Blogprojekt #3 – Haloween 2.nap: Halloween-i Borítók



Sziasztok!

Ma hallowenes borítókat válogattam össze az olvasásaim közül.
Van, amelyik a hangulata miatt, van, amelyik a színe miatt került beválogatásra.
Nektek melyik a kedvencetek?






Ez az első elég egyértelmű. Itt nem csak a borító, de a törénet is szorosan kapcsolódik a Halloweenhez. Nyomtatásban nem jelent meg, de ingyen elérhető elektronikusan, mindenkinek ajánom egy kis könnyű olvasmánynak, nekem tetszett. 
A borítón pedig a színválasztástól kezdve, a figurákon át, a betűstílusig minden ehhez az ünnephez kapcsolódik.






 


Itt is elég nyilvánvaló a Halloween szerepe. Semelyik borító nem nyerte el igazán a tetszésem. Az első eléggé Alkonyatos, ami akkor is rossz érzést (heveny undort :D) kelt bennem, ha tudom, hogy ez sokkal hamarabb tartozott ehhez a könyvhöz. A második verzió van meg nekem, de ez sem tetszik. De kétségtelenül jellemzi a történetet és a Halloweent. A színeivel számomra talán nem, de a borongós hangulat és az almahalászat viszi a prímet.





Most éppen ezt választottam, de igazából bármelyik Vámpírakadémia borító jól beleillene ebbe a kategóriába. A vámpíroknak egyébként is szoros kötődése van a halloweenhoz a köztudatban. Ugyan a könyvekben tulajdonképpen nem is említik az ünnepet, és a hangulata se olyan. A borítók azért tökéletesek ide.














Ennek ha a története az előzőhöz hasonlóan nem is kapcsolódik, de borító szerintem megfelelel. Fekete, piros, fekete macskák.
















A történet még mindig nem halloween-i (azokat kimerítettem az első kettővel), de a borító remek szerintem. A barna szín, a varjú, a macska és az Addams family-s ruhát viselő kislány.










Ez alkalommal csak ennyit hoztam. Holnap jövök az utolsó nappal, addig is jó olvasást mindenkinek!


Nézzetek be a többiekehez:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene