Leigh Bardugo: Crooked Kingdom (Six of Crows 2.)(Grishaverse)

"The really bad monsters never look like monsters."

Ez a könyv fájt. Zseniális. Lenyűgöző. Egyedi. Wow!

Spoileres az előző részre, erre vonatkozó spoilerek feketék.
Fülszöveg:

Kaz Brekker and his crew have just pulled off a heist so daring even they didn't think they'd survive. But instead of divvying up a fat reward, they're right back to fighting for their lives. Double-crossed and left crippled by the kidnapping of a valuable team member, the crew is low on resources, allies, and hope. As powerful forces from around the world descend on Ketterdam to root out the secrets of the dangerous drug known as jurda parem, old rivals and new enemies emerge to challenge Kaz's cunning and test the team's fragile loyalties. A war will be waged on the city's dark and twisting streets―a battle for revenge and redemption that will decide the fate of magic in the Grisha world.

This is a thrilling and satisfying sequel to the #1 New York Times-bestselling Six of Crows.

Véleményem:

Az előző résznek igen függővége volt, azóta akartam olvasni ezt. Csodálom a türelmem, bírtam 3-4 hónapig. Aztán nekiestem.

Szerencsére itt már nem volt a nyelvezettel problémám a legtöbb szó derengett az előző részből.

"„Has anyone noticed this whole city is looking for us, mad at us, or wants to kill us?”„So?” said Kaz.
„Well, usually it's just half the city.”"

Igazából nem sok minden változott az előző rész óta, csak minden feljebb került egy szinttel. Jobban ismerjük a szereplőket, izgalmasabb jelenetek vannak már az elején is míg az elsőben csak a közepétől, még több visszaemlékezés, nagyobbak a tétek és a játékosok is már egy másik szintet képviselnek.

"If you couldn't beat the odds, you changed the game."

De akármennyire is izgalmas és fordulatos a történet a könyvet még mindig a szereplők viszik a hátukon, és ezt nem negatívumnak szánom, hanem a karaktereket dicsérem vele.

"“I would come for you. And if I couldn’t walk, I’d crawl to you, and no matter how broken we were, we’d fight our way out together—knives drawn, pistols blazing. Because that’s what we do. We never stop fighting.”"

Mindenki előtt Kaz Brekker. Már az előző könyvben belezúgtam. Más, mint mindenki, egyedi és megismételhetetlen, Kaz Brekker. Annyi mindent imádok benne, hogy azt se tudom, hol kezdjem. Akkor az agyánál. Nem tudom eldönteni, hogy szörnyen kíváncsi vagyok mi zajlódhat le a fejében belül, vagy inkább okosan távol kéne magamat tartanom onnan. Valószínűbb az első. Hihetetlen amit művel, a hatalmas mindenre kiterjedő tervei, utánozhatatlan stratéga. Nemhogy mindenki más de néha saját maga előtt jár két lépéssel. Azt hiszik mindjárt elkapják és nem veszik észre, hogy már ők maguk a foglyok. Csak ámultam és bámultam végig. Ebben a könyvben a szokásos zsenialitása mellett még jó mélyenszántó beszédeket is lenyomott :D Sokrétegű karakter. Olvashattunk arról, hogyan szerezte a kesztyűit és akkor annyira sajnáltam.

"“We can endure all kinds of pain. It’s shame that eats men whole.”"

Még mindig shippelem Inejzsel. Összeillenek. Szerintem abból látszik mennyire is imádom ezt a könyvet, hogy úgy is tetszett, hogy az írónő kb. kettő fél romantikus jelenettel szúrta ki a szemünk a részükről. Na, de az milyen volt! És ez nem baj, csak szeretném, ha mindketten boldogak lennének és lehetőleg együtt. Ugyan értek el haladást, de nem sokat és az már látszik, hogy Kaz nem fog megváltozni teljesen, ami szuper! Ő olyan amilyen a maga kegyetlen, számító módján, a változás az életébe kerülne. Húúú most eszembe jutott az a jelenet a Barrelben, te jó ég! Azt hittem ott kapok szívrohamot. Kaz pedig tökéletes volt. De nem csak ott, végig. És az az út, amin elindultak Inejzsel meg úgy az egész kapcsolatuk a maga különös módján, olyan gyönyörű és rendkívül érdekes. 

Inejről is megtudhattunk többet, ahogy kötéltáncolni tanult. A vége nagyon megható volt. :))

"“You're weak because you're afraid of people seeing your weakness. You're letting shame decide who you are.”"

Wylan ebben a könyvben kapott csak szemszöget, gondolom azért, hogy ne lője le az írónő az előző rész poénját. Nehéz neki, hiszen a kegyetlen apja ellen kell harcolniuk, de ő minden fiához intézett rossz szó ellenére is az apja. És Wylan néha amikor nagyon elmerül a bűntudatban, akkor nem is az apját, hanem magát hibáztatja, mert tudott olyan fia lenni, akit az az idióta akart. Szerencsére okos kissrác, tudja, hogy ez nem így van, így hamar észhez tér általában vagy valaki észhez téríti. Az ő gyerekkorát is jobban megismerjük és felfed a könyv pár igazán meglepő dolgot vele kapcsolatban. A végén örültem, hogy megkapta, amit megérdemelt.Térjünk is Jesperre.

Kétségkívül vannak hibái. Szerencsejáték-függő és nem gondolkodik mielőtt cselekedne. Ő a legimpulzívabb a csapatban. Ez bizonyos helyzetekben jó, de legtöbbször rossz. Olyan mintha még mindig gyerek lenne, akire a többieknek kell vigyázni. De nagyon oda tudja tenni magát és jó szíve van. Nem ismer félelmet, ha veszélyes helyzetekről van szó, ami megint csak jó és rossz tulajdonsága egyben. Wylannel a közös jeleneteiket imádtam, kivéve amikor elcseszte. Az gáz volt. Pedig milyen jól indult! A gyerekkora máshogy volt nehéz, mint a többieknek. Nagyon érdekes volt megismerni milyen szoros kapcsolat fűzte az édesanyjához, hogy lett az aki, hogyan fojtotta el a halála után az apja a képességét merő féltésből.Amikor meghalt az anyja szerintem akkor is könnyeztem.

Ninát nagyon megkedveltem ebben a részben is. Az elején szegény nagyon szenvedett a drogtól, azt nem volt jó olvasni, de aztán felülemelkedett ezen. Erős, kitartó és bátor. És szeeeeegééééény. Ő kapott a legtöbb romantikus jelenetet. Nagyon viccesek voltak és aranyosak.

""Why do you guys say that, anyway? No mourners, no funerals? Why not just say good luck or be safe?”
“We like to keep our expectations low.”"

Matthiasszal kapcsolatos ellenszenvemből szinte semmi nem maradt ebben a könyvben. Őt is ugyanúgy megszerettem, mint a másik ötöt. Ráadásul ő megy keresztül a legnagyobb karakterfejlődésen. Pár hónap alatt, el kell nyomnia, amit beléneveltek éveken keresztül, mert már látja, milyen elvakult dolgokat is sulykoltak beléjük. Nem könnyű feladat, de hősiesen végzi. Csak a vége....Annyira sírtam! Olyan igazságtalanság! Túlélik, sikerrel járnak erre arra jár egy random agymosott fjerdai és egész egyszerűen megöli?! Ilyet nem lehet csinálni!!! Miéééért???! És odavonszolja magát Ninához, és megmondja, hogy szereti és vigye haza őt és segítsen a fjerdaiaknak és meghaaal :'''((( Ninát annyira sajnáltam! Annyi mindenen ment keresztül, de végül majdnem kapott egy boldog véget a szerelmével, erre azt megölik! Nagyon sajnáltam és csodáltam, hogy ennyire össze tudta szedni magát.

Kapunk pár új mellékszereplőt is. Jesper apját bírtam, megértő. És pár régi-újat a Grisha trilógiából. Amikor megláttam, hogy megjelent Nikolaiiii aww imádom őt is, ha nem is annyira, mint Kazt. Kíváncsi lesz a saját sorozatára.A történet tehát izgalmas, fordulatos, legtöbbször én se tudtam, most mi fog történni. Jó, kit akarok becsapni, sosem tudtam! A terveket jobb szeretem utólag megtudni, mert akkor szerencsére kevésbé valószínű, hogy félrecsússzanak. Mondjuk, Kaz terveiről beszélünk, szóval valószínűtlen, hogy félrecsúszna bármi is. Ettől függetlenül tetszett, hogy szinte mindig csak utólag világosítottak fel. Annyi minden történt egyszerre, hogy csak kapkodtam a fejem, volt, hogy igen nehéz volt követni mi is folyik itt. Bedőltem Kazék minden trükkjének.

A stílus, az írásmód fantasztikus. A párbeszédek humorosak és remekül meg vannak írva. Nincs sok belőlük, de ami van azon érződik, hogy ez jól át lett gondolva. Több mondanivalót sűrít egy négy soros párbeszédbe, mint más több oldalnyiba. De tényleg, azok a mondatok már Saraj J. Maas mondatait közelítik meg nagyszerűségben.

A világ sötét, de nagyszerűen van felépítve. Kerch egyértelműen Hollandia.

A végéig meg voltam róla győződve, hogy erre a könyvre minden további gondolkodás nélkül felrakom a kedvenc címkét, DE! Nagyon dühös voltam a vége miatt. Viszont csak az én egyéni szocproblémám, hogy ilyen érzékeny lelkecském van, szóval a könyv ettől még tökéletes volt és elnyerte minden elismerésem. Érdekes, izgalmas, csodás, zseniális, egyedi! Az utolsó fejezetnél jobbat nem lehetett volna kitalálni.

Szülinapomra kaptam nagynénémtől és csodálatosan néz ki! Olvasás előtt és közben is folyamatosan csodáltam. Hatalmas, a levehetős borítója, amit általában utálok, jó mínőségű, a borító, a vörös lapszélek gyönyörűek, a térképek fantasztikusak, a díszítés is nagyszerű. Beleszerettem.

Kedvenc, mindenkinek ajánlom és mindenképpen újraolvasom az első részt.

Ó, és nagyon örülök, hogy mégse duológia lesz. Még van ebben a történetben potenciál.

10/10*
Olvasd el, olvasd el, olvasd el!

Képek a pinterest táblámról.

Cassandra Clare: Árnyak ​ura (Gonosz fortélyok 2.) (Árnyvadász univerzum)

Cassandra Clare két év kihagyás után most eszembe jutatta miért is imádtam/imádom ennyire az árnyvadász világot. Az értékelésem spoileres az összes eddigi árnyvadász könyvre, de főleg a trilógia előző részére. Az erre a könyvre vonatkozó spoilereket kifeketéztem.

Fülszöveg:
A napos Los Angeles igazán sötét hely is tud lenni.
Emma Carstairs végre megbosszulta a szülei halálát. Azt hitte, békében élhet, mégsem tud megnyugodni. Hiába vágyakozik Julian után, meg kell védenie őt a parabataiok közötti szerelem rettenetes következményeitől, ezért inkább a fiú bátyjával, Markkal jár. Mark azonban öt évet töltött a tündérek között – vajon lehet-e még belőle valaha igazi árnyvadász?

Tündérföldén sincsen nyugalom. Az ellentündérek királya belefáradt a hidegbékébe, és többé nem hajlandó úgy ugrálni, ahogy az árnyvadászok fütyülnek. A tündérkirálynővel kötött alku és a Klávé törvényei között egyensúlyozva Emmának, Juliannek és Marknak meg kell találnia a módját, hogy megvédjék mindazt, ami kedves a szívüknek, még mielőtt túl késő lenne.

Gazdagítsd az élményeidet!

Vélemény:

Féltem nekikezdeni. Tudtam, hogy függővége van, ezért közelebb akartam olvasni az utolsó rész legalább angol megjelenéséhez. Ez remek ötlet volt ezúton is gratulálok önmagamnak. Más kérdés, hogy végül többek között az vett rá, hogy elolvassam, hogy (készakarva ha jól emlékszem) megláttam egy spoilert a végéről. Gondoltam, ha már tudom a végét akkor akár olvashatom is. Ezzel már egy kicsit tévedtem, hiszen nyilván tudni és olvasva átélni teljesen más dolog.

A függővégen kívül a másik dolog, ami visszatartott Emma és Julian kapcsolata volt. Cassienek mániái a tiltott kapcsolatok, ami kezdett már nagyon idegesíteni különösen, hogy ez mindig társul jó nagy adag kommunikációhiánnyal is. Olvasás közben megnéztem jessethereader videóját az első részről és ott meghallottam, amit eddig is tudtam csak annyira nem tudatosítottam, miszerint az árnyvadászok katasztrófák, ha kommunikációra kerül a sor. Nem lehetek együtt a szerelmemmel, mert különben megőrülünk majd ön és közveszélyessé válunk? Hmm a legjobb lesz, ha összejövök a tesójával és nem mondom el neki, hogy miért szakítottam vele. Véletlenül se ülünk le és beszéljük meg a dolgot. Neeem miért tennénk ilyet a végén még megoldanánk egy problémát!!!
Szóval attól tartottam, hogy ebben a könyvben annak a szenvedésnek leszek kitéve, amit Emma okoz az idióta tervével. Szerencsére sok enyhítő körülmény volt és végül(csak pár száz oldal kellett hozzá) megbeszélték a dolgot. Tudom. Döbbenet. Így szinte egyáltalán nem szenvedtem(csak kicsivel a megoldás előtt, de akkor jóformán fizikai fájdalmat éreztem). Emiatt.

Cassie viszont rendesen megkínzott egyéb dolgokkal is. Sarah J. Maas mellett indulhat a ki-tud-a-lehető-legalkalmatlanabb-helyen-szemszögöt-váltani versenyen a fődíjért. Ezeket kb. így képzeljétek el: (Star Wars) Luke, én vagyok az apád. SZEMSZÖGVÁLTÁS Mert miért is ne kínozna minket. De ez csak a türelmünk és az idegeinket teszi próbára, Cassie ezzel nem elégszik meg, neki a szívünk is kell, így abban is jól megforgatja a Végzet kardját. Hupsz, most jöttem rá milyen tökéletes hasonlat ez. A vége durva. Sokkoló.
De ne szaladjunk ennyire előre. Ott tartottam, hogy Emma és Julian nem szenvednek annyit, mint féltem és végre kommunikáltak kicsit. Nézzük kik miatt imádtam addig a bizonyos beszélgetésig is a könyvet.
A mellékszereplők. Amilyen idegesítő főszálakat, olyan remek mellékszálakat ír CC. A Végzet ereklyéiben Malec(jó azt a bizonyos halhatatlanság ügyet, azért nem tudtam elfelejteni, ha már idegesítésről van szó), Sizzy és a többi szereplő akik feldobják a sztorit, amíg a fő szerelmes párunk szenved a saját(részben) hülyesége miatt. Ebben a trilógiában se fukarkodott az írónő, olyan szereplő csoportokat ismertünk meg, hogy ihajj!

"– És hol vannak a gyerekek? Magnus levette a kabátját, és odadobta Alecnek, aki gyakorlott mozdulattal kapta el. Láthatólag rendszeresen így csinálták.
– Egy Cristina nevű kedves lánnyal hagytam őket. Azt mondta, szereti a gyerekeket.
– Te idegenekre hagytad a gyerekeinket?

Kieran elég fura ezen a képen, de Christina és Mark jó.

– Mindenki más alszik – mondta Alec. – Aztán meg ismer altatókat. Spanyolul. Rafe beleszeretett."

Kezdjük a Christina-Mark-Kieran hármassal. Te jó ég. Amíg olvastam azt hittem csak én képzelem, hogy ezek mindjárt olyan édes hármasba állnak össze, hogy olyat én még nem láttam, DE NEM! Nem csak én képzeltem!! :DDD hahaha Emma is megjegyzete én meg hirtelen nagyon egyetértettem a lánnyal. Szakadok. Egyébként minden támogatásom az övék. Ilyet még nem shippeltem, de most készséggel. Hajrá! Remélem összejön nekik, igazán kegyetlenség lenne, ha valamelyikük végül kiesne. Tartok tőle, hogy ez lesz és valamelyikük meghal. :(

"– Ki kíváncsi a filmekre meg a tévére, amikor vannak könyvek is? – kérdezte méltatlankodva Ty."

Ty-Kit-Livvy. Az ikreket már az előzőben is bírtam, ez most sem változott. Kitet még csak most ismerjük meg. Néha nagyon szeretem, de fel tud bosszantani. Tipikus Herondale összegezve, le se takadhatná. Elmés és vicces dolgokat mond, segít ha kell aztán meg hopp meg akar szökni. Áhh, megbocsátom neki a megfutamodási vágyát és maradjunk abban, hogy imádom a kölyköt. Legjobb példa rá a Cohors(nagyon keverem Colleen Hoover rajongóival remélem most jól írtam, csak egy betű tér el)-zal kapcsolatban a gondolatai: nem jó, ha elkezdünk listázni, ez már a mondénoknak sem jött be lásd II. Világháború. Sok helyzetben nagyon tudtam vele azonosulni. Tyjal shippelem. Ja és Simonnal sürgősen meg kell ismertetni! Ha már így eszembe jutott, ők nagyon hiányoztak nekem(persze, így is szereplő túltengés van). Ja és róluk jut eszembe szegény Marisolék.

"– Egyszer találkoztam Jace Herondale-lel. – Zara várakozással telve nézett körbe. – Azta! – szólt Kit.
Ez a fiú tényleg Herondale, gondolta Emma. Sikerült Jace-éhez fogható közönyt és szarkazmust sűrítenie egyetlen szóba."

Druval eddig nem sokat foglalkoztunk, de érzéseim szerint ez változni fog. És itt megragadom az alkalmat és felszólítok mindenkit, hogy emlékezzünk meg egy perc néma csenddel azokról a szereplőkről, akik elhanyagolva érzik magukat, a többiek közé nem tartozónak gondolják magukat ilettve mindenből kihagyják őket. ...... Na, ezzel is meglennénk. Tovább.

Jace és Clary. Tudom, tudom, de ebben igenis mellékszereplők vagy még az se. Nem valami jó hangulatban váltam el tőlük az utolsó rész vége után. Lehet erre kicsit a tv-sorozatos karaktereik iránt érzett utálatom is rájátszott, de mindenestre nagyon kiakadtam Claryre, amikor Jace lánykérésén habozott, majd nem mondott igent. Nagyon nagyon kiakadtam. Azóta van időm lenyugodni, örömmel jelentem, hogy teljesen sikerült. Mondhatom, hogy egész tiszta lappal indított nálam Clary ebben a könyvben és nem játszotta el a bizalmamat. Merthogy az ok, amiért nem mondott neki igent az az, hogy tudja, hogy hamarosan meg fog halni és a házasság során olyan esküt tenne Jacenek, amit nem tud sokáig betartani, hiszen meg fog halni. Még olyan kegyes voltam, hogy azt is elnéztem neki, hogy természetesen ezt sem Jaceszel beszéli meg. Valamilyen szinten még meg is értem, hogy miért titkolózik, de azért mégis inkább meg kéne ezt beszélniük.

"Max viszont úgy aludt, akár egy kőszikla – méghozzá egy imádni való, nagy szemű, foghíjas mosolyú sötétkék kőszikla. Amikor Cristina, Mark és Kieran lerohant a lépcsőn, és Alecet, Magnust meg a két gyereküket találták az Intézet szalonjában, Evelyn már ott morgolódott, amiért boszorkánymesterek tették be a lábukat a házba, meg mert a sötétkék szerinte nagyon nem kívánatos szín, ha valakinek a bőréről van szó."

Maleeec. Úúúristen még mindig totálisan imádom őket. Szerepeltek többet és a gyerekek is és segítenek és rohadt menők áááá. De mi van Magnusszal és a boszorkánymesterekkel? Ez aggasztó.

"– Á, a Cohors! – Magnus összenézett Aleckel. – Jól ismerjük őket. Horace Dearborn és a lánya, Zara. – Horace? – csodálkozott Mark.
– Sajnálatos módon ez a neve – bólintott Magnus. – Ennélfogva úgy gonosz, ahogy van."

Éés meg is van a következő utált szereplőm, gratulálok a poszthoz Zara! És egy társa is van, csodás! Gratulálok Samantha! De tudjátok mit, ne álljunk meg itt legyen akkor már az egész rohadt csoportuk. Olyan szinten taszítanak! És vannak emberek, akik bedőlnek. És tudjátok mit, a való életben is vannak olyan emberek, mint Zara és társai és az emberek itt is bedőlnek. Rendkívül frusztráló az ellenük folytatott harc. Amit Zara ott levágott a végén Alecnak a Magnusszal való kapcsolatáról! Az egyik kedvenc jelenetem lett :DD Alec drágám, nagyon jól csinálta. Awww <3

"– A Herondale-ek mindig is híresen csinosak voltak – mondta Bridget –, de ha engem kérdeztek, szexuálisan a Lightwoodok a legvonzóbbak.
Alec kiköpte a teáját. Magnus meg sem rezzent, de látszott, hogy komoly erőfeszítésébe telt."

Will Herondale. Nem szerepel szigorúan véve ebben a könyvben mégis éreztem a jelenlétét és fáááááj. Nem tudom elfogadni, hogy meghalt! Tudom, hogy szép, boldog és hosszú élete volt, de akkor is szomorú. A mazochizmus következő fokozataként eldöntöttem, hogy újraolvasom a Pokoli szerkezeteket. Még a könyv olvasása előtt szembejött velem ez az idézet és percekig folyamatosan röhögtem rajta:

"A hatalmas könyvtárban akadt pár drágának tűnő első kiadás, de a legtöbbet telefirkálta valami Will H. nevű nyomoronc."

Szeretem Kitet és ez tényleg jó volt most elnézem, de legközelebb ne merje lenyomoroncozni! Elkezdeném fejtegetni mennyi nézőpontból fergeteges ez a rövid kis idézet, de akkor elrontanám a viccet :D.

Dianat és Gwynt shippelem, mondjuk egy kicsit szerintem problémás lenne a kapcsolatuk tekintve Gwyn khm "foglalkozását". Nem sejtettem, az ő szálukról semmit, így minden kellemes meglepetésként ért. ARRA pedig nem számítottam.

Néha a feszültség elérte azt a szintet, amikor le kellett raknom a könyvet. A legdurvább ilyen résznél fogtam magam és vagy fél óráig magyaráztam tesómnak az egész helyzetet(ő is magyarázott nekem valamit cserébe) és dühöngtem neki valamint különböző hangokkal, amik még véletlenül se álltak össze értelmes szavakká, igyekeztem kifejezni az érzelmeimet a könyvvel kapcsolatban. Csak ezután voltam képes folytatni.

Valamikor a könyv háromnegyedénél figyeltem fel a fejezetcímekre. :DD Kicsit se vészjósló az összes áhhh.

Nagyon megviselt. A folyamatos feszültség, a szerelmi huzavona, hogy minden egy átkozott katyvasz és persze az írónő kegyetlenkedése. Például a vége. Pont találtak egy legkisebb rossz megoldást. Árnyvadász létüket meghazudtoló módon ezt majdnem őszintén elmondták a klávé egy emberének, Robertnak. Erre átszúrja egy rohadt kard, amit egy labilis pszichopata forgat, akinek évszázadok óta halottnak kéne lennie és nem mellesleg egy rendkívül veszélyes könyvet hordoz magával. Pedig már pont kezdtem megkedvelni, szegény Alec. De itt még nincs vége és most jöt az, amit már lespoilereztem magamnak, Livvy halála. Ugyanis az előbb említett kard hát nem őt is átszúrja?! Hát, de. Sajnos ez elkerülhetetlen volt. A Blackthorn testvérek túl sokan voltak egyszerűen lehetetlen volt, hogy mind túléljék. Nagy esély van rá, hogy még valaki meghal közülük :(((. Livvyt pedig nagyon bírtam. :,(( Könnyeztem is kicsit.

"Ahogy Kit apja szokta volt mondogatni különböző bűnözőkkel kapcsolatban, Julian az a fajta ember volt, aki ha leereszkedett a pokolba, úgy jött ki onnan, hogy maga az ördög tartozott neki egy szívességgel."

Összegezve IMÁDTAM! Már szinte azt hittem, hogy kezd elmúlni az Árnyvadász szeretetem erre jött ez és wow! A karakterek, a történet, a stílus az egész világ fantasztikus! Imádom Emmát, mert igazi harcos és hihetelen beszólásai vannak, Juliant mert úgy képes szeretni, ahogy senki és a végletekig odaadó (imádom, de néha megijeszt, osztom Emma véleményét). Amikor épp nem kerget ki a világból, akkor az egyik legerősebb alapokra épülő kapcsolat az övék az Árnyvadász világban. Nekem is kell egy Jules. Imádom Kierant, Markot, Christinát, Tyt, Kitet, Livvyt, Alecet, Magnust, Willt (jólvanna tudom!), Gwynt, Dianat, a kisgyerekek pedig imádnivalóak. Druval őszintén nem tudok mit kezdeni, őt inkább csak szeretem. Imádom a humort, ami még mindig a toppon van. Meg természetesen letehetetlenül izgalmas, de ezt már említenem se kéne.

"– Más családoknak vajon mi lehet a mottójuk? – elmélkedett Emma.
– Ismersz párat?
– A Lightwoodoké az, hogy „Jót akarunk”
– Nagyon vicces.
Julian a lányra pillantott.
– Nem, tényleg ez a mottójuk.
– Komolyan? És a Herondale családé? „Kifinomultak, de undokok”?
A fiú rántott egyet a vállán.
– „Ha nem tudod, mi a vezetékneved, valószínűleg Herondale lehet”.
Emma nevetésben tört ki.
– És a Carstairseké? – kérdezte, és megkocogtatta Cortanát. – „Van ám kardunk”? „Tompa szerszámok lúzereknek”?
– A Morgensternekét is sejtem – folytatta Julian. – „Kétség esetén robbants ki egy háborút”.
– Vagy mondjuk: „ Volt köztünk egyáltalán akár csak egy jó arc is, de most úgy komolyan”?"

A csillagozás nehéz. Annyi szuper dolog van benne, hogy simán kiadná az 5 csillagot, de találok benne kevésbé jó dolgokat is rendesen, így kötünk ki a 4,5 csillagnál. Mínusz a szerelmi huzavonáért, a kommunikáció sokáig hanyagolásáért, a feszültségért, az egész átkozott katyvaszért és egyéb kicsiségekért.
Ja, a borító kicsit fura. Nem illik a trilógia többi részéhez. A város és a színvilág jó, de a figura. A-a.
Kell a következő rész, még jó, hogy előrendeltem. Viszont erősen félek, mert Cassie nagyon kegyetlen és úgy veszem észre, hogy egyre kegyetlenebb. A megoldandó problémákra inkább nem is gondolok. Lehetetlen, hogy minden jól sikerüljön, így könnyekre számítok.

Na, ez hosszú lett. De hát a könyv is hosszú, nincs mit tenni. Így se fejtettem ki mindent, úgy ahogy megérdemelné.

10/9
Olvasd el!

Képek: Pinterest táblámról

Sarah J. Maas: Kingdom ​of Ash (Throne of Glass 7.)

"Once upon a time, in a land long since burned to ash, there lived a young princess who loved her kingdom … "

Már több hete mióta kiolvastam és még mindig nem bírom felfogni, hogy vége. Nincs több Üvegtrón könyv. Ez a bejegyzés várhatóan hooooosszú, ömlengős, érthetetlen és terjengős lesz. Spoilereket erre a kötetre kifeketéztem, de nem számítottam mindent spoilernek, úgyhogy, aki semmit nem szeretne megtudni a könyvről, inkább ne olvassa ezt el. Az összes eddigi kötetre természetesen spoileres.

Fülszöveg:

Years ​in the making, Sarah J. Maas’s #1 New York Times bestselling Throne of Glass series draws to an epic, unforgettable conclusion. Aelin Galathynius’s journey from slave to king’s assassin to the queen of a once-great kingdom reaches its heart-rending finale as war erupts across her world. . .

Aelin has risked everything to save her people―but at a tremendous cost. Locked within an iron coffin by the Queen of the Fae, Aelin must draw upon her fiery will as she endures months of torture. Aware that yielding to Maeve will doom those she loves keeps her from breaking, though her resolve begins to unravel with each passing day…

With Aelin captured, Aedion and Lysandra remain the last line of defense to protect Terrasen from utter destruction. Yet they soon realize that the many allies they’ve gathered to battle Erawan’s hordes might not be enough to save them. Scattered across the continent and racing against time, Chaol, Manon, and Dorian are forced to forge their own paths to meet their fates. Hanging in the balance is any hope of salvation―and a better world.

And across the sea, his companions unwavering beside him, Rowan hunts to find his captured wife and queen―before she is lost to him forever.

As the threads of fate weave together at last, all must fight, if they are to have a chance at a future. Some bonds will grow even deeper, while others will be severed forever in the explosive final chapter of the Throne of Glass series.

"“Remember that we have something to fight for, and it will always triumph.”"

Én és a könyv:

Menjünk vissza az időben több, mint egy évet. Egy szép nyári napon döntöttem úgy, hogy elegem van és bármennyire is függővége van én akkor is elolvasom még a magyar megjelenése előtt az Empire of Stormst. Ezt meg is tettem, bejegyzés is született belőle.

Kérem szépen én azóta szenvedtem, hogy még mindig nem olvashatom a következő részt. Egész pontosan 2017. augusztus 14-től 2018. november 6-ig. Persze közben elolvastam a Tower of Dawnt februárban, de attól csak még inkább olvasni akartam. Esküszöm, ennyire még nem vártam egy könyvnek a megjelenését se. Minden idézet, cím, borító leleplezésnél mániákus hangulatba kerültem. Végül a borító leleplezés napján rendeltem elő Bookdeporól júliusban. És valamikor akörül kezdtem el az újraolvasást angolul. A várakozási idő alatt újraolvastam a teljes sorozatot kivéve a Tower of Dawnt, ami még friss volt csak fél éve olvastam. Az elsőt még ősszel olvastam újra, magyarul, így az angol újraolvasásból az kimaradt egyelőre. Újraolvasni teljesen más volt.

Közben nyár végén kaptunk egy betekintőt az utolsó részbe, ami a prológusokat tartalmazza: https://www.waterstones.com/blog/sarah-j-maas-an-exclusive-extract-from-kingdom-of-ash Ez se segített, csak még kisebb darabokra törte a szívem. :(((

Aztán végre elérkezett a megjelenés napja a 23-ai hosszúhétvégén: "… erős leszek nem veszem meg e-bookban is. Tanulnom kell, türelem, csak megérkezik hamarosan, nem veszem meg, erős leszek, erős és türelmes.
A mantrám most ismeretlen ideig. :D"
Láttam, ahogy sokan elkezdik olvasni, én meg alig bírtam értelmesen viselkedni, legtöbbször nem is sikerült. Az őszi szünet tökéletes alkalom lett volna kiolvasni, így hát az egészet a könyvre várva töltöttem :D: "Az érzés, amikor semmit nem tudsz csinálni csak várni, hogy jöjjön már meg a könyv. Siess! Siess! Siess!"
Nem jött meg, a családomat viszont közben engem is elkönyvelt mániákusnak, lényegtelen, nem én vagyok az első a családban. :D

Két napja tartott a suli, amikor kedden: "… megérkezett!!! Úristen! Végre itt van és gyönyörű!!! Csodálatos és hosszú és awwww. Áradoznék még, de inkább megyek olvasni.
Bye világ mentem olvasni amint kiörültem magam! :)))"
Suli mellett olvastam, mindig kevesebbet, mint akartam. Alig bírtam bármi másra koncentrálni.
Szombat hajnali egyre lett vége A Csatának, a "jó részeket" megtartottam vasárnap reggelre, de ez se volt sok haladék, végül elérkezett a vasárnap délelőtt: "… kiolvastam. Vége. El se hiszem. Most mi legyen?"

Véleményem:

Legeslegelőször is szögezzük le, hogy úgy TÖKÉLETES, ahogy van, az egész sorozat az. Nem érdekelnek a hibái, gyengeségei, tökéletes és kész. Jelen pillanatban A Kedvenc Sorozatom. Aki nem olvasta, ne is olvasson tovább, azzal is az értékes idejét vesztegetné, pedig Üvegtrónt is olvashatna.

Rengeteg feszültség van a könyvben. Rengeteg. Folyamatosan történnek a dolgok, több szemszögön keresztül láthatjuk. Rendszeresen abba kellett hagynom az olvasást és kifújni magam, futni egy kört vagy örjöngeni a tesómnak. Vártam, hogy történjenek a csodák, amikor a szereplők szorult helyzetben voltak és történtek is, olyankor egy kicsit oldódott a feszültség, de aztán újra és újra kiderült, hogy az a csoda nem elég és a következő se! Arghh. Ha mondanom kéne ilyet, azt mondanám, hogy ez az egyetlen "hibája" a könyvnek. Kilátástalan és feszült. De ez természetes tekintve a körülményeiket.

Sarah azon kívül, hogy természetesen olyan történetet és helyzeteket írt, amivel kínozza az olvasóit és a szereplőit, még úgy gondolta, hogy jó ötlet oda tenni azokat a damn szemszögváltásokat, ahova tette őket! Kikergetett ezzel a világból! A legijesztőbb, legfeszültebb helyzetben fogta és hopp ide jön egy szemszögváltás. Én meg kb. mint egy kutya kezdtem el morogni, de jó akkor gyorsan elolvasom ezt a szemszöget, hogy visszatérhessünk aztán arra, hogy mégis mi történt az előzővel. Erre ennek is hirtelen van vége és a következő még csak nem is az előző szemszög!!! Fúúú. Ilyen, ha jól emlékszem még nem fordult elő, de a könyv közepe előtt valamivel elérkeztem arra a pontra, ahol fogtam magam, kihagytam pár szemszöget és folytattam ott, ahol én akartam. Este volt, rég aludnom kellett volna, türelmetlen voltam, azonnal tudni akartam mi lesz, valami jót akartam, hát nem érdemlem meg? Aztán természetesen másnap a kihagyott részekkel kezdtem :).
A szemszögváltást nagyon ravaszan használta ki, mert ahogy olvastuk úgy éreztük, mintha minden egy időben történne, így amikor hirtelen keresztezték szereplők útjai egymást, akkor jól meglepődhettünk. 

 
Írtam jegyzeteket, nagyon össze-vissza lett, mint múltkor félig magyar, félig angol, félig valami fura állatias nyelv hörgésekből és morgásokból és félig emoji az egész. :D Nem tudom, hogyan írjak róla? Történet alapján túl hosszú lenne(ennél is hosszabb :D) szereplőket követve lehet kihagynék valamit. Áhh borzalmas vagyok, kezdem már...
Az eleje jóformán tömény fájdalom, de igazából az egész könyv az. Az eleje és a vége különösen.

"One blink for yes. Two for no. Three for Are you all right? Four for I am here, I am with you. Five for This is real, you are awake. "

Aelin szenved, Fenrys vele. Rowanék keresik, szinte mindenki össze van veszve mindenkivel, pedig nekik megadatott, hogy együtt lehetnek. Evaline megjelenésén majdnem sírtam, csodás. 

"She'd never let them break her. Never swear that blood oath. For Terrasen, for her people, whom she had left to endure their own torment for ten long years. She owed them this much."

Megjelent Nox! Tudtam, hogy meg fog, de mégis nagyon meglepett, amikor hirtelen csak feltűnt. Szerencsére vele minden a lehető legjobban alakult, okos a csávó. Nem kapott sok szerepet, de örülök, hogy megjelent és másokkal ellentétben szerintem ennyi elég is volt neki, volt még sok más szereplő, akivel foglalkozhattunk.

Első halottunk meg is lett, hát szerencsére nekem nem igazán fájt, csak az, hogy Fenryst szenvedni láttam. Jajj meg előtte az üvegszilánkos fújj. És minden olyan hirtelen történt és meglátta azt az egy fekete cseppet... muhahah

A könyv üdvöskéje számomra Manon. Jó nyilván sokakat szeretek, még csak nem is ő az első számú kedvenc szereplőm, róluk már beszéltem és még fogok is később, de most nézzük Manont. Első olvasásra nem bírtam a Tűz örökösében, nem értettem miért kell róla olvasnunk, túl kegyetlen bla bla bla. Az Árnyak királynőjében vártam a jeleneteit, az Empire of Stormsban már nagyon szerettem. Újraolvasva mindent pedig egy jobb rálátást kaptam a fejlődésére, ami egyértelműen Abraxosszal kezdődik, Asterin is sokat segít, meg a háttérből a Tizenhármak többi része. És változik és fejlődik... A Kingdom of Ashben elérte a karaktere a tetőpontot. Zse-ni-á-lis. Minden, amin keresztülmegy, az brutális karakterfejlődés, amit megfigyelhetünk nála teljesen lenyűgözött. Nem úgy, hogy rossz volt és jó lesz, jajj de jó. Neeem. Ez nem ilyen, köze sincs hozzá. Sokrétegű és összetett. A boszorkánysága ellenére a szó egy jelentésében annyira emberi! Követ el hibákat, hoz rossz döntéseket, vannak gyengeségei. A múltja és a feladatai ólomsúllyal húzzák le. Fél a változástól, a saját döntéseitől, mert minden új neki mégis tovább csinálja, nem adja fel. Saját maga ellen harcol és legyőzi a régi énjét, hogy egy új Manon lehessen belőle, akiért megharcolt, kockáztatott, hibázott, felállt, tovább küzdött és győzött. 

"Because Manon with conviction in her heart, with utter fearlessness in her eyes, was wholly unstoppable."

Sok szempontból hasonlít Aelinre és ez tőlem dicséret. Ő már kedvenc szereplőm, Manon viszont ebben a könyvben kápráztatott csak el véglegesen. Kitartó, ravasz és egyszerűen csodálatos. 

"Both of them still grieving, still broken in places, but in this new world of theirs … perhaps they might heal. Together."

Dorian szegénnyel ellenben jól elbánt az elmúlt egy év. Hol van a herceg, aki csipkelődött egy orgyilkossal? Még mindig mérlegelem Sorcha elvesztése mégis miért okozott ekkora törést, de jó mondjuk nagyon megszerette egy hónap alatt aztán nem tudta megvédeni a tetejébe meg egy rémkő gallért is kapott. Néha nagyon nem értettem mi van vele, mit akar. Sokszor dühös is voltam rá, de aztán egyre több jó húzása lett. Egy bizonyos mesterkedős, átvágós jelenet után pedig kiérdemelte a tiszteletem erre a részre is. De ha az nincs most valószínűleg nem mondanám, hogy szeretem ugyanis elég rosszul viselkedett néha Manonnal is, meg csak úgy általánosságban egy nagy kavar volt a srác. Ezzel ellentétben viszont néha nagyon jó dolgokat mondott. Hát igen, elég skizofrén ebben a kötetben. Kíváncsi lennék Manonnal, hogy oldják meg.

Utáltam Darrowt és többit. Annyira argh!! Egy francos háborút vívnak egy démonkirály ellen erre piti irányításmániás követeléseikre kell figyelniük folyamatosan. Evangeline teljesítménye ezért is nagyszerű, remekül csináltad csajszi! 

"They would fight for this kingdom—their new court. Their new home."

Aedionéknak nem sok jó jut. De ő meg is érdemli. Eddig se sikerült megkedvelnem bármennyire is igyekeztem. Erre most fogja és olyan minősíthetlenül viselkedik jóformán az egész könyv alatt, hogy legszívesebben jól hátsóba rugdostam volna. De az tény, hogy nagyon nehéz helyzetben van, neki kell a kis toldott-foldott seregüket összetartania a valgok folyamatos támadásai ellen hóban-fagyban, közben a többiekről nem tud semmit és az az átkozott Darrow is ott nehezíti a munkáját, ahol tudja. Ő meg mindenkiért felelősséget érez. Csak épp körülötte mindenkinek nehéz, talán a felelősségen kívül minden mással nekik is meg kell küzdeniük, ők még se lesznek idióta neveletlen barmok. Lysandrának is átkozottul nehéz. Erre nem gondol Aedion? Nem jut eszébe figyelembe venni magán kívül bárki mást is, amikor egy szál köpenybe kiküldi a hóba több napos harc után a végletekig kimerült Lysandrát? Lysandrát, aki nehéz feladatot kapott Aelintől, de bármit megtesz, hogy teljesítse. Aedion meg, mint egy nagy gyerek az összes baját a lányon vezeti le. Nem is találhatott volna olyan embert körülötte, aki kevésbé érdemelné meg, mint Lysandra. Aztán persze nyűszít mint egy kutya, amikor észhez tér. Nem, nem sikerült az utolsó részben se teljesen megszeretnem Aediont.

"“Let’s make this a fight worthy of a song,” Aedion said.""

"He was here. It was him, and he’d come for her."

Aelin kiszabadítása. Nagyszerű tervezés. Az se zavarta meg a dolgokat, hogy a mentőakcióval egyszerre Aelin is kiszabadult saját magától. Sarahnak sikerült elérnie, hogy egyszerre örülhettünk annak, hogy Aelinért elmentek és kiszabadítják és annak, hogy Aelin olyan badass, hogy már ki is szabadult! Hála Fenrysnek, nem hiába kedvenc szereplőm már az előző rész óta.
Rowanra kicsit dühös voltam, amikor fogta és neki állt ott kínozgatni Cairnt. Tűnjenek onnan a francba és segítsen Aelinnek meg Fenrysnek, ne Cairnnel foglalkozzon! Miután meghallottam az indokát, megbocsátottam neki :D. 

"They’d walked this dark path together back to the light. He would not let the road end here."

Szóval Aelin kiszabadult és én féltem. Nem az volt már, akit Maeve elkapott. Az elmúlt hónapok kínzása megváltoztatták. Elvették tőle a sebeit, a hátát fedő tetoválást, elvették a múltját és az őrület határára hajszolták. Nagyon aggódtam érte. Innentől kezdve ez szinte az egész könyvet átlengte. Időről-időre azt hittem már jobban van, aztán mindig kiderült, hogy csak tetteti és ilyenkor még szomorúbb lettem. 

"Beauty. There was still beauty in this world. Stars could still glow, still burn bright, even buried under the earth."

Hiányzott Aelin és tartottam tőle, hogy sosem lesz már a régi. A gyógyulását az se segítette elő, hogy tudta, hamarosan fel kell áldoznia magát. Annyira fájt érte a szívem! :'( Aztán szerencsére szépen lassan helyrejött. Kirabolt pár kincseskamrát (népszerű dolog ebben a kötetben :D) szerzett jegygyűrűt, Rowannel is megbeszélte a dolgokat <3. Akit egyébként még mindig töretlenül imádok, elképesztő volt ebben a könyvben is.

"“I am thinking about how very grateful I am. That we made it. That I found you. And how, even with all that work to be done, I will not mind a moment of it because you are with me.”"

Ha valamit jól tud írni Sarah azok ezek a jelenetek, amikor újra találkoznak a szereplők. Amikor megjelentek Aelinék hirtelen Chaolék sátrában leesett az állam és az egész beszélgetés alatt egyszerre volt sírhatnékom és mosolyogtam, mint egy félnótás :DD. Találkozott hosszú évek után Yrene és Aelin és mindketten megértették milyen következményei vannak a kicsi tetteknek is. Ááá, imádtam!
Aztán jött a csata. A végén Lorcan kint maradt sebesülten a földön és Elide az élete kockáztatásával, gyorsabban ment érte, mint a szél. Fúúú az a jelenet, majd kiugrott a szívem. <3 Aztán elindult a víz és Aelin ott termett és a Maevenek szánt összes erejét arra áldozta fel, hogy megállítsa a vizet ezzel megmentve nem csak Elideéket, hanem a maradék sereget és mint később kiderült a Kashin által vezetett erősítést is. Szerencsére ezután kicsit tisztább feje volt Aelinnek. Lorcan meg Elide pedig összejöttek és nagyon cukik! 

Manonnak sikerül összegyűjtenie a crochanokat és több szárny vasfogú boszit is átcsábít az oldalukra azzal az ütős beszédével. Így segíteni tudnak Orynth ostrománál. Ahol feláldozzák magukat a Tizenhármak, Manon kihagyásával. Na ez volt az a pont a könyvben, ahol először sírtam, de nagyon! Remekül volt megírva, méltó a tizenkettő boszorkány hősi halálához. Azóta a Bujdosó Gabriella poszter a falamon róluk mindig eszembe juttatja mit tettek :(((. Manont szörnyen sajnáltam. El se tudom képzelni milyen lehet hirtelen mindenkit elveszítened, aki valamit is jelentett neked, akikkel évszázadokig együtt vadászott, akik bármikor feláldozták volna magukat érte és végül meg is tették, de még hogy! 

"And far away, across the snow-covered mountains, on a barren plain before the ruins of a once-great city, a flower began to bloom."

És akkor nézzük a könyv egyik tetőpontját, amitől az előző rész vége ott rettegtünk. Aelinnek fel kell áldoznia magát. Hála Rowannek, kitalálják, amit mi az EoS óta mondunk, hogy Doriannel együtt talán nem kerül az életébe. Csak épp ez rohadtul nem működik. Megjelenik hát Dorian apja, A király, akinek nem véletlenül nem tudtuk eddig a nevét, hihetetlen, hogy ezt is ennyire részletesen kitalálta Sarah. Szóval Doriant kilöki Aelin, miután elmondja neki az apja, hogy egyetlen egyszer emlékezett a nevére a démon befolyása alatt, amikor az elsőszülött fiát a kezében tartotta, így lett Dorian Dorian az apja után. awww Ő tehát erőveszteséggel, de megmenekül. Id. Dorian teljesen és véglegesen meghal, a lelkének is annyi. De, kész a Lock! Megjelennek az istenek. Azok a ki***** vááá. Aelin üzletet akar kötni velük. Ahelyett, hogy Erawant viszik el, engedjék meg Elenának, hogy tovább lépjen a Túlvilágra a szeretteihez. Én ugyan nem értettem vele egyet, de jó. Erre az istenek ez a f*ck you nem kötünk üzleteket, bumm Elena már nincs is, de ha ennyire megakarod tartani, akkor Erawan is maradhat, na csá, nyisd ki a kaput nekünk. Uuuuutálom őket!!! A helyzetet az egyetlen jó az istenek között, vagyis Mala menti meg. A saját erejéből átad egy csomót Aelinnek cserébe a munkájáért és, hogy Elenát megpróbálta megmenteni valamint elárulja neki, hogy Rowan volt olyan zseni, hogy a hátára tetovált Aelinnek egy térképet hozzá haza awww. Így Aelin fogja magát és miután vágott még egy rémkaput az istenek világába, amin bepotyoghatnak a valgok, rájuk zárja a saját kapuját és a Mala által adományozott összes erejét felhasználva bezárja örökre. És elkezd zuhanni. Át különböző világokon, de túl gyorsan megy, amikoris már majdnem hazaérve megérkezik egy világba, ahol hófödte hegyeket lát, csillagokat, egy szárnyas tündért, aki a terhes feleségét öleli. Én meg ez a vííííííííííí!!! Rhysaaaaaand!!!!! Úristen! És akkor Rhys fogja és az erejével lelassítja a zuhanását, így biztonságban haza érkezik. Milyen rohadt király ez már, hogy Aelin volt az akkori Starfall fő látványossága Feyreéknak!
Megérkezett tehet haza és szembesülnie kell a véleményem szerint Asterinék halála után a második legnagyobb veszteséggel: a tűzokádó kurvakirálynőnek, Tűzhozó Mala/A tűz örökösének, tűzhozó Aelinnek, Aelin of Wildfire-nek annyi. Az erejéből csak egy parázs maradt és a víz mágia az anyjától, ami még mindig az a kicsike, de neki sokat jelent. Szörnyen szomorú voltam. Őszintén imádtam Aelin erejét, de tudom neki sok nehézséget okozott. És ezután rájöttem, hogy mekkora bajban is vannak. Ugyanis ezzel a kis utazással szinte semmit nem sikerült elérnie jóformán csak rontott a helyzeten. Erawan és Maeve továbbra is él és virul, a valagok tömegei Orynthot ostromolják és Aelinnek nem maradt szinte semmi ereje. Ez baj. Ezt az összegzést készítettem róla a jegyzeteimben:
–Aelin túlélte ez a legfontosabb, nagyszerű
–Dorian is túlélte, szuper
–A godsokra inkább nem is mondok semmit de Mala még jó, a többiek többet is megérdemeltek volna
–Erawant és Maevet el kell pusztítani.
–Aelin tüze nélkül. Ha ő nem is sajnálja, én sajnálom.
–Aelin Fae lett sokáig fog élni, királyság
–Elena oda lett, szegény. És Dorian apja is, de legalább a nevét megtudtuk.
–Túl vagyunk a Lockon hála az égnek, ezen se kell már görcsölni.
Összességében amit nagyon sajnálok az Aelin tüze nem tudom hogyan fognak nélküle boldogulni.... meglátjuk. 

Megjelenik az Észak Királya(így fordították magyarra?), vagyis a fehér szarvas és az aprónép segítségével még nagyjából időben érkeznek Orynth ostromára. Átvágják magukat a csapatokon, közben a városvédők hősiesen védik a falakat. Nem érti senki, hogy Aelin miért nem használja az erejét. Közben Gavriel meghal, de legalább tudja, hogy Aedion szereti őt. És most ugrunk pár órát. Este van és megérkezett a két főgonosz Erawan és Maeve. Nem tudják, hogy Aelinnek nincs ereje, így csak várnak, zajlik a szócsata rendesen, Aelin a lángoló Goldrynnal harcol. 

"“(...) And there are no gods left to help you now, Aelin Galathynius.” Aelin smiled, and Goldryn burned brighter. “I am a god.” She unleashed herself upon them."

Eléri, hogy Erawan bemenjen a kastélyba, ahol Elide tervének hála már egy csapda várja, ahol Yrene rámérheti a végső csapást. Így a démonkirály elenyészik, csak egy fekete folt marad utána a padlón. Maeve közben Aelinnel van, kezd fogyni a türelme, rájött, hogy oda az ereje. Megjelenik a Cadre még élő és jelen lévő része, őket azonnal sötét hatalmába keríti Maeve és mindenféle szörnyűséget mutat nekik. Aelin megégeti őket, hogy magukhoz térjenek. Fenrys hátulról leszúrja Goldrynnal Maevet, majd amikor már nincs ereje, Aelin levágja a fejét. Vége. És jegyezzük meg igen parádés vég és nem olyan, amire számítottunk volna. Pedig akár számíthattunk is volna rá. Aelin rengeteg ellenséget szerzett és végül egyiket se ő ölte meg. Cain-t Chaol, Arobynt Lysandra, A Királyt Dorian, Cairnet Rowan, Erawant Yrene és Maevet tulajdonképpen Fenrys. Ez azért szerintem érdekes.

"“I hope it will wash off.” (...)“I mean it,” she said. “It’ll be odious to have his mess there. And I plan to use this balcony to sun myself. He’ll ruin it.” Rowan chuckled,(...). “If it doesn’t wash off, we’ll throw a rug over it.”"

Csak, mert Sarah tudom, hogy szeret azon kívül, hogy szívesen kínoz minket kapunk a háború utánról is fejezeteket. Így kell ezt csinálni. Normálisan lezárni. Egy kis jót adni a sok szenvedés után. Jelen esetben ugyan igen kicsi az a jó, de nem szabad telhetetlennek lenni és a remény hal meg utoljára simán lehet, hogy kapunk még csemegéket a The World of Throne of Glassban. Láthatjuk Aelin koronázását, ami gyönyörű és közben könnyeztem, láthatjuk a búcsúkat. Amikor Aelin elbúcsúzott Chaoltól és Doriantől majdnem annyira könnyeztem, mint a boszorkányok áldozatán. Olyan gyönyörű volt, ahogy összeért a sorozat eleje és vége. Szinte láttam őket az első részben, amikor még csak hárman voltak. Annyi minden történt velük, erre most visszataláltak egymáshoz és elválnak, de nem örökre, mindenki sír. Én is. A végén a meghatottságtól és a boldogságtól. 

““I love you both,” she whispered. “And no matter what may happen, no matter how far we may be, that will never change.”
“We will see you again,” Chaol said, but even his voice was thick with tears.
“Together,” Dorian breathed, shaking. “We’ll rebuild this world together.” “

Aztán az Epilógusban kapunk pár részletet, mint hogy Aedion és Lysandra nemsokára összeházasodnak, Lorcan új nevén mindenki röhög, de ő büszkén viseli, hogy Lord Lorcan Lochan :DD és nagyban zajlanak az újjáépítések. Ekkor Aelin kimegy az erkélyre és meglátja a virágokat! 

“For across every mountain, spread beneath the green canopy of Oakwald, carpeting the entire Plain of Theralis, the kingsflame was blooming.”

Én azóta próbálom felfogni, hogy vége. Olyan szívesen olvasnék még róluk! De nincs több és nekem el kell engednem a sorozatot. 2016 októberében olvastam az Üvegtrónt. Előtte érdeklődtem molyon, hogy egyáltalán nekem való-e: https://moly.hu/karcok/789372 Ott sokan bíztattak, így végül elolvastam pár hónapon belül az összes magyarul megjelent könyvet. Aztán rákaptam az angolra és az utolsó részre készülődve újraolvastam szinte mindent. És most itt vagyok 3 évvel az első rész olvasása után és búcsúzkodom ettől a sorozattól. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha összeszedem mit imádok ebben a sorozatban:
1. Nagyon összetett. Minden összefügg mindennel és Sarah az első könyvektől kezdve folyamatosan hintett el dolgokat a későbbi részekről. Ez csak újraolvasva ilyen feltűnő és minden megtalált nyom öröm volt :)).

2. Aelin Ashryver Galathynius. Összes eddig olvasott könyvem közül a legeslegkedvencebb főhősnőm. A zsenialitására szavak sincsenek és lenyűgöző az a karakterfejlődés, amit mutat, az a rengeteg veszteség és szenvedés, amit elviselt. Kislányból, aki mindig is átlagos akart lenni Terrasen királynője lett és nem is akármilyen (a Kingsflame nem hazudik). Az útja során megjárta a poklot is, de kitartott. Természetesen nem egyedül.

3. Az összes többi karakter, akit imádok: Rowan, Chaol, Yrene, Dorian, Manon, Asterin, Lysandra, Adion, Fenrys, Sam, Nehemia, Lorcan, Elide, Gavriel, Sartaq, Nesryn, Hasar, Kashin, Ansel, Rolfe.... Mindannyian külön egyéniségek és öröm volt róluk olvasni. Akkor is, ha egyszer-kétszer mindenki kikészített és volt aki nagyon sokszor khm Aedion khm.

4. Sarah stílusa, ahogy ír. Valami eszméletlen. Ezt... ezt nem tudom elmondani, olvassátok, ha tudjátok angolul és meglátjátok. 

“Hers was not a story of darkness.”

5. A fordulatok és a történet. Izgalmas, pörgős, letehetetlen, de közben csempész be nyugodt pillanatokat, amikor kifújhatjuk magunkat, csak hogy aztán tovább kínozzon minket.

6. A gondolatok. A 4. ponthoz kapcsolódva, annyira szépen ír barátságról, szerelemről, családról, hazáról, szeretetről, kitartásról, az életről. Olvasod és könnybe lábad a szemed, olyan csodás. Jééj nagyon csöpögök, mi? Nem baj :D
Ezek a fő dolgok, de ezeken kívül is imádok mindent. Például a borítókat, amik egyszerűen csodásak és nem is tudok dönteni melyik a kedvencem. Eddig az Assassin's Blade volt, de ennek olyan lenyűgöző borítója van, hogy lehet ez nyer mégiscsak, pedig nem szeretem az arany színt különösebben. Kivételesen nagyon örültem, hogy az UK verziókat veszem meg, mert szerintem ez szebb.
Várom a World of Throne of Glasst, remélem sokat megtudhatunk szereplőink későbbi életéből. :)

IMÁDTAM, IMÁDTAM, IMÁDTAM AZ EGÉSZ SOROZATOT ÉS EZT A KÖNYVET IS.Azt nem mondom, hogy ez lett A Legjobb rész, mert nagyon komoly ellenfelei vannak, de ott van a legjobbak között.

Ez nagyon hosszú lett, elismerésem, ha valaki végigolvasta, mégis úgy érzem, hogy nem tudtam kifejezni ennek a sorozatnak a nagyszerűségét, így fenntartom a bővítés lehetőségét a későbbiekben.

10/10*************
Olvasd el! De tényleg!

Novemberi összegző

Sziasztok!
November is nagyon gyorsan eltelt. Hamarosan itt az év vége. Ennyi bevezetőt szántam mára. :DD Ez és két hiányzó értékelés az ára, hogy időben tudom hozni ezt.

Blog:
1.Októberi összegző
2.Manon Fargetton: A lista

Filmek/sorozatok:
Néztem 5 rész Agymenőket, 1 rész Daredevilt, 1 rész Young Sheldont, 1 rész Jóbarátokat. Befejeztem a Servampot az 5. rész újranézésével kezdve. Megnéztem a Nulladik órát(Breakfast Club). Néztünk apával 3 rész John Oliver Showt. A suliban több részletben megnéztük a Leonardo DiCaprio-s Rómeó és Júliát. Megnéztük moziba mamával és tesómmal a Bohém Rapszódiát. Tesómmal a Grindelwald bűntetteit is megnéztük moziban.

Könyvek:
Olvasások:
Összesen 13 könyvet olvastam el. 4730 oldalt, ami sokkal jobb, mint előző hónapban. Angol most csak kettőt olvastam. Többet a versenyre olvastam kötelezőnek. Egyik héten eldöntöttem, hogy gyorsan csökkentem az olvasatlan könyveim listáját, minden nap elolvastam egy rövid könyvet. Nézzük őket!

★★★és fél

Sok vicces párbeszéd volt, ez a mű legnagyobb pozitívuma. A szereplőkről az elején nem sejtettem, hogy melyik „oldalon” fognak állni, nem számítottam ilyen bonyodalmakra. Szomorú, ahogy Magdóval bántak, meg úgy az egész. Így azt mondhatom, hogy az író elérte a célját, végül mindenki a neki való helyre került. Két kedvenc szereplőim Móka, Magdó(bár az a tojás lenyelés azért…), Móka anyja meg a pap vagy ki. :) 

Volt, hogy néha nem teljesen értettem mi történik. 

Viszonylag tetszett a jobb versenyre kötelezők között van.

★★★

Disztópia -> -1 pont 

Zombik, és további hasonlóságok a Pippa Kennel, ami egész pontosan 2,3 csillagot kapott tőlem -> -1 pont 

Ez a kettő, ami jól meghatározhatóan lehúzta a sztorit. A többi vagy tetszett, vagy nem tudom pontosan megállapítani, hogy tetszett-e. 

A karakterek tipikus disztópia karakterek. Igen, még Zeke is, akinek a kedvességével kilóg a disztópikus környezetből szerep jutott. Nem szeretem különösebben, de nem áll messze tőle. 

Allie nem teljesen reménytelen. Egyelőre nem is szeretem, de nem is utálom. Voltak jó megmozdulásai, de volt, hogy jól megütöttem volna. Plusz pont jár neki, mert szeret olvasni. Szerencsétlent a végén jól megsajnáltam egész életében olyan helyen él, ahol több esélye lenne vámpírként, erre mire az lesz kiköt emberek között, egy olyan helyen, ahol nem szabad vámpírnak lennie. Na, kérem ez a pech. Aztán jobban belegondoltam, és rájöttem, hogyha úgy találkozik velük, hogy még ember, akkor egész egyszerűen meghalt volna. 

Kanint bírtam legjobban, jól el is szomorodtam, amikor kevesebb, mint 200 oldalig szerepelt csak, kicsit el is mentem a kedvem az olvasásától, de aztán folytattam. Remélem a következő kötetben hamar viszontlátjuk. 

Volt, amikor elég lassan folydogált a történet, de szerencsére kaptunk jó pár pörgős jelenetet. 

Kicsit több információt elviseltem volna. Persze ez lehetetlen, hiszen E/1 lévén, annyit kell tudnom, mint a főszereplőnek. 

A vámpírképességek elég részletesen lettek leírva, ez tetszett. 

A borító esztétikailag nem rossz és a hangulata illik is a könyvhöz, de nagyon idegesítő, hogy a lány egyáltalán nem hasonlít Allisonra, aki egyértelműen ázsiai ősökkel rendelkezik. 

Összességében ez a könyv nagyon jól van megírva, csak épp nem az én zsánerem. Ettől függetlenül, folytatom amennyiben lefordítják magyarra, mert kíváncsi vagyok mi lesz.

★★★★

Aranyos volt, tetszett. Ez se az a LOL könyv lesz, ami megváltja a világot, de nem is vártam, hogy az legyen. 

Viszont már megint nagyon nagyon felbosszantott, az utolsó oldalon jövünk csak össze. Főleg, hogy minden esélyük megvolt, hogy sokkal hamarabb együtt legyenek, de nem voltak, mert…. ??? Nem tudom miért. Mert a csajt elhagyta az apja? Ez miért is gátolta meg abban, hogy összejöjjön a sráccal? Minden jó volt aztán hirtelen bumm rossz csak mert. Miért??? 

Ezen kívül tényleg cuki könyv, érdekesnek tartottam a számít-e a középiskola vitát köztük. 

Klisés szerelmi sztori, de a Halhatatlanság szabályai után kifejezetten jól esett.

★★★

Nem volt olyan rossz. A magyartanárom nagyon szenvedett vele szabadkozott is folyamatosan, hogy ilyet kell olvasni a versenyre. :D Ezek szerint nem olvasta a többit mert volt, ami ennél is rosszabb volt. 

Története nagyon minimálisan van csak. A mű nagy része Arany cikornyás körmondataiból és magyarázkodásából áll. 

Szereplők néha csak úgy eltűnnek, a cselekmény előzmény meg mindegy is. 

Összességében nincs sok mondanivalója, története meg karakterábrázolás még annyira se található. De azt el kell ismernem, hogy szépen megvan írva és volt egy-egy vicces mondat benne.

Ui.: Majdnem nem olvastam el a második éneket, mert a MEK-en külön van fenn, aztán csak a molynak hála jöttem rá a turpisságra, hogy ez két énekes.

★★★★★

Értékelést írok, amint megint képes leszek funkcionálni és összeszedni valahogy a szívem darabjait.

Kész van:

Csak több, mint egy hónapba telt és sikerült is megírnom a véleményem róla: 

„Once upon a time, in a land long since burned to ash, there lived a young princess who loved her kingdom … ” 

Már több hete mióta kiolvastam és még mindig nem bírom felfogni, hogy vége. Nincs több Üvegtrón könyv. Ez a bejegyzés várhatóan hooooosszú, ömlengős, érthetetlen és terjengős lesz. Spoilereket erre a kötetre kifeketéztem, de nem számítottam mindent spoilernek, úgyhogy, aki semmit nem szeretne megtudni a könyvről, inkább ne olvassa ezt el. Az összes eddigi kötetre természetesen spoileres. 

Legeslegelőször is szögezzük le, hogy úgy TÖKÉLETES, ahogy van, az egész sorozat az. Nem érdekelnek a hibái, gyengeségei, tökéletes és kész. Jelen pillanatban A Kedvenc Sorozatom. Aki nem olvasta, ne is olvasson tovább, azzal is az értékes idejét vesztegetné, pedig Üvegtrónt is olvashatna. 

Rengeteg feszültség van a könyvben. Rengeteg.

https://molybirodalom.blogspot.com/2018/12/sarah-j-maas-kingdom-of-ash-throne-of.html

★★★★★

… hogyan? Hogyan írhat valaki ilyen zseniálisan? A stílus, a történetvezetés, a szereplők, a fordulatok. Nincsen jobb szó rá, mint hogy ZSENIÁLIS. Annyira, hogy a könyvet is le kell tenni néha, hogy teljesen felfoghasd *_* ♥♥♥ 

Újraolvasás után: 

Mi sem változott, másodszorra is ugyanolyan zseniális. A játszmákat és a történéseket nem teljesen látom át, de talán majd ha még párszor újraolvasom menni fog :D. 

Ezt nem is terveztem újraolvasni mostanában csak épp lett volna annyi más dolgom(mint mindig), így természetesen levettem ezt a polcról és újraolvastam, mert miért ne? Sulinapon befejeztem aznap amikor elkezdtem. Nem hosszú, de ez mutatja mennyire fantasztikus. Másodszorra se bírtam lerakni.

★★★★és fél

Írtam már véleményt, de túl hosszú lesz, így írok belőle blogbejegyzést. Kész van: 

Cassandra Clare két év kihagyás után most eszembe jutatta miért is imádtam/imádom ennyire az árnyvadász világot.

https://molybirodalom.blogspot.com/2018/12/cassandra-clare-arnyak-ura-gonosz.html

★★★★

Avagy hogyan csökkentsük gyorsan az olvasatlan könyvek listáját? Menjünk rá a rövidekre! Ezzel foglalatoskodtam múlt héten suli után, ő volt az első alanyom. 

Jó volt kicsit visszacsöppenni a Percy Jackson és az Olimposziak világába, de fura is, mert ez már olyan rég volt! Nekem Percy már lassan az egyetemet kezdi, itt meg főleg az első történetben még csak pár éve jött rá, hogy félvér. 

A legjobban az utolsó sztori tetszett, az a leghiánypotlóbb. Csak néztem a Hádész házában, hogy honnan a francból ismerheti Percy ezt a Bob-ot? Elfelejtettem valamit(nem lenne csoda)? De nem, tényleg nem olvastam eddig az ő történetét. 

Beckendorf-os történet azért tetszett, mert Percybeth, azért nem, mert szomorú az Utolsó olimposzi fényében. 

Összegezve vicces volt, de csak pár jobban/kevésbé fontos novella egy kötetben, meg egyéb dolgok, amiknek számomra már nincs aktualitása. :D

★★★★

Érdekes volt és tetszett, hogy kicsit visszacsöppenhettem a Végtelen horizont világába, de magához a történethez nem adott olyan sokat hozzá. Szóval jelentsük csak ki, túl rövid volt. Nekem ebből kell még! 

Becky történetét már szinte teljesen megismerhettük talán Nick szemszöge a múlttal kapcsolatban volt kicsit újdonság. 

Junipert pedig persze nem bírtam korábban. Ez most sem változott különösen, de kezdem jobban megérteni. Olyan hirtelen lett vége az ő történetének is. 

A borító gyönyörű <3.

★★★★és fél

Ez kicsit jobban tetszett az első résznél. Nem éreztem úgy, hogy az elsőt olvasom újra, ez egyrészt annak köszönhető, hogy csak a legfontosabb pillanatokat láttuk Matt szemszögéből is. Másrészt nem igazán emlékszem már az első részre :D. 

Az első fejezet kegyetlen volt. Majdnem sírtam, de megálltam. Ez a része a történetnek nagyszerűen le volt írva és örültem, hogy láthattuk ezt. 

A vége nekem hiányzott az első könyv végéről, örültem, hogy legalább itt megkaptuk. 

Ami még mindig fura nekem ebben a könyvben és az előzőben, hogy kicsit lélektelen. Nem mindig, mint írtam a gyász szál nagyon szépen volt leírva. Inkább a romantikusnak szánt jeleneteknél érzem. Valami hiányzik. Nem tud beszippantani, nem érzem át. Lehet ez az én hibám, most nem voltam olyan hangulatban vagy ilyesmi, de két könyv után kezdek arra gyanakodni, hogy inkább a könyvé. A könyv ténylegesen belekényszerít egy külső szemlélő szerepébe. Ebben a részben csak néha éreztem, de az elsőben sokat. Nincsenek érzelmek. És nem azt mondom, hogy több romantikus jelenet kellett volna, persze tetszett volna, de azzal is megelégedtem volna, ha a meglévőekbe visz az írónő egy kis lelket. 

Ezen kívül nagyon tetszett és alig várom, hogy Celesteről olvashassak a következő részben, aki az első résztől a kedvenc szereplőm.

★★★★

Kicsit kevésbé tetszett, mint az első rész. 

Kezdjük azzal, hogy az elejét nem értettem igazán. Mal fogta magát és pár perc alatt eldöntötte, hogy ő szerelmes lesz Annebe, aztán fogta magát és beköltözött hozzá. Nem mondhatjuk, hogy biztos alapokon áll a kapcsolatuk. Igen, még egy Vegasi részeg esküvő is biztosabb alap, mint ez. Ha már szóba kerültek, akkor megemlíteném, hogy imádtam amikor felbukkantak, nagyon cukik együtt David és Evelyn. 

Malt és Annet nem sikerült annyira megszeretnem. Kevés kommunikáció, bizonytalan alapok… Nem tudtam mi igazi és mi nem az köztük. 

Ettől függetlenül nagyon tetszett, könnyed szórakoztató olvasmány, semmi különös. Kíváncsi leszek a következő részre. Az eddig látottak alapján van potenciál Jimmyben és Lenában. 

Borító az egész sorozatból a legrosszabb, pedig a többi se tetszik :D.

★★★★★

Még mindig imádom. Ebben már kevésbe éreztem, hogy valami bűnt követek el azzal, hogy szeretem vagy csak hozzászoktam az érzéshez :DD. Szappanopera a javából, most már gyilkos is van. 

Kimondottan feldobta a sztorit, kaptunk nyomozást is, ami tetszett. Mondjunk én kb. a 100. oldalon rájöttem, hogy ki a gyilkos. És igazam volt!! :DD Muhahaha! 

Imádtam, hogy Ella és Reed között nem lépett fel szerelmi huzavona. Mindketten tudják, hogy a másik szereti őt, így én boldogan nézhetem őket. :DD Imádom a kapcsolatukat, nagyon aranyos és szenvedélyes. 

Stevet utáltam. Amikor a közepén győzködték Ellát, hogy olyan mint egy normális apa, akkor én is igyekeztem belegondolni és tényleg van benne ráció, de közben mégis egy köcsög és nem normális, amit csinált. Nem léphet elő 17 év elteltével a halálból visszatérve, mintha semmi se történt volna és elvárnia Ellától, hogy azonnal szeresse és engedelmeskedjen neki. Mintha direkt meg akarta volna keseríteni az életét. Ne engedje együtt aludni Reeddel, persze ez se jó, de normális apai viselkedés. Megtiltani neki, hogy dolgozzon, amikor pedig szeret meg teljes önfejűség, komolyan nem érti, hogy mi jó Ellának. De hogy is értené, nem ismeri és a saját önimádata miatt, nem is tudja megismerni. 

Royal apuka nagyot nőtt a szemembe, látszott, hogy a legjobbat akarja Ellának. Jó, elismerem fura, hogy egy házban lakik a barátjával, de könyörgöm a lánynak egész eddigi életében semmi öröme nem volt, miért kéne azt az egy évet kivárnia, míg törvényesen is összeköltözhetne Reeddel? 

Nagyon tetszett a táncos rész, örülök, hogy ezt is sikerült elérnie Ellának és a végén már Jordan se tűnt egy szívtelen r*binek. 

A mellékszereplők is szimpatikus, kíváncsi leszek kik kapják meg a maguk történetét. Easton vajon kit szemelt ki? :D Wade és Val könyvét is várom már, amennyiben kapnak egyet és én nagyon remélem, hogy igen. 

Összegezve izgalmas, fordulatos, szenvedélyes, romantikus, humoros és rendkívül szórakoztató. Megvannak a maga hibái, de engem egyszerűen nem tudnak érdekelni. Megérdemli azt a négy csillagot a kedvenc jelölésen is erősen gondolkodok. 

A borító itt is nagyon szép. A címről viszont nem tehetek róla, de folyamatosan egy bizonyos népdal jut az eszembe és pár percen belül már énekelgetem is és néha nem is értettem, hogy miért :D 

A spin-offokat is mindenképpen olvasni fogom.

★★★

Hölgyeim és uraim! 

Ez nem egy gyerekkönyv. Őszintén nem értem, hogy sikerül, hogy eladni. Nagyon remélem, hogy a gyerekek csak valami átírt verzióját olvassák, mert el nem tudom képzelni, hogy ezt bármelyikük szívesen olvasná. A stílus, a szóhasználat, a történések, ha figyelmen kívül hagyjuk Swift erőteljes bírálatát a társadalomról, még akkor is olyan leírások vannak benne, amik majdnem az én gyomrom is felforgatták. 

Az eleje még nem olyan vészes, de ahogy haladunk előre Swift egyre cinikusabb lesz. Egyre több lesz az emberbírálat, a társadalom pozitív vagy negatív leírása. A vége felé már automatikusan ugrottam egy bekezdést, amikor megláttam, hogy megint csak azok a jelzők jönnek: csaló, esküszegő, hamisító… Tömény volt. 

Gulliver, úgy ahogy van unszimpatikus. Egyszerűen minden tulajdonságában különbözik tőlem, ami lássuk be nem nehéz tekintetbe véve a korkülönbséget, a 300 évet, ami elválaszt minket, a nemkülönbséget és még sorolhatnám. Nem bírom a nyughatatlan szereplőket, akik mindig újra és újra ugyanabba a hibába esnek. De még ennél is jobban utálom, ha valaki következetlen. Miért utasítja vissza a liliputiak ajánlatát a hódításra, utána meg miért ajánlja fel mégis ő maga az óriásoknak? Arról ne is beszéljünk, amikor a könyv nagy részében mindenről ellenkező véleménye volt, mint amit a józan ész sugallna, hála Swift cinizmusának. Erős szatírát írt gondolom ez így feltűnőbb, mintha finomította volna, de én akkor se szeretem, amikor ennyire ráfekszik egy könyv egy témára és azt sugallja, hogy ez úgy van és kész, nincs más. 

A végén már igen-igen lehangoló volt ugyan, de az első két történet eléggé tetszett. Ezek a „mesésebbek” a történetek közül. Itt még tényleg történtek dolgok nem csak hallgattuk a nagymonológokat fejezeteken keresztül. 

Nagyon jól bemutatta, hogy mennyit számít a szemszög, amiből nézzük az egyes dolgokat. Ezt értékelem a könyvekben. Megfigyelhettük ezt az első és a második kötetben is hála a jelentős méretkülönbségeknek. Viszont az embereket nem volt hajlandó máshogy lefesteni, mint akiknek minden egyes képveselőjét velejéig átjárja a rossz. Anya mondta nekem, hogy Szerb Antal írta azt a Swift művéről, hogy azt olvasva mélységesen szégyellni kezdjük, hogy emberek vagyunk. Pontosan. Ez nem kimondottan tetszett. 

Sokat szenvedtem vele, de vége és örülök, hogy elolvastam. 

A két csillag mínusz főleg az utolsó két történetért és akkor még örülhet, hogy csak ennyit vontam le.

Új szerzemények:
12 új könyvem lett a hónapban. A két Vaják nagybátyámtól ajándék. A Zuhanok beléd Rubin Pöttyös Szeretetcsomag ajándékkönyve. Négyet az Alexandra.hu-ról rendeltem, mert nagyon akciósak voltak. (mindegyik rubin pöttyös) De tényleg, vagy 3800ft-ot „megspóroltam”.

Jó olvasást mindenkinek!

Mary Shelley - Frankenstein

Sziasztok! Mary Shelley Frankensteinjét valószínűleg nem kell senkinek sem bemutatnom, de abban is biztos vagyok, hogy nem olvasta mindegyikőtök. Ahogyan eddig én sem, de most lett egy kis szabadidőm, és kedvet kaptam hozzá.

Annyit már az elején leszögeznék, hogy nem véletlenül nagy horrorklasszikus a Frankenstein. Az írónője pedig egyébként a romantika egyik jelentős képviselőjének, Percy Shelleynek volt a felesége. Állítólag a férje néhány barátjával horrorregényíró versenyt tartott, ennek alkalmából írta felesége a Frankensteint, ami meglepően jól sikerült. Na de ennyi elég is bevezető gyanánt, lássuk a kritikát!


A regény egészen érdekesen kezdődik, hiszen úgymond "történetet a történetben" olvashatunk: Frankenstein meséli el a kísérletének sztoriját egy hajósnak, aki a húgának írja meg levélként. Ezektől szerintem mindig izgalmasabb lesz egy adott könyv. A regény régies stílusa egyáltalán nem zavaró, teljesen érthető, úgyhogy gyorsan lehet olvasni. (Még nekem - a lassúolvasás királynőjének - is elég volt rá öt nap.)
Frankenstein történetének lényegét biztosan mindenki ismeri, de engem így is sok meglepetés ért, nem untam az olvasást. Pár részletre pedig sosem derül fény, de a történet ettől hiteles igazán. Persze van, amit jobban ki lehetett volna fejteni, de így is nagyon jó az összhatás.
A főbb szereplők jelleme jól kidolgozott, érdekesek a karakterek. A szörny belső világának alapos megismerésével egyben a kirekesztettek érzéseit is megérthetjük. A regény ezen kívül arra is rávilágít, hogy a tetteink következményeivel előre kell számolnunk, és egy ember magában nem válthat világot.
Összességében a könyv nem csak szórakoztató (és olykor hátborzongató), de tanulságos is. Mindenkinek (de tényleg) ajánlom, aki esetleg még nem olvasta!