányé. Hátralépett, és beletúrt rövidre nyírt barna hajába.  – Én… ha tehát… akkor most talán távozom – dadogta, és meghajolt.
Celaena minden baja ellenére önkéntelenül is elmosolyodott, mert a vitéz testőr olyan gyorsan eltűnt a szobájából, hogy azt akár menekülésnek is tarthatta volna. Ráadásul Chaol megbotlott a küszöbben, és majdnem kizuhant az előszobába."
Celaena, Chaol, Dorian
A történet nagyon fordulatos, izgalmas, romantikus egy picikét, igen, véres, de, igyekeztem nem teljesen elképzelni az olyan jeleneteket és így nem zavart. Néhol ilyesztő, hiszen sötét alagutak, szenvedés, elnyomás, párbajok és sötét titkok vannak benne.

Párbeszédek viccesek. Nagyon bírtam Celaena, Chaol és Dorian humorát és a civakodásokat közöttük.

Jól megírt, nagyon részletesen kidolgozott könyv, rengeteg fantáziával.

A legeslegjobb a szereplők. Pontosabban Celaena. Nem szeretem általában a női főszereplőket, semmilyenek, idegesítőek, magatehetlenek (tisztelet a kivételnek), de Ő! Hatalmas személyiség! Borzasztóan erős, kitartó, okos, magabiztos, stílusos, ravasz, mégegyszer mondom, hogy erős és nem csak testileg és legyőzhetetlen. Hihetetlenül imádtam. Voltak hibái igen, de csak a javára voltak, ő se tökéletes. Kegyetlen, de épp csak annyira, hogy mégiscsak orgyilkos, ha nem bosszúl áll, vagy nem dühítik fel, nem öl, és általában, ha igen akkor is kíméletesen. 
"– Menjen innen! Mindjárt meghalok – nyöszörögte Celaena a párnájának. – Egy szép hölgy nem halhat meg egy szál magában – jelentette ki Dorian, és megsimogatta a lány kezét. – Szórakoztassalak egy érdekes történettel a halálod pillanatában? Miről olvassak neked? Celaena elrántotta a kezét. – Szívesen meghallgatnám a fafejű herceg történetét, aki nem akarta békén hagyni az orgyilkost. 
Dorian

– Ó, imádom azt a mesét! Annyira szép a vége. Tudtad, hogy az orgyilkos csak színlelte a betegséget? Így akarta felhívni magára a herceg figyelmét. Ki gondolta volna? Milyen dörzsölt nőszemély. A hálószobai jelenet pedig egyszerűenlenyűgöző. Érdemes elolvasni a végét is, pedig előtte mennyi ostobaságot fecsegnek!"
Chaolt és Doriant is bírom, Chaolt kicsit jobban. Olyan aranyosak mindketten! Chaol az, aki bármit megtenne a barátaiért, vagy a királyáért, elég csöndes, mogorvának is tűnhet, de igazából igazi jótét lélek. Doriannak mindene megvan, de ő is tudja, hogy ha valamit tesz akkor az apja nem lesz könyörületes, csak mert ő a fia, ez azért nem lehet jó, "hát igen apám bármikor megöletne, éljen a családi béke!". Nagyon művelt imádja a könyveket, rendetlen és cuki.
"– Milyen barátom vagy, hogy nem viszel magaddal, vagy nem maradsz velem? – Mi az, hogy barátod? – mordult fel a kapitány. A lány elpirult.
– Hát talán helyesebb volna, ha „duzzogó kísérőnek" neveznélek. Vagy „vonakodó ismerősnek", ha az jobban tetszik – töprengett, ám ekkor a legnagyobb meglepődésére a fiatalember elmosolyodott."
Chaol, Celaena
A király és a többi szereplő is jól ki van dolgozva. A király tipikus nemzetek lerohanó és diktatúrában tartó uralkodó, aki a saját fiát is megöletné és nem fél akár maga harcolni. Keveset tudunk meg róla, így nagyon titokzatos. Hatalmas és kegyetlen.

A borítója lenyűgöző.

Mindenkinek ajánlom, aki nem riad vissza a vértől nagyon, de mondom átugorható, én is kibírtam.

Aki, mint sok olvasó, köztük én is, nem tudja, hogy kell kiejteni a neveket és kíváncsi rá itt megnézheti, hogy ejti ki őket az írónő.
Chaol
"Az ember igenis jó. Valahol mélyen mindenkiben ott van a jóság parányi morzsája. Ott kell hogy legyen."
A minap nagyszerű hírre bukkantam: készül belőle sorozat!! Nem tudom a gyomrom mennyire fogja bírni képernyőn megjelenítve a jeleneteket, de pár részt mindenképpen megnézek és ha nem vészes akkor végig.


10/9(véres na, és csak első rész, hadd fejlődjön)

Olvasd el!

Kedvenc könyveim

Úgy gondoltam, itt az ideje kicsit jobban megismertetni benneteket a kedvenc könyveimmel.
A legtöbb borítója megtalálható az újonnan szerkesztett és felrakott fejlécképen.(update: azóta töröltem, szóval ne keressétek:))




Biztos a legtöbbet, minimum látásból ismeritek.
Sajnos az összes nem fért rá a képre, ha sorozatról van szó akkor a kedvenc részeimet raktam rá. Itt leírom azt is ami a épről lemaradt, szóval nem maradtok le róla.
A sorrend nem fontos.

1.
Az első helyet nem más kapta, mint Leiner Laura Szent Johanna Gimije, mert ez szerettette meg velem az olvasást. Már írtam róla bejegyzés amit ide kattintva megtekinthettek.

2.
Akkor jöjjön még egy Leiner Laura sorozat, vagyis a Bexi sorozat. Főleg az utolsó 3 része teljesen levett a lábamról, aki nem olvasta a SzJG-t, mert unalmas, vagy ilyesmi akkor nyugodtan kezdjen neki a Bexinek, ugyanúgy Leiner Leura, a stílusa tisztán érződik, de kicsit szabadabb, izgalmasabb. Remélem nemsokára eljutok az értékeléséig.

3.
J. K. Rowlingtól a Harry Potter sorozat. Mindenki ismeri, hatalmas népszerűsége van. Most jött ki a 8. része annak is linkelem az értékelését itt .
Mellesleg most jött ki egy új film a világból, a Legendás lények és megfigyelésük. Imádtam!
Mindankinek bátran ajánlom. Kötelező olvasmány. Erről is írtam már itt elolvashatjátok az értékelésemet róla.

4.
Lélektársak Joss Stirling-től az egyik legcukibb könyv amit valaha olvastam. Ajánlom mindenkinek aki szereti a cuki romantikus sztorikat egy kis fantasyval és izgalommal. Az egész sorozatot értékeltem:
Sky
Phoenix
Crystal
Misty

5.
Modern Boszorkány sorozat, Debora Geary-től. Eddig két megjelent része van magyarul, nemsokára jön a 3., de én már az elsőnél beleszerettem. Ez egy tökéletes világ, varázstehetséggel, szerető családdal, huncut boszorkány kölykökkel és rengeteg humorral. Akit nem zavar, hogy ennyire unrealisztikus annak bátran ajánlom nem fogja megbánni.

6;7
Pokoli szerkezetek trilógia és a Végzet ereklyéi sorozat, Cassandra Claretől. Az írónő az Árnyvadász világával lett híres, az első amit megírt a Végzet ereklyéi sorozat volt. Én viszont a film miatt a VE előzményét, ami időben visszább van, vagyis a Pokoli szerkezeteket olvastam hamarabb. És sokkal, sokkal jobb, mint a VE. Azt is nagyon szeretem már, bár az első pár könyvvel és a fő szerelmi szállal vannak problémáim. De igazából a világ a lényeg ami it teljesen magába szippant és nem ereszt. Nemsokára jön róla az értékelésem. 
Update: azóta megírtam, itt van mindkettő:
Végzet ereklyéi
Pokoli szerkezetek

8.
Olimposz hősei sorozat. Nekem még a Percy Jackson és az Olimposziaknál is jobban tetszett, szóval ez került fel a listára, de mindkettőt imádom. 

9.
Akkor legyen még egy magyar. Időfutár sorozat, ami az azonos című rádiójákékból született. Izgalmas, vicces, nagyon mai, és időutazásos!

10.
Luxen sorozat. Daemont nem lehet nem imádni. A főszereplő egy könyvmoly! Fantasy, izgalmas, nagyon romantikus. Kell ennél több?

10+1.
LOL sorozat könyvei. Ez igazából, nem egy sorozat. Több sorozat van benne, több egyrészes könyv, sok írótól, a legtöbbnek nincs köze egymáshoz. Vannak jobbak, sokkal jobbak és rosszabbak (meg kettő, amit még nem olvastam). Általában sablonosok. Az a sorozat aminek elolvasom a hátulját, vagy az első pár mondatát és tudom mi lesz a vége. De összesen megérdemelnek ezek a cuki pasikkal teli könyvek egy helyet a kedvenceim között. Egyről írtam értékelést, amit itt olvashattok.

Ezeken kívűl is még rengeteg olyan könyv van amit imádok, de ezek a legek. Amiket éppen most annak tartok legalábbis.
Remélem tetszett és kedvet kaptatok valamelyikhez.

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója

Ezt a bejegyzést azért írom, hogy ne csak áradozzak a könyvekről, legyen valami más. Senkit nem akarok megbántani, vagy az ízlését kritizálni, úgyhogy aki szereti a könyvet, annak most szólok, hogy menjen el, mert nem fog tetszeni nekik .

Fülszöveg:

Vajon ki állítja azt, hogy az egypetéjű ikreknek belülről is hasonlítaniuk kellene? 
Hát, nem! 
Ott van például Feltser Luca, aki színötös tanuló, cserkészetre jár, és sohasem hazudik. És Feltser Zita, akit leginkább csak a csinos ruhák és Nagy Marci smaragdzöld tekintete érdekel. 
Ez a könyv az ő titkos, párhuzamos naplójuk, melyet a hetedikes tanév kezdete óta vezetnek: Luca dátumozva és az élményeket pontozva, ahogy kell; Zita pedig csak úgy, ahogy érzi… 
Ha hiányzott már, hogy első kézből értesülj a tinik életéről, a suliban és azon túl, akkor neked találták ki ezt a könyvet, amelynek szerzője ugyanúgy tizenhárom éves, mint főhősei, és akikkel együtt fog felnőni a titkos napló további fejezeteiben!

Történet:

Maga a történet nem nagy cucc, egy ikerpár, akik nem hasonlítanak egymásra és kamaszok. Az ő viszontagságaikat írják le naplóban, párhuzamosan. Maga az író is egy kamasz lány amikor ezt írja. Ennyit a történetről. Most jöjjön a vélemény ez már érdekesebb lesz.

Vélemény:

Utolsó figyelmezetetés a rajongóknak: Nem akarjátok a véleményem elolvasni!
Ez az egyike azoknak a kevés könyveknek amit egyáltalán nem szerettem!
Kezdjük a legalapvetőbbnél. Már van ilyen több. Elsőre a SzJG és a Hűvösvölgyi suli másolata sokkal gyengébbbb változatban (mindkettőt nagyon szeretem egyébként, SzJG-t imádom). Ikrek, mint a Hűvösvölgyi suli szerelmes ikreiben. Napló, mint a Szent Johannában, annak még a formáját is átvette, Luca ugyanúgy összegez, mint Reni :
"Vera és Kriszti: 3/1 – annyira szánalmasak" 
Az eleje, meg szinte teljesen megegyezik pár mondatban:
"Hát igen, itt tartunk. Naplót írok. Amit mindig is értelmetlennek és időpocsékolásnak tartottam. De miután anya megvette a füzetvásárláskor, végül is nem volt ellenvetésem." 
A címe, hogy Kezdetek is kísértetiesen hasonlít a SzJG-s Kezdetre.
Hú ezt nehezebb megírni, mint gondoltam, elárasztanak az apróbb és nagyobb hibák.
Egyik legnagyobb hiba, hogy csak az alapnál maradjunk, a stílus. Értem, hogy tini regény, tini főszereplőkkel. Én nem érteném? Egyidős vagyok kábé a szereplőkkel. De akkor sem kell szerintem egy könyvben úgyanúgy leírni, mindent, ahogy napközben a barátaiknak siettükben mondják, vagy chaten írják. Nagyon fájdalmas volt az ilyeneket olvasni:
"Cseperkei egy 2balkezes félnótás […]"
Ez tökéletesen szemlélteti:
"Marci: szia baby! :) nem tom, mimet likeoltad,de nem szükséges. :P 
Zita: hellooo ♥ :P Mizu? 
Marci: semmi kül,minden ok 
Zita: jó lenne már sulin kivül is talizni, nem? az utóbbi randi már nagyon régen volt… van olyan napod,amikor az őseid nincsenek otthon? 
Marci: ahha… ha neked jó a kedd délután 
Zita: oké, felugrom hozzátok, hogy 2esben lehessünk :D na mek, mutterom a lépcsőn trappol :/ 
Marci: várj pls, csak dél 5 után gyere 
Zita: oké,maradhatok, a mutter davidhoz jött kérdezhetek vmit? Bajod van velem? 
Marci: mér kérded? 
Zita: először ne lájkoljam a posztjaidat, meg elég vagyok fél5 után is???!!! atr hittem, szeretsz velem lenni :/ 
Marci: ugyanmar, ne fujd fel,baby ;) 
Zita: Oké,kicsit duzzogok, de azért szerii van!!! ♥ :* 
Marci: nanáhogy"
Ez miii?? Mert, ha mindennapok ilyenek is arról, miért kell könyv? Ez olyan igénytelen, ha igaz is, hogy az nagyon fáj. Tényleg egykorú vagyok velük, de én és a barátaim nem beszélünk, nem írunk így. Vannak, akik igen (de annyira, mint a fenti idézetben azért nem, mert ez már nagyon túlzás) , de ezt még egyszer mondom, miért kell könyvben leírni? 
Az értelmesebb iker is olyanokat ír, hogy : "hazamentem, ettem egy narancsot nagyon fincsi volt" és a SzJG-vel ellentétben, az, hogy leírja a kajáját/ruháját nem csak egy kis szeletkéje a történetnek, hanem az egésze! Mintha valaki fogta volna, a legprimitívebb tizenévesek messenger beszélgetéseit és azokból egy történetet írt volna, minden javítás vagy szerkesztés nélkül, kis ugyanolyan stílusú kiegészítésekkel.
Menjünk tovább a szereplőkre. Luca a stréber, cserkész ( Magyarországon cserkész, csak így természetesen?), jó kislány. Zita, a laza, aki a ruhákkal és fiúkkal törődik csak. Mindketten, nagyon nagyon idegesítőek, kidolgozatlanok, primitívek, mindenen drámáznak, és 13-14 évesen 18- nak képzelik magukat, Zita ott marad éjszakára a barátjánál, 7-8-adikosként aztán kesereg a könyv végén, hogy a barátja megcsalta (!?!?). Próbálnak költőiek lenni de ez legtöbbször pocsékul sikerül, inkább meg se próbálták volna:
"S ez a csók, ez a legelső 
új fényt,
új reményeket,
új évet hozott az életembe…
Sőt, olyan boldog vagyok, hogy – költői szavaim után(...)"
A szüleik válása, alig viseli meg őket : 
"A gyerekek harmada elvált szülők gyermeke, nem tragédia. Különben is, akinek elváltak a szülei, kétszer kap ajándékot, és azzal a szülővel íratja alá a jegyeit az ellenőrzőben, amelyikkel akarja. Ráadásul a szülők nem foghatnak össze a gyerek ellen, mert nem mutatkoznak szívesen egymás társaságában. Ez azért nem is olyan rossz, ha belegondolok."
Ebben nincs tapasztalatom, de hallásból, nem ezt gondolja a gyerek, amikor a szülei válnak.
Mintha az előbb említett tinik beszélgetései mellé, még a facebookon keringő idézeteket is belerakta volna, hogy mégiscsak legyen pár oldal.:
"De most tényleg. Minek a suli? 
Matek: hallottak már a számológépről? 
Történelem: az én történelmem a tegnap, és tudom, mi történt akkor. 
Magyar: tudok beszélni, nem is keveset. 
Biológia: ismerem az állatokat, az osztálytársaimat. 
Testnevelés: tudok járni, ha kell, még talán futni is. 
Földrajz: észak, dél, kelet, nyugat. 
Nyelvek: mire való a Google-fordító?"
Egy önálló gondolata nincs szegény Vandának. 

Összefoglalva:

Történet: Semmi,annál is kevesebb és az se saját ötlet.
Eredetiség: Maga a szó is messzire kerüli.
Szereplők: Nincs személyiség, primitívek, össze-vissza döntésekkel.
Stílus: Fogod a fejed és sziszegsz közbe, hogy enyhísd kínjaid. Még egy idézet csak, hogy kínozzalak titeket, de ezzel megmentselek az esetleges elolvasásától: "Fehérrel is teljesen ki lennék elégítve."
Világ: nincs külön, de az azért meg kell említeni, hogy a felnőttek is hülyék benne, a világ, ha a könyv szerint lenne összeomlott volna. Bár ki tudja lehet, hogy ez tökéletesen leírja a világot (USA válsztás khm), és csak én vagyok túl optimista.
Szóval utáltam az egészet, úgy ahogy van. Csak az első részt olvastam, barátnőim csak a másodikat, osztoznak a véleményemen. Tesóm az egész sorozatot olvasta, ő nagyon szereti, volt vele jó pár parttalan veszekedésem erről.

Az író:

Meg kell említenem, Szűcs Vandát is külön, hogy hogy írhatott ilyet, hogy adta ki bárki. Vanda ugyanis most kábé 16 éves amikor ezt írja, akkor volt 13-14. És ez nagyon meglátszik. Hogy adhattak ki ilyen könyvet? Pénz, anyuci-apuci. Olvastam egy interjút vele, azt írja a SzJG olvasása előtt írta. Hát... nem hiszem, túlságosan hasonlít. Ami, mint ő is mondja, elkerülhetetlen a műfaj miatt, de olvastam már sok könyvet azonos műfajban, amik egyáltalán nem tűntek utánzásnak, ez igen. 
Aki ebben a műfajban akar olvasni magyar könyveket annak ezeket ajánlom, e helyett a ... próbálkozás helyett:
Hűvösvölgyi suli (szintén ikrek, ezért is hasonlít a könyvre, de persze a HS volt előbb, nem napló, de az életükről szól, én nagyon szeretem)
Szent Johanna Gimi (nem kell magyaráznom, van egy szép hosszú bejegyzésem róla ami itt megtekinthető, imádtam)
Balla Adrienn sorozat (szintén nagyon szeretem, itt inkább a nyomozós szálon van a hangsúly)
Időfutár (magyar szintén, rádiójáték leírata, van benne időutazás, de a korosztály ugyanaz)
Suli rémei (fantasy, azonos korosztály)

Értékelés: 0/10

NE olvasd el!
Ha mégis megteszed tudasd velem, hogy tetszet!

Joss Stirling: Lélektársak 4.: Misty

Mivel a Crystal hátuljára az van írva, hogy a trilógia zárókötete ezért szomorúan vettem tudomásul, hogy vége nincs több savant történet. Aztán jött ez, és azonnal meg kellett vennem, el kellett olvasnom!
"– Úgy cipelem magammal a cikis pillanatokat, mint egy víziló a nyűvágó madarakat."
Fülszöveg:
Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének „hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes? 
Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül – egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd… vagy azon is túlra. 
A nagysikerű Lélektársak-sorozatból megismert savantok az eddigieknél is izgalmasabb kalandokba keverednek Joss Stirling izgalmas, humorral átszőtt regényében.


Történet:
Főszerelőnk a címadó Misty, akiről már hallhattunk az előző részben, mint 15 éves kényszeres igazmondó unokahúg. 
Hát igen, ő Misty, a savant Topaz és a nem-savant Mark lánya. 
Fokváros
A képessége miatt mindig igazat kell mondania. De, hogy kicsit hasznos is legyen a képessége, azt is megérzi, ha valaki hazudik a közelében és ha nem tartja kordában képességet, akkor hirtelen mindenki igazat kezd el mondani a közelében. Misty számára így a képessége katasztrófa, ami miatt folyton kínos helyzetekbe kerül, ráadásul még bánt is embereket az igazsággal, ha nem figyel eléggé.
A könyv elején elkíséri Uriel Benedictet Dél-Afrikába, Fokvárosba, mert Crystal szerint ott van Uri lélektársa
"Uriel a kezembe nyomta a jegyeket. – Gyerünk. Nem akarok lekésni a jövőmről."
Misty itt ismerkedik meg Alxszel, aki jóképű, magabiztos, nem ismeri a szüleit, az iskola legjobb tanulója és a vitacsapat kapitánya, mindenki imádja, a képessége, hogy bárkit és bármit meg tud győzni bármiről, például egy zárt lakatot arról, hogy igazából nyitva akar lenni, egy széfet, hogy ki akar nyílni, bárkit, hogy Alex kedvében akar tenni stb.. 
Tábla-hegy
De Alex megváltozik Misty közelében, mert úgy néz ki a képességeik, csúnyán ütik egymást. 
"– Hú, hát ez gyors volt! Az Ocean’s Elevenben jó hasznodat vették volna csapattagként. Olyan csibészes mosolyt villantott, amivel még George Clooney sem kelhetett volna versenyre. – Azok az amatőrök? Misty, nekem nem lenne szükségem tíz gengszterre, hogy betörjek egy kaszinóba. Egyedül is képes lennék rá. Igaza volt; szinte láttam, hogyan csinálná. Félrevonná az igazgatót, és lyukat beszélne a hasába, hogy micsoda remek ötlet lenne, ha átadná neki az összes pénzt, aztán pedig szépen elfelejtené az egészet." 

A lánynak megtetszik a fiú, de ő láthatólag nem bírja őt. 
Ezután a savant nyári táborba megy Cornwallba, ahol fokozott figyelemre intik őket, ugyanis egy sorozatgyilkos vadászik a fiatal savantokra. Kiképzést kapnak azoktól akik kerültek, már rossz emberek kezei közé vagy tudják mit kell tenni ellenük, vagyis szinte az egész Benedict csalág eljön lélektársastúl, hogy tanítsák őket.
"Zed háttal az asztalhoz szorította; száznyolcvan centi feletti magassága mellett a lány aprócska termetével szinte eltörpült. Kettejük ellentéte megért volna egy tanulmányt. Skynak hullámos, szőke haja és nefelejcskék szeme volt, míg Zed sötét hajával és szeszélyes zöldeskék szemével veszélyes alak benyomását keltette. Rájuk nézve eszembe jutott, hogy a nem nyilvánvalóan passzoló párok is lehetnek remek társak. Néha a lélektársak tulajdonságai csak akkor nyertek értelmet, miután a két fél egymásra talált. Talán még volt esélyem. – Az ilyesfajta csalás büntetést von maga után – mondta Zed mély, kellemesen borzongató hangján. – Súlyos büntetést? – kérdezte Sky reménykedve. – Nagyon. – Elvette a dákót a lánytól, és az asztalra fektette. – Ezért most megfizet, Miss Bright. Sky egy nem túl meggyőző műsóhajtással felelt. – Ha muszáj, Mr. Benedict… – felemelte a fejét, Zed pedig lehajolt, hogy megcsókolja. Hú. Most tökre máshol kéne lennem. Úgy csókolóztak, mintha csak most találtak volna egymásra; egyáltalán nem úgy viselkedtek, mint akik már kis híján két éve járnak. Sarkon fordultam, hogy magukra hagyjam őket, de a papucsom talpa megnyikordult a járólapon. Kínos…!"
Cornwall
Hazaérve Cambridgebe se lehet nyugta, mert kiderül, hogy a Dél-Afrikai vitacsapatot az ő iskolája látja vendégül és nemzetközi verseny keretein belül. Így megint találkoznia kell Alexszel, de lehet, hogy ezt már nem is bánja annyira? 
Közben a gyilkos egyre közelebb ér Mistyhez, a szobáját felforgatják, Alexre rátalál egy rokona. Végűl valaki a halál szélére kerül... vagy azon is túlra.

Vélemény:
"– Ugye nem kell megvédenem a pasimat tőled?  Ha arra került volna a sor, meg is teszi; Phoenix az utcán nőtt fel. – Dehogynem! – bólintott Angel. – Olyan féltékeny vagyok, hogy a végén még felcsapok Yves-groupie-nak. Jobb lesz, ha kipofozod belőlem! Odatolta az arcát, Phee pedig kötelességtudóan megveregette."

Imádtam! Ez nem újdonság, mert az egész soroazt úgy ahogy van, az egyik kedvencem, de ez az első, ahol a főszereplő lélektársa nem Benedict. Ugyan szerepeltek, benne de kevesebbet, mint szerettem volna.
A történet nagyon izgalmas, fordulatos, romantikus, cuki, jó picit nyálas az egész sorozat, de kit érdekel, illyen is kell!
Az, hogy nem jöttek rá ki a gyilkos, az idegesítő volt én végig tudtam, hogy ő lesz, pedig el se olvastam a végét! Hát igen ők vakok és süketek voltak ezen a téren.
Kicsit fura volt, hogy miután az előző három részben egyre idősebbek voltak a főszereplő lányok most meg hirtelen fiatal. 
A jelenet a faházban nagyon durva volt az egyik kedvenc jelenetem lett. Alex ollllyan cuki volt benne!!!
A főszereplők most annyira nem nyerték el a tetszésemet.
Szóval kicsit kevésbé tetszett mint az előző részek de ezt is imádtam. 
Hol van a következő rész?? Kell nekem!! Mikor jelenik már meg?
"– Isten hozott a családomban – mondtam Urielnek. – Itt senki sem százas. (…) – Máris otthon érzem magam."

10/10

Olvasd el!

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene