J. L. Armentrout Ónix (Luxen 2.)

"Szerintem az olvasás szexi."

Még múlt nyáron olvastam, szóval lassan egy éve, így nem emlékszem mindenre teljesen, de szerencsére voltam olyan okos, hogy írtam hozzá pont olvasás után egy rövid kis véleményt, így az segíteni fog remélhetőleg.(Meg az, hogy Daemon szemszögéből csak pár hónapja olvastam.)

Cselekményleírást tartalmaz, de spoilert a fekete kihúzáson (ilyen: fekete kihúzás)kívűl nem. Ja! Az Obszidiánra enyhén spoileres.

Kezdjük!

"– Ebben az életben nem, haver. – Cica, hiábavaló az ellenállás. – Akár a csábításod. – Majd meglátjuk."

Fülszöveg:

Daemon ​Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…
Vélemény:
Miért van az, hogy a főszereplő lány mindig akkor hiszi azt, hogy hazudik a pasi, ha az szerelmet vall neki??!! Önbizalom hiány mindenképpen. Nagyon idegesítő. Szereti őt. A fiú is szereti, de nem nem jönnek össze, mert „Ááá biztos hazudik amikor azt mondja folyamatosan, hogy szeret és az életét kockáztatja értem!! Fogjuk rá valamire… ,mondjuk a kötelékre! Miért is ne?!” Ez nagyon idegesítő volt, főleg amellett, hogy Daemon ilyen nyílt.

"Csókolóztunk. Kétszer is. Hajnalig én voltam a párnád, és élvezted. Biztos, hogy abban a pillanatban halálra rémültél, amikor elmentem, és egyenesen Borishoz rohantál, mert ő aztán nem vált ki belőled semmiféle érzelmet. Ugyanis rettegsz attól, amit irántam érzel."

DE egyébként tetszett. Pörgős volt, izgalmas, romantikus, vicces, fordulatos, olvastatta magát. Azon kívűl, hogy a Katyt nagyon nem bírom és nem csak azért amit az előbb írtam, hanem mert ráadásul mág vak, szerencsétlen, önfejű, megbízhatatlan is és semmit nem mond el Daemonnek. A történet halad tovább jöjjön a következő rész!

Hát igen ez volt az akkori véleményem, nagyon rövid így bővítem, kicsit jobban kifejtem.

"Úgy nézett rám, mintha én volnék a világon az utolsó darab csoki."

Szóóóval Daemon elhatározta, hogy bebizonyítja Katynek, hogy szereti őt. Nem jön jól neki, hogy az előző rész vége miatt, kialakult köztük egy kötelék, amire Katy az önbizalomhiányos szerencsétlenje ráfoghatja, Daemon közeledését. És ez így megy sokáig a könyvben(nem végig szerencsére), ez tényleg nagyon idegesített. Azt hittem az előző rész vége után, hogy végre összejöhetnek, erre ez! Mintha az az este meg se történt volna! Vagy én vagyok az egyetlen, aki tulajdonít annak jelentőséget, hogy DAEMON FELÁLDOZTA ÉRTE AZ ÉLETÉT???!! Vagy hát, csak akarta, de a lényeg nem változik. Erre mintha ez kitörlődött volna Katy fejáből.

Ezen kívűl még mindig imádtam a szóváltásaikat, nagyon vicces volt. És Úr Isten! Daemon, ahogy udvarolt! <3 <3 Még ekkor nem szerettem igazán csak úgy nagyon bírtam, mert nagy volt a hype körülötte, de ez az én szívemet is megdobogtatta. Főleg az ő szemszögéből, de az ugye egy másik könyv, szóval igyekszem félre tenni nehéz. 

"Tíz másodperc telt el onnantól, hogy Daemon Black leült a helyére, addig, hogy ismerős tolla a lapockám alá fúródott. Tíz teljes másodperc. Megfordultam; magamba szívtam természetes illatát, melyet annak köszönhetett, hogy rengeteg időt töltött a szabad levegőn. Visszahúzta a kezét, a tolla kék kupakjával most a szája sarkát paskolta. Nagyon is jól ismertem azt a szájat. – Jó reggelt, cica!"

Aztán megjelent Blake első pillanattól kezdve unszimpatikus volt. Mert, persze megjelenik egy helyes, kedves és teljesen normális srác, aki nem a főszereplő és érdeklődik is a főhősnő után. Ahha persze! Kicsit se gyaaanús. Aztán, amiket tesz! Hogy lehet Katy ilyen vak? Mert szerintem kicsit árulkodó, ha a fiú olyanokat tesz kést dob felé, arumok elé veti, megüti , ,mint amiket ő tett. És nem az, hogy nem tűnik fel neki, hát vak a leányzó, van ilyen, de Daemon szól neki! Erre az idiótája, még őt cseszi le! Húúú de felhúzott ebben a részben Katy (akinek a neve helyett folyamatosan Claryt akarok írni :D).

"A szamárfülezés istentelenség a könyvszerető emberek szemében."

Amik kiderültek Katyről azok durvák, bár azért annyira nem lepődtem meg, szerintem Katy kicsit felfújta. Csak, hogy mondjak valami pozitívat is Katyről, a végére megjavul és könyvmoly. A második hatalmas előny!

"Értem a könyveket. Nem értem a fiúkat."

Ez a leghosszabb könyv a sorozatból, de egy percre se laposodott el, nagyon szerettem.

Adam

A vége felé csak kapkodtam a fejem, nagyon durva volt. Szegény Adam és Dee! Pedig olyan cukik voltak! Szerettem adamet. Amikor már a szokásos regény felépítés receptoraim azt jelezték, hogy mindjárt vége még volt száz oldal és milyen 100 oldal! A legvége is nagyon durva, de kicsit csodálkozok, hogy ilyen hamar következett be, persze a többi könyv ismeretében logikus, de az olvasása előtt későbbre vártam.

"Az alak előrelépett. Daemon elindult felé, de megbotlott.
Jóságos ég! Daemon még sosem botlott meg."

Összességében nagyon tetszett és naaagyon idegesített. Következő részről is írok nemsokára.

10/8 (Katy!)

Olvasd el!