Robin Cook: Mutáció

Sziasztok! Igen, még élek (legalábbis néha), és hoztam is nektek egy új kritikát! Bár még nyáron vettem, most olvastam el Robin Cook Mutáció című könyvét. A friss élmény elég durva, szóval gondoltam, kifejtem nektek a véleményemet.



 Kezdjük a történettel. Robin Cookban nem csalódtam: az alapsztori izgalmas, fordulatos és beteg. Röviden arról szól a könyv, hogy egy kísérletező biológus, dr. Victor Frank a felesége petesejtjeit módosítja, hogy szuperintelligens lombikbébijük születhessen - mindezt az asszony tudta nélkül (kell egy kis dráma, na). A gyerek problémamentesen meg is születik, és valóban hamar kiütköznek az életkorát meghaladó képességei. Már háromévesen is szinte mindenben jobb a szüleinél, és az anyja, Marsha (aki mellesleg pszichológus) el is kezd gyanakodni. Persze Victornak színt kell vallania, és innentől kezdve már nem csak fiukkal, Kivivel, hanem a házasságukkal is problémák lesznek. A helyzet egyre rosszabb, egy idő után a szülők már jogosan félhetnek a saját gyereküktől. A végén pedig az ember teljesen lesokkol a váratlan események miatt.
 A könyv érdekessége, hogy egyébként a teljes sztorit nem ismerhetjük, minden egyes részlet apránként derül ki. (Én azért próbáltam viszonylag spoilermentesen leírni, ezek sejthetők már az elején.) Szóval a történet nekem tetszett, mert még talán izgalmasabb is, mint amilyennek elsőre ígérkezett. És a pontos biokémiai leírások miatt a kutatások hihetővé is teszik a sztorit.
SPOILER! Ami nekem azért már kicsit sok volt, az például a dél-amerikai drogkereskedők. Most komolyan? Lehet, hogy Kivi zseni, de mégis hogy főnökösödhetett tapasztalt kokaindílereken? Egyáltalán hogy talált rájuk? Itt még sántít nekem pár dolog, ha jobban belegondolok. Meg ott van Marsha is, aki mindent ki tudott deríteni a túlzott idegeskedésével. Elég valószerűtlen. SPOILER VÉGE!

Lássuk a szereplőket.

Victor Frank: Akárki akármit mond, nekem szimpatikus volt végig. Kutatásaival tényleg a tudományt szolgálta, még ha hibázott is. Szerintem férjként és apaként sem volt utolsó, a feleségéért és a fiáért mindent megtett.

Marsha Frank: Idegesítő, mindent túlaggódó volt végig. A könyv felétől már nagyon nem bírtam, ráadásul szerintem még pszichológusnak is csapnivaló volt.

Kivi: Fura, ha azt mondom egy szinte érzelemmentes emberre, hogy bírom? Szerintem nem volt semmi baj a gyerekkel, a hiányos érzelmi intelligenciájáról meg nem ő tehetett. SPOILER! Annyira sajnáltam, amikor elvesztek a kutatásának az eredményei, szegény annyit melózott...:( SPOILER VÉGE!

Nagyjából ők a fontosabb karakterek, bár még rengetegen feltűnnek a történet során, de csak mellékszereplőként. Közülük egyébként Philipet bírtam, meg Kivi alkalmazottait is, a spanyol akcentusú drogdílereket. Nélkülük kimaradt volna pár hiánypótló emberleütés és leitatás.

Mindent összegezve, nekem nagyon tetszett a könyv. Bár vannak benne kidolgozatlan szálak, és az epilógus írásakor szerintem Robin Cook felvett egy rózsaszín szemüveget (ehh...), szerintem ez az egyik legjobb könyve azok közül, amiket eddig olvastam. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a krimiket és a váratlan fordulatokat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene