Diana Gabaldon: Az ​utazó 1-2. (Outlander 3.)

"Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek"

Sziasztok!

Mostmár minden bizonnyal észrevettétek, hogy az első rész olvasása óta egy cseppet rákattantam az Outlanderre. Ha még egy kicsit többet foglalkoznék vele, hamarosan azt venném észre, hogy skót akcentussal beszélek :D. Jó, azt nem, de komolyan beszippantott a világ. Az első két részt még augusztusban olvastam és írtam is róluk, amiket elolvashattok a címekre kattintva: Idegen, Szitakötő borostyánban. Most pedig sikerült befejeznem a 3. részt, Az utazót (Molyos adatlap) és mivel épp beteg vagyok, írni is tudok róla :D. Imádtam! Eddig ez a kedvenc részem. Kezdjük is! Cselekményleírást tartalmaz. A Spoilereket erre a részre nézve jelzem. Aki nem olvasta az előző részeket, annak az egész spoileres!

Fülszöveg:

A nagy sikerű sorozat harmadik kötete nemcsak az időben repít vissza, de távoli, egzotikus tájakra is elvezet bennünket.

Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.

Lányuk mostanra felnőtt, és Claire rádöbben, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…

„Nincs rá elég szó, hogy leírjam, mennyire élveztem ezt a könyvet!”

– Mary Meredith, Amazon Reviews

„Gabaldon született történetmesélő.”

– Los Angeles Daily News

„A történet továbbra is megbabonáz engem és sok barátomat is. Azt ajánlom, olvasd el egészen a legelejétől, mert sok mindent kell megértened!”

– Lynne Bell, Amazon Reviews

Vélemény:

Az előző rész vége után természetesen nem bírtam sokáig, hogy ne olvassam. A suli sokat "segített" abban, hogy ne essek neki rögtön, mivel két hétig szinte semmi sem tudtam olvasni. A második évadot a sorozatból azért végignéztem. Miután rájöttem, hogy két hétig szinte semmit nem olvastam, mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, vissza akartam zökkeni a rendes kerékvágásba és elkezdtem ezt olvasni. Természetesen azonnal magába szippantott, így egy hét alatt ki is olvastam. De nézzük is a véleményem.

Azt hittem hosszabbak lesznek az egy szemszögből írott fejezetek, így nagyon kellemes meglepetésként ért, amikor elég gyorsan váltottak Clairről Jamiere és vissza.

Tudtam, hogy a fiúnak (akinek mostmár megjegyeztem a nevét: John William Grey) még lesz szerepe! Ó, és még milyen! Bírtam is, meg le is döbbentett amikor kezdett kiderülni a kis titka, de amikor biztossá vált, akkor megint megemeltem a kalapom az írónő előtt. Hogy most épp miért? Mert ugye írtam, hogy milyen fantasztikusan tette, hogy az első részben megmutatta többek között a vallás megjelenő két oldalát. A faluban élő elvakult fanatikusok, akik egy gyógyítót máglyára vetnek, illetve a kolostorban élő szerzetesek, akik az időutazásért se vetik Clairet máglyára. És ebben a részben ugyanezt tette az identitás kérdéssel. Black Jack, valamint Sandrigham herceg voltak eddig, akikről tudtuk, hogy a férfiakhoz vonzódnak és mindketten eeerősen negatív karakterek, amit talán egyesek összemoshatnának azzal, hogy biztos azért, mert a saját nemükhöz vonzódnak. De nem! És ezt az írónő itt meg is mutatta John Grey segítségével. Ő egy igencsak pozitív karakter, hiszen segítőkész, udvarias és nagylelkű csak hát Jamiehez vonzódik. De az előbbiekkel ellentétben neki eszébe sincs ráerőltetni semmit, ő jó! Így az írónő a szememben megint remekül alkotott.

Voltak benne részek, amik teljesen kikészítettek. A folyamatos pechszéria, ami követte Jamiet. Genevát meg tudtam volna ölni! Jó, nem megölni, de komolyan, ne már! Jamie figyelmeztette mit kell figyelembe venni a dátum kiválasztásakor! Manipulatív némber. Az egészet idegesítőbbé tette, hogy ennél a résznél mindig megéreztem mi fog történni. Csodálatos volt persze és itt is imádtam, csak fáájt.

"– Nos, a legendák soklábú szörnyetegek, nem igaz? De általában legalább az egyik lábukkal a valóságon állnak."

A nyomozás a jelenben még mindig tetszett. A visszetekintések Clair múltjába már annyira nem, sütött belőle a boldogtalanság. Jó, nem mintha Jamie Clairetől körül töltött évei jobban tetszettek volna, az is szörnyű volt. 

Megjegyezném, hogy az írónő milyen cselesen hagyta abba Jamie történetét pont ott, hogy mi is meglepődjünk Clairerel együtt. Ó, még hogy meglepődtem! De erről majd később.

Szóval az eleje érdekes, fájdalmas, imádom és szörnyű, de aztán eljön a pillanat, amire 20 éve vártunk. Akarom mondani vártak főszereplőink, mert én speciel csak két-három hetet vártam rá. És ez a pillanat nem más, mint a találkozásuk, húsz hosszú külön töltött év után végre találkoztak! Olyan gyönyörű, csodaszépen megírt, valós és annyira rájuk vall! Nem sietik el, nem elcsépelt, nem drámai, hanem annyira valós! Az időutazásos dolgot kihagyva, tökéletesen el tudom képzelni, hogy közel három év szerelem és házasság után, majd 20 kényszerűen külön töltött év után, pont ilyen lenne a való világban is a találkozás. Ha létezik olyan amilyen az ő szerelmük, akkor a találkozás is pontosan így néz ki. Gyönyörű jelenet és semmi kétségem, hogy a sorozatban is fantasztikusan meg fogják valósítani, persze a könyvhöz akkor sem fog felérni.

Utána természetesen megint rohamtempóban indulnak meg az események, mint mindig, amikor róluk van szó. Nincs ám idő csendes és lassú újra ismerkedésre, hajt a tatár, illetve jelen esetben a fináncok. Persze azért igyekeznek az események forgatagában egymásra is időt szakítani, hogy megtudják, mi is történt a másikkal 20 év alatt és reménykednek, hogy bármi is történt ez idő alatt, az sem fogja szétszakítani őket. Reménykednek, hogy 20 év mindenféle szerencsés és szerencsétlen történése sem lesz képes éket verni közéjük. Hát... majd meglátjuk.

"– Akarsz engem? – suttogta. – Sassenach, elfogadsz engem, és vállalod annak a kockázatát, aki vagyok, annak a férfinak a kedvéért, akit ismertél?"

Újra előkerülnek a még életben lévő szereplők.

Fergus jó vágású felnőtté érett, de nem sokat változott komisz gyerekkori zsebtolvaj énjéhez képest. Imádtam őt olyan aranyos! Jó már felnőtt meg minden de akkor is imádnivaló! Ő is jó álompasi alany *_*. Nem egy Jamie Fraser, de egy teljesen más kategóriában kiemelkedő az biztos. Láttam ki lesz a színésze és egyelőre teljesen elégedett vagyok, majd kiderül, milyen játék közben. Eddig egy színésszel sem volt a sorozatban bajom, így biztos ő is fantasztikus lesz, mint a fiatal énje.

"Bár Fergus sötéten jóképű volt, és megnyerő modora volt, amivel könnyűszerrel rabul ejtheti egy fiatal lány szívét, híján volt pár dolognak, amit a kissé konzervatívabb skót szülők elvárhattak, mint például a tulajdon, a jövedelem, egy bal kéz, meg egy vezetéknév."

Amikor először találkoztunk Iannel már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel Lallybrochban, valami titok van ott, amit nem mondanak el Clairenek. Sajnos igazam lett, de ez megint csak egy másik történet.

Még az Edinbroug-i tartózkodásukkal kapcsolatban elgondolkoztam azon, hogy milyen ironikus, hogy Jamie mindig törvényen kívüli.

Hooosszú emélkedés erről:

Nem tud olyat csinálni, ami ne hozna előbb vagy utóbb letartóztatási parancsot a fejére. Pedig alapból egy becsületes, kedves, jó ember, ha egy kicsit temperamentumos is. Mégis, valahogy mindig a rossz oldalán áll a törvénynek. Gondoltam arra, hogy talán azért, mert ő nagyon skót. Az angol törvények meg nagyon skót ellenesek. De ha szépen Lallybrochban gazdálkodna, akkor nem lenne semmi baj és sokáig azt hitte, ez a sorsa. Aztán mostmár kiderült, hogy nem ez, de mégis durvának találom, hogy alig volt egy-egy év mióta felnőtt lett, amikor nem körözték.

Nézzük csak, miért is körözték. Először kis túlzással Jack Randall miatt. Ez ugye folyamatosan újabb és újabb bajokba keverte, de aztán Cullodennél sikeresen megölte. Aztán árulásért és a lázadásban való részvételéért. De aztán ettől is sikerült kegyelmet kapnia. Élt pár évig békében körözetlenül, eközben is kényszerítették az események vagy személyek olyan tettekre, amiért megölhetnék, de azokat is megússza. Majd mit csinál?! Csempésznek áll! Oké, fenn kell tartani a családot és egyébként is ez egy népszerű munka akkoriban, de mégis miért kellett lázítónak is állnia mellékállásban?! És azóta is folyamatosan körözik. Ha ezt meghallja valaki, nem arra gondol, hogy ő egy becsületes, rendes és jó ember ugye? Kíváncsi leszek az Új világban hányszor fogják elfogni, illetve körözni :D Remélem ott már sikerül a jövő ismeretében a nyertes amerikai oldalra állniuk a Függetlenségi háborúban.

Elmélkedés vége.

Elindulnak haza Lallybrochba és ezzel vége is az első kötetnek. Ugyanis a könyv a hosszúsága miatt (1150 oldal) két kötetre lett bontva. Így sokkal kényelmesebb olvasni is.

Második kötet, újra Lallybrochban. Az érzés erősödik, hogy valami nagyon nincs rendben, de másnapig minden egész nyugodt. Másnapra a reakcióm meg: MI A FRANC??? Laoghaire?!! Neeee!! Ez nem lehet igaz! Clair, maradj csak, hogy magyarázzad meg! Magyarázatot akarok!

Igen, egy cseppet kiborultam. Utáltam! Úgy éreztem sürgősen meg kell ott ütlegelni valakit, csak nem tudtam hirtelen kit! Jennyt, Laoghairet, Jamiet vagy Clairet… argh! Idegtépő volt, de nagyon!

Jennyt általában kedveltem, de itt nagyon haragudtam rá. Értem én, hogy nem akarta hogy az öccse egész életében egyedül legyen, aztán meg dühös Clairere amiért visszajött és újra összekuszálta a dolgokat. De marhára nem az ő dolga! Önzőn viselkedett, hibázott, amit eddig nem láttunk tőle. Mindig a saját boldogsága fölé helyezte Jamie boldogságát, kivéve itt. Nem akkor, amikor összehozta őket, akkor Jamie tényleg magányos volt, és volt beleszólása a dologba. Persze ezért is haragszom rá, de nem itt volt önző, hanem amikor Laoghaireért küldetett. Meg akarta tartani magának Jamiet, pedig látta, hogy Clairerel boldog, nem Laoghairevel. Vagyis a saját boldogságát, ami abból fakad, hogy Jamie ott van a közelében, Jamie boldogsága fölé helyezte, most először.

Jamiet megértem, hiszen, ha ezzel kezdi, akkor egyrészt nem lett volna olyan gyönyörű újraegyesülés jelentünk, másrészt szerintem meglátva Clairet teljesen megfeledkezett róla, hogy van másik felesége, harmadrészt igaza van. Igaza van, mert elmondja Clairenek, és aztán már ütheti is azzal a szólásos bottal a nyomát. Mert tényleg ez történt. Claire még a magyarázatot se hallgatta meg, amit mindig utálok.

"– Pisztolyt hozott vagy kardot?
Ian megrázta a fejét, miközben a szél vadul összeborzolta a haját.
– Ó, egyiket sem, anya! – mondta. – Annál rosszabbat hozott. Egy ügyvédet!"

De összességében jól elrendezték a helyzetet, tetszett a jogi jelenet, mindig is bírtam Nedet, jó volt újra látni.

Ian is szerethető karakter. Visszahívta Clairet, nem nyergelte fel a lovat és ilyenek. Vannak kisfiús dolgai (mondom úgy hogy szinte egyidősek vagyunk de a saját koromra sose gondolok olvasás közben :D), meg csinál hülyeségeket de még lehet belőle valami.

"– Neked hány Üdvözlégyet kell mondanod, hogy bűnbocsánatot nyerj? – kérdeztem kíváncsian. – Nyolcszázötvenet – motyogta. Frissen borotvált arca mélyebb rózsaszínt vett fel. Az ifjú Ian megdöbbenésében eltátotta a száját. – Mikor gyónt legutoljára, bácsikám? – kérdezte. – Nagyon régen – válaszolta Jamie tömören. – Indulás!"

A kis párizsos résztől féltem, mert nincsenek valami jó emlékeim a legutóbbi ott tartózkodásukról, de itt most nem voltak sokat és amit leírtak belőle az kimondottan tetszett.

Aztán jön a címadó történés: az utazás, ők pedig utazók lesznek. Tudtam hogy valamikor Amerikába mennek, de hogy akkor, amikor és ilyen okból... Arról sejtelmem sem volt. Szegény Jamiet előre sajnáltam tudtam, hogy ez egy borzalmas út lesz neki csoda ha túl fogja élni, bár nyilván túl fogja.

Nem is ők lennének ha nem sikerülne nekik a nyílt tengeren is bajba kerülni.

És persze hiába utaztak egy óceánnyit, a régi ismerősök csak jönnek és jönnek folyamatosan. Az ilyeneket mindig imádom.

Ha már régi ismerősök, beszéljünk a végén lévő csavarok legnagyobbikáról. Mert OMG mi derült ki?! Geillis! Oh my oh my oh my god! Na erre nem számítottam! :OO Jó, volt, hogy megfordult a fejemben, hogy esetleg nem az történt vele amit gondoltak, meg tudtam, hogy még lesz róla szó, de ez nagyon nagyon nagyon meglepett akkor is. Durván sokkoló! Egyébként nagyon érdekes és görény karakter.

A végén lélegzetvételnyi időnk sem volt, úgy pörögtek az események, azt se tudtam hova nézzek. Jó kis vége lett. Nem függő, de jócskán nyitva hagyja a kaput a következő résznek, ami ugyan megvan már nekem, de szerintem nem olvasom el most rögtön.

A karibi térség leírása is nagyon szemléletes és frissítő volt az a kis időjárás változás. Új kontinens, új időjárás, új és régi emberek, új kalandok.

Jamie és Clairerel kapcsolatban egy ideig próbáltam tudatosítani hogy 50 körül járnak korban, de nem ment. Mintha semmi nem változott volna :D Amit műveltek, amíg leöntötték őket vízzel… :D Meg máskor is. Nem, nem megy ez nekem, maradnak huszonévesek. A kapcsolatukat tényleg szörnyen imádom, olyan fantasztikusan és csodálatosan meg van írva. Annyi mindenen mennek át külön-külön és együtt, ennek ellenére is mindig megtalálják egymást.

A történet hihetetlenül izgalmas volt. Az eleje talán annyira nem de én azt is imádtam.

A mellékszereplőkben imádom, hogy folyamatosan visszatérnek, meg hogy igenis nagy szerepük van a könyvben.

A leírások sosem unalmasak, az összes tele van élettel.

A fordulatokra néha lehet számítani, de a nagyobbak mindig úgy jönnek mint a villám. Nem is számoltam már hányszor kaptam az olvasása közben kisebb-nagyobb sokkot.

A stílusa az egyik legeslegjobb, amit valaha olvastam.

Jamie és Claire <333 *_*

"– Jézus – suttogta végül. – Claire… te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam.– Neked meg – mondtam teljes meggyőződéssel – romlik a látásod. Valószínűleg zöldhályog lehet; a szürkehályoghoz túl fiatal vagy."

A sorozat harmadik évada éppen folyamatban van, hétről-hétre nézem is.

IMÁDOM EZT A LENYŰGŐZŐ KÖNYVET!!!! Most lett örök kedvencem a sorozat, úúúgy imádom, annyira rajongok érte, hogy az hihetetlen! Imádom a humorát, a stílusát, a benne lévő romantikát, történetet, és hogy órákig tudnék róla írni, annyi gondolatot vált ki belőlem.

"– Sosem foglak elhagyni – suttogtam. – Soha többé."

10/10*

Olvasd el!