Maggie Stiefvater: Shiver ​– Borzongás

Történet:
Gracet, a főszereplő lányt kiskorában megtámadták a farkasok, akkor azt hitte ott vége is van neki, de nem, mert ott volt Ő. 
Ő, akit minden télen vágyakozva néz. 
Ő, aki minden nyáron eltűnik és ez alatt az idő alatt szörnyen hiányzik Gracenek.
Ő, aki egy farkas. (Nem erre számítottál mi?)

Grace mániákusan rajong a farkasokért. Az összes érdekli, de leginkább az ő farkasa, akit minden télen néz és aki minden télen visszanéz rá. 

Aztán egy szerencsétlen esemény folytán a farkasát a verandán találja lőtt sebbel. És pontosan tudja miért lőtték meg, mert pillanatokkal azelőtt még farkas volt.

És kiderül a neve, Sam.

Ennyi év után végre találkoztak, nem akarnak elvállni, de közeleg a tél. És mint minden évben a hidege visszakényszeríti Samet farkas alakjába, amit úgy utál. Ez még nem minden, ha idén átváltozik jól tudja, hogy nincs az a meleg, ami visszacsalogatná emberi alakjába, örökké farkassá válik. 

Közben egy új vérfarkas szabdul a városra, akit meg kell találni, mert erőszakos és leleplezheti őket.

"– Mit esztek? 
– Kölyöknyuszikat – feleltem. Grace szeme összeszűkült, hát rávigyorogtam. – Felnőtt nyuszikat is. Esélyegyenlőségre törekszem a nyuszievésben."
Vélemény:
Nagyon nagyon tetszett. Nem tudom, miért tartogattam eddig. Pedig, tudtam, hogy tetszeni fog és mégse olvastam el már karácsony óta. Mondjuk ez jó is, mert mostmár megvan a 2. és 3. része is, ami ezután a befejezés után igenis kell.
Jó volt, hogy kicsit máshogy írták le a vérfarkasokat, mint mindig. Nem holdra változnak, hidegre. Nagyszerű. Imádom a telet, de itt teljesen át tudtam érezni a hidegtől, a széltől, a huzattól, a téltől való félelmet. Mert ezek együtt járnak a gátlásaid és az önuralmad elvesztésével. Nagyon jól meg volt írva. Bár az elején sok kivetnivalót találtam a hidegben átváltozunk elméletben, mert mi van ha végig a házban maradnak? Egész télen. Nem lehet olyan nehéz. Erre nem mondtak egyelőre magyarázatot, de jó nem keresek hibákat.
Sam nem az a szívtipró, jóképű pasi. Nem ő aranyos és törékeny. Nem tudom miért, de a törékenysége miatt hasonlított kicsit Henryre az Időutazó feleségéből. Hiszen mindketten bizonyos hatásokra elveszítik az uralmat maguk fölött. Ráadásul a tél és a hideg megjelenik az Időutazó felesége végén is. 
"Törékeny volt, akár egy őszi pillangó, amit az első fagy elpusztít."
"– Gyönyörű vagy és szomorú – mondtam végül, s közben nem néztem rá. – Mint a szemed. Olyan vagy, mint egy dal, amit kiskorában hall az ember, de nem emlékszik rá, amíg nem hallja újból."
Grace farkasos mániája nagyon tetszett, teljesen átéreztem mennyire csodálatos teremtményeknek tartja őket. Kedvem támadt tőle farkast simogatni, bár nyilván a valóságban nem ilyenek.  
"– Itthon vannak a szüleid? 
– Viccelsz? – horkantottam fel. – Én nevelem saját magam. Adókedvezményt kéne kapnom, mint főállású háztartásbelinek."
A kapcsolatuk is nagyon tetszett, nem siettek, megismerték egymást, hihetetlenül aranyosak voltak és nem volt egyszerű dolguk, ígí az egész valóságosabbnak tűnt.
Beckre fél könyvön át azt hittem, hogy nő, mert ez a név nekem abszolút női, erre nem. Nehéz volt már utána átállítani az agyam férfi kinézetre. Nekem szimpatikus mármint nyilván, ami kiderül az nem, de csak a Sames része.
"Te vagy a második bőröm
nyaraim-teleim-őszöm
Kikelet átkelni érted
s e veszteség csodaszép, érzed?"
Grace szüleiről Sam gondolta jól. Olyanok, mintha egyetemisták lennének, egyszerűen nem fogják fel, hogy lennének kötelességeik a lányuk féle. Nyilván pont ezért lett Grace olyan önálló, ami jó, viszont neki marha rossz lehetett így felnőni. Mi volt akkor, amikor még nem tudott főzni? Vagy egyéb dolgokat honnan tanult meg? Nyilván nem a szüleitől. Bár legalább miattuk határozottan nem kellett aggódni a könyv során.
"– Oké, milyen szavakkal írnál le? 
Hátradőltem és gondolkodtam, miközben Sam aggodalmasan nézett. Minden oka megvolt rá. Nem igazán bántam jól a szavakkal, legalábbis az absztrakt, leíró jelzőkkel. 
– Érzékeny – próbálkoztam. 
– Lekvár – fordította Sam. 
– Kreatív. 
– Veszélyesen emó. 
– Megfontolt. 
– Fengshui."
Shelby bolond, nincs több hozzáfűznivalóm.
A stílusa nagyon tetszett, igazán le tudta írni és át tudta adni az érzéseket.
Nem igazán találok benne kivetnivalót. Nagyszerű volt és kész.

Értékelés: 10/9

Olvasd el!

2 megjegyzés:

Kiemelt bejegyzés

On Sai: Artúr (Szivárgó sötétség 3.)

Molyos adatlap Sziasztok! Derült égből villámcsapásként tudom, de új blogposzt született! Az első az évben! Tudom, csúnyán elhanyagolta...

Címkék

romantikus értékelés könyv fantasy kedvenc KMK ifjúsági a hónapban olvasott könyveim kritika vörös pöttyös sorozat Blogprojekt booktag havi összegző Sarah J. Maas film kaland Cassandra Clare Arany pöttyös történelem Üvegtrón angol nyelven VII.Könyvmoly Párbaj Árnyvadászok ACOTAR Joss Stirling On Sai kihívás komoly tündérek Harry Potter LOL karácsony lista Book A Sloth Box Leiner Laura Outlander Rubin Pöttyös időutazás manó könyvek scifi Delta Vision J.K.Rowling Lélektársak Maxim Kiadó Summer Forever Projekt móra kiadó vígjáték Agave kiadó Alexandra kiadó Dream válogatás Gabo kiadó Gaura Ágnes Halloween Kedvenc karakterek Kedvenc kiadó Kedvenc író Könyvfesztivál Leigh Bardugo Mini-Könyvklub 7. Tilos az Á könyvek angyalok ikrek krimi thriller trilógia vizek vámpírok zafír pöttyös A Karib-tenger kalózai A varázslók-trilógia Along for the ride Atheneum Borbíró Borbála Colleen Hoover Crystal Debora Geary Erin Morgenstern Fumax Hatalom trilógia Holdbéli krónikák Jennifer L. Armentrout Kaméleon könyvek Kerstin Gier Maggie Stiefvater Magyar vándor Misty Modern boszorkány Phoenix Read-a-thon Richelle Mead Rick Riordan Sarah Dessen Vámpírakadémia borítók cirkusz dan wells disztópia horror karel capek könyvesdoboz városok Álom két keréken Éjszakai cirkusz 100 A különös Wilcox lányok A mobil Anna és a francia csók Cartaphilius Egy ikerpár titkos naplója Egymás szemében Fabrice Colin Főnix Kiadó Gayle Forman Hollófiúk Időfutár Jojo Moyes Kelly Oram Kiera Cass Kiválasztottak Legenda Legszebb könyvborítók Libri London vámpírjai Luxen sorozat Marie Lu Mielőtt megismertelek NA Nyereményjáték Salazar bosszúja Sky Stephen King Szent Johanna Gimi Szivárgó sötétség Szűcs Vanda a lány a vonaton a néma lány az ördög egyetlen barátja beth flynn démonok frankenstein hans rosenfeldt harc a szalamandrákkal izgalmas kass morgan kilenc perc krakatit költészet mary shelley michael hjorth milk and honey mutáció napló nem akarlak megölni nem vagyok sorozatgyilkos nyomozás pablo de santis paula hawkins párizsi rejtély retelling robin cook rossz rupi kaur sebastian bergman spanyol krimi szörnyeteg úr tej és méz vakság vers véres zene