Marie Lu: Legenda


"Esküszöm, hogy a hatalmas Amerikai Köztársaság hűséges állampolgára leszek. Becsülettel szolgálom Első Polgárunkat, híven támogatom a Kolóniák elleni összefogást, és fogadom, hogy a küszöbönálló győzelmet legjobb tudásom szerint elősegítem."
A Legenda Marie Lu Legenda című sorozatának az első része. További kötetek: 2. Születet tehetség, 3. Bajnok.

Történet:

"De annak sosincs jó vége az utcán, ha beleesik valakibe az ember. Ennél veszélyesebb gyengeséged már nem is lehetne, azt leszámítva, hogy a családod karanténban reked, vagy egy csellengő árvát veszel a gongjaidba."
A könyv Day és June szemszögből írodott. Történetünk egy disztópia, a két részre, a Köztársaságra és a Kolóniákra, szakadt Ameriában játszódik. A két rész hadban áll. Főhőseink minkette a Köztársaságban élnek, de igen különböző életük van. Day ahol tudja, kárt tesz a köztársaságban, lop, rongál, betör és ezzel a legkeresettebb bűnöző lesz. De mindeközben igyekszik segíteni a Lake szektorban, vagyis az egyik nyomor szektorban élő családját. June a Rubin szektorban az egyik gazdag szektorban él, mindene megvan anyagilag, de meghaltak a szülei, így a százados bátyja a mindene. Így amikor a bátyját meggyilkolják és a legfőbb gyanúsított Day lesz, akkor megfogadja, hogy bosszút áll. Mindeketten rendkívűli szellemi és fizikai erővel rendelkeznek, remek a megfigyelési képességük és bármit megtennének a szeretteikért. De a Köztársaság több sötét titokot rejteget, mint gondolnák.


Én és a könyv:

Sok helyen láttam már, hogy milyen jó meg ilyenek, de eddig nem nagyon jutottam el az olvasásáig. Aztán megláttam,hogy bent van a sulikönyvtárban, ezt egy jelnek vettem és elkezdtem olvasni. 
Nem szertem a disztópiákat. Beavatottnaak csak az első része tetszett, Éhezők viadalának is bár ott konkrétan nem bírom elolvasni a 2. részt. Túl nyomasztóak, nem az én világom. 

Ne de ez! 

Vélemény:

"Összpontosíts, emlékeztetem magam dühösen. Aki pánikba esik, az meghal."
Day
Az elejétől láttam, hogy ez nem olyan, mint a többi. És nagyon nagyon tetszett
Érdekes volt, izgalmas, fordulatos, a főszereplők fantasztikusak és magabiztosak! Igen még a lány is pedig ők általában nem tetszenek, mert olyan kis semmilyenek vagy kimondottan idegesítűek (tisztelet a kivételnek, Tessa, Celeane). 
De June bámulatos, nem nyafog, a sarkára áll, nem értetlenkedik túl sokat, logikusan gondolkodik, kitartó.
"Rám néz. Hiába van sötét, nem bírom levenni róla a szemem. Az eső tisztára mosta az arcát. A véres csík kiázott a hajából. Csak néhány horzsolás látszik rajta. Úgy néz ki, mint egy angyal, még ha csak egy bukott angyal is."
Dayt imádom, rosszfiú, de jó cél érdekében, helyes, ügyes, okos, törődő, kitartó.
"– Ugye te nem fogsz elhagyni? Velem maradsz, nem úgy, mint Anyu és Apu. Metias megcsókolta a homlokomat. – Örökkön-örökké, kicsim, amíg már eleged lesz belőlem, és unni fogod a képemet."
Imádom amikor a szereplők megfigyelő zsenik! Olyan felüdölés amikor a terv nem a hülyeségük miatt megy fuccsba! 
"Ha lázadni akarsz a rendszer ellen, kezdd el belülről bomlasztani! Sokkal többre mész, mint aki kívülről próbál meg küzdeni ellene. És ha úgy döntesz, hogy teszel valamit, én is benne akarok lenni!"
A történet nem sablonos és nagyon izgalmas. 
Nem kimondottan vicces, de a többi körülmény ezt kompenzálja. 
A környezet szokásos disztópia, elnyomó nagyfőnök, tudatlan emberek, szinte robot katonák, megszervezett élet, kísérletek és lázadók. 
Nagyon nagyon tetszett. Szerintem, ha ez így folytatódik akkor kedvenc gyanús lesz a trilógia. 

Várom a következő részt.

10/9 (csak, mert disztópia)OLVASD EL!


Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene