Blogprojekt #5 – Kedvenc kiadónk 1.nap: Kedvenc könyveim a Könyvmolyképző kiadótól


Sziasztok!

Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad egy Blogprojektet se hagyok ki, ezzel megakadályozva, hogy hónapokig ne posztoljak semmit. :D Így, bár igyekezni akartam rendszeresebb lenni és leszokni erről a 27 napig semmi, utolsó három napban egy csomó egyszerre, blogolási ütemről, de nem megy. Véleményem szerint ez is sokkal jobb, mint a semmi, szóval ez így lesz. De térjünk is rá a Blogprojektre. Az ehavi téma a Kedvenc kiadónk. Megegyeztünk a lányokkal, hogy ez nekünk a Könyvmolyképző kiadó. Tehát három napig az ő gondozásukban megjelent könyvekkel foglalkozunk. Ma, az első nap elhoztam nektek a kedven könyveimet tőlük. Ez nehéz volt, mert a kedvenc könyveim listája hosszú és ennek naaagy része KMK-s könyv. Így talán kicsit sokat hoztam, de igyekeztem nem elhúzni nagyon.

Kezdjük!


(Sorrend nem számít, úgy hozom, ahogy eszembe jutnak, pöttyök szerinti bontásban. A pöttyök sorrendje számít, lefelé haladva egyre idősebb korosztálynak ajánlottak.)

Kaméleon könyvek

Egy kedvenc "sorozatom" ebből, a fiatal kamaszoknak ajánlott kategóriából került ki, ami ezzel senkit nem lepek meg nem más, mint Rick Riordan Percy Jackson világa, ami két sorozatot és két kiegészítő kötetet foglal magába eddig. Egy hosszabb érékelést már írtam róla, amit ide kattintva elolvashattok. Röviden ez egy a görög mitológiát feldolgozó világ, rengeteget lehet belőle tanulni róla és hihetetlenül humoros. Szórakoztató olvasmány minden korosztálynak.




Vörös Pöttyös könyvek

Árnyvadász világ

Cassandra Clare-ről a blog elkezdése óta is rengeteget írtam, ennek az oka, hogy egy hatalmas világot alkotott, ami folyamatosan csak nő és nő. Így bár egyes könyveivel, sablonaival van problémám mégis a Pokoli szerkezek olvasása óta imádom a világot. Vicces, romantikus és izgalmas fanatsy, természetfeletti lényekkel, angyalokkal, démonokkal mindennapi környezetünkben. Bejegyzéseim, amiben a világ valamely részéről írok:

Az eredeti könyvsorozat, a Végzet ereklyéi



Üvegtrón

2017-es kedvenc íróm Sarah J. Maas volt, így természetes, hogy itt van a helye a listámon. Az írónő zseniális és ördögi. A sorozat hatalmas változáson megy keresztül 1-től az utolsónak megjelent 5. részig, egyre lenyűgözőbb lesz. A szereplők árnyaltak, a világ jó kidolgozott, a cselekmény izgalmas és telis tele van fordulatokkal, a néhány hibájával együtt úgy tökéletes, ahogy van. Már-már mániákusan rajongok érte. Olvassa mindenki!
Az eddig megjelent 6 rész mindegyikéről írtam véleményt:


Luxen sorozat

Nagy hype ide vagy oda, de ez akkor is egy fantasztikus sorozat és én imádtam. Vicces, izgalmas helyenként és romantikus. Meg persze Daemon. <3
Sajnos még csak az első két részről írtam bejegyzést, de többiről moly.hu-n olvasható a véleményem:
J. L. Armentrout: Ónix (Luxen 2.)
Opál (Luxen 3.) molyos vélemény
Origin (Luxen 4.) molyos vélemény
Oppositon–Ellenállás (Luxen 5.) molyos vélemény
A kiegészítő részekről is megtalálhatóak az értékeléseim molyon, de azokat már nem másolom ide.



Anna és a francia csók

Nagyon romantikus és Párizsban játszódik, kell ennél többet mondanom, hogy el akard olvasni? <3
Ha, igen értékeltem is: Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
A többi részt is olvastam, azokat is nagyon szerettem, de az első szintjét nem érték el, ettől függetlenül molyon értékeltem, akit érdekel megkeresheti őket.


Tökéletes kémia

Az előbb említettel osztozik a kedvenc fantasy mentes romantikus VP könyv címén. Blogra nem írtam róla, se molyra. Romantikus, vicces és Alex <3.


Kerstin Gier

Ha humorról van szó Rick Riordannel élen jár az írónő, amit bizonyított a Silber és az Időtlen szerelem trilógiáival is, mindkettő kedvencem lett. Blogra csak az Időtlen szerelemről írtam, de molyon a másik trilógiáról is:
Kerstin Gier: Időtlen szerelem
 

Zafír Pöttyös könyvek

A Court of Thorns and Roses–Tüskék és rózsák udvara trilógia

Nekem mindegy, hogy orgyilkosok vagy tündérek, ha Sarah J. Maas írta. Az írónő trilógiája is teljesen magával ragadott. Annyira, hogy technikailag én nem is a KMK-tól olvastam ezt, mert az első rész után annyira akartam olvasni a 2. és 3. részt, hogy elolvastam angolul. Úgy meg a Bloomsbury adta ki. De mindegy, minden alkalmat megragadok, hogy tovább népszerűsítsem ezt a már most is világsikerű trilógiát. A karakterek itt, különösen a 2. részben még jobban ki lettek dolgozva, még nagyobb szerepet kaptak, mint az Üvegtrónban. Tündérek, udvarok, szenvedély és izgalom. Mind a három részről írtam:
Sarah J. Maas: A ​Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.)
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury (ACOTAR 2.)
Sarah J. Maas: A ​Court of Wings and Ruin (ACOTAR 3.)


Rubin Pöttyös könyvek

Ez a legújabban felfedezett "pöttyöm", nem régen olvasok ebben a kategóriában, de máris szereztem egy új kedvenc írónőt, aki nem más, mint Colleen Hoover. Olvastam tőle a Slammed, szívcsapás trilógiát, a Reménytelent, Maybe Somedayt, ami a kedvencem tőle és a Never, never– Soha, de sohát. Jó, az vörös pöttyös, de tekintve, hogy CoHo azon trilógiáján kívül az összes többi Rubin Pöttyös, gondoltam inkább itt említem meg. Ezekről írtam blogra:
Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán (Egy nap talán 1.)

Colleen Hoover: Slammed – Szívcsapás trilógia
De, a Never, nevert se hagytam ki molyon hosszasan írtam róla:
3.rész és összefoglaló a trilógiáról: https://moly.hu/ertekelesek/2577988
Láthatjátok, hogy nem lett a kedvencem az összes könyve(A Reménytelen nem, ezért az arról írtakat be se másolom ide) de a nagy részük igen.


Arany Pöttyös könyvek

Sok könyvet imádok az arany pöttyösek közül is, de mostanában messze a többi előtt jár az élen az Outlander sorozat és On Sai írásai.

Outlander sorozat
Diana Gabaldon: Az ​idegen (Outlander 1.) 

Diana Gabaldon: Szitakötő ​borostyánban (Outlander 2.)
Diana Gabaldon: Az ​utazó 1-2. (Outlander 3.)
Diana Gabaldon: Őszi dobszó (Outlander 4.)
Szerintem ezekben a bejegyzésekben kellően leírtam mennyire is imádom ezt a hatalmas terjedelmű sorozatot, de újra ki kell emelnem a legnagyobb erősségeit, amik az időutazás ellenére teljesen valóságos történet, a rendkívül különleges romantikus szál, a humor és, hogy semmiben nem hasonlít egyetlen könyvre se! Semmihez sem fogható! Különlegessége még, hogy a belőle készült tv-sorozat a legjobb adaptáció, amit valaha láttam.


On Sai
Colleen Hooverhez hasonlóan nála is csaltam kicsit, mert két könyve az Apa, randizhatok egy lovaggal? és az Esővágy VP-s, de mivel két másik sorozata arany pöttyös ezért, őt ide soroltam be. On Sai az az írónő, "akinek a bevásárlólistáját is szívesen olvasnám", ahogy egy másik íróval kapcsolatban olvastam egy blogon. 
"… hogyan? Hogyan írhat valaki ilyen zseniálisan? A stílus, a történetvezetés, a szereplők, a fordulatok. Nincsen jobb szó rá, mint hogy ZSENIÁLIS. Annyira, hogy a könyvet is le kell tenni néha, hogy teljesen felfoghasd *_* ♥♥♥ " "Amikor On Saitól olvasok megáll az idő, kilökődök az űrbe és az utolsó lapig nem is látnak viszont. Nincsenek megfelelő szavak kifejezni mennyire mérhetetlenül imádom!" Ezt éppen a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik illetve a Miogin bázisról írtam, de igaz minden könyvre az írónőtől. Ennél jobban nem tudom elmondani mit érzek, amikor tőle olvasok. Az értékeléseim az összes könyvéről megtalálhatók moly.hu-n (Beatrice8 ott is a nevem). Az Esővágyról, ami a második könyvem volt tőle blogra is írtam:
On Sai: Esővágy
Mindenki olvasson On Sai könyveket!!!
Fun fact: Sokan nem tudják (mire nem jó egy álnév?! :D), de On Sai magyar és ezzel a tökéletes példa arra, hogy a igenis tudnak a magyarok, továbbviszem a magyar nők is lélegzetelállító scifiket írni. Ezt csak azért mondom, ha valaki valami téveszmének köszönhetően mást gondolt volna.


Remélem kedvet kaptatok valamelyikhez! Holnap jövök a Blogprojekt 2. napjával.
Szép estét és jó olvasást mindnekinek!

Nézzetek be a többiekhez is (Sajnos Petra, az alapítónk kiszállt és a többiek időszűkében nem tudnak részt venni ezért most csak hárman vagyunk :()
Kamilla (Könyves Boldogság blog)

Felhő (Felhő olvasónaplója blog)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene