In this thrilling third book in the #1 New York Times bestselling series from Sarah J. Maas, the earth will be painted red as mighty armies grapple for power over the one thing that could destroy them all.
Vélemény:
Nagyon vártam már, hogy megérkezzen és szerencsémre nem késett olyan sokat az ígérthez képest. Tudtam, hogy jó lesz és, hogy szeretni fogom, de hogy ennyire?! Arra nem számítottam.
IMÁDTAM minden egyes szavát, mondatát, oldalát, fejezetét. Egyszerűen TÖKÉLETES volt!
„We're all broken… In our own ways – in places no one might see.”
Part one
Princess of Carrion
"My goal was bigger than revenge. My purpose greater than personal retribution."
Történet elején megint a Spring Courtban vagyunk, ahol Feyre belülről próbálja szétrohasztani Tamlin egész udvarát és megtudni Hybern titkait, terveit, hogy aztán mindent elmondjon a matejének Rhys-nek. Mindezt a szerencsétlenül, mondhatni katasztrofálisan sikerült Hybern-i küldetés után, ahol kiderült, hogy Tamlin, Lucien és Ianthe tulajdonléppen eladta a Spring Courtot és Prythiant Hybernnek cserébe Feyreért.
„One life may change the world.”
Az előző rész elején eléggé utáltam Feyret, de az itteni viselkedése minden ellenszenvemet eltüntette vele kapcsolatban. Zseniális volt! Összeszedett, céltudatos, magabiztos és fantasztikus színész! Úgy irányított mindenkit az udvarban, úgy játszadozott velük, mintha csak a játébabái lennének. Teljesen az ellentéte volt az előző rész eleji megkeseredett, kifakult önmagának, igazán magára talált, hatalmas jellem fejlődésen ment kereszül. Számító volt, kicsit kegyetlen, de imádtam ezért és bőven megérdemelték. Szinte végig ördögien mosolyogtam a cselekedetein.
"I repeated their names silently, over and over into the darkness. Rhysand. Mor. Cassian. Amren. Azriel. Elain. Nesta."
Olyan viccesek voltak azok a jelenetek, ahogy az első legvégén is, ahogy Lucien gyanakszik, de nem mer semmit sem tenni, Tamlin meg teljesen vak. Meg az is, ahogy Feyre gondolatban korrigálta a hazugságait, hogyan lennének teljesen igazak.
Iathe csak egy vicc volt az egész könyvben (azt a kis nyílvesszőt eltekintve), fontos szerepe volt, de Feyre számára nem kihívás. Egyes megmozdulásaira csak forgattam a szemem, csodálom Feyret, amiért ő vissza tudta fogni magát ebben is.
“Lying beside Ianthe without slitting her throat was an exercise in patience and control.”
A végén a partnak volt egy kis megingás, de egyébként Feyre végig parádésan szerepelt, és ahogy Ianthét végül elintézte!
Part two
Cursebreaker
Az elején egy kis feszültség keltés után, végre otthon! Csak egy pár hete olvastam a másodikat, de így is nagyon hiányoztak mind, főleg Rhys! A reuniont olyan sok féle képpen elronthatta volna az írónő, de még csak meg sem ingott a jelenet tökéletessége. Imádtam!
„We deserve to be happy… And I will fight with everything I have to ensure it.”
Az egész part a tervezgetéssről, haderők felhalmozásáról szól és bár ez unalmasan hangozhat, mily meglepő ezt is imádtam! Mindig találnak valamit, amivel meglepnek. Én egyébként is szoktam szeretni a tervezgetést.
Az értekezleten meg tudtam volna ölni Tamlint, de tényleg! Hogy meri?! Amiket mond! Az a provokáció, a hazugságok! Arghh még mindig feldühít.
Egyes High Lordoknak is kijárt volna egy alapos verés, de Tamlin teljesen lefoglalt.
Azért voltak, akiket nagyon megkedveltem Heliont, Vivianet és Kalliast, akiknek igazán gyönyörű a történetük és a kapcsolatuk.
"And then Viviane muttered to Kallias, jabbing him in the ribs, “Why can't I be High Lady as well?”"
És annak is örültem, hogy kicsit jobban megismerhettük az eddig nem szereplő High Lordokat is.
Part three
High Lady
Háború.
„But this is war. We don't have the luxury of good ideas—only picking between the bad ones.”
Meglepetések minden sarkon. Körülbelül minden fejezet végén tátott szájjal bámultam a könyvre. Mor vallomása, Jurian, hirtelen felbukkanó ellenség vagy segítség (ez folyamatosan), Amren...
Többször elsírtam magam, izgultam, dühös voltam, boldog, megkönnyebbült, kétségbeesett, szenvedtem. De imádtam ezért!
Annyi érzelmet váltott ki belőlem, hogy az hihetetlen.
Mindenki együtt a végén, repestem a boldogságtól!
Általánosságban:
Imádtam az egészet, a folyamatos izgalmat, a remek szereplőket, hogy jobban megismekedhettünk olyan dolgokkal, amikről eddig nem sok szó esett, például a Byraxis, aki eddig teljesen kimaradt, a Weaver, a Bone Carver és a Suriel, akinek a jelenetén majdnem elsírtam magam, de végüll csak egy pár könnycsepp hullott.
„Light can be found in even the darkest of hells.”
Imádtam a csodálatos kapcsolatot Rhys és Feyre között. És erről eszembe is jutott az egyetlen pici dolog, ami nem tetszett. Az, hogy Rhys nem kapott valami nagy szerepet és amikor szerepelt, akkor akaratlanul is arra gondoltam, hogy tökéletes papucsférj lenne belőle. Tudom, ez nagyon erősnek tűnik és én igazán nem akarok így gondolni rá, mert imádom, de ebben a könyvben elveszett. Feyre minden hülyeségét egy perc alatt megbocsájtja, nem szúrja le (pedig néha ráférne), nem kér számon tőle semmit, nem dönt semmiről, mert majd Feyre dönt egy szóval nem olyan, mint volt, csendesen hallagt és mosolyog. Annyira megnéztem volna ebben a részben is egy dührohamát vagy valamit! Meg értem én, hogy választási lehetőséget akar adni Feyrenak, de ez már túlzás! Konkrétan nem dönt semmiről, csak néz a matejére.
Szóval igen Rhys, mint önálló személy kicsit háttérbe szorult ebben a részben, de azért voltak jó jelenetei, meg a kapcsolatuk tényleg gyönyörű.
“My darling Feyre.”
A rengeteg meglepetéssel, hirtelen fordulattal teljesen kiszipolyozott a könyv érzelmileg. Amikor azt hittem tudom merre megy a sztori gyorsan 180 fokos fordulatot vett, imádtam! Végre egy könyv, ami nem volt kiszámítható!
Ott láttam minden jelenetben, hogyan tudná SJM elszúrni, vagy kicsit kevésbbé tökéletesre megírni azt, de nem még csak közel sem járt hozzá soha, hibátlan volt.
„What we think to be our greatest weakness can sometimes be our biggest strength.”
Lucienből kevesebb volt, mint számítottam rá az első part vége után. Kíváncsi lennék a történetére, remélem az egyik novella erről fog szólni.
“You are a better friend to me, Feyre,” he said quietly, “than I ever was to you.”
Cassian és Nesta kapcsolata is nagon tetszett, mostmár én is shippelem őket. Nestat nem igazán bírom, sose bírtam, amiért úgy bánt Feyreval évekig. Kíváncsi lettem volna a válaszára, arra a kérdésre, hogy miért zárt ki mindenkit Elainen kívűl, miért zárta ki a legkisebb húgát, de ez valamiért teljesen elmaradt. Cassian nagyon önfeláldozósra vette a figurát, a háború miatt, de nem volt bajom vele.
“I don’t think we were introduced properly earlier,” he crooned to Nesta. “I’m—” “I don’t care,”
Elain... hát őt nem bírtam igazán. Nem szerepelt sokat, egy árnyék volt csak.
Mor nagyon meglepett, én komolyan azt hittem, hogy end game Azriellel. De még mindig nagyon bírom.
Azrielt szerettem, meg sajnáltam, tényleg jó pár lennének Elainnel, Lucien ellenére is, pedig ezt eddig kizártnak tartottam Mor miatt.
Iagzából az egész Inner Circlet imádom úgy, ahogy van!
A végén egyrészt minden második jeleneten sírtam, másrészt tökéletes volt és megint mondom, hogy mások: Miryam és Drakon történetére is kíváncsi lennék. Itt értek a legnagyobb sokkok, amik közül a legnagyobb az apjuk felbukkanása volt. Néha szinte már teljesen megfeledkeztem róla, ha meg nem akkor meg furcsálltam, hogy hol a fenébe van eddig? De erre sosem gondoltam volna.
Összegezve imádtam, tökéletes volt és betonbiztos helyet foglalt magának a 2017 kedvenc könyvei listámon. Szomorú vagyok, hogy vége lett ennek a fantasztikus trilógiának, de nem teljesen, mert:
Folytatás:
Ez a trilógia utolsó része, de Sarah elárulta és a könyv végén is benne van, hogy lesznek novellák hozzák előre láthatólag jövőre (2018-ban), amik novella mivoltuk ellenére az írónőhöz híven hosszúak leszenk :D Szerencsére.
10/10*
Olvasd el!
Egyéb:
A trilógiával illetve Sarah könyveivel kapcsolatban még meg kell említenem Charlie Bowatert, aki hihetetlenül gyönyörű fanartokat készít mind az Üvegtrón, mind az ACOTAR könyvekhez. A sorozathoz megjelent színezőbe is rajzolt, amit nem tudom megvegyek-e, mert a rajzok igazán csodálatosak, viszont nem vagyok egy kimondott művészlélek, mégis van már egy csomó szinte üres színezőm. Szerintem maradok az interneten más színezéseinek a nézegetésénél.
Nekem ezek a kedvenc műveim tőle:
A harmadik az ACOMAF olvasása óta, folyamatosan háttérképem.
Az előző értékeléseim a trilógiáról:
Megveheted:
Jó olvasást!