Umberto Eco: A ​rózsa neve

"A könyvek nem azért vannak, hogy higgyünk nekik, hanem azért, hogy megvizsgáljuk őket."

Fülszöveg:

Az olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? 
A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. 

Aedificium

A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.

Vélemény:

"Megijedtem, nem mertem tovább kutatni a gonoszok gyengéit, mert észrevettem, hogy a szenteknek is ugyanezek a gyengéi."

Adso és Vilmos

Fúúú ez a könyv! Az úgy volt, hogy még év eleje környékén töritanárom kijelentette, hogy ez kötelező olvasmány. És akkor úgy nézett ki, hogy komolyan is gondolja. Aztán ahogy közeledett a januári határidő látszott, hogy ezt nem fogja komolyan venni. Rengeteg tanulnivalóm és jobb dolgom volt, mint nekigyürkőzni a 600+ oldalas könyvnek, így hát eldöntöttem, hogy nem olvasom el. Közben a filmet is megnéztük kivéve az utolsó 10 percet, az ijesztő volt, de tetszett. Barátnőm, aki mellesleg nem látta a filmet kivette könyvtárból és elkezdte olvasni és természetesen engem is froclizott, hogy olvassam már. Így én is kivettem. Nem mondom, hogy megbántam, hogy elolvastam, mert igazából büszke vagyok rá, de nagyon szenvedtem vele. Egy hét alatt gyűrtem le, de konkrétan olvasási menetrendet kellett kitalálnom, hogy becsületesen elolvassam. És persze a tanárom azóta se kérdezte. Olvasás közben haragudhattam volna barátnőmre, hogy ezt elkezdette velem, félbe meg nem hagyok könyvet, de igazából az jó hatással volt a dühömre, hogy tudtam ő még nálam is jobban utálja :D. Gonosz vagyok tudom, de lehetek, ha már elolvastam. Miközben olvastam boldog boldogtalannak tudósítottam, hogy hol tartok éppen és milyen furcsaságok történtek. De nézzük a könyvet! 

Az Apát

"Normálisnak csak a kisemberek látszanak."

A prológust nagy részét kapásból ugrottam, nem láttam milyen köze lehetne tömény vallástörténetnek a cselekményhez. Aztán az olvasása közben vissza-vissza lapozgattam és a fontosnak ítélt részeket elolvastam. 
Az első nap szenvedés. Rövid, de annál unalmasabb. 

"A nevetés sokszor arra is jó, hogy a gonoszokat összezavarja, és megmutassa, mily bolondok."

Közben folyamatosan kommentáltam az olvasásom molyon az alapján követjük most is az olvasásom: 

Jorge

Szegény Adso! Elég szerencsétlen…. :D Hát igen, az. Nem az a Nyilas Misi féle lúzer, de nem is áll nagyon távol tőle, szerencsére Adsot keményebb fából faragták, csak néha tett/gondolt vicces dolgokat(úgy vicces, hogy én kinevetem). 

"– A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek. Ha szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma."

“nyugovóra térvén ki-ki még boldogtalanabb és gondterheltebb, mint annak előtte volt” Ez egy fejezet bevezető volt. Olyan vidám ez a könyv egy élmény olvasni! Hát igen, elég komor végig. 

"– Mi a szerelem? Semmi sincs a világon, sem ember, sem ördög, sem semmi, amire annyi gyanakvással tekintenék, mint a szerelemre, mert az minden másnál jobban beleveszi magát a lélekbe. Nincs semmi, ami annyira hatalmába tudná keríteni, annyira le tudná nyűgözni a szívet, mint a szerelem. Amiért is, ha nincs mit szembeszegezned vele, a szerelem teljességgel a vesztébe kergeti a lelkedet."

Nehéz 21. századi kamaszként megértenem egy csapat 14. századi szerzetes gondolkodásmódját. 

Berengár

Ennek sosem lesz vége?! Lassan úgy érzem egy évezrede nem olvastam jó könyvet(igazából 12 napja de az szerelmesnek szívemnek egy ezer esztendő). Tényleg. Csak lapoztam, lapoztam és még mindig nem akartak elég gyorsan fogyni a lapok. 
Valaki idősebbnek vagy latinul értőnek lehet tetszik, de én nem tudom értékelni a tömény vallástörténetet, aminek minden 5. bekezdése egy az egyben latinul van. És természetesen miért is lenne hozzá lábjegyzet, így, ugyan találtam egy angol oldalt, ahol többet lefordítottak, sok mindent nem értettem, csak a reakciókból meg a szövegkörnyezetből igyekeztem rájönni, mit mondtak. Ami meg a vallástörténetet illeti tényleg rengeteg van benne, főleg az elején. Eretnekek, minoriták, spiritualisták, pápa. Elkezdte „bemutatni” Hubertinust, de ahelyett, hogy megismertük volna kaptunk egy adag zavaros vallási harcot a katolikus egyház és a minoriták között, természetesen mindegyik csoport és fontosabb ember háttértörténetét megismerve, kivéve Hubertinosét! A végén kijelentette, hogy na ilyen ember ő én meg csak néztem, hogy ezt most komolyan gondolja? Nem is mondott róla semmit! Persze lehet, hogy én nem tudok olvasni a sorok között, vagy átaludtam pár bekezdést. :D 

Salvatore

"(…) a világmindenséget nem csupán a sokféleségben rejlő egység teszi széppé, hanem az egységben rejlő sokféleség is."

Ugyanez a hooooosszas metaforákkal és elmélkedéssel is. A 4.napon Vilmos bekezdéseken keresztül magyarázott az eretnekek és az eretnekek közti különbségről, együgyüekről meg ilyenekről, Adso közölte, hogy ő még mindig nem érti. Vilmos erre, hogy ez azért van, mert borzalmasak a parabolái felejtse is el, amit az előbb mondott. Itt már kínomban elröhögtem magam, hogy nagy nehézségek árán figyelek és igyekszem értelmezni erre közli, hogy felejtsem el. :DD 

"– Eszerint atyám nem tud egyetlen válasszal megfelelni az összes kérdésekre? – Ha tudnék, Adso, akkor teológiát tanítanék Párizsban.
– Párizsban mindig tudják, melyik az igazi válasz?
– Nem – mondta Vilmos –, soha, de nagyon biztosak a tévedéseikben.
– És atyám? – kérdeztem gyermeki arcátlansággal. – Atyám sohasem téved?
– Gyakran tévedek – felelte. – De én nem csupán egyetlen tévedést agyalok ki, hanem sokat, így aztán egyiknek sem leszek a rabszolgája."

Malakiás

Ugyanúgy vitatkoznak, mint bárki más. Itt majdnem megint röhögtem. Vicces volt a szerzeteseket veszekedni látni, olyan volt, mintha bármelyik világi ember anyázását olvastam volna. 

Amikor ott tartottam, ameddig láttam filmen kezdett idegesíteni az előreutalgatás. 
“Vigyáznom kellett volna” “Ekkor hibát követtem el amit később megbántam.” Meg ilyenek. 
“a gyermekek, a hülyék, a gonosztevők és az asszonyok” pfúú nagyon antifeminista ez a könyv, hát ilyen volt ez a kor. 

"Mostanáig úgy gondoltam, hogy minden könyv a könyveken kívül álló emberi vagy épp isteni dolgokról szól. Most rádöbbentem, hogy a könyvek nemritkán könyvekről szólnak, vagyis olyan, mintha egymással váltanának szót. E felismerés fényénél egyszeriben még nyugtalanítóbb helynek láttam a könyvtárt. Hosszú-hosszú, évszázados pusmogás, pergamen és pergamen közötti, nesztelen párbeszédek helyszíne volt tehát, egyetlen ember eszével kordában tarthatatlan erők foglalata, sok-sok emberész kisugározta titkok, egykori gazdájuk vagy közvetítőjük halálát túlélő kincsek tárháza."

Severinus

Az 5.napi szexta fejezet eddig az egyik legjobb. :D A legjobb nap, ha jól emlékszem a 3. volt. 
Végre vége! Halleluja! 
Egyébként a végére egészen hozzám nőttek már a szereplők, amilyen sokáig olvastam… 

Szóval átszenvedtem magam rajta. Voltak jó részek, például, amikor elkezdtek nyomozni, az érdekes volt. A végén felpörögtek az események, rövidültek a napok, az már tetszett. Kedvenc szereplőim Vilmos és Adso voltak. Voltak benne nagyon szép és érdekes gondolatok. Jobban meggondolva azokból állt az élvezhető része a könyvnek.

Bernard Gui

Mielőtt bárki olvasná ezt a könyvet, gondolja át, hogy felkészült-e rá. 
Büszke vagyok magamra, hogy a végére értem, tanulságos olvasás volt, csak még nem jöttem rá a tanulságra :D.

10/6

Képek a filmből.