Csendes Nóra: Zápor ​utca

Sziasztok! 

Meglepően sok gondolatot váltott ki belőlem a legutóbb olvasott könyvem, így bár nem terveztem írok róla. Még januárban vettem meg, azóta nem jutottam el az olvasásáig. Talán nem is baj szerintem most voltam a legjobb hangulatban hozzá. Kezdjük is! 
Molyos adatlap

"Miért akar az ember mindig többet?"

Fülszöveg:

Kockáztatnál ​a szerelemért?
Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.
Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.
Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.
Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?
Kövesd a szíved!

Vélemény:
Hát ez bonyolult. Ha sikerül is megírnom ezt az értékelést, akkor is rengeteg egymásnak ellentmondó dolog lesz benne.

Kezdjük az egyszerűbbekkel vagyis ami tényleg tetszett benne.

"Sok ember leéli az életét úgy, hogy sose szeretett igazán senkit. Mi viszont legalább pár évig igazán szerettük egymást. Érted ezt?"

A borító. Letisztult, szép és illik is a könyvhöz. Szerintem ezért is vettem meg még februárban.
Egyedi. Sok bajom van vele, amit majd később kifejtek de vitathatatlanul sajátos hangulata, stílusa van. Az hogy ez nekem nem tetszett másik lapra tartozik.
Az ötlet. Két párhuzamos történet egy a múltban egy a jelenben. Remek alap rengteg mindent ki lehetett volna hozni belőle.
Romantikus volt. Definitely, de ebben épp csak ennyi tetszett, hogy ez volt a műfaja.
Az írásmód igényes, költői. 
Ennyi jut eszembe.

Most jönnek a komplikáltabb dolgok.

"Ha elvétjük a pillanatot, nincs semmi baj. Új pillanat jön, és újra próbálkozhatunk. Előttünk az élet, hogy sikerüljön."

A stílus. Az írónő stílusa tökéletesen illet az ’50-es évekhez. Erre nincs panaszom, ezt az időtt szerintem nagyszerűen sikerült leírnia, a hangulatát átadnia. Bár nyilván nem éltem akkor, nem tudhatom, hogy valós-e. Hol a probléma? Ott, hogy a stílus, ami annyira illet a 20. századba egyáltalán nem illet a 21.-be. Márpedig tényleg semmilyen különbséget nem lehetett érezni köztük. Néha azt se tudtam mikor vagyunk olyan egyforma volt. Ez a szereplőkre és egyéb leírásokra is igaz. A múlban szuper, de a jelenben. Miii??? 

Két kedvenc részem.: (a kilencéves ikrekről) „Okosak, nyíltak és közvetlenek. Megfelelő neveléssel értékes emberekké válhatnának.”
MI A FRANC? Értékes? Értékes emberekké? VálhatNÁnak? A két aranyos kisgyerek, egy 18 éves lány szerint megfelelő neveléssel értékes emberré válhatna? Ez csak nekem nem stimmel?!

Másik: (Gergő ügysen csocsózik) "Kicsit gyanakodtam, honnan van ekkora gyakorlata egy kocsmai sportban, de nem volt időm ezen gondolkozni.
Gyanakodott? Mert ügyesen csocsózik? Kocsmai sport? Gyanakodott, hogy honnan van ekkora gyakorlata egy 23 éves srácnak egy „kocsmai sportban” alias a csocsóban?
Nekem ezek nagyon furák.

"Azt hiszem, mikor feltesszük az első kérdést anyánknak, amire nem tud válaszolni, aznap ér véget az igazi gyerekkor. Utána pedig jön ez a homályos, bizonytalan tapogatózás, mikor hirtelen rájövünk, hogy azok, akikre felnéztünk, nem tökéletesek, és nincs olyan, hogy normális. Ez talán a legijesztőbb. Az ember meg akar felelni, de nem tudja, kinek és miért és hogyan, úgyhogy csak tengődik."

Bogi olyan, mintha ő maga is az ’50-es évekből jött volna. Hogy egy találó véleményt idézzek: „mint egy ’50-es nénike… Már vártam, hogy mondja, hogy „a háború…””. Teljesen egyetértek.
Nem internetezik, nem néz filmeket (jó, egyszer elmegy a családjával a moziba), de még csak nem is olvas. Művész mégsem fest soha, imádja a zenét, de nem tud róla semmit és nem is játszik hangszeren. Buliba nem jár, barátai nem igazán vannak, vagy hát programja nincs velük. Akkor mit csinál? Tanul? Néz ki a fejéből?

És szörnyen naiv! Bakker 18 éves és a barátnőjének kell felvilágosítania róla, hogy mit akar a barátja, amikor az mondja, hogy aludjon nála? Olyan, mint egy kislány! Nem hiába a becenév. Nem tud beindítani egy mosógépet, ez is fura, de oké. Nagyobb baj, hogy hogy feledkezhet meg a teregetésről? Nem jut eszébe, hogyha ott egy nagy kupac vizes ruha, akkor azt ki kéne teregetni száradni? Vagy mit hitt, jön anyu és megcsinálja? Tudom gonosz vagyok és lehet ez szőrszálhasogatás, de szerintem példákkal tudom a legjobban bemutatni, hogy miért tartom őt furának.

"Nem ő volt a legszebb, legerősebb, legcsinosabb férfi, akit valaha láttam. De ha az ember szeret valakit, valahogy megszereti a hibáit is, hogy kicsit hosszabb az orra, vagy cingárabbak a lábai."

A múlt, mint mondtam jobban tetszett. Bár nem tudtam miért is lenne baj, ha tudnának a szülei Samuról, de ezt betudtam annak, hogy nem ismerem az akkori házasodási viszonyokat.

A vége nem tetszett. Nem happy end, ami nálam egy hatalmas mínusz pont. Gergő és Bogi úgy kezelik az elválást, mintha legalább is önkéntes katonai szolgálatra indulna a fiú. Megint csak a múltban teljesen meg tudtam érteni. Samu szökik az országból vagyis a véglegesség, a szomorúság, meg az ilyenek teljesen jogosak. Elkaphatják, megölhetik, a lány nem tudja követni. De az, hogy Gergő kapott egy nagyszerű lehetőséget, Amerkába utazhat és csak kicsit több mint egy évig lesz távol a 21.században, ezt és a körülötte kialakult nagyjelenetet bármennyire is próbáltam megérteni nem sikerült. Főleg, hogy addig miért nem járnak? Vagy ha Gergő ennyire maga alatt van ettől, akkor miért megy? Élete nagy lehetősége meg minden, de ha ennek a tudata sem tudja felvidítani, akkor miért nem marad otthon?

"Vannak emberek, akik olyanok, mint a szél. Nem tudod irányítani őket, csak behunyni a szemed, ha a szellő végigsimít az arcodon, és elfogadni, hogy tovább fúj."

Ráadásul nem is lepődtem meg a „nagy lelepleződésen”, pedig állítólag meg kellett volna. Viszont én mióta előszőr találkoztunk a nénivel tudtam ki ő. Azt hittem ez egyértelmű. 

Összegezve. Ez egy egyáltalán nem rosz könyv, különösen azt figyelembe véve, hogy milyen fiatal az írónője. De nekem nem jött be, szenvedtem vele. Nem tetszik a stílus, a furcsaságok idegesítettek, a hangulat nyomasztott és a megkönnyebbülést a végén sem kaptam meg. Történni nem történik semmi, a szerelmi szálak amiről szól ez a könyv, pedig fádalmasak. Néha-néha aranyosak, de rengeteg benne a szenvedés, a félreértés.

"…ha láthatnánk az apró mozzanatokat, amelyek pillanatok alatt sorsokat alakítanak át, talán nem követnénk el újra és újra ugyanazokat a hibákat."

A két szál a két különböző időben pedig ugyan jó ötlet, de teljesen felesleges, mert nem lett kihasználva. Az egyik tükörképe a másiknak a különbség csak az, hogy az egyik illik a saját idejébe a másik nem. 

Nem is tudom, olyan erőltetettnek éreztem az egészet. Ugyancsak egy másik értékeléssel egyetértve ez a könyv túl. Túl költői, túl bölcs, túl naiv, túl szenvedős, túl nyomasztó, túl semmilyen.

Tanulság nincs, lezárás nincs. Ilyen az élet? Lehet. De a könyvet olvasva ennek nem volt sok értelme. Elszalasztott lehetőségek. Nem éreztem azt, hogy életszerű lenne pedig ezzel a jelzővel sokat illetik, pozitívumént. A helyzet talán életszerű (azért szerintem az se teljesen), de a hangulat abszolút nem.

Tényleg nem mondom, hogy rossz de az biztos, hogy it's not my cup of tea, nem az én stílusom. Rossz érzést hagy maga után. Magány, üresség, kilátástalanság. De vannak benne gondolatok és ha több időt szánnék rá talán ki is tudnám fejezni őket. Ennek ellenére nem tervezek többet az időmből ezzel tölteni.
Nem tetszett.

10/6

Szeptemberben olvasott könyveim

Sziasztok!

Elkezdődött az iskola. Sejtettem, hogy nem lesz sok időm, ehhez képest elég érdekesen alakult a hónap olvasás szempontjából.

Az első két héten, amikor még tanulnom nem is kellett, csak házit írni szinte semmit nem olvastam csak a két hétvégén egy-egy könyvet, amiből az egyik újraolvasás volt a másik meg egynapos könyv.  Aztán rájöttem, hogy ez így nagyon nem lesz jó, ha nem tanulok és nem is olvasok itthon akkor biztos valami haszontalanságot csinálok, mondjuk youtube videókat nézek. Ezért elkezdtem az Outlander 3.–Utazót, mert abba biztos voltam, hogy emelett nem fogok tudni mást csinálni, mint olvasni, meg hála a lelkiismeretemnek tanulni. Ez a számításom be is jött, egy hét alatt szépen kiolvastam. Közben le is betegedtem, ezzel nyerve plusz két nap pihenést, ami nagyon jól jött. Szeptember utolsó hetében nagy megelégedésemre a sulimban kampányhét volt, így elég pihenősek voltak a napok, pénteken nem is voltak óráink. Ez ki is használtam és olvastam délutánonként (meg a suliban is).

Összesen így 7 könyvet olvastam ki, amivel meg vagyok elégedve. Két újraolvasás, egy szép hoooszú Outlander, egy rövidke On Sai novella és három átlagos könyv.

Ez volt az egyik újraolvasásom. Az első olvasás utáni értékelésem elolvashatjátok itt: https://molybirodalom.blogspot.hu/2017/06/sarah-j-maas-court-of-thorns-and-roses.html

Újraolvasva sok minden fájt a könyvben. Tudtam mi fog történni, sajnáltam szegény Rhyst és csodálkoztam, hogy lehet Feyre ilyen tudatlan. 

Imádtam! Dimitrij<333 Végre, végre!
A végét sajnos elspoilereztem magamnak, de így is nagyon durva!

"Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek"
Imádtam! Eddig ez a kedvenc részem.
Az előző rész vége után természetesen nem bírtam sokáig, hogy ne olvassam. A suli sokat "segített" abban, hogy ne essek neki rögtön, mivel két hétig szinte semmi sem tudtam olvasni. A második évadot a sorozatból azért végignéztem. Miután rájöttem, hogy két hétig szinte semmit nem olvastam, mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, vissza akartam zökkeni a rendes kerékvágásba és elkezdtem ezt olvasni. Természetesen azonnal magába szippantott, így egy hét alatt ki is olvastam.
A történet hihetetlenül izgalmas volt. Az eleje talán annyira nem de én azt is imádtam.
A mellékszereplőkben imádom, hogy folyamatosan visszatérnek, meg hogy igenis nagy szerepük van a könyvben.
A leírások sosem unalmasak, az összes tele van élettel.
A fordulatokra néha lehet számítani, de a nagyobbak mindig úgy jönnek mint a villám. Nem is számoltam már hányszor kaptam az olvasása közben kisebb-nagyobb sokkot.
A stílusa az egyik legeslegjobb, amit valaha olvastam.
Jamie és Claire <333 *_*
IMÁDOM EZT A LENYŰGŐZŐ KÖNYVET!!!! Most lett örök kedvencem a sorozat, úúúgy imádom, annyira rajongok érte, hogy az hihetetlen! Imádom a humorát, a stílusát, a benne lévő romantikát, történetet és hogy órákig tudnék róla írni, annyi gondolatot vált ki belőlem.
"– Sosem foglak elhagyni – suttogtam. – Soha többé."

Hosszabban: https://molybirodalom.blogspot.hu/2017/09/diana-gabaldon-az-utazo-1-2-outlander-3.html

Hmm, hmm… 
Nagyon vártam már, hogy olvashassam ezt, mert rengetg jót hallottam róla, ismerősöktől, @Börtöntöltelék -től és tetszett is, mégis csalódtam picikét. 
Most ahogy próbálom a gondolataimat gyűjtögetni, segítségnek elolvastam a fülszöveget. Mondhatom marha nagy segítség! Teljesen másra gondolnék az alapján! Még sosem csináltam ilyet, de nézzük csak azt a fülszöveget, hol is más, mint a történet! 
A koránt sem szent Sky… már miért ne lenne szent? Nyilván nem az, de mire céloz? Csókolózik fiúkkal 17 évesen, húha nagy ügy! 
…egy sráccal aki nagy nőcsábász hírében áll… aha és mégis hol? Erőszakos homofób hírében áll max. De egyszer nem hallottam, hogy bárki is nőcsábászként utalt volna rá, vagy ezt pletykálták volna. 
A következő mondat rendben. 
…A múltjára emlékezteti Sky-t, ak hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket….Nem emlékezteti a múltjára, majd csak egy háromnegyed könyvvel később és más módon, mint amit ez sugall. Valamint nem próbálta eltemetni a történteket, hanem sikerült neki és nem is hosszú időn keresztül próbálkozott, pár percbe telt neki. 
Jó, nem nézem tovább ez volt a hibásabb része a szövegnek. 
És még mindig nem írtam semmi véleményt, csak húzom az időt. 
A nagy csavart az elejétől fogva tudtam, pedig nem spoilereztem el magamnak. 
Sky és Dean cukik, határozottan érezhető volt köztük a szenvedély. Furcsa volt mondjuk, hogy egy nem-csókjukban több volt a szikrázás, mint abban amikor már tovább mentek. Deant nagyon szeretem, de szerintem álompasi nem lett. Sky meg semmilyen főszereplőnő. 
Ami történt az szörnyű, fújj, fújj, fújj nem szeretem az ilyeneket a könyvekben. 
Voltak vicces részei, határozottan volt benne szép romantikus szál, nem állt a történet és könnyen lehetett olvasni. De a szereplők néha furák voltak (rossz értelemben), volt egy komoly része és nem minden jött át teljesen nekem. 
Összességében nem tudom miért nem tetszett jobban. Lehet, hogy rossz volt az időzítés vagy valami, de ez sokkal kevésbbé tetszett, mint az írónő többi könyve, amit eddig olvastam a Slammed trilógia és a kedvencem a Maybe Someday. Azt hiszem nem találtam benne semmi különlegest és a hangulata se fogott meg annyira. 
Persze nagyon tetszett, de azt hittem imádni fogom. Hát igen nem mindig jönnek be a számításaim (többnyire nem :D), ez van azért elolvasom a többi részét is. 
A borítója egész jó, a hátulja is csak az nagyon szomorú. 
A vége jó lett.

MI A FRANCOS FRANC??!!!! 
Kikészültem. 
Ta magasságos Entitás! Ez a könyv (is) kikészített! IMÁDTAM! 
A Scar ugyan kicsi már elfelejtettem, de egy segítőkész molynak hála, sikerült felidéznem amikor elkezdtem olvasni ezt. Az elején kicsit rá kellett hangolódnom a könyvre, de aztán pörögtek a lapok, minttha fújnák őket. 
Scar az egyik kedvenc női főszereplőm lett. Hihetetlen, amit művel és még a lapokon is átjön, amit éreznek a szereplők is, hogy mennyire élettel teli. Tetszett, hogy mindenkinél jobb. Az még jobban tetszett volna„ ha ezt az orruk alá is dörgölheti többször, de hát nem kaphatok meg mindent. 
Artúr… néha utálom, néha szeretem. Néha eléggé hülye tud lenni. Végre tisztázták Scarral! Végre! 1 pár rendben van a 2-ből, haladunk! De vannak jó húzásai is. Hmm, azért főleg idegesít.
A mentálokat még mindig imádom főleg Dont és Lucyt. Azt leszámítva, hogy hihetetlen, hogy több száz éve kerülgetik egymást! És most már olyan közel voltak! Olyan közel! Mindketten többször is majdnem elintézték végre az ügyet, de ezek a szerencsétlenek persze mindig pont akkor bizonytalanodnak el, amikor a másik felbátorodik! Tetszik a tudásuk, a számításuk, az elemzésük! Imádom őket! De ha a következő könyvben végre nem… hoppá *rájön, hogy mi is volt a vége*, neee. 
Szörnyen izgalmas volt, mindig történt valami. Azok a folyamatos döntéshelyzetek kimerítőek, így természetesen azokat is imádtam. 
Aztán voltak benne olyan fordulatok, hogy csak fogam a fejem. Helyenként már azt se tudtam mi történik, félreolvastam/kihagytam-e valamit. Chester, Al, Alfa… És a vége! Na, ilyen gyilkos véget is rég láttam már! MI A FRANC TÖRTÉNT??? Egyik pillanatban ez volt aztán már az, észrevétlenül meg amaz. Minden félrecsúszótt, vártam, hogy szépen megoldódjon vagy valaki megoldja a helyzetet, lapoztam egyet.. ÉS VÉGE!!! Fúúú, de kiakadtam! 
Spoileres kiakadásom: Don észhez tért és megkérte Lucyt, de Lucy megbolondult épp ezért VISSZAUTASÍTOTTA!!? Eztán Donnak KITÖRÖLTÉK AZ AGYÁT!! Ami olyan tragikus, hogy majdnem sírok! Nincs többé Don?! Neeem az NEM lehet! Lucyt elbocsátják, de az utolsó pillanatban még nem tudom mi történik, megjelenik a gonosz és harcolni kezdenek a Főmentállal?! És Lucynak menekülnie kell. Közben Scar majdnem átmegy azon az idióta vizsgán, de hála Don ábrájának megjelenik a Gonosz és ezért a Szürke szobába zárják Scart! Amikor neki életeket kéne mentenie! Kiderül, hogy Al=Adalbert pap??? Legalább Artúrék sikeresen meglógnak. Na, de ez még nem minden! Nem elég, hogy ez mind megtörténik, én össze vagyok zavarodva és ki vagyok akadva. Óóó neem! Még rátesz egy lapáttal Chester és Szilla beszélgetésével. Miii???!! Egyszerűen NEM ÉRTEM! Bármikor beszélgetnek azok ketten, nem értem! Mikor beszélgetnek? MIért mutatja, meg ezt nekünk? Mi történt és ezek miért tudják, ha mi nem? Ezek komolyan visszatekintések a jövőből? Akkor Chester tuti túlélte. 
Ó, igen teljesen kiakadtam. Kikészített ez a könyv. De imádtam a benne lévő rengeteg humort, remek szereplőket, izgalmas történetet, hatalmas fordulatokat és az egyedi és nagyszerű On Sai stílust. Zseniális írónő sürgősen beszerzem a Calderont is. Néha ugyan egy helyben toporogunk, vagy újra és újra ugyanaz történt, de ezen túl kell lépni, ez van. 
Ráadásul rengeteg nagy kérdést is felvet, nagy bátorságra vall, hogy megmeri ezeket lépni. Tényleg komoly gondolatok vannak benne: szabad akarat, élet értelme, vallás, nagyobb jó… De ezek olyan formában vannak tálalva, hogy emészthetőek és nekem sincs velük bajom. Sokat lehet gondolkodni egy-egy helyzeten, mégse lesz filozófikus. 
A borító gyönyörű. 
IMÁDOM, IMÁDOM ez a könyvet! On Sai minden könyvét! Zse-ni-á-lis! 
Kell a következő rész!!! Addig is olvasom a novellákat. 
Mindenkinek ajánlom, nyilván az első résszel kezdve. :D


Imááádtam! Késesben van potenciál :D

Ez volt a másik újraolvasásom. Az első olvasás utáni értékelésem elolvashatjátok itt: https://molybirodalom.blogspot.hu/2016/12/sarah-j-maas-uvegtron.html

Újraolvasva hihetetlen mennyi minden utal a később történtekre. Ugyan az írónő stílusa még más volt, kicsit még máshogy írt, de a foreshadowingban már akkor is profi volt. Vicces volt helyenként, hogy azt hitték tudják mi fog történni én meg röhögtem a markomba, hogy nem. :DD 

Ezeket olvastam hát szeptemberben. Továbbra is igyekszek olvasni, meg blogolni. Majd kiderül a tanárok mit gondolnak erről :DD.

Jó olvasást mindenkinek!

Blogprojekt #2 – Kedvenc író 3. nap Kedvenc könyvem Cassandra Claretől

Sziasztok!
Elérkeztünk a 2. Blogprojekt utolsó napjához, amikor a kedvenc könyvemről kéne írnom Cassandra Claretől. Mivel ez a Pokoli szerkezetek 3. része A hercegnő és arról már írtam a Pokoli szerkezetek-es bejegyzésemben, úgy gondoltam azon kívűl, hogy azt bemásolom ide, a többi kedvenc Cassandra Clarehez kapcsolódó dolgomról is beszámolok. Minden sorozatának a kedvenc részéről, kedvenc ship, kedvenc főhős, ilyesmi.
Kezdem is.

Kedvencem könyvem Cassandra Claretől:

A hercegnő (Pokoli szerkezetek trilógia 3.)

Imádom, imádom, imádom!!! Zseniális befejezése egy nagyszerű trilógiának. Az eddigi részek is nagyon tetszettek, de ez mindent felülmúlt. 

Izgalmas volt, boldog, szomorú, vicces és szívszorító. Nem szoktam általában a könyveken sírni, de ezt rendesen megkönnyeztem. 

Rengeteg nagyon jó könyvnek nem szeretem a végét, mert elcsépelt, kiszámítható, összecsapott vagy mert számomra túl tragikus. De ennek a befejezése tökéletes volt. Nem volt teljesen happy end, de attól még elképesztő volt. Én ugyan végig Willnek szurkoltam, de úgy éreztem, hogy az epilógus is kellett oda, hogy teljesen kerek legyen a történet. Mondjuk végigbőgtem egyes részeit. 

Úgy érzem ennek a könyvnek nem egy főszereplője volt Tessa hanem egyszerre három Will, Jem és Tessa. Ez mindegyikük története, élete volt. Kevés olyan könyvet olvastam, ahol ilyen szeretet alakult volna ki három ember között. Tényleg hihetetlen hogy elhittem a hármójuk viszonyát és nem tűnt furcsának! Jem és Will kapcsolata volt a legmágikusabb ebben a könyvben nem a varázslatok vagy az átváltozás. Parabatai, ez a legszebb szó a történetben (akkor is ha kimondhatatlan). Engem elvarázsolt ajánlom mindenkinek.

Kedvenc sorozat/trilógia/novella:

Pokoli szerkezetek trilógia:

Az, hogy imádtam, az se írja le teljesen, amit a trilógiával kapcsolatban érzek. Próbálom megfogalmazni, de nagyon nehéz... Hátha vázlatosan, jobban megy.

Az alap egyedi.

A világ nagyon részletesen és fantasztikusan kidolgozott. Imádom az árnyvadászokat.

A stílus igényes és magával ragadó. (Hogy lehet egy stílus magával ragadó? Nem baj, jobb szót nem találtam rá.)

A humor elragadó és a hasadat fogod tőle a nagy nevetésben.

Egyes részeken úgy sírtam, mintha én is átéltem volna, ez az egyik első könyv, aminek sikerült ezt kiváltania belőlem és azóta se volt sok.

A szereplők ugyanolyan jól, vagy még jobban kidolgozottak, mint a világ. Megszereted őket és sosem akarod elengedni, nem érdekel, ha összetörik a szíved, ha szenvedsz velük, mert közben imádod őket és örömet okoznak neked. 

A két fiú hihetetlen, ahogy egymással és Tessával törődik. Eszükbe se jut, mint más szerelmi háromszöges könyvekben, hogy övék kéne, hogy legyen a lány a másik helyett, mindent megtesznek, hogy a másik örüljön, mindenki fontosobbnak gondolja a kis hármasukban a másik kettő boldogságát, mint a sajátját. Erre nem is lehet azt a szót használni már, hogy szerelmi háromszög, hiszen nem szemben állnak egymással, hanem vált válnak vetve harcolnak, a többiekért. Tessa

De Will egyértelmű kedvencem.

Magnust előszőr furcsának találtam, de aztán megismertem megszerettem és 

azóta az egyik kedvenc szereplőm, főleg a VE-ben.

A Klávé itt se volt jobb. mint a VE-ben lesz. Ez a nagy gyengéje rengeteg árnyvadásznak, fő konfliktus forrás az összes sorozatban, hogy azt gondolják, hogy mindenki fölött állnak. És a borzalmas törvényeik, amik minden egyes korszakban maradinak számítanak, ez nem tudom, hogy sikerült nekik. Mégis ez irányítja őket. Sed lex, dura lex. A törvény szigorú, de a törvény, a törvény. Akárhányszor olvasom, egyre jobban megutálom, ezt a mottót és a Klávét.

A történet izgalmas, minden pillanatban történik valami, főleg a második résztől.

A zárás tökéletes.

Mivel ez ennyire tetszett, ezért ezután elolvastam a Bane Krónikákat, aztán a Csontváros után a Végzet Ereklyé többi része, a Történetek az Árnyvadász Akadémiáról és az új trilógia eddig megjelent első része az Éjfél kisasszony, már magától jött. De mindközül a Pokoli szerkezetek lett a kedvencem. 

Ez adta meg a kezdő lökést befelé az árnyvadász világba, aminek mostmár büszke tagja vagyok. Egyik rajongói találkozón nemrég hivatalosan is árnyvadássza avattak. Megnéztem azóta mégegyszer a filmet, mostmár jobban tetszett de, sokkal jobb is lehetett volna. Végignéztem a sorozat első évadát, ami ugyan nagyon eltér a könyvektől, de várom a második évadot. Ennek hála lett beszélgetőtársam az iskolában, miután iskolát váltottam és minden nagyon új volt.

Mondjuk az azért vicces, hogy több, mint két könyvön keresztül Pokoli Szerzeteknek olvastam. Vérrel kellett a falra írni, hogy rájöjjek, tévedtem. 

Egyértelműen bekerült a kedvenc könyveim közé.

Kedvenc shippem:

Eljegyzések
Simon: *harcol és hangosan kiabál*
HOZZÁM JÖNNÉL BABE?
Izzy:*szintén harcol, ugyanazon a hangerőn válaszol*
JA, PERSZEEE

Jace:*térdel, szerelmesen néz Claryre*
Kedvesem, lennél a másik felem örökkön-örökké?
Clary:*könnyeit törölgeti*
Ó, Istenem, hát persze!

Alec:*elpirul* Magnus, hozzámjönnél?
Magnus:*abbahagyja a játékot Max Lightwood-Banenel*
MI A FRANCOT MONDTÁL?

Clace... Áh, csak vicc (és még annak is rossz), ugye nem vette be senki?! Hát persze, hogy Malec! *_* Blogprojekt – Kedvenc Karakterek 3.nap: Kedvenc párosom: Malec

Kedvenc könyvem minden sorozat/trilógia/ novelláskötetből:

PSZ: A hercegnő
Végzet ereklyéi: Mennyei tűz városa
Bane krónikák: Mit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan (és akivel amúgy sem járunk) / Igaz szerelem és egy első randi
Történetek az Árnyvadász Akadémiáról: Örök éjre szánva
Gonosz fortélyok: The Queen of Air and Darkness ja, hogy az még meg sem jelent! :DD Kizárásos alapon az Éjfél kisasszony.

Kedvenc főhősnő:
Tessa Gray

Kedvenc borító: 
A hercegnő

Kedvenc idézetek:

Pokoli szerkezetek: 

"– Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni."

"– Nem vagyok okleveles balfék! – jelentette ki dühödten. – Az oklevél hiánya aligha bizonyíték az intelligenciára – mormogta Will."

"– (…) Gondolom, nem segít, ha megsúgom, hogy ilyen az élet. A jók szenvednek, a gonoszak virulnak, a halandók meghalnak."

Végzet ereklyéi:

"– Jézusom! – kiáltotta Luke.– Á, igazából csak én vagyok – mondta Simon. – Bár már többen mondták, hogy elképesztő, mennyire hasonlítunk."

" – Két éjszakával ezelőtt volt egy álmom. Egy véráztatta várost láttam csontból készült tornyokkal, az utcákon pedig úgy ömlött a vér, mint a víz. Simon összehúzott szemmel nézett Jace-re. – Máskor is szokott az ablaknál állva a vérről motyogni?– Nem – felelte Jace. – Általában a kanapén ülve csinálja."

"Jace nem vette le a szemét Simonról. A tekintetében izzott a düh, meg még valami, amitől Simonnak kedve támadt fejbe vágni egy a keze ügyébe kerülő tompa tárggyal. Például egy kisebbfajta teherautóval."

"– (…) Te vagy az első Árnyvadász, akivel találkoztam.– Szar ügy – vont vállat Jace. – Ezek után az összes többi szörnyű csalódás lesz."

"– Úgy vettem észre, a tündérek gyakran mondják azt, hogy „talán”, ha homályban akarják tartani az igazságot – állapította meg Clary. – Így nem kell egyenes választ adni.– Talán így van – mosolyodott el a királynő.– A „tán” is jó szó – vetette közbe Alec.– Meg a „netalántán” – tette hozzá Izzy.– Szerintem semmi gond nincs azzal sem, hogy „esetleg”. Kicsit talán más, de a lényeg átjön."

"– A pasid nem normális – mondta Clarynek.– Tudom, de legalább jóképű – felelte a lány. – Ez van."

Bane krónikák:

"– Bocs, hogy elkéstem – lihegte Alec. – Jace tréningezni akart, és nem tudtam, hogyan lépjek le. Mármint nem mondhattam el neki, hogy… – Á, Jace, ez az! – vágott közbe Magnus. – Mi van vele? – kérdezte Alec. – Az előbb nem ugrott be a szőke fiú neve – magyarázta a boszorkánymester, majd egy legyintéssel túl is lépett a dolgon. Alec láthatólag elbizonytalanodott. – Értem. Engem… Engem Alecnek hívnak. (…) – Igen – szólt, aztán lassan elmosolyodott. – A te nevedre emlékszem."

"A vérfarkas pincér faarcát látva nehéz lett volna eldönteni, hogy csak unja magát, vagy szorulása van. – Jó estét, a nevem Erik, ma este én fogok önöknek felsz… Jesszusom, te árnyvadász vagy! Magnus egy fájdalmas pillanatra lehunyta a szemét. – Elmehetünk – mondta Alecnek. – Azt hiszem, ezt elszúrtam. De a fiú kék szemében makacs fény villant. A szépséges külső alatt Magnus meglátta az acélt. – Nem, semmi gond. Ez így… jó lesz. – Fenyegetve érzem magam – közölte Erik, a pincér. – Semmit sem csinál – mordult rá Magnus. – Nem az a lényeg, hogy mit csinál, hanem az, hogy én hogyan érzem magam – dörmögte Erik. Úgy vágta oda az étlapokat, mintha azok személyesen sértették volna vérig. – Fekélyt kapok a stressztől. – Évekkel ezelőtt megcáfolták a mítoszt, hogy a fekélyt a stressz okozza – tájékoztatta Magnus. – Igazából valami baktériumtól van. – Mi a hely specialitása? – érdeklődött Alec. – Nem fog eszembe jutni, amíg ilyen lelki nyomás alatt állok – felelte Erik. (…)"

"Annyiszor megtanulta, hogy reménykedni butaság, mégis képtelen volt leszokni róla. Olyan volt, mint az óvatlan gyermek, aki újra meg újra a tűz közelébe merészkedik, hiába égette meg magát annyiszor. Ez most talán más – ez a szerelem talán más."

"Magnus önkéntelenül is elmosolyodott, miközben nagy kék kávésbögréjét kereste, amin csillogó betűk hirdették: LENYOMOM GANDALFOT."

"– Szia! – szólalt meg Alec mély, bizonytalan hangja a vonal túlsó végén, amikor Magnus végül felvette a telefont. – Miért hívsz? – kérdezte a boszorkánymester. Hirtelen hatalmába kerítette a félelem, hogy valami úton-módon máris felfedezték a fiú születésnapi ajándékát, és Lightwoodék most elküldik Alecet Idrisbe, amiért nem tudott rá magyarázattal szolgálni, hogy vajon miért bocsátott varázslatot valami felelőtlen boszorkánymester egy bizonyos korbácsra. – Visszahívhatlak később is. – Alec hangjában aggodalom csendült. – Biztosan jobb dolgod is akad… Ezt nem úgy mondta, ahogy Magnus néhány korábbi szerelmének szájából hangzott volna; nem vádolta, és nem is megnyugtatásra vágyott. Az ő szájából természetesek voltak ezek a szavak is. Elfogadta, hogy így működik a világ, hogy nem mindig ő a legfontosabb mások számára. Ettől Magnus tízszer annyira vágyott rá, hogy megnyugtathassa, mintha a fiú ilyesmire számított volna tőle. – Dehogy akad, Alexander! – szólt. – Csak meglepődtem, hogy hallok felőled. Azt hittem, a családoddal töltőd a nagy napot. – Ó! – Alec hallhatóan megszeppent, de örült is egyben. – Nem hittem volna, hogy számon tartod. – Egyszer-kétszer eszembe jutott reggel óta – mondta Magnus. – És jó kis árnyvadászkodással telt a nap? Kaptál valakitől egy nagy szekercét tortába sütve? Hol vagy? Ünnepelsz valahol? – Hát… – felelte a fiú. – Igazából… itt vagyok a házad előtt."

Történetek az Árnyvadász akadémiáról: 

"– Még mindig meg tudsz lepődni?
– Mindennap – felelte Magnus. – Főleg, amióta találkoztam a fiaddal.""Akkor ezt tekintsem „nem”-nek?(…)– Egy nap majd „igen” lesz belőle – törte meg a csendet Magnus. – Neked, Alec, csakis „igen”."

"Magnus az istennek nem találta a gyereket. Ez nem tűnt éppen jó jelnek a jövőre nézvést. Magnus gyanította, hogy az embernek illik tudnia, merre van a gondjaira bízott gyerek."

"– Igen, Simon, igazi nőcsábász vagy.
– Fogd meg a karomat! – mondta Simon. – Kőkemény! Igazán nem akarok dicsekedni, de csupa csont. Csupa csont!"

"Sed lex, dura lex.
A törvény szigorú, de a törvény az törvény.
A lex gáz. gondolta Simon."

"– A „köszönöm” a helyes válasz. Meg az, hogy: „Én is szeretlek, Isabelle, és akkor is szeretnélek, ha elveszítenéd az emlékeidet, vagy bajuszt növesztenél vagy akármi.”
– Ez csak természetes. – Simon végigsimította a lány állát. – Azért a szakállnál meghúznám a határt.
– Magától értetődik."

"Elbaltáztam az esélyemet a világ legcsodálatosabb lányánál.
Nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor."

Éjfél kisasszony:

"– Árnyvadász – sziszegte. (…) – Nem – felelte. – Csak darkosnak öltöztem. Jelmezbálba megyek. A férfi értetlenül meredt rá. A lány felsóhajtott. – A tündérekkel olyan nehéz pimaszkodni! Ti soha nem veszitek a poént. – Messze földön híresek vagyunk a tréfáinkról, élceinkről és balladáinkról – közölte a férfi, láthatóan sértetten. – Egyes balladáink hetekig eltartanak. – Arra most nem érek rá – felelte Emma. – Igen, árnyvadász vagyok. Éles kard, még élesebb nyelv."

"– A törvény nem ezt diktálja, Emma. Ne feledd: A Törvény szigorú, de a Törvény a Törvény. – Azt hittem, úgy szól, hogy „a Törvény bosszantó, de legalább szabadon értelmezhető.”"

"– És ha, tegyük fel, egész véletlenül összefutottam Rookkal a piacon, és ő elejtett egy érdekes megjegyzést, miközben jót csevegtünk, én pedig elejtettem egy kis pénzt, mégis ki mondhatná, hogy „lefizettem őt infóért”? Nem volt ez több, csak két barát beszélgetése, bár ő nem vigyázott eléggé a nyelvére, én pedig nem vigyáztam eléggé a pénzemre…"

Ez volt hát a Blogprojektünk második köre, remélem tetszett nektek.

Nézzetek be a többiekehez:

Petra (Könyvespolc blog)

Kamilla (Könyves Boldogság blog)

Lili (Never grow up blog)
Felhő (Felhő olvasónaplója blog)

Vhrai (Libellum blog) 

Igyekszem ma megírni a hónapzáró posztot, addig is jó olvasást mindenkinek!

Diana Gabaldon: Az ​utazó 1-2. (Outlander 3.)

"Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek"

Sziasztok!

Mostmár minden bizonnyal észrevettétek, hogy az első rész olvasása óta egy cseppet rákattantam az Outlanderre. Ha még egy kicsit többet foglalkoznék vele, hamarosan azt venném észre, hogy skót akcentussal beszélek :D. Jó, azt nem, de komolyan beszippantott a világ. Az első két részt még augusztusban olvastam és írtam is róluk, amiket elolvashattok a címekre kattintva: Idegen, Szitakötő borostyánban. Most pedig sikerült befejeznem a 3. részt, Az utazót (Molyos adatlap) és mivel épp beteg vagyok, írni is tudok róla :D. Imádtam! Eddig ez a kedvenc részem. Kezdjük is! Cselekményleírást tartalmaz. A Spoilereket erre a részre nézve jelzem. Aki nem olvasta az előző részeket, annak az egész spoileres!

Fülszöveg:

A nagy sikerű sorozat harmadik kötete nemcsak az időben repít vissza, de távoli, egzotikus tájakra is elvezet bennünket.

Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.

Lányuk mostanra felnőtt, és Claire rádöbben, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…

„Nincs rá elég szó, hogy leírjam, mennyire élveztem ezt a könyvet!”

– Mary Meredith, Amazon Reviews

„Gabaldon született történetmesélő.”

– Los Angeles Daily News

„A történet továbbra is megbabonáz engem és sok barátomat is. Azt ajánlom, olvasd el egészen a legelejétől, mert sok mindent kell megértened!”

– Lynne Bell, Amazon Reviews

Vélemény:

Az előző rész vége után természetesen nem bírtam sokáig, hogy ne olvassam. A suli sokat "segített" abban, hogy ne essek neki rögtön, mivel két hétig szinte semmi sem tudtam olvasni. A második évadot a sorozatból azért végignéztem. Miután rájöttem, hogy két hétig szinte semmit nem olvastam, mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, vissza akartam zökkeni a rendes kerékvágásba és elkezdtem ezt olvasni. Természetesen azonnal magába szippantott, így egy hét alatt ki is olvastam. De nézzük is a véleményem.

Azt hittem hosszabbak lesznek az egy szemszögből írott fejezetek, így nagyon kellemes meglepetésként ért, amikor elég gyorsan váltottak Clairről Jamiere és vissza.

Tudtam, hogy a fiúnak (akinek mostmár megjegyeztem a nevét: John William Grey) még lesz szerepe! Ó, és még milyen! Bírtam is, meg le is döbbentett amikor kezdett kiderülni a kis titka, de amikor biztossá vált, akkor megint megemeltem a kalapom az írónő előtt. Hogy most épp miért? Mert ugye írtam, hogy milyen fantasztikusan tette, hogy az első részben megmutatta többek között a vallás megjelenő két oldalát. A faluban élő elvakult fanatikusok, akik egy gyógyítót máglyára vetnek, illetve a kolostorban élő szerzetesek, akik az időutazásért se vetik Clairet máglyára. És ebben a részben ugyanezt tette az identitás kérdéssel. Black Jack, valamint Sandrigham herceg voltak eddig, akikről tudtuk, hogy a férfiakhoz vonzódnak és mindketten eeerősen negatív karakterek, amit talán egyesek összemoshatnának azzal, hogy biztos azért, mert a saját nemükhöz vonzódnak. De nem! És ezt az írónő itt meg is mutatta John Grey segítségével. Ő egy igencsak pozitív karakter, hiszen segítőkész, udvarias és nagylelkű csak hát Jamiehez vonzódik. De az előbbiekkel ellentétben neki eszébe sincs ráerőltetni semmit, ő jó! Így az írónő a szememben megint remekül alkotott.

Voltak benne részek, amik teljesen kikészítettek. A folyamatos pechszéria, ami követte Jamiet. Genevát meg tudtam volna ölni! Jó, nem megölni, de komolyan, ne már! Jamie figyelmeztette mit kell figyelembe venni a dátum kiválasztásakor! Manipulatív némber. Az egészet idegesítőbbé tette, hogy ennél a résznél mindig megéreztem mi fog történni. Csodálatos volt persze és itt is imádtam, csak fáájt.

"– Nos, a legendák soklábú szörnyetegek, nem igaz? De általában legalább az egyik lábukkal a valóságon állnak."

A nyomozás a jelenben még mindig tetszett. A visszetekintések Clair múltjába már annyira nem, sütött belőle a boldogtalanság. Jó, nem mintha Jamie Clairetől körül töltött évei jobban tetszettek volna, az is szörnyű volt. 

Megjegyezném, hogy az írónő milyen cselesen hagyta abba Jamie történetét pont ott, hogy mi is meglepődjünk Clairerel együtt. Ó, még hogy meglepődtem! De erről majd később.

Szóval az eleje érdekes, fájdalmas, imádom és szörnyű, de aztán eljön a pillanat, amire 20 éve vártunk. Akarom mondani vártak főszereplőink, mert én speciel csak két-három hetet vártam rá. És ez a pillanat nem más, mint a találkozásuk, húsz hosszú külön töltött év után végre találkoztak! Olyan gyönyörű, csodaszépen megírt, valós és annyira rájuk vall! Nem sietik el, nem elcsépelt, nem drámai, hanem annyira valós! Az időutazásos dolgot kihagyva, tökéletesen el tudom képzelni, hogy közel három év szerelem és házasság után, majd 20 kényszerűen külön töltött év után, pont ilyen lenne a való világban is a találkozás. Ha létezik olyan amilyen az ő szerelmük, akkor a találkozás is pontosan így néz ki. Gyönyörű jelenet és semmi kétségem, hogy a sorozatban is fantasztikusan meg fogják valósítani, persze a könyvhöz akkor sem fog felérni.

Utána természetesen megint rohamtempóban indulnak meg az események, mint mindig, amikor róluk van szó. Nincs ám idő csendes és lassú újra ismerkedésre, hajt a tatár, illetve jelen esetben a fináncok. Persze azért igyekeznek az események forgatagában egymásra is időt szakítani, hogy megtudják, mi is történt a másikkal 20 év alatt és reménykednek, hogy bármi is történt ez idő alatt, az sem fogja szétszakítani őket. Reménykednek, hogy 20 év mindenféle szerencsés és szerencsétlen történése sem lesz képes éket verni közéjük. Hát... majd meglátjuk.

"– Akarsz engem? – suttogta. – Sassenach, elfogadsz engem, és vállalod annak a kockázatát, aki vagyok, annak a férfinak a kedvéért, akit ismertél?"

Újra előkerülnek a még életben lévő szereplők.

Fergus jó vágású felnőtté érett, de nem sokat változott komisz gyerekkori zsebtolvaj énjéhez képest. Imádtam őt olyan aranyos! Jó már felnőtt meg minden de akkor is imádnivaló! Ő is jó álompasi alany *_*. Nem egy Jamie Fraser, de egy teljesen más kategóriában kiemelkedő az biztos. Láttam ki lesz a színésze és egyelőre teljesen elégedett vagyok, majd kiderül, milyen játék közben. Eddig egy színésszel sem volt a sorozatban bajom, így biztos ő is fantasztikus lesz, mint a fiatal énje.

"Bár Fergus sötéten jóképű volt, és megnyerő modora volt, amivel könnyűszerrel rabul ejtheti egy fiatal lány szívét, híján volt pár dolognak, amit a kissé konzervatívabb skót szülők elvárhattak, mint például a tulajdon, a jövedelem, egy bal kéz, meg egy vezetéknév."

Amikor először találkoztunk Iannel már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel Lallybrochban, valami titok van ott, amit nem mondanak el Clairenek. Sajnos igazam lett, de ez megint csak egy másik történet.

Még az Edinbroug-i tartózkodásukkal kapcsolatban elgondolkoztam azon, hogy milyen ironikus, hogy Jamie mindig törvényen kívüli.

Hooosszú emélkedés erről:

Nem tud olyat csinálni, ami ne hozna előbb vagy utóbb letartóztatási parancsot a fejére. Pedig alapból egy becsületes, kedves, jó ember, ha egy kicsit temperamentumos is. Mégis, valahogy mindig a rossz oldalán áll a törvénynek. Gondoltam arra, hogy talán azért, mert ő nagyon skót. Az angol törvények meg nagyon skót ellenesek. De ha szépen Lallybrochban gazdálkodna, akkor nem lenne semmi baj és sokáig azt hitte, ez a sorsa. Aztán mostmár kiderült, hogy nem ez, de mégis durvának találom, hogy alig volt egy-egy év mióta felnőtt lett, amikor nem körözték.

Nézzük csak, miért is körözték. Először kis túlzással Jack Randall miatt. Ez ugye folyamatosan újabb és újabb bajokba keverte, de aztán Cullodennél sikeresen megölte. Aztán árulásért és a lázadásban való részvételéért. De aztán ettől is sikerült kegyelmet kapnia. Élt pár évig békében körözetlenül, eközben is kényszerítették az események vagy személyek olyan tettekre, amiért megölhetnék, de azokat is megússza. Majd mit csinál?! Csempésznek áll! Oké, fenn kell tartani a családot és egyébként is ez egy népszerű munka akkoriban, de mégis miért kellett lázítónak is állnia mellékállásban?! És azóta is folyamatosan körözik. Ha ezt meghallja valaki, nem arra gondol, hogy ő egy becsületes, rendes és jó ember ugye? Kíváncsi leszek az Új világban hányszor fogják elfogni, illetve körözni :D Remélem ott már sikerül a jövő ismeretében a nyertes amerikai oldalra állniuk a Függetlenségi háborúban.

Elmélkedés vége.

Elindulnak haza Lallybrochba és ezzel vége is az első kötetnek. Ugyanis a könyv a hosszúsága miatt (1150 oldal) két kötetre lett bontva. Így sokkal kényelmesebb olvasni is.

Második kötet, újra Lallybrochban. Az érzés erősödik, hogy valami nagyon nincs rendben, de másnapig minden egész nyugodt. Másnapra a reakcióm meg: MI A FRANC??? Laoghaire?!! Neeee!! Ez nem lehet igaz! Clair, maradj csak, hogy magyarázzad meg! Magyarázatot akarok!

Igen, egy cseppet kiborultam. Utáltam! Úgy éreztem sürgősen meg kell ott ütlegelni valakit, csak nem tudtam hirtelen kit! Jennyt, Laoghairet, Jamiet vagy Clairet… argh! Idegtépő volt, de nagyon!

Jennyt általában kedveltem, de itt nagyon haragudtam rá. Értem én, hogy nem akarta hogy az öccse egész életében egyedül legyen, aztán meg dühös Clairere amiért visszajött és újra összekuszálta a dolgokat. De marhára nem az ő dolga! Önzőn viselkedett, hibázott, amit eddig nem láttunk tőle. Mindig a saját boldogsága fölé helyezte Jamie boldogságát, kivéve itt. Nem akkor, amikor összehozta őket, akkor Jamie tényleg magányos volt, és volt beleszólása a dologba. Persze ezért is haragszom rá, de nem itt volt önző, hanem amikor Laoghaireért küldetett. Meg akarta tartani magának Jamiet, pedig látta, hogy Clairerel boldog, nem Laoghairevel. Vagyis a saját boldogságát, ami abból fakad, hogy Jamie ott van a közelében, Jamie boldogsága fölé helyezte, most először.

Jamiet megértem, hiszen, ha ezzel kezdi, akkor egyrészt nem lett volna olyan gyönyörű újraegyesülés jelentünk, másrészt szerintem meglátva Clairet teljesen megfeledkezett róla, hogy van másik felesége, harmadrészt igaza van. Igaza van, mert elmondja Clairenek, és aztán már ütheti is azzal a szólásos bottal a nyomát. Mert tényleg ez történt. Claire még a magyarázatot se hallgatta meg, amit mindig utálok.

"– Pisztolyt hozott vagy kardot?
Ian megrázta a fejét, miközben a szél vadul összeborzolta a haját.
– Ó, egyiket sem, anya! – mondta. – Annál rosszabbat hozott. Egy ügyvédet!"

De összességében jól elrendezték a helyzetet, tetszett a jogi jelenet, mindig is bírtam Nedet, jó volt újra látni.

Ian is szerethető karakter. Visszahívta Clairet, nem nyergelte fel a lovat és ilyenek. Vannak kisfiús dolgai (mondom úgy hogy szinte egyidősek vagyunk de a saját koromra sose gondolok olvasás közben :D), meg csinál hülyeségeket de még lehet belőle valami.

"– Neked hány Üdvözlégyet kell mondanod, hogy bűnbocsánatot nyerj? – kérdeztem kíváncsian. – Nyolcszázötvenet – motyogta. Frissen borotvált arca mélyebb rózsaszínt vett fel. Az ifjú Ian megdöbbenésében eltátotta a száját. – Mikor gyónt legutoljára, bácsikám? – kérdezte. – Nagyon régen – válaszolta Jamie tömören. – Indulás!"

A kis párizsos résztől féltem, mert nincsenek valami jó emlékeim a legutóbbi ott tartózkodásukról, de itt most nem voltak sokat és amit leírtak belőle az kimondottan tetszett.

Aztán jön a címadó történés: az utazás, ők pedig utazók lesznek. Tudtam hogy valamikor Amerikába mennek, de hogy akkor, amikor és ilyen okból... Arról sejtelmem sem volt. Szegény Jamiet előre sajnáltam tudtam, hogy ez egy borzalmas út lesz neki csoda ha túl fogja élni, bár nyilván túl fogja.

Nem is ők lennének ha nem sikerülne nekik a nyílt tengeren is bajba kerülni.

És persze hiába utaztak egy óceánnyit, a régi ismerősök csak jönnek és jönnek folyamatosan. Az ilyeneket mindig imádom.

Ha már régi ismerősök, beszéljünk a végén lévő csavarok legnagyobbikáról. Mert OMG mi derült ki?! Geillis! Oh my oh my oh my god! Na erre nem számítottam! :OO Jó, volt, hogy megfordult a fejemben, hogy esetleg nem az történt vele amit gondoltak, meg tudtam, hogy még lesz róla szó, de ez nagyon nagyon nagyon meglepett akkor is. Durván sokkoló! Egyébként nagyon érdekes és görény karakter.

A végén lélegzetvételnyi időnk sem volt, úgy pörögtek az események, azt se tudtam hova nézzek. Jó kis vége lett. Nem függő, de jócskán nyitva hagyja a kaput a következő résznek, ami ugyan megvan már nekem, de szerintem nem olvasom el most rögtön.

A karibi térség leírása is nagyon szemléletes és frissítő volt az a kis időjárás változás. Új kontinens, új időjárás, új és régi emberek, új kalandok.

Jamie és Clairerel kapcsolatban egy ideig próbáltam tudatosítani hogy 50 körül járnak korban, de nem ment. Mintha semmi nem változott volna :D Amit műveltek, amíg leöntötték őket vízzel… :D Meg máskor is. Nem, nem megy ez nekem, maradnak huszonévesek. A kapcsolatukat tényleg szörnyen imádom, olyan fantasztikusan és csodálatosan meg van írva. Annyi mindenen mennek át külön-külön és együtt, ennek ellenére is mindig megtalálják egymást.

A történet hihetetlenül izgalmas volt. Az eleje talán annyira nem de én azt is imádtam.

A mellékszereplőkben imádom, hogy folyamatosan visszatérnek, meg hogy igenis nagy szerepük van a könyvben.

A leírások sosem unalmasak, az összes tele van élettel.

A fordulatokra néha lehet számítani, de a nagyobbak mindig úgy jönnek mint a villám. Nem is számoltam már hányszor kaptam az olvasása közben kisebb-nagyobb sokkot.

A stílusa az egyik legeslegjobb, amit valaha olvastam.

Jamie és Claire <333 *_*

"– Jézus – suttogta végül. – Claire… te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam.– Neked meg – mondtam teljes meggyőződéssel – romlik a látásod. Valószínűleg zöldhályog lehet; a szürkehályoghoz túl fiatal vagy."

A sorozat harmadik évada éppen folyamatban van, hétről-hétre nézem is.

IMÁDOM EZT A LENYŰGŐZŐ KÖNYVET!!!! Most lett örök kedvencem a sorozat, úúúgy imádom, annyira rajongok érte, hogy az hihetetlen! Imádom a humorát, a stílusát, a benne lévő romantikát, történetet, és hogy órákig tudnék róla írni, annyi gondolatot vált ki belőlem.

"– Sosem foglak elhagyni – suttogtam. – Soha többé."

10/10*

Olvasd el!