Eltelt a nyár fele. Tudom, szomorú. De még nincs vége! Jó hónapot tudhatok magam mögött. Olvastam, strandoltam, sokat voltam a családommal. De ez egy könyves blog, szóval koncentráljunk a történetekre!
Filmek/sorozatok
Apával megnéztük a Susotázs című kisfilmet és egy rész John Olivert. Néztem egy rész Agymenőket és az utolsó 5 részt az Outlander 4. évadából. Szüleimmel megnéztük az Éjszakai játékot és az új Fahrenheit 451-et. Megnéztem a Könyvklubot. Végignéztem az összes neten magyarul fellelhető Sün Alfréd forró nyomon részt kisöcsémmel. Életemben először voltam kertmoziban, mamával és nagynénémmel ők először, mi tesómmal másodjára is megnéztük a Bohemian Rhapsodyt.
Blog
1.Júniusi összegző
Könyvek
Olvasások
19 könyvet olvastam. Ebből 5 újraolvasás, feleslegesen.
★★★★★
Ejnye Rick bácsi ez az ajánlás a vége ismeretében! Fúúú Na, igen, szép kis könyvindítás volt. És igazából szinte az egész olvasásom erről szólt, hála annak a kedves ismeretlen valakinek, aki lespoilerezte nekem pinterestem ennek a könyvnek a csattanóját, amikor én egy másikra kerestem rá. Szóval az egész könyv erről szólt tulajdonképpen nekem. Ezt leszámítva, természetesen imádtam.
Új szereplőket szerettem meg. Régieket köszöntöttem boldogan újra. Persze Jason, neked is pont MOST kell megszerettetned magad velem! Amikor már nem is a te sorozatod olvasom! Apollo továbbra is szuper és szépen halad a karakterfejlődés útján.
Sztüx nagyon idegesít és igazából ez aggaszt legjobban Apollóval kapcsolatban. Az egyik leghülyébb ötlet volt az első részben esküdöznie és erről azóta se szokott le. Ezt még meg fogja bánni és attól tartok ez mindenkinek fájni fog. De egyébként néha megsajnáltam. A legtöbben olyan gonoszak vele! Persze, sokszor megérdemli, de mindenki annyira lenézi őt, átnéz rajta, a hibáival van elfoglalva, hogy nem veszik észre, amikor valami igazán jó dolgot csinál.
Meget nagyon sajnáltam :(.
Minden egyes kis információra izgatottan ugrottam, ami az eddigi könyvekkel/szereplőkkel kapcsolatos. Ezek általában nem voltak nekem újak, így inkább csak örültem, hogy én tudom és ti nem, bebebe :D Jason és Piper felbukkanásával majdnem minden mondat ilyen volt :D.
Ez a könyv az eddigi egyik legfájdalmasabb volt. Többször majdnem sírtam rajta, valamikor meg ténylegesen megkönnyeztem. Mondjuk, amikor Leo megérkezett és megkérdezte hol van Jason.
Ami a nevelési munkáját illeti Rick bácsinak most a környezetvédelmet és a... elfelejtettem, hopszika. :D
Összegezve a sablonszöveg: izgalmas, humoros, jóra tanít, érdekes, IMÁDTAM. Kiegészítve: szomorú.
Várom a következő részt.
★★★★★
Újraolvasás
Már írtam róla korábban: https://molybirodalom.blogspot.hu/2017/06/debora-geary-modern-boszorkany.html
★★★★és fél
Milyen jó lett volna, ha ezt két héttel korábban, amikor elolvastam a könyvet és tematikus hetet tartottunk belőle, értékeltem volna! De persze neeem, mert éljen a halogatás! Most hónapzárás van, nincs hova tovább halogatni. Nézzük hát a véleményem!
Imádtam! Nem azt mondom, hogy sosem olvastam, még ilyen könyvet, mert lássuk be olvastam már egyet, s mást ebben a műfajban. De a lehetőségeihez mérten sikerült az írónőnek egy kitűnő könyvet létrehoznia.
Először a jegyzeteim alapján:
Már nem azért, de ez a lány miért gondolja, hogy jogai vannak? És nem érzi, hogy Valek a főnöke, akitől az élete függ?! Számonkér rajta dolgokat, igazságos bánásmódra számít stb... Ez honnan jött neki? Ő egy halálraítélt!
A tippjeim ezek voltak: 1. Mibe, hogy már nincs is megmérgezve 2.Nekem Rand nagyon gyanús. Lehet, hogy csak a Fellegszálló miatt de akkor is így gondolom. 3.Brazzel tervez valamit, de mit? A titokzatos gyümölcs, az új gyár, a kísérletei, hogy nem jelenti Yelenát, az édesség ami úgy néz ki függőséget okoz kivéve Valeknek aki a varázserőre immunis, a Parancsnok folyamatosan eddigiektől eltérő viselkedése, az utód megváltoztatása és a mostani elégedettsége. Még sok bajt okoz. 4.Egyértelműen a hatalmukba kerítették a Parancsnokot
Az összes tippem bejött így vagy úgy! Büszke vagyok magamra. :D
A Parancsnokos álom… wow! Mindenképpen hozzátett a könyvhöz, nagyon örültem, hogy beletett ilyet az írónő.
Sajnos a többi jegyzetemnél már nem emlékszem konkrétan mire gondoltam :D
A szereplők szerethetőek. Még Yelenát is megkedveltem, többször megdicsértem magamban, amikor jól választott pl.:amikor elmondta Valekneka megvesztegetéses fiaskót nem gondoltam, hogy valóban elfogadja, de azt kinéztem volna, hogy majd ő egyedül biztos meg tudja oldani, amibe nyilván belesült volna, így nagyon örültem, amikor okos volt és őszinte. A történet folyamán egyre inkább kivívta az elismerésem, egy erős főhősnő lett belőle. Akár a kedvenc főhősnők listára is felkerülhetne, ezt még mérlegelem.
Valek-ot bár nem tudni hány éves, de megszerettem és csak egy kicsit zavaró, hogy a neve majdnem balek. Egyébként pedig minden tulajdonságával rendelkezik egy könyves álompasinak. *_* A kis ügyködései a halálra ítéltekkel, a szobrai, a múltja, a személyisége... meg hát jól néz ki :D <3
A mellékszereplőinket is nagyon megszerettem többnyire.
A romantikus szál erősebb volt mint gondoltam, ez kellemes csalódás volt. Imádtam őket! Elismerésem, hogy nem szenvedtek hosszú könyveken át.
A történet izgalmas, tele ármánnyal. Egy nap alatt kiolvastam, mert nem tudtam letenni(meg mert szörnyű csúszásban voltam vele de pssszt!).
A stílus szép.
A világfelépítés jól sikerült. Érdekes volt egy kvázi katonai diktatúrát ilyen szemszögből nézni. A Parancsnoknak elvileg 'rossznak' kéne lennie, de igazából demokratikusabb, mint sok más "demokrata uralkodó". Tényleg megkedveltem.
A vége épp annyira függő, hogy folytatni akarom, de nem idegesít, hogy nem tudom azonnal.
Összességében fantasztikus volt, hibát nem tudok említeni, a fél csillag levonás nem tudom miért van, lehet megváltoztatom. Imádtam, bátran ajánlom!
★★★★és fél
Cuki kis tanmese. Erősen elfogult vagyok, mert kiskoromban ezerszer kellett nekem felolvasni. :D Mostmár én olvasom fel a kisöcsémnek :D
Mondjuk vannak benne kifejezések, amiket nem szívesen olvasok fel újra és újra egy négyévesnek :D De lehet csak túl lettünk érzékenyítve.
Én nagyon szeretem.
★★★★★
Az előzmény ezzel a könyvvel nem annyira bonyolult. Még tavaly valamikor láttam, elolvastam a fülszöveget, nem érdekelt különösebben(vagy valami elterelte a figyelmem és leraktam egy mondat után, nem emlékszem már). Idén megint láttam Könyvfeszten és nem tudom milyen erőtől vezérelve fogtam és megvettem az írónőtől. Aztán a Könyvhéten nem tudtam ellenállni és megvettem a második részét is. Mindezt még az olvasás előtt. Megelőlegeztem neki a bizalmat és egy percre se bántam meg.
A borító szuper, imádom! Egyrészt szeretem ezeket a színeket, másrészt a történethez is illik.
Abszolút karakterközpontú könyv. Jó persze a történetre sincs panasz, sőt, igen izgalmas és érdekes az is, de eltörpül a karakterek mellett.
Alaskát, Igort, Adoriant, Kasját és Herr Wulfot is szerettem/imádtam körülbelül ebben a sorrendben csökkenő mértékben. Mindegyikőjüknek volt stílusa! Kívül belül egyediek voltak. Az ilyen szereplők mindig áldásként hatnak a gyatra vizuális memóriámra és úgy általánosan könnyebbé teszik, hogy elképzeljem őket. Persze így is hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem támaszkodtam az írónő rajzaira.
Fun fact: a kvíz szerint Alaska vagyok a LAB szereplők közül:D Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel.
Az viszont nehezen kerülhette volna el a figyelmem, hogy mind milyen egészségtelen életmódot folytatnak. :DDD
Az Adottságok is tetszett. Mondjuk én szerintem, ha egy másodperccel előre látnék valamit azt felfogni sem tudnám, nemhogy reagálni rá! Tényleg 'gyász' egy képesség :D De meglepően jól jön. Ezeknek a Blankenschwiftnek átkozottul jó reakcióidejük van, azt el kell ismerni.
Imádtam a stílusát, a humorát, a karaktereket és a történetet is. Határozottan egyedi. Bátran ajánlom a kicsit furcsakülönleges könyvek kedvelőinek.
Mondanám, hogy alig várom a következő részt, de persze kit áltatok már rég elolvastam azt is :D. Most éppen az 'interneten minden fellelhető dolgot megtalálni róla' fázisban vagyok.
Ui.: Szerintem még írhatnék róla, mert erős hiányérzetem van, de abban reménykedem, hogy a következő rész véleményezésénél majd eszembe jut minden. :D csak szeretném
Uui.: Aki a könyv “hibáival” is megismerkedne ajánlom @gabriellaeld(az írónő) értékelését: https://moly.hu/ertekelesek/2765737
Én már kétszer elolvastam, nagyon nagy. :DD
★★★★★
"Én tizenhat évesen kilencre már ágyban voltam. Tizenegyre meg otthon."
Ez a mondat vett rá, hogy sürgősen, de azonnal kezdjem el olvasni az első részt és, ha már úgy belejöttem rögtön utána jöhet a második is. Legszívesebben egy nap olvastam volna el mindkettőt, de ez csak akkor lett volna valós lehetőség, ha remetei magányban élném a mindennapjaimat. Nem így élem, szóval maradt az egymás utáni két nap. Attól tartottam, hogy a túl gyors olvasás miatt majd összefolyik a két rész, de szerencsére mindkettőnek jól elkülönülő története van, így kicsit sem keverem őket. Tehát a véleményem a második részről.
IMÁDTAM! Mondjuk ez az első után nem lepett meg, de egy kicsit még annál is jobban tetszett. A legnagyobb újdonság a könyvben Cadie. Herr Wulf unokagyereke, ami ugyan egy fura kifejezés, de mindenképpen szükséges. Nagyon vicces volt, amikor először találkoztak vele, Alaska leírja a külsejét "és még mindig nem tudta eldönteni". Nem értettem egy ideig, hogy mégis mit nem bír eldönteni, aztán leesett :DD Ebben a könyvben sok ilyen volt, a kedvhozó idézetet (az értékelésem elején) is el kellett olvasnom kétszer, hogy leessen mit is jelent, de aztán annyira nevettem rajta, hogy gyorsan el is küldtem barátnőimnek, ők se maradjanak ki a jóból.
De térjünk is vissza Cadiere. Tovább folytatta az első részben megszokott érdekes és furcsa karakterek sorát. Őt is megszerettem.
"Nem hiszem, hogy pont egy bőrkesztyűs, tizenhat éves fogja elrontani a napom."
Sokkal több van a karakterében, mint első pillantásra gondolná az ember. Többször is jól meglepett. A képessége, a múltja, a könyvvégi események... :D Komolyabbá teszi az egyébként eléggé könnyed sztorit.
Elderberry is kedvenc szereplő lett.
Adorian megjelenésének örültem, bírom a srácot.
"A tükörképem tényleg egy szájba vert pszichopata."
Herr Wulfot még jobban megkedveltem, mint az első részben.
Jajj, még Alaskát és Igort nem is említettem, ők továbbra is szuperek. Igorról kicsit többet megtudunk, épp annyit, hogy felkeltse a kíváncsiságunk. Ki ez a London? Alaskát továbbra is szeretem, nagyon kis cuki.
A történet egy részen kapott egy erős horror jelleget(ne szóljatok semmit, nekem ez már az!). Akkor rendesen kapkodtam a fejem. Szegény kisbaba és szülei helyében nem lennék. Ez a korszak egyébként is elég stresszes hát még egy ilyennel nyakonöntve! Bár nagyon szomorú lettem volna, ha így történik, de csodálom, hogy a szülei nem hagyták el, remélem továbbra se fogják.
A karakterek mellett még mindig a stílus és a humor a kedvencem, mind nagyon pofás(ez történik, amikor annyira unom a saját értékelésem, hogy olyan szavakat írok le, amiket nem is használok)! :D
"– Addig legyünk vigécek, amíg nem a szőke csótánykölök anyja csalingázik itt, mert akkor nekünk tényleg reszeltek." Ilyeneken szakadtam :DDD
A borítónál sokáig mérlegeltem melyik tetszik jobban, ez vagy az első részé, de végül erre esett a választásom, imádom őket!
Arra azért kíváncsi lennék, hogy Cadie titokzatos idegene tényleg jót akar-e. A levele az egyik kedvenc részem volt a könyvben(sok kedvenc részem volt :D), zseniális!
Összegezve fura, nagyon, de nagyon egyedi, rendkívül szórakoztató, csak úgy pörögnek benne a lapok, fantasztikus karakterekkel van megáldva, humoros, remek a stílusa és élvezet olvasni: IMÁÁÁÁÁDOM! Olvassátok, emberek!
Ui.: Ez a rész már dedikált és hód is van benne *_* Meg kaptam hozzá egy tök jó könyvjelzőt.
Uui.: Igyekeztem a neten minden fellelhető dolgot megtalálni a két könyvről, találtam egy nagyszerű novellát és egy csomó szuper rajzot. Ezután azt hiszem annyit tehetek csak, hogy várom a következő részt.
★★★★
Még egy éve vettem meg Könyvhéten, hirtelen felindulásból, mint utóbb kiderült az írónőtől, aki mellesleg a szomszéd városban adta ki. :D Ez nem is lényeges, de az igen, hogy egy év után rászántam magam és elolvastam! És jobb volt, mint számítottam rá!
Azt hittem majd végigszenvedhetem, ahogy Sarah és Henry a társadalmi különbségek miatt nem vallják be egymásnak érzelmeiket, Henry lelép, hogy pénzt és rangot szerezzen Sarah meg közben nem tudja, hogy azért ment el, mert szereti stb... szóval értitek, elcsépelt, ilyen esetben a legrosszabb lehetőségekre gondoltam. De nem ez lett! Meglepetten tapasztalatam, hogy a könyv elején már tisztáztak egymással mindent! Ennek nagyon megörültem. Persze, aztán jöttek problémák, de ezek nem idegesítettek nagyon, természetesen jöttek a helyzetekből.
Az elején vagy azért, mert még csak ott tartottam vagy, mert az Outlanderhez vagyok szokva ilyen típusú történetek terén, a szereplőket igen szerencsésnek gondoltam, illetve főleg Henryt látjuk szóval őt, de amikor a szemszögük van, akkor George-ot és Saraht is. Elmegy Londonba, ingyen szállást talál és támogatót, a munkáiban mindig dicsérik és egyre feljebb léptetik… jó persze vannak ellenszenvesei, meg nincs könnyű dolga, de ez elenyésző a többihez képest. A vége körül viszont már rendesen kapott problémát.
Nem bírom Saraht(pedig névrokon, ejj!). Nyilván csak úgy, mint könyvszereplőt, mert a való világban valószínűszeg én se tennék mást, de karakterektől nem tűröm. Éljen a kettős mérce! :D Ráadásul őt okolom a szerelmi háromszögért, fúúúj, de utálom azokat! Itt egyelőre nem olyan vészes, ajánlom, hogy így is maradjon. Nem tehetek róla, hiába érthető és természetes Sarah és Henry bizonytalansága, engem akkor is zavar. Egyéni szocprobléma, ezért a könyvet nem hibáztatom.
George az egyik kedvenc szereplőm volt. Szerintem jobban szerettem, mint Henryt.
Annával kapcsolatban meglepetésként ért a "fordulat" az életében, csak most nézem, hogy nem kellett vona, hiszen a fülszövegben is benne van. Nem vettem észre, ezért meglepett és nagyon sajnáltam :(.
Aztán a végén a kapitány is :((
Mondjuk visszatérve, a fülszöveg elég becsapós.
Összegezve: A szereplők többnyire szerethetők, senki nem idegesített nagyon, volt, akit megszerettem. A történet nyugalmasan izgalmas. Ez ugyan lehetetlennek(meg magyartalannak) hangzik, de így van. A stílus okés, az életbölcsességek is(a nyelvi leleményességemmel újra és újra elképráztatom magam, ma:D, kérem nézzétek el, fáradt vagyok). Jobban tetszett, mint gondoltam, de nem voltam vele teljesen elégedett, szóval egyelőre 4 csillagot kap, ezen az idő vagy a következő részek még javíthatnak, ez elég szigorú értékelés. A következő részt, ha tudom elektronikusan meg is veszem valamikor, ha nem, akkor a Könyvfeszten megkeresem. Remélem Sarah és Henry abban egy kicsit (khm sokkal) többet találkoznak és közelebb kerülnek egymáshoz, nem szívesen olvasnám, ha a 3. részig kéne várnom, hogy megoldódjon a kapcsolatuk. Lehet túl sokat akarok. Akkor elég lesz, ha a többi szereplő is nagyobb hangsúlyt kap.
Két szóban: nagyon tetszett.
★★★★
Lehet csak rosszkor olvastam, de hjajj nem volt ez az igazi! Kicsit csalódtam, többre számítottam. Aztán lehet megint csak az én hülye idiótaságom miatt lett ez, ha igen, akkor dühös vagyok magamra. De akárhogy is nézem... lehetett volna jobb. Csalódtam kicsit és ennek két okát tudom felsorolni:
1.Túl magas elvárások. Az előző részek után már abban voltam, hogy hagyhatjuk a veszekedést, félreértést és problémákat, így marad a cukormázas boldogság. És volt is benne, de csak annyi, mint az eddigiekben. Én pedig többre számítottam, mint az eddigi könyvek.
2.Önspoilerezés. Szörnyű, szörnyű tulajdonság, ez most is bebizonyosodott, így meg is fogadtam, hogy többet nem csinálok ilyet, csak, ha úgy néz ki, hogy valaki meg fog halni. Ha előreolvasok, akkor csak minden probléma még hangsúlyosabb, rosszabbnak tűnik, előre elrontja a boldog pillanatokat is.
Jajj, de szenvedek ezzel az értékeléssel! Úgyse lesz olyan, mint akarom, szóval szerintem hagyom, lesz, ahogy lesz.
Lara Jeannel néha nagyon együtt tudtam érezni. Főleg az elején. A félelme a változástól, hogy szívesebben tölti otthon az estéjit, mint egy buliban és még sorolhatnám. Aztán persze, jött egy csomó tulajdonság, amin nem osztozunk(khm a véleménye a Rómeó és Júliáról khm).
Peter továbbra is imádnivaló. És együtt valami hihetetlenül cuki, amikor nem duzzognak. Mondjuk még a duzzogáson kívül is volt valami, ami nem stimmelt néha köztük... Áhh, biztos csak egyéni szocprobléma.
Nagyon csalódott voltam, amikor nem vették fel az egyetemre, jó lett volna, ha a változatosság kedvéért nem jön a más államban megyünk egyetemre sablon.
A készülődés, sütögetés így olvasva is ínycsiklandozó és aranyos, de nekem –, aki ad.1 nem tud sütni ad.2 nem is vonzza a dolog ad.3 nem szeret annyira sütit enni se ad.4 híján van kreativitásnak, ezért szervezni se szeret, ha mégis, akkor se ilyen pepecselősen – egy idő után már unalmas volt.
Kevés időt töltöttünk Peterrel. Amikor tényleg együtt voltak, az nagyon cuki volt, de ebből kevés volt. Nem tudom, úgy érzem a könyv hangsúlya nem a romantikán volt, hanem a rendezvényszervezésen, idegeskedésen, a mindennapi cuki, de semmiségeken. A New York-i kirándulást viszont imádtam :)).
A családi életen továbbra is volt hangsúly, ez becsülendő.
A borító szép.
Volt benne sok vicces, szórakoztató és naaaaagyon aranyos rész, de összességében többre számítottam és nem vagyok vele teljesen elégedett. A problémák, ha nagyon valóságosak, akkor is sablonosak és nem érzem, hogy úgy igazán megoldották volna. Nagyon hiányzik nekem a kölcsönösség a Peter örökké szereti Lara Jeanből A legtöbb problémám miatt a nem megfelelő hangulatban olvasást hibáztatom, de így is csak 4 csillagot kaphat, sokat gondolkoztam rajta, de ez van, igazán sajnálom. Lehet egyszer megpróbálom újraolvasni.
★★★★és fél
Ez jobb volt az első résznél! Pedig azt is imádtam! Visszanézve, ehhez képest az semmi volt. Na, jó nem semmi, de, hogy tudtam 4,5 csillagot adni egy könyvre, aminek a női főszereplőjének nincs személyisége? Visszenézve már kevésbé tetszik, nem tudom megváltoztatom-e a csillagok számát. De! Most koncentráljunk erre a könyvre, ami túlszárnyalta az elsőt!
A dinamika Lex és Gaby között! A folyamatos marakodás, vita… csak úgy izzott közöttük a levegő! Nagyon szórakoztatóak voltak a szócsatáik.
Aztán derültek ki előzmények, megértettük Lex indokait és én teljesen belezúgtam a srácba, nincs mit tenni. Ian meg hirtelen rossz fénybe került. De Lex! Tisztába vagyok vele, hogy egy tinilány vagyok, aki képzeletbeli sablonos(kimondani is fáj, aucs) „túl tökéletes” férfi karakterekbe zúg bele, de ez nem igazán tud érdekelni :D. Így semmi nem állít meg benne, hogy Lex Luthort is álompasinak nyilvánítsam, mert okos, törődő és jól néz ki. *_*
Gabyt is nagyon bírtam. Állta a sarat több évnyi huzavonában, folyamatosan segítette a családját, dolgozott és tanult.
A romantikus szál alakulásával 100%-ig egyetértettem. Nem szenvedtek, nem drámáztak, nem találtak ki álproblémákat, hála az égnek!
Szerintem ezt nem is kell tovább ragozni: szórakoztató, könnyed és romantikus. Tökéletes limonádé könyv. Bátran ajánlom. Nekem újraolvasós lett.
★★★★★
Ez a könyv klasszisokkal jobb, mint a Csók pont jókor. Lehet elfogult vagyok, mert a Szépség és a Szörnyeteg mesét rég jobban szeretem, mint a Csipkerózsikát, de nem hiszem. Ez a könyv egyértelműen jobb annál. Ha beleszámoljuk azt, hogy ráadásul a mese, amit feldolgoz az egyik kedvencem, akkor megérkezünk abba a valószerűtlen szituációba, hogy azon gondolkodok adhatok-e ennek a könyvnek 5 csillagot. Az 5 csillagjaim nem osztogatom csak úgy, de most úgy érzem ez a könyv akár meg is érdemelheti. Nézzük is miért!
Az első ok mindenképpen Kyle/Adrian. Az írónő előző könyvében az egyik legnagyobb lehúzó erő a főszereplő csaj volt, aki amellett, hogy szörnyen idegesítő volt végig még valahogy abszolvált egy teljesen valóságtól elrugaszkodott, hirtelen "karakterfejlődést" is. Kyle viszont teljesen logikusan olyan, amilyen és a fejlődése is valóságos. Igen, egy kegyetlenkedő kis elkényeztetett izé volt, mégse idegesített és ettől csak még szebb lett az átváltozása. Volt benne potenciál és ezt a boszi is látta. Ha lehetetlen lett volna, hogy megváltozzon nem ilyen átkot kap. Nem volt ő rosszabb a környezeténél, ezt szögezzük le, sőt! Ezért is kapott egy második esélyt szerintem. Bírtam a sötét humorát, a saját magát becsmérlő, mégse depis, szarkasztikus személyiségét. Aranyos volt. Beleszerettem, nincs mese. <3 Annyira át tudta adni az érzéseit a betűkön keresztül!
Tetszett a történetet kiegészítő kis chat beszélgetések. Nagyon viccesek voltak és jó volt nézni, ahogy más mesék is kicsit életre kelnek :D De most Ariel komolyan tajtékká változott? :( Bíztam neki is egy happy endben Walt Disney miatt, de sejtem, hogy az eredetiben szomorú a vége. De persze lehet még hallunk róla a Kendra krónikák valamelyik következő rézében.
Lindyt kedveltem, de semmi különös nem volt vele, kivéve, hogy nagyon szimpatikus módon szeretett olvasni. Na, de ezt el is várjuk Szépségtől, aki eltérve azoktól, amiket eddig láttam/olvastam nem is volt olyan szép, csak átlagos. Véleményem szerint ez jó húzás volt, tovább erősítette a könyv üzenetét. A mondanivaló, hogy a belső értékek számítanak igazán, szintén nagyszerűen lett tálalva.
Willt és Magdát is megszerettem.
Kendrát is nagyon kedveltem furcsa módon már az elejétől. Jó ötlet volt az írónő részéről benne tartani a történetben a Disney filmmel ellentétben.
És ha már szóba jött Disney. Fantasztikusan oldotta meg Alex Flinn a mai világba áthelyezését a történetnek. Ennél jobb modern tündérmesét szerintem még nem olvastam( SJM könyvei nem számítanak). Egyszerűen minden kis részletet imádtam! A ház, a rózsák, a nyaraló, a tükör!
A stílus könnyed, mai, nekem nagyon bejött. Plusz pont a sok könyves utalásért.
Jó viccek is voltak benne, amik oldották a hangulatot.
A romantikus szál naaaagyon cuki. *_* Olyan szép! <33
A borító olyan kis egyszerű, de nem rossz.
Összességében lehet, hogy csak nagyon jókor olvastam, de én ezt a könyvet az elejétől a végéig IMÁDTAM! Nem érdekel semmi, megkapja az öt csillagot. Bátran ajánlom a romantikus könyvek kedvelőinek.
A filmet is megnézem valamikor, bár látom, hogy eszközöltek rajta változtatásokat.
Ui.: Just for the record: Molyszülinapon nyertem tombolán. Ennél jobb tombola nyereményem még nem volt!
★★★★és fél
Újraolvasás, nem értékeltem újra, itt a régi:
Jó volt megismerni kicsit jobban Philip gyerekkorát, a közvetlenül történetünk előtt történő eseményeket. Már én másztam a falra helyette a nőktől. Szívesen láttam volna kicsit több jelenetet, amikor Mariannevel van, mondjuk amikor levelet írnak, vagy amikor elolvassa a végén a lány levelét.. ezeknél nagyon kíváncsi lettem volna a gondolataira. Hát nem kaptam meg. Azért tetszett, nagyon jó volt.
A borító távolról jó, de az a férfi közelről nézve naaaagyon nem Philip.
★★★és fél
Az első részt imádtam, így ezt a könyvet is nagyon vártam. Aztán azt hallottam, hogy ez nagyon szenvedős, sokkal rosszabb, mint az első. Azonnal el is szomorodtam. És _ez_ mentette meg a könyvet attól, hogy teljesen lehúzzam. Az elvárásaim lezuhantak a pincébe, ezekhez képest pedig a könyv már csak jobb lehetett. És tényleg, így nem csalódtam akkorát! Vagy hát mondhatnánk azt is, hogy előre kicsalódtam magam, a tényleges olvasásnál már rosszra számítottam. Így köszönhetem a könyvben csalódó ismerősömnek azt, hogy tetszett ez a könyv. Nézzük milyen volt!
Ugyan egy éve olvastam az előzőt, de szerintem nem úgy volt vége, mint ahogy ennek az elején leírják! Ez zavart egy darabig, de aztán hagytam.
Calebre rá sem ismertem, egyre mélyebbre süllyedt. Csak az szólt mellette, hogy tényleg nehéz dolga volt és, hogy nem hagyta békén Maggiet.
Maggie egy darabig szintén idegesített egy kicsit, de aztán láttam, hogy ő változtatni akar a helyzeten, őszinteséget akart. Volt pár igazán ügyes húzása, így kettejük közül ebben a könyvben felé billen a mérleg.
A történet nem volt rossz, tetszett az utazás. Az új karakterekkel nem voltam kibékülve igazán. A kedvenc mellékszereplőm Caleb tanácsadója lett.
A visszatérést követően már igazán tetszett a könyv, addig főleg huzavona volt csak köztük és menekülés.
Szenvedni szenvedtek, de nem annyit, mint gondoltam, hogy fognak, így kellemesen csalódtam. Illetve a mindig voltak jó pillanatok, jelenetek, amikor fellélegezhettem kicsit.
A végével is meg vagyok elégedve, nagyon aranyos lett.
Összességében: az első rész jobb folytatást érdemelt volna, de ez se volt olyan szörnyű, mint számítottam rá, voltak benne kimondottan jó részek, így én azt mondhatom, hogy tetszett. Sajnos egy csillagot még így is le kellett vonnom az első könyvhöz képest.
★★★★és fél
Nem Percy Jackson, de rá kellett jönnöm, hogy ez semmit nem von le az értékéből, Neil Gaimon stílusát ugyanúgy megszerettem, mint Rick bácsiét. Igazából ugyanazt csinálják csak más korosztálynak. Mindketten fantasztikus munkát végeznek.
Az Északi mitológiáról a tudásom eddig a Marvel filmek erős félreinformálására, egy irodalom órai kiselőadásra és, ami a legtöbbet adta hozzá Rick Riordan Magnus Chase trilógiájára korlátozódott. Nagyon meglepődtem, hogy hála az utolsónak elég sok mindent tudtam már. Mindig örültem, amikor még azok az apróságok is előbukkantak benne, amikre tényleg azt hittem csak Rick bácsi fantáziájának a szüleményei, mint a zsebkendő-hajó vagy a bögöly a kovácsversenyen. Sok sztorinak így előre tudtam a végét, de ettől nem élveztem kevésbé. Annak viszont örülök, hogy a trilógiát ezelőtt olvastam, mert így ott minden meglepetésként ért, ezután nem úgy ért volna :D. Így fordított helyzetben nem volt vészes.
Érezhető azért, hogy sajnos ebből kevesebb maradt fent, mint a görög mitológiából. Ez magyarázza a könyv rövidségét.
Ahogy már a Ship of Deadnél is megállapítottam ezek az északiak még a görögöket is lekörözik néha durvaságban, igazságtalanságban és kegyetlenségben. Loki büntetését például továbbra se tartom fairnek, csak felfordul tőle a gyomrom. És ezt nem csak elfogultságból mondom, mert ő a kedvenc északi istenem.
"Loki igen jóképű. Megnyerő, szuggesztív, szerethető és messze a legagyafúrtabb, legtitokzatosabb és legravaszabb Asgard összes lakója közül."
Az egyik legszomorúbb nekem Fenrir története volt, annyira jól bemutatja az istenek gőgősségét vagy nem is tudom mijét. Tipikus példája a, "ha ezt nem tetted volna meg, hogy megakadályozd azt, akkor az nem történt volna meg" esetének.
Thornál kicsit gondban voltam, már a Magnus Chaseben sem sikerült _nem_ Chris Hemsworthként magam elé képzelni és hát most se :D.
Az egyik kedvenc történetem azt hiszem az óriáskirálynál tett látogatás volt. Akkor is, ha a turpisságot előre tudtam.
A borító tetszik.
Összességében a stílus nagyszerű, a történetek rendkívül érdekesek és úgy az egész zseniális, ahogy van. Oktat és szórakoztat. Bátran ajánlom azok, akik érdeklődnek bármely embercsoport mitológiája iránt, vagy csak szeretik a humoros és komoly történeteket, amivel az emberek magyarázzák a világot, amit nem érthetnek igazán soha.
Két kedvenc idézetem:
"Baj esetén Thor bizonyos bevett dolgokhoz folyamodott. Először is feltette magának a kérdést, hogy ami történt, nem Loki műve-e. Thor eltűnődött. Úgy vélte, még Loki sem merné ellopni a pörölyét. Ebben az esetben – és Thor általában ezt csinálta, ha baj történt – elment Lokihoz tanácsért.
Loki agyafúrt. Loki majd megmondja, mit csináljon."
"Surt tüze nem érheti el a Világfát, és ketten elbújtak Yggdrasil törzsében, biztonságban vannak. A nő neve Élet, a férfié Életvágy. Leszármazottaik benépesítik a Földet. Ez nem a vég. Nincs vég. Egyszerűen csak véget ér a régi kor, és kezdődik az új. A halált mindig újjászületés követi."
★★★★
Nagyon jó kis könyv volt, de nagyon úgy néz ki, ez az utolsó LOL-os könyvem. Nem gondoltam volna, de úgy érzem kinőttem belőlük :D. Még mindig tetszenek, amiket olvasok, de nincs bennük semmi különös. Kiszámíthatóan 4 csillagos könyveket meg minek olvasgassak? Szóval szerintem ez lesz az utolsó.
A borító szörnyű.
Ash cuki és tetszett, hogy nem kertelt. Mondjuk nem emlékeztem rá a Kamuzások, kavarásokból, csak akkor lett gyanús, amikor elkezdett Sallyről és Becksről beszélni. Kis ideig össze is kevertem Sadiet és Sallyt.
Snowt is bírtam.
Egy hét alatt ez a 2.könyv amiben A herceg menyasszonyát említik, utána is néztem :D.
A történet egész érdekes, de kiszámítható. Kitaláltam, hogy {{belülről jön a fenyegetés, hogy Smithék ügynökék azok}}.
Azt hiszem ennyi, a műfajában remek, de nekem már nem elég. Azért tetszett, egy könnyed olvasmánynak jó volt.
★★★★★
Újraolvasás után:
Rosszkor olvashattam újra szerintem :/. Ez szomorú. Persze így is imádtam csak elgondolkodtam rajta, hogy ne legyen inkább az első rész a kedvencem a sorozatból. Csak sajnos ott a vége miatt nem nevezhetem ki kedvenc résznek. Hjajj, akkor marad ez, csak rosszkor jött az újraolvasás.
★★★★és fél
Újraolvasás után:
Ááá nem tudom, ez elsőre jobb volt. Nincs nekem bajom Jemmel, de WILL! *_* Annyira imádom őt! Ez a rész viszont Jemé. Lehet csak rosszkor olvastam, de lehangoló volt. A vicceken se tudtam már annyira nevetni, mert kívülről tudom őket :D
Viszont a prológusa ennek a kedvencem. Amikor Will bájitalt akar, hogy kiszeressen Tessából! Szörnyű ötlet, de olyan cuki! Az egész könyvben annyira fájt érte a szívem!
A vége pedig olyan tipikus! Amikor ezek a szerencsétlen, nem kommunikáló árnyvadászok végre ráveszik magukat az őszinte, egyenese beszédre, akkor már túl késő! Nem tudom miért nem tudom Jemet igazán szeretni! Neki is nehéz múltja van, gyönyörűen hegedül, kedves, törődő és romantikus. Mégis…. áhhh. Remélem a Ghost of the Shadowmarket megváltoztatja a véleményem.
Illetve megjelent Brigette. Ugyanaz a nő, akivel Emmáék is találkoznak? Hány évig él ez?
Viszont a prológusa ennek a kedvencem. Amikor Will bájitalt akar, hogy kiszeressen Tessából! Szörnyű ötlet, de olyan cuki! Az egész könyvben annyira fájt érte a szívem!
A vége pedig olyan tipikus! Amikor ezek a szerencsétlen, nem kommunikáló árnyvadászok végre ráveszik magukat az őszinte, egyenese beszédre, akkor már túl késő! Nem tudom miért nem tudom Jemet igazán szeretni! Neki is nehéz múltja van, gyönyörűen hegedül, kedves, törődő és romantikus. Mégis…. áhhh. Remélem a Ghost of the Shadowmarket megváltoztatja a véleményem.
Illetve megjelent Brigette. Ugyanaz a nő, akivel Emmáék is találkoznak? Hány évig él ez?
★★★★és fél
"– Sürgősen töröld le a képedről azt a vigyort! – dorgálta Rhy. – Ha bárki meglátja, hogy így ragyogsz, még azt hiszi, megőrültél.
Kell megpróbálta visszarendezni vonásait a szokott szigorú, visszafogott arckifejezésbe, de kudarcot vallott. Nem tehetett róla. Legutóbb akkor érezte magát ennyire elevennek, amikor valaki megpróbálta megölni."
Nagyon tetszett, de ugyanakkor naaaaagyooooon laaaasssúúúú volt. Meg hát egy cseppet túl volt írva, na! De tényleg fantasztikus volt. Imádtam a versenyt, ahogy minden kis részletét megfigyelhettük, az alapkoncepciót, a versenyzőket. A versenyzők :DDD A király, hogy megdícsérte Tierent, jól összeválogatta a versenyzőket, én meg közben elkezdtem nevetni. Nem túl erősek??? ;DDD Ott van Kell, Lina, Alucard... Reméltem a többi ország ezt nem hadüzenetnek fogja venni. És mennyi számomra egyszerre mulatságos és idegesítő helyzetet szült! “(...)szándékom megismerkedni ezzel a Kamerovval…” mondta Alucard :DDD Azután, hogy pár perce fenyegette meg Kell és fejezték ki kölcsönös unszimpátiájukat egymás iránt, szerintem elég jól ismeri :DD
Tudtam, hogy nem halt meg Holland, mint ahogy azt az előző értékelésem végén is leírtam. Már épp kezdtem megnyugodni, hogy javul, amikor az az átkozott tálcán kínálta fel neki Kellt és a világát! Később persze kezdtem megérteni, de akkor is!
Szóval a könyv első fele szuper volt, élvezhettem a hangulatot és a kisebb szórakoztató történéseket, aggódhattam a leselkedő veszély miatt. Aztán még mindig nem találkoztak és még mindig nem, nekem pedig kezdett elfogyni a türelmem.
Ezek nagyon keringtek egymás körül! De véletlenül sem találkoztak persze! Volt, hogy méterekre voltak egymástól! Méterekre! Egyes emberek, pedig mindkettejükkel találkoztak, de egyszerűen nem kötődtek össze a dolgok! Elgondolkodtam rajta, hogy ha az egész nyomorult könyvben nem találkoznak, vagy csak, amikor már minden káosz lesz, akkor én megőrülök. Szerencsére erre nem került sor :D. Szépen lassan csak rájöttek arra, hogy ki a másik és találkoztak is. Végre. Valahára. Közben féltem, hogy ez a találkozás se jön össze, mert gyülekeztek az árnyak. De szerencsére az árnyak nem siettek, kiélvezkedhettem magam a találkozásokban! :DDD Muhahaha! Jól vagyok :)
Az egyik új kedvenc szereplőm Tieren aka Aven Essen lett. A másik Alucard Emery kapitány.
Na, nem élvezhettem ki sokáig, hiszen egy könyv viszonylagos nyugalom mégiscsak túlzás, így jött a Katasztrófa. Alattomosan és sunyin előtte pár összezavaró tényezővel.
Ki az, aki több, mint 500 oldal után a könyv végén okoz bonyodalmat? Ki?! V. E. Schwab, Hölgyeim és Uraim!
Itt hirtelen vége is szakadt a könyvnek, tehát az értékelésemnek is.
@tonks-nak hála nem ért meglepetésként ez a masszív függővég, így nem szenvedtem tőle, azonnal kezdtem a következő részt. :D
"Honnét tudod, hogy eljön a Sarows?
(Mert eljön, ó igen, eljön, és hajóra száll…) "
"– Sürgősen töröld le a képedről azt a vigyort! – dorgálta Rhy. – Ha bárki meglátja, hogy így ragyogsz, még azt hiszi, megőrültél.
Kell megpróbálta visszarendezni vonásait a szokott szigorú, visszafogott arckifejezésbe, de kudarcot vallott. Nem tehetett róla. Legutóbb akkor érezte magát ennyire elevennek, amikor valaki megpróbálta megölni."
Nagyon tetszett, de ugyanakkor naaaaagyooooon laaaasssúúúú volt. Meg hát egy cseppet túl volt írva, na! De tényleg fantasztikus volt. Imádtam a versenyt, ahogy minden kis részletét megfigyelhettük, az alapkoncepciót, a versenyzőket. A versenyzők :DDD A király, hogy megdícsérte Tierent, jól összeválogatta a versenyzőket, én meg közben elkezdtem nevetni. Nem túl erősek??? ;DDD Ott van Kell, Lina, Alucard... Reméltem a többi ország ezt nem hadüzenetnek fogja venni. És mennyi számomra egyszerre mulatságos és idegesítő helyzetet szült! “(...)szándékom megismerkedni ezzel a Kamerovval…” mondta Alucard :DDD Azután, hogy pár perce fenyegette meg Kell és fejezték ki kölcsönös unszimpátiájukat egymás iránt, szerintem elég jól ismeri :DD
Tudtam, hogy nem halt meg Holland, mint ahogy azt az előző értékelésem végén is leírtam. Már épp kezdtem megnyugodni, hogy javul, amikor az az átkozott tálcán kínálta fel neki Kellt és a világát! Később persze kezdtem megérteni, de akkor is!
Szóval a könyv első fele szuper volt, élvezhettem a hangulatot és a kisebb szórakoztató történéseket, aggódhattam a leselkedő veszély miatt. Aztán még mindig nem találkoztak és még mindig nem, nekem pedig kezdett elfogyni a türelmem.
Ezek nagyon keringtek egymás körül! De véletlenül sem találkoztak persze! Volt, hogy méterekre voltak egymástól! Méterekre! Egyes emberek, pedig mindkettejükkel találkoztak, de egyszerűen nem kötődtek össze a dolgok! Elgondolkodtam rajta, hogy ha az egész nyomorult könyvben nem találkoznak, vagy csak, amikor már minden káosz lesz, akkor én megőrülök. Szerencsére erre nem került sor :D. Szépen lassan csak rájöttek arra, hogy ki a másik és találkoztak is. Végre. Valahára. Közben féltem, hogy ez a találkozás se jön össze, mert gyülekeztek az árnyak. De szerencsére az árnyak nem siettek, kiélvezkedhettem magam a találkozásokban! :DDD Muhahaha! Jól vagyok :)
Az egyik új kedvenc szereplőm Tieren aka Aven Essen lett. A másik Alucard Emery kapitány.
Na, nem élvezhettem ki sokáig, hiszen egy könyv viszonylagos nyugalom mégiscsak túlzás, így jött a Katasztrófa. Alattomosan és sunyin előtte pár összezavaró tényezővel.
Ki az, aki több, mint 500 oldal után a könyv végén okoz bonyodalmat? Ki?! V. E. Schwab, Hölgyeim és Uraim!
Itt hirtelen vége is szakadt a könyvnek, tehát az értékelésemnek is.
@tonks-nak hála nem ért meglepetésként ez a masszív függővég, így nem szenvedtem tőle, azonnal kezdtem a következő részt. :D
"Honnét tudod, hogy eljön a Sarows?
(Mert eljön, ó igen, eljön, és hajóra száll…) "
★★★★★
"– Az élet merő káosz. Az idő pedig rend."
Látjátok ott azt a most, hogy ezt írom épp 91%-ot? Az nem véletlen! A könyv jóhíre? Az se véletlen! Ez a könyv bőven kiérdemelte az 5 csillagot.
A második rész függővége után, büszke voltam magamra, hogy épp nálam volt ez a rész is, így másnap(mert az előző részt már igencsak éjjel fejeztem be) már kezdhettem is ezt.
A 2. és a 3. rész így együtt jó. Külön-külön nem követik a regények szokásos történetívét, plusz így jobban tudom értékelni őket, mert az előző rész utàn kifejezetten jólesett, hogy végre történt valami :D. Míg, ha többet időt hagytam volna a kettő között, akkor lehet a második túl unalmas ez pedig annyira izgalmas lett volna, hogy néha le kellett volna tennem, hogy lenyugodjak. De ez nem történt meg, így maradéktalanul imáááádtam!
Viszont! Ki volt az az elmeháborodott, aki épp EZT a részletet rakta a könyv belső fülecskéjére?! Ha még nem olvastátok a könyvet se a belső fület, akkor az utóbbit továbbra se tegyétek! Lespoilerez több eseményt is a könyvben.
Túlságosan imádtam és túl nagyszabású ahhoz, hogy szabad stílusban értelmesen írjak róla, így nézzük listásan!
Imádtam:
1.A szereplőket! Imádtam, hogy szinte minden főszereplőnek nézhettünk a szemszögéből egy-egy jelenetet.
"Mert a mások iránti törődésnek fogai vannak és karmai. Amik most belemélyedtek, és nem eresztették. A törődés jobban fájt, mint a lábba döfött kés, jobban, mint pár törött borda, és jobban, mint bármi, ami vérzik, vagy eltörik, s azután meggyógyul. A törődés nem tiszta törést hoz. Olyan csont, amely nem forr össze, olyan vágás, amely nem zárul be."
Linát az első részben nem igazán kedveltem, de aztán már ott elkezdett fejlődni, mostanra pedig már tényleg láttam, hogy őrült, vakmerő és igazán erős karakter. Megszerzi, amit akar, sosem adja fel és képes volt fejlődni, főleg érzelmi téren. Szegény nehéz élete volt, több számára fontos embert elveszített, ez nem könnyítette meg a dolgát, hogy végre elkezdjen érzelmileg kötődni emberekhez. Szegény Calla, szerettem őt, aranyos és jószívű volt. ;(
"– Szerintem ez rossz ötlet.
(…)
– Kétségkívül.
– Akkor miért mosolyogsz?
– Mert a rossz ötletek a kedvenceim. – felelte."
Kellt imádtam! Egyszerre tetszett és dühített, hogy Holland mindig valamilyen formában közölte vele, hogy el van kényeztetve, de nagyon. Mert a karakteréhez az illene, hogy milyen mostoha gyerek volt, mennyit szenvedett, mint a főszereplők közül sokan mások. De ő nem. Jó, sokkal nehezebb élete volt, mint az átlagembernek, de a többiekhez képest még így megnyerte a jackpotot. Túltárgyaltam. Imádtam, hogy a morgós, mindig komoly felszín alatt ő is szabadságra vágyik, kalandra és veszélyre! Bármit megtenne a királyságáért, a családjáért és a szeretteiért :).
És természetesen imádtam őket együtt. "– Legközelebb, ha elsétálok – suttogta –, gyere velem!"
Ha már a pároknál tartunk: Rhy és Alucard! *_* Úgy olvastam volna még róluk többet! Alucard hangos vagy gondolatbeli megjegyzéseitől Rhyról mindig elolvadtam. Annyi évet elvesztettek(nem annyit mint Claire és Jamie, but still) metaforikusan és szó szerint. Hogy őszinte legyek nagyon jó kis ajándék volt az a nagy hatalmú őszinte tükör, de nem érte meg, remélem a továbbiakban könnyebb lesz nekik. Mindenkinek ezt remélem mondjuk, akiket szeretek :D.
Hollandot is megértettem. Nem volt egyszerű se megérteni, se végigolvasni az életét (ő kapja a legrosszabb sorsú főszereplő díjat ebben a könyvben, még csak nem is volt szoros a verseny, pedig azért sokaknak nem volt gyöngyéletük rajta kívül is). Nagyon sajnálom őt. :(
"– Mire iszunk?
– Az élőkre – felelte Rhy.
– A holtakra – vágta rá Alucard és Lina egyszerre.
– Alaposak vagyunk – tette hozzá Rhy."
2.A történetet
Nagyon izgalmas rész volt. Tele halállal és áldozatokkal. Csak olyan szokásos fantasy módon, így nem akasztott ki. Sokakat nagyon sajnáltam.
Közben a fejezetcímek is fokozták a hangulatot a maguk szörnyűségével: Bajok, Halál a tengeren, Árulás stb.…
Kell múltjára az első könyvtől kezdve kíváncsi voltam a történet egy pontján szóba is kerül és... Jó húzás volt. Elismerésem.
A dinamika szuper.
3.Egyéb
A világfelépítés még mindig pazar, részletesen kidolgozott. A stílus remek, könnyen olvasható. Imádtam, hogy ilyen sokat beszéltek arnesiul. És nagy örömömre találtam egy oldalt is a nyelvről fandomwikián: Arnesi Mit szólnának az emberek, ha mostantól használnék arnesi kifejezéseket? :DD
"Úgy szerettem őt, ahogy a hold szereti a csillagokat… Mi ezt mondjuk, amikor valaki megtölti fénnyel a világodat."
A vége ugyanolyan jó lett, mint minden más, de nem vagyok elégedett! Többet, többet, többet akarok! Én még nem végeztem ezzel a világgal. Most utánanéztem és szerencsére az írónő sem! Új trilógia készül! Váááá! *_* Nem tudom ez mikor derült ki, vagy mikorra várható, csak örülök, hogy lesz.
Összességében IMÁDTAM az egészet úgy, ahogy van szereplők, világ, stílus, történet, borító, MINDEN. OLVASD EL! Kedvenc lett egyértelműen.
Anoshe
"– Az élet merő káosz. Az idő pedig rend."
Látjátok ott azt a most, hogy ezt írom épp 91%-ot? Az nem véletlen! A könyv jóhíre? Az se véletlen! Ez a könyv bőven kiérdemelte az 5 csillagot.
A második rész függővége után, büszke voltam magamra, hogy épp nálam volt ez a rész is, így másnap(mert az előző részt már igencsak éjjel fejeztem be) már kezdhettem is ezt.
A 2. és a 3. rész így együtt jó. Külön-külön nem követik a regények szokásos történetívét, plusz így jobban tudom értékelni őket, mert az előző rész utàn kifejezetten jólesett, hogy végre történt valami :D. Míg, ha többet időt hagytam volna a kettő között, akkor lehet a második túl unalmas ez pedig annyira izgalmas lett volna, hogy néha le kellett volna tennem, hogy lenyugodjak. De ez nem történt meg, így maradéktalanul imáááádtam!
Viszont! Ki volt az az elmeháborodott, aki épp EZT a részletet rakta a könyv belső fülecskéjére?! Ha még nem olvastátok a könyvet se a belső fület, akkor az utóbbit továbbra se tegyétek! Lespoilerez több eseményt is a könyvben.
Túlságosan imádtam és túl nagyszabású ahhoz, hogy szabad stílusban értelmesen írjak róla, így nézzük listásan!
Imádtam:
1.A szereplőket! Imádtam, hogy szinte minden főszereplőnek nézhettünk a szemszögéből egy-egy jelenetet.
"Mert a mások iránti törődésnek fogai vannak és karmai. Amik most belemélyedtek, és nem eresztették. A törődés jobban fájt, mint a lábba döfött kés, jobban, mint pár törött borda, és jobban, mint bármi, ami vérzik, vagy eltörik, s azután meggyógyul. A törődés nem tiszta törést hoz. Olyan csont, amely nem forr össze, olyan vágás, amely nem zárul be."
Linát az első részben nem igazán kedveltem, de aztán már ott elkezdett fejlődni, mostanra pedig már tényleg láttam, hogy őrült, vakmerő és igazán erős karakter. Megszerzi, amit akar, sosem adja fel és képes volt fejlődni, főleg érzelmi téren. Szegény nehéz élete volt, több számára fontos embert elveszített, ez nem könnyítette meg a dolgát, hogy végre elkezdjen érzelmileg kötődni emberekhez. Szegény Calla, szerettem őt, aranyos és jószívű volt. ;(
"– Szerintem ez rossz ötlet.
(…)
– Kétségkívül.
– Akkor miért mosolyogsz?
– Mert a rossz ötletek a kedvenceim. – felelte."
Kellt imádtam! Egyszerre tetszett és dühített, hogy Holland mindig valamilyen formában közölte vele, hogy el van kényeztetve, de nagyon. Mert a karakteréhez az illene, hogy milyen mostoha gyerek volt, mennyit szenvedett, mint a főszereplők közül sokan mások. De ő nem. Jó, sokkal nehezebb élete volt, mint az átlagembernek, de a többiekhez képest még így megnyerte a jackpotot. Túltárgyaltam. Imádtam, hogy a morgós, mindig komoly felszín alatt ő is szabadságra vágyik, kalandra és veszélyre! Bármit megtenne a királyságáért, a családjáért és a szeretteiért :).
És természetesen imádtam őket együtt. "– Legközelebb, ha elsétálok – suttogta –, gyere velem!"
Ha már a pároknál tartunk: Rhy és Alucard! *_* Úgy olvastam volna még róluk többet! Alucard hangos vagy gondolatbeli megjegyzéseitől Rhyról mindig elolvadtam. Annyi évet elvesztettek(nem annyit mint Claire és Jamie, but still) metaforikusan és szó szerint. Hogy őszinte legyek nagyon jó kis ajándék volt az a nagy hatalmú őszinte tükör, de nem érte meg, remélem a továbbiakban könnyebb lesz nekik. Mindenkinek ezt remélem mondjuk, akiket szeretek :D.
Hollandot is megértettem. Nem volt egyszerű se megérteni, se végigolvasni az életét (ő kapja a legrosszabb sorsú főszereplő díjat ebben a könyvben, még csak nem is volt szoros a verseny, pedig azért sokaknak nem volt gyöngyéletük rajta kívül is). Nagyon sajnálom őt. :(
"– Mire iszunk?
– Az élőkre – felelte Rhy.
– A holtakra – vágta rá Alucard és Lina egyszerre.
– Alaposak vagyunk – tette hozzá Rhy."
2.A történetet
Nagyon izgalmas rész volt. Tele halállal és áldozatokkal. Csak olyan szokásos fantasy módon, így nem akasztott ki. Sokakat nagyon sajnáltam.
Közben a fejezetcímek is fokozták a hangulatot a maguk szörnyűségével: Bajok, Halál a tengeren, Árulás stb.…
Kell múltjára az első könyvtől kezdve kíváncsi voltam a történet egy pontján szóba is kerül és... Jó húzás volt. Elismerésem.
A dinamika szuper.
3.Egyéb
A világfelépítés még mindig pazar, részletesen kidolgozott. A stílus remek, könnyen olvasható. Imádtam, hogy ilyen sokat beszéltek arnesiul. És nagy örömömre találtam egy oldalt is a nyelvről fandomwikián: Arnesi Mit szólnának az emberek, ha mostantól használnék arnesi kifejezéseket? :DD
"Úgy szerettem őt, ahogy a hold szereti a csillagokat… Mi ezt mondjuk, amikor valaki megtölti fénnyel a világodat."
A vége ugyanolyan jó lett, mint minden más, de nem vagyok elégedett! Többet, többet, többet akarok! Én még nem végeztem ezzel a világgal. Most utánanéztem és szerencsére az írónő sem! Új trilógia készül! Váááá! *_* Nem tudom ez mikor derült ki, vagy mikorra várható, csak örülök, hogy lesz.
Összességében IMÁDTAM az egészet úgy, ahogy van szereplők, világ, stílus, történet, borító, MINDEN. OLVASD EL! Kedvenc lett egyértelműen.
Anoshe
★★★★★
Ez SOKKAL JOBB volt, mint a Szeretni bolondulásig. Minden, ami abból hiányzott, megvolt ebben. Egyszerűen IMÁDTAM!
Celeste nagyon sokrétű és érdekes karakter, Justinnal együtt. Celeste beszéde, stílusa, gondolkodásmódja teszi egyedi karakterré. Kitartó, harcos lány, aki ugyan néha meginog, de kész tenni a saját és elsősorban mások boldogságáért. A legnagyobb negatív tulajdonsága pedig természetesen az, hogy nagyon rossz véleménnyel van magáról. Ezeket a részeket fájt olvasni. Ezt kellett neki leküzdenie és elérnie, hogy tudja szeretni önmagát, hogy elhiggye, hogy szerethetik őt. Nagy harc volt és derekasan küzdött. Justin pedig egy energiabomba, hihetetlenül aranyos és lovagias, humoros és szórakoztató. Ő már megvívta a saját harcát, ő a tökéletes ember Celeste számára. Én is szeretnék egy Justint *_* :D. És annnnyira cukik voltak! Csak olvastam és mosolyogtam, mint a tejbetök. A könyv felétől majdnem a végéig az egész egy cukiságbomba. Ráadásul nem azon a nyálas, mesés módon (na, jó egy kicsit úgy is :D), de őszinték egymással és megosztják a gondjaikat a másikkal. Őszinte, egyenes beszéd és kommunikáció ennyi kell nekem egy könyves romantikus szálban és én boldog vagyok. De persze nem ennyi volt az össz. jó tulajdonsága a könyvnek, ott volt még, hogy minden második jeleneten hangosan röhögtem. Justin üzenetei, a meglepetés utazás ittasan és még sorolhatnám... Emellett persze azt se hagyjuk ki, hogy tanulságos.
A végén aztán van az a kis perpatvar, de azt elnéztem, nem tartott sokáig és a megoldásért valamilyen szinten megérte. Abban az egy jelenetben, amikor Celeste újra lehozza fotó Finnt a padlásról és segítséget vár tőle, úgy, mint régen is annyi érzelem volt, hogy majdnem elsírtam magam. Olyan volt, mintha újra kislány lenne, szegényke :(. És akkor jön Matt és végre átlendül, annyira szép és szívfacsaró volt!
Remélem nem árulok el sokat, ha kijelentem, hogy a vége Happily Ever After. <3 *_* Matt és Julie számomra másodlagosak voltak, de azért örülök nekik.
A borító nagyon tetszik.
Hihetetlenül szórakoztató, humoros, aranyos, fantasztikus volt IMÁÁÁDTAM! Fennáll az "olyan jó volt, hogy nem tudok róla többet írni" forgatókönyv. OLVASD EL, ha szereted a romantikus könyveket!
Új szerzemények
Büszke vagyok magamra, sikerült betartanom a Könyvvásárlási Tilalmam egyelőre, így júliusban egy könyv se került hozzám. :))
Augusztusi TBR
Az első 7 júliusról(az első júniusból) maradt.
Jó olvasást mindenkinek!
