Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

Sziasztok! Nemrég fejeztem be a Dan Wells Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiáját folytató trilógia első részét. Vagy talán egyszerűbb, ha úgy fogalmazok, hogy a negyedik részt, Az ördög egyetlen barátját.

A könyv tényleg olyan kicsit, mintha egy új sorozat kezdődne vele, hiszen teljesen más helyszínen játszódik a történet, és a főszereplőkön kívül eddig ismeretlen karakterek is feltűnnek.
A sztori jellegében is eltér a korábbi részektől: eddig John egyedül vadászott a sorozatgyilkos démonokra, most pedig egy titkos nyomozócsapattal dolgozik együtt. Ez nekem az elején nagyon nem tetszett, mert valahogy unalmasabban indult a történet, mint eddig, sok idő elment az új szereplők bemutatásával és a környezet leírásával. (Mindezek ellenére eltartott egy ideig, amíg megjegyeztem a neveket - szerintem már zavaróan sok új karaktert vezetett be az író). De egy idő után a sztori beindult, méghozzá fordulatosan és véresen, ahogy Dan Wellstől megszokhattuk. Innentől tényleg nem csalódtam: megkezdődött a démonvadászat, és tényleg nagyon váratlan volt minden történés. Minden nagyon tetszett, bár néhány rész túl bonyolultra sikerült, amitől kevésbé hihető a sztori. (Bááár... mit is várok egy démonos thrillertől? :D Mindegy, értitek, mire gondoltam.)
A szereplők, mint már említettem, többnyire újak. Egyedül John és Brooke maradt meg az előző könyvekből, és az ő személyiségük nem is változott. (Na meg persze a Sorvadtak, és az övék sem.) John még mindig ugyanolyan szociopata, és tudom, hogy ezzel sokan vitatkoznának, de szerintem még mindig ugyanolyan ártalmatlan jófiú, mint eddig. Brooke pedig még mindig ugyanaz az idegesítő csaj, csak félig démonlélekkel. A többi nyomozótársnak is egész jól kidolgozott karaktere van, bár valahogyan egyiket sem tudtam megkedvelni. Ha az író direkt akarta mindet unszimpatikusnak feltüntetni, akkor egyértelműen elérte a célját. Egyedül talán dr. Trujillo-val szimpatizáltam, pedig talán ő volt az egyik legjelentéktelenebb szereplő mind közül.
Összegzés: nagyon tetszett a könyv, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy a harmadik rész a legjobb. Persze azért folytatni fogom, főleg, hogy enyhén függővége van, ami kicsit bosszantó. Ja, és még valamivel volt problémám: a címmel. John igazán aranyos, és ebben a részben különösen sok érzelmet mutat, tehát szerintem nem illik rá "az ördög egyetlen barátja" kifejezés. Inkább mondjuk... A hősies gyújtogató? :D
Ajánlom mindenkinek, aki szerette az eredeti trilógiát. Megéri elolvasni!

Stephen King - A mobil

 Sziasztok! 
 Talán még nem említettem, de szeretem a horror műfajú regényeket (meg úgy általában mindent, ami kellően véres és/vagy beteg), így hamar megszerettem Stephen King munkásságát is. Először a Tortúrát olvastam tőle, ami rögtön belopta magát a szívembe. (Tudom, egy költő veszett el bennem:D) Ezután még olvastam tőle pár népszerű könyvet, és most úgy döntöttem, megpróbálkozom A mobillal is. Hát, csalódás ért.
 Először is, a történet nem kezdődött valami izgalmasan. Az alapsztori nagyjából annyi, hogy azok az emberek, akiknek mobiltelefonja van, megbolondulnak. Egymást mészárolják, és nagyjából úgy viselkednek, mint valami gyilkos állatcsorda. A könyv első fejezetei a Bostonban lévő fejetlenséget írják le, na meg megismerkedhetünk a főszereplőnkkel, Clayton Riddell-lel. (Őt egyébként Stephen King egyértelműen saját magáról mintázta: a kezdetekben problémákkal küzdő művész karaktere a mostanra híres írónak sem ismeretlen.) Főszereplőnk már a regény elején megismerkedik néhány túlélővel, akiknek szintén nem volt mobiljuk, így normálisak maradtak, majd velük próbál menekülni a városból. Útjuk során rengetegszer mentik az életüket, majd egy iskolában kötnek ki, ahol a még normális igazgató és egy diák segítségével el szeretnék pusztítani a telefonbolondokat. Ha akarnám, se tudnám lespoilerezni a végét, mert nagyjából itt abbahagytam. Egyszerűen nekem nem volt elég izgalmas ez a könyv. Szinte semmilyen váratlan fordulat nem történik (legalábbis eddig), ráadásul annyira nem is véres a történet. Persze lehet, hogy a végén vannak még dermesztő jelenetek, de én már kicsit unalmasnak találtam.
 Igaz, hogy nem olvastam végig a könyvet, de a főbb szereplőket jól megismerhettem. Ott van Clay, aki -mint már említettem - leginkább Stephen Kingről van mintázva. Annak ellenére, hogy ő a főszereplő, a személyisége egyáltalán nem domináns, és egyáltalán nem is változik. Tom McCourt vicces, macskamániás és kicsit fura figura, de szerethető, és feldobja a sztorit. Alice Maxwell engem személyesen kiűz a világból. Hisztis, minden körülötte kell, hogy forogjon, és nagyon idegesítő. Az viszont nagyon tetszik a szereplőkben, hogy valósághűek, és közéjük tudtam képzelni magamat.
 Tehát összességében nem tetszett a regény, de a legjobb íróknak is lehet egy-két kevésbé jól sikerült könyvük. Persze lehet, hogy másnak pont ez tetszene. Ha most kezdenél Stephen Kinget olvasni, azt ajánlom, hogy inkább szerezz be egy másik könyvet tőle, de ha már többet olvastál a regényeiből, akkor nyugodtan megpróbálhatod ezt is, veszíteni nem veszítesz semmit!:)

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Sziasztok! Az újabb kritikám Paula Hawkins: A lány a vonaton című könyvéről szól.

A könyv első felét állítom, hogy majdnem két hétig olvastam. Nagyon döcögős volt, nem értettem az ilyesmi kritikákat:

"Elképesztő lélektani thriller - a Hátsó ablak találkozása a Holtodiglannal."

"Paula Hawkins első thrillere azonnal a bestsellerlisták első helyezettje lett."

Jó, jó, persze, egy krimiben először alaposan meg kell ismernünk a szereplőket a múltjukkal együtt. De én már túlzottan elnyújtottnak éreztem az előkészületeket, még ha a karakterek jelleme így jól ki is lett dolgozva.
De aztán (már éppen eszembe jutott, hogy hagyom a fenébe a könyvet), belekezdtem a második felébe. Egy délután alatt fejeztem be. Szinte minden oldalon történt valami hihetetlen, vagy kiderültek az apró, de annál lényegesebb részletek. Imádtam, és mikor vége lett, alig hittem el. A nehézkes eleje ellenére lebilincselő olvasmánynak találtam.

A szereplők közül Rachel lett a kedvencem. Már az elejétől szimpatizáltam vele, mert pont úgy gondolkodik, ahogy én. (Van egy olyan hülyeségem, miszerint csak azokat a könyveket szeretem, amiben a főszereplő legalább egy kicsit hasonlít rám - ez a könyv teljesen megfelelt ennek.)
Anna pont Rachel ellentéte, nem csoda, hogy gyűlöltem végig. Olyan, mint egy kis kényes hercegnő, aki csak magával foglalkozik.
Megan se lett a kedvencem. Mindenkivel lefeküdt, és ő is csak magára tudott gondolni. Azt hiszem, van rá egy szép szavam, de azt jobb lenne nem leírnom.
Scottot a bunkóságai és egyéb tettei ellenére bírtam. Spoiler: ha nem őrült volna meg néha egy-egy pillanatra, és nem zárta be volna Rachelt, tök jó kis párost alkothattak volna. spoiler vége
Tom egy gyáva alak, még a saját újszülött és leendő gyerekei sem érdekelték, na meg persze minden nővel csak szórakozott.

A történet a legtöbb krimivel ellentétben egész hihető, mindenesetre én teljesen bele tudtam magam élni. A több szemszögből való írás zavarni szokott, de itt nagyon jól meg volt oldva, és könnyedén futottak egybe a szálak. Mint már említettem, az elején nem sok minden történt, de később rendesen felpörögtek az események. És minden megvolt benne, ami egy jó thrillerhez elhanyagolhatatlan: szenvedélybeteg főszereplő, sötét múltak, titkos telefonhívások, hazugságok, gyilkosságok, és egy kevés vér. Bár kitaláltam, ki volt a gyilkos, de mégis voltak nagyon váratlan fordulatok.

Végül az egyik kedvenc könyvem lett, mindenkinek ajánlom legalább egy olvasásra, aki szereti ezt a műfajt.