Sziasztok!
Két hónapnyi kihagyás után visszatért a Blogprojekt! Az e havi témánkat már rég terveztük, de csak most sikerült időt szakítani rá. Itt van hát, Városok! Az első nap a kedvenc városaimról írok és az ott játszódó könyvekről.
1.London
Mi más foglalhatná el az első helyet a listámon, ha nem az Egyesült Királyság legnagyobb városa, ami világviszonylatban is több téren kiemelkedő.
8 éve tanulok angolt és 6 éve civilizációt, amin az angol nyelvű országok történelmével, kultúrájával, tulajdonképpen mindennel foglalkozunk. Nem csoda hát, hogy évek óta a kedvenc városaim között van.
Érdekel minden, ami Londonnal kapcsolatos, így az ott játszódó könyvek, filmek és sorozatok előnyben vannak. Nézzünk is pár könyvet, ami ott játszódik. A moly szerint 37 könyvet olvastam, amiben szerepet játszik a város, de tekintve a címkék hiányosságát, ezt inkább minimumnak mondanám, mint összesen-nek. Minimum 37 könyvet olvastam, ami itt játszódik, de csak egy "párról" írok (tényleg csak keveset akartam, de nem tudtam leállni :D).
Két hónapnyi kihagyás után visszatért a Blogprojekt! Az e havi témánkat már rég terveztük, de csak most sikerült időt szakítani rá. Itt van hát, Városok! Az első nap a kedvenc városaimról írok és az ott játszódó könyvekről.
1.London
Mi más foglalhatná el az első helyet a listámon, ha nem az Egyesült Királyság legnagyobb városa, ami világviszonylatban is több téren kiemelkedő.
Ráadásul az a szerencse ért, hogy kétszer is kijutottam már Angliába, amikor természetesen a fővárosba is ellátogattunk. A két kirándulásom elég különböző volt, de a várost mindkét esetben imádtam.
Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia
Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek
A legelső viktoriánus Londonban játszódó trilógiám volt. Ebben rengeteg helyet leírnak, említenek annyit, hogy inkább nem is kezdem el felsorolni. Cassandra Clare különösen ügyelt rá, hogy a lehető legpontosabban írja le a helyszíneket a viktoriánus kinézetükre ügyelve. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2016/12/cassandra-clare-pokoli-szerkezetek.html

Szerintem ez volt az első könyv, amit olvastam és Londonban játszódik. Kizárólagosan ott. Ezt még fokozza azzal, hogy a jelenlegi és a múltbeli Londonba is betekintést enged. A leghíresebb helyek, amiket megemlítenek benne (és emlékszem rá:D) az Oxford Street és a Temple negyed, de a belőle készült filmben láthatjuk még a Parlamentet és a Millenium Bridget. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2017/05/kerstin-gier-idotlen-szerelem.html
"Ezúttal számos londoni látványosságot felismertem. A nap sugarai beragyogják a Big Bent és a Westminster Katedrálist, és legnagyobb örömömre az emberek kalapban és napernyőkkel sétálgattak a széles sugárutakon, világos színű ruhákban, amilyen az enyém is volt. A parkok tavaszi zöldben pompáztak, az utcákat rendes aszfalt borította, sehol egy pocsolya."
A legelső viktoriánus Londonban játszódó trilógiám volt. Ebben rengeteg helyet leírnak, említenek annyit, hogy inkább nem is kezdem el felsorolni. Cassandra Clare különösen ügyelt rá, hogy a lehető legpontosabban írja le a helyszíneket a viktoriánus kinézetükre ügyelve. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2016/12/cassandra-clare-pokoli-szerkezetek.html
"– Ez itt egy térkép arról a környékről, ahol Jessamine állítólag találkozni szokott Nate-tel. Egy raktár a Mincing Lane-en a Lower Thames Streetnél. Régen egy teakereskedő dobozolta itt az áruját, de idővel csődbe ment. – Mincing Lane – szólt Jem. – A teakereskedelem központja. Meg az ópiumkereskedelemé is. Nem meglepő, hogy Mortmainnek van ott egy raktára. – Karcsú ujját végigfuttatta a környező utcák nevein: Eastcheap, Gracechurch Street, Lower Thames Street, St. Swithin’s Lane."

Gail Carriger: Napernyő protektorátus
Szintén Viktória uralkodás idején játszódik, rengeteg valós helyszínnel. Bár itt viszonylag sokat kirándulgatunk ide-oda a városon kívül is Skóciába, Olaszországba meg ilyen helyekre :D.

Kerri Maniscalco: Stalking Jack the Ripper
Unjátok már a viktoriánus Londont? Hát én nem, szóval aki mégis az megszívta :D. Ezúttal a híres Hasfelmetsző Jack kilétét próbáljuk kitalálni. Itt is láthatunk ebből az időből származó londoni fényképeket. Az itt leírt helyeket főleg éjszaka nem ajánlott meglátogatni :D. Írtam róla:https://molybirodalom.blogspot.com/2018/02/kerri-maniscalco-stalking-jack-ripper.html
2.Párizs
Annak ellenére, hogy ezen a listán másodikként szerepel, sajnos még egyszer sem jutottam el oda, hogy normálisan meg is nézzem a várost a saját szememmel. Egyik Angliába tartó utunk során Párizson keresztül mentünk, de városnézés helyett Disneyland volt a program, éjszaka pedig nagyon a külvárosban voltunk. De remélem pár éven belül eljutok ezúttal a tényleges városba :D.
Ez bizonyos szempontból kakukktojás és nem azért, mert nagy része ennek se Párizsban játszódik, hanem azért, mert nem szerettem, amikor ott voltak. Ez egyáltalán nem Párizs hibája, hanem a történések, emberek, körülmények, mégis, ha együtt hallom az Outlander és a Párizs szavakat, akkor rossz érzés fog el erősen. Ez azért teljesítmény: az egyik kedvenc könyv sorozatom azon részét szeretem a legkevésbé, ami az egyik kedvenc városomban játszódik. :DDD Ja, el is felejtettem említeni, 18. század. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2017/09/diana-gabaldon-szitakoto-borostyanban.html
Szintén Viktória uralkodás idején játszódik, rengeteg valós helyszínnel. Bár itt viszonylag sokat kirándulgatunk ide-oda a városon kívül is Skóciába, Olaszországba meg ilyen helyekre :D.

"Lady Maccon kedvelte a holdtöltét. Volt benne valami elnyomhatatlanul ünnepi. London zsongott az izgalomtól és az ősi, sötét misztériumoktól. Persze, az agyarak vért fakasztottak, és más baljós dolgok is zajlottak a felszín alatt, ám teliholdkor mindig lehetett kapni véres hurkát tésztaburokban, farkasos nyalókát és más ízes falatokat."
J. K. Rowling: Harry Potter
Már kevesebb a valóságos a helyszín. A Londonban járó Harry Potter rajongóknak viszont mindenképpen el kell látogatniuk a King's Crossra. Kialakítottak ott egy Harry Potter részleget a vasútállomáson, ugyan nem a 9. és a 10. vágány között, de ott van a 9 és 3/4. vágány felirat és egy félig falban benne lévő kuli, ahol lehet fényképezkedni, meg persze a bolt, ahol egy vagyonért ugyan, de rengeteg szuper dolgot lehet venni. Írtam róla:https://molybirodalom.blogspot.com/2016/11/j-k-rowling-harry-potter.html

Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street
Vissza a múltba, de kivételesen nem egy fantasy, hanem egy ugyan kitalált, de teljesen valóságos könyv, aminek nagy része a II. Világháborús Londonban játszódik. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2017/11/anne-c-voorhoeve-liverpool-street.html
![]() |
Liverpool Street vasútállomás |
Ransom Riggs: Üresek városa
Nem megyünk mi messzire, csak vissza a fantasyhoz, idő és helyszín viszont marad. Legnagyobb szerepet játszó híres látnivaló benne a Szent Pál Székesegyház. Színesítik a történetet a, többek között a lebombázott Londonról készült, fekete-fehér fotók.
Kerri Maniscalco: Stalking Jack the Ripper
Unjátok már a viktoriánus Londont? Hát én nem, szóval aki mégis az megszívta :D. Ezúttal a híres Hasfelmetsző Jack kilétét próbáljuk kitalálni. Itt is láthatunk ebből az időből származó londoni fényképeket. Az itt leírt helyeket főleg éjszaka nem ajánlott meglátogatni :D. Írtam róla:https://molybirodalom.blogspot.com/2018/02/kerri-maniscalco-stalking-jack-ripper.html
A londoni olimpiai stadionban kezdődik a történet és emlékeim szerint a legvégéig el se hagyjuk a város területét. Ellátogatunk a Tate Gallery-be, megyünk egy kört a London Eye-jal, megnézünk egy darabot a Globe-ban, csókolózunk a Millenium Bridgen és így tovább. Írtam róla:https://molybirodalom.blogspot.com/2016/11/joss-stirling-lelektarsak-2-phoenix.html
Leiner Laura: Hullócsillag
Végezetül magyar szemszögből is körbenézhetünk London minden fő turistahelyén.

Leiner Laura: Hullócsillag
Végezetül magyar szemszögből is körbenézhetünk London minden fő turistahelyén.

2.Párizs
Annak ellenére, hogy ezen a listán másodikként szerepel, sajnos még egyszer sem jutottam el oda, hogy normálisan meg is nézzem a várost a saját szememmel. Egyik Angliába tartó utunk során Párizson keresztül mentünk, de városnézés helyett Disneyland volt a program, éjszaka pedig nagyon a külvárosban voltunk. De remélem pár éven belül eljutok ezúttal a tényleges városba :D.
Ettől függetlenül imádom Párizst (,a francia nyelvet) a képek alapján gyönyörű és érdekes.
Viszont meglepve láttam, hogy sokkal kevesebb itt játszódó könyvet olvastam. Ezt amint lehet pótolnom kell. :D Azért elhoztam nektek párat.
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Nem is kérdés, hogy mi a legelső, az egyik kedvenc könyvem és ennek hála szerettem meg igazán Párizst(meg persze a Szent Johanna Gim miatt). Legfontosabb helyek, amiket meglátogatunk benne a Notre Dame, a Point Zéró és a Szt. Étienn Katedrális. Írtam róla: https://molybirodalom.blogspot.com/2017/03/stephanie-perkins-anna-es-francia-csok.html
"Nem mintha hálátlan volnék. Úgy értem, ez Párizs. A Fények Városa! A világ legromantikusabb helye! Dehogy vagyok érzéketlen ez iránt!"
"Csodálatos az este. Párizs fényei sárgák, zöldek és narancsszínűek. A meleg levegő keveredik az emberek csevegésének zajával az utcákon, és a borospoharak csörrenésével az éttermekben."
Csak egy nap Párizsban szóval bár nagy része a könyvnek sajnos nem itt játszódik, azért megérdemli, hogy szerepeljen a listán, ha a könyvért kimondottan nem is vagyok oda. A párizsos rész viszont a kedvenc részem volt benne. Írtam róla:https://molybirodalom.blogspot.com/2017/08/gayle-forman-csak-egy-nap.html
Szitakötő borostyánban

Cassandra Clare, Maureen Johnson: A szökevény királyné (Bane krónikák 2.)
Nagyon rövid és szórakoztató kis történet Magnus egyik kalandjáról Párizsban a francia forradalom idején. Fontos szerepet játszik benne egy bizonyos királyné és egy hőlégballon.
"Párizsra mindent rá lehetett fogni, csak azt nem, hogy nem élő – a Szajna hatalmas artériaként lüktetett, a szélesebb utcák erekként futottak szerteszét, hogy aztán apró sikátorokká szűküljenek.. És minden lépésnyi helynek megvolt a maga jellegzetes szaga. Az egész város az élet aromáját árasztotta magából – mindenféle fajta és forma életét."
Ennyi lett volna, rengeteg nagyszerű város van még, de nekem ez a kettő az első két kedvencem :D.
Nézzetek be a többiekhez is(csak azokat soroltam fel, akik részt vesznek ebben a hónapban):
Kamilla (Könyves Boldogság blog)
Jó olvasást!
Képforrások:
Rubinrot: https://wallpapersin4k.net/wallpaper/217052
Borítók: moly.hu
Liverpool street, Point Zéró, Szt. Étienn templom, Globe, Balckfriars híd, : google
Többi saját kép.
Párizst én is annyira szeretem! A felsorolt könyvek közül sok nagy kedvencem, az Anna és a francia csók pedig annyira... Annak ellenére, hogy mindig az ellenkezőjét ("csak kikapcsolódásként olvasok ilyesmit") állítom, imádom az ilyen romantikus történeteket. :D
VálaszTörlésNagyszerű város <3. Igen, a romantikus könyvek között is kiemelkedő *_*.
Törlés