Sár, vér, levendula - Novellák és elbeszélések a sötét középkorból


"Tizenkét író, tizenkét zseniális történet a sáros, véres, levendulaillatú középkorból."
Amikor egy ismerősöm kezében megláttam ezt a könyvet, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt szeretem a regényesen megírt történelmi témájú könyveket, másrészt a kötet szerzői amatőrök, akiknek még sosem jelent meg könyvük, így még kíváncsibb lettem. Lássuk a kritikát!
Mivel mindegyik novellát más-más író írta, az összesnek egyedi stílusa van. Találunk köztük elgondolkodtató, izgalmas, megrázó és humoros történeteket is. Nem fogok irodalomórát tartani, de annyit elárulok, hogy az összes megfelel a novella műfaj követelményeinek: nem túl hosszúak, és a végükön ott van mindig egy váratlan fordulat.
Nekem személyesen a tizenkét történetből tizenegy nagyon tetszett. Élveztem őket, némelyik végén pedig valóban elgondolkoztam. Az utolsó novellát azonban nem fejeztem be - egyszerűen túl megerőltető agyi munka kellett volna hozzá, amihez most nem volt erőm. Ez persze nem von le a többi értékéből! Most szeretnék egy pár szót külön-külön mindegyikről írni.

Losonczy Attila: Tavaszból a télbe
A harcok, a barátság és a szerelem viszontagságai - minden van ebben a szűk kilenc oldalban. Igazán tanulságos, kicsit szomorkás történet magyar elődeinkről.

Mészáros Péter: Hét év, három nap
Meseszerű novella a táltosokról. Egészen a végéig azt hihetné az ember, hogy túlzottan idilli, aztán jön a hideg zuhany. Ettől lesz igazán élvezetes olvasmány.

Szőllősi-Kovács Péter: Arany Atyácska könnyezik
A pogány magyarok elborzasztó kegyetlenségét mutatja be a novella a Vata-féle lázadás idején. Már-már szentimentális a vége, de igazán megindító történet egy bátor fiúról.

Horvát Gábor: Egy sáros kor alkonya
Ez a kedvencem. Egy "sáros korról" szól, ami ebben az esetben a középkor, de olvasás közben végig arra gondoltam, hogy ez a mai világról is szólhatna. Egyszerűen tökéletes.

Bányai Ilona: Fűben, fában
Ez a novella az elfogadásról és az összetartásról szól. Tetszett, de nekem egy kicsit befejezetlennek tűnik a vége.

Baka L. Patrik: Hatvannyolc
II. Béla király és Ilona királyné zavaros története. Bántalmazás, gyilkosságok, kegyetlenség mind-mind előfordul benne. A vége sokkoló, de (talán éppen ezért) imádom.

Köcsky Rudolf: János pap országa
A középkori apátságok világát bemutató novella megrendítő és hihetetlen kegyetlenség van benne. Bele sem merek gondolni, hogy ennek mennyi az igazságalapja.

Sárgai-Szabó Anna: A szekér
Most már biztos vagyok benne, hogy ez a második kedvencem. Szintén sokkoló, és a végén még én is kiakadtam.

Sümegi Attila: Göröngyös utak
Egy szép történet a testvéri szeretetről, a gyerekek becsületéről és a felnőttek becstelenségéről. Megindító a vége, nekem nagyon tetszett.

Bukros Zsolt: A gyám
Ezt is imádom. Viszont nem tudok rá más szót használni, mint hogy durva. Akár horrorfilmet is lehetne belőle csinálni: a sötét erdő és a gyilkos szándékú rokonok adottak, már csak a megfelelő zene hiányozna. Az írónak nagy tehetsége van.

Bökös Borbála: Janus öröksége
Az emberek önzőségéről szóló novella a török ostromok ideje alatt játszódik. Fordulatos történet, aminek a vége is megdöbbentő.

Pollák Gergő: Crécy komédia
Ezt nem tudtam befejezni. Ahogy a neve is mutatja, humoros írásról van szó, és értékelem is, de ehhez tényleg kellenek történelmi és egyéb ismeretek. Minden mondatot külön kellett értelmeznem, emiatt nem tudtam élvezni egy idő után. Viszont az biztos, hogy az író zseniális, talán később újra megpróbálkozom ezzel a novellával.

Összességében ez egy nagyon jó kis könyv, az írók nem tűnnek amatőrnek, és nagyon tetszettek a novellák. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmi témájú írásokat, vagy szeretne többet megtudni a sötét középkorról.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, szinte kedvet kaptam elolvasni. Szinte. Ha nem állna messze a stílusomtól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig szerintem nem áll olyan messze, néhányat biztos imádnál :D

      Törlés
  2. Életemben nem hallottam még erről a könyvről, de most abszolút felkeltetted az érdeklődésemet. Nagyon jó poszt lett! :))

    VálaszTörlés

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene