Abban a nagyszerű élményben volt részem, hogy a tavalyi után másodszor is eljutottam vasárnap a Könyvfesztiválra. A tavalyiról ide kattintva olvashattok.
Előkészületek:
A kis füzetecskémbe összeírtam milyen dedikálásokra, programokra akarok menni, hánykor és hol. Nyomtattam térképet. Könyvcseréket szerveztem meg, aztán azokat is összeírtam. Találkozókat megbeszéltem. Megnéztem milyen könyveket akarok megszerezni és hogy nem lenne-e olcsóbb webshopból megvenni. Hát de.
Így hát a Könyvfesztivál alkalmából vettem négy könyvet a KMK-tól neten. Még ott se voltam, de már elköltöttem több ezer forinot. :D Megrendeletem az Idolt, a Young Elites-et, az Árnytrónt és a Több, mint különlegest.
Előtte lévő este ébresztőt állítottam be, dedikáltatásra szánt könyveket, cseréket táskákba raktam.
A könyvfesztivál napja:
Vasárnap reggel kellően izgatott voltam, jó fél órával hamarabb is keltem, mint akartam. Sebaj, így kényelmesen elkészültem. Ruha választásommal is elégedett voltam.
Indultam apával gyalog a vonatállomásra. Egy kis bemelegítés az egész napos gyaloglásra.
Vonaton mindent letisztáztunk, aztán olvastam az Ezüsthíd-at.
Megérkeztünk a Délibe. Első könyvcserét sikeresen lebonyolítottam: a Blackmooret adtam az Ella és Micha titkáért cserébe.
Parkon át tovább gyalogolva mentünk a Mammuthoz. Ott kellett volna találkoznunk a Vörös Pöttyös-Rubin, arany, vörös... Pöttyös-Galaktikus Fanklubbos csapattal. Hát ez nem jött össze. Csak az egyikük édesanyja volt ott, vele mentünk hát az épitkezést megkerülve a Könyvfesztre.
Itt léptem be, akkor nem volt ekkora tömeg a bejáratnál. |
Ruhatárban leadtam a könyveket, amikre nem lesz szükségem a közel jövőben és mentem Gaura Ágnes – J.Goldenlane dedikálásra.
Ott a sorban álltam, amikor sikerült Börtöntöltelékkel megtalálnunk egymást a megbeszéltek szerint :D. Dedikáltattam a Lidércnyomást és a Lángmarta örökséget. Goldenlane sajnos még nem volt ott :(. Blue_Nadine viszont igen, így gondoltam cseréljünk hamarabb, nem kell megvárnia a találkozó időpontját. Ez mind jó is lett volna, ha nem épp a ruhatárban van a neki szánt könyvem. Így csak fél csere lett, ő odaadta a Halhatatlanság szabályait és a Füst és csont leányát, én az utóbbi árát (+100ft késedelmi díj ;)) és megbeszéltük, hogy én majd a megbeszélt időpontban adom oda a könyvet.
Ezután elindultunk Börtöntöltelékkel, kaptam a nagyszüleitől két szép bögrét (az egyik emlék! :D), nagyon reménykedtem, hogy kibírják a napot törés nélkül. Közben Goldenlane is megérkezett, de lusta voltam az addigra már jóval nagyobb sort újra kiállni :/. Nézelődtünk, megnéztük van-e a Hollófiúk a KMK egyik standjánál, nem volt. A Maxim standjánál vettem 3 könyvet a Lady Jeant, Az idő vándorait és a Homok leányát. Ezeket akartam elrakni amikor sikeresen leejtettem a bögréket és az egyikből le is tört egy darab :/.
Ekkor néztem meg valamikor a telefonom, amin üzenteket, nem fogadott hívás. Csodás. Maxon van a hangerő mégsem hallottam meg. Kiderült, hogy mégis most tartják a talit. Kis rohangálás, helyszínkeresgélés után, fél óra késéssel én is megérkeztem (pedig én értem oda leghamarabb :D). Üldögéltünk az árnyékban a pokrócon, amíg odébb nem zavartak minket, mert hogy menekülési útvonal útjában ültünk. :D Nagyon jó élmény volt, mondjuk végig volt egy ilyen: itt ül On Sai, beszélek vele, te jó ég! De a rajongói énem sikerült visszafognom és konszolidáltan viselkednem ;). Egyébként nagyon aranyos volt, hozott nekünk kis gumicukrot meg csokit :)). Megbeszéltük a napi idézetes dolgokat, meg ilyeneket, ami a Galaktikus Fanklub működéséhez kell. Nagyon örülök, hogy találkozhattam a kicsit hiányos csapatunkkal Flórával, Mariannal és Annával. Előtte meg Anikóval és Mannival is. Közben megérkezett, aki megvette tőlem a Fiúknak, akiket valaha szerettem-et és a Zápor utcát. Ez a Piknik az egyik legjobb programom volt a Könyvfeszten, hála társaságnak mind nagyon kedves és nyitott emberek, remélem még sokszor találkozhatunk személyesen is a mindennapos beszélgetésen kívül is. Hihetetlenül örülök, hogy bevettek maguk közé. <3
Most csak ezeket az ingyen dolgokat szereztem, a teát meg On Saitól kaptam. |
Utolsó forintjaimat az Imádom a könyveket!-Olvashop standjánál költöttem el. Szuper dolgok voltak, de végül csak egy könyvkabátot vettem, amit mellesleg az Outlander megemlítésével árultak, ami nálam azonnal egy hatalmas jó pont, jó fej volt az eladó.
Ez egyébként szinte az összes eladóra és ruhatárasra igaz volt, türelmesek voltak, beszélgettek a vevőkkel, segítettek, amiben csak tudtak.
Miután nem tudtam többet vásárolni, inkább nem fájdítottam a szívem, leültem Börtöntöltelékkel a sorba(nem kell megnéznem az Éjjeli napfényt! Nem fog tetszeni! Még jó hogy nem vettem a meg a könyvet.), jót beszélgettünk. Sikerült dedikáltatnia a Leányrablás Budapestent.
Utolsó programom a LOL piknik volt. Nem számítottam rá, de már jó messziről kiszúrtam, hogy hol lesz (feltűnő a rózsaszín zászló a zöld környezetben na!). Töltöttünk ki tesztet. Hát igen, ha elfelejtem valamiről, hogy miről szólt, vagy hogy hogy hívták benne a szereplőket akkor az egy LOL könyv :D. Ehhez képest szerintem jól ment. Segítséget azért használtam, több újat nem olvastam, ezt be kell pótolnom. Beszélgettem/kiabáltam a szintén ott piknikezőkkel. Főleg egy lánnnyal, akinek, most jól meg fogtok lepődni, elfelejtettem a nevét. Én már csak ilyen vagyok és nem jutott eszmbe leírni. Kár. Azért megpróbálom felkutatni. Aki a pikniket tartotta is jó fej volt. Itt is, mint az egész fesztiválon, nagyon jó volt a hangulat. Sajnos kevesebb, mint másfél óra után (mintha csak egy perc lett volna) le kellett lépnem, ha el akartuk érni a vonatot és könyvet se nyertem. És @onsai dedikálásra se tudtam elmenni végül, pedig hoztam aláírandó könyveket, csak már nem volt időm :/, Börtöntöltelék meg ugye ügyesen otthon hagyta mindenét, egyedül meg unalmas sorban állni.
Majdnem minden cuccom ott hagytam a ruhatárban, de aztán időben eszméltem. Hosszas vécékeresgélés után hazaindultunk, én már alig álltam a lábamon, pedig egész sokat ültem. Csak annyira nagy távolságok voltak! A cipő is szépen kidörzsölte a lábam, de apa átvette tőlem az összes könyvet, volt egy pár kiló :)).
Vonatot simán elértük. Hazasétáltunk.
Ezeket szereztem |
Összességében:
Imádtam, imádtam, imádtam! Tavaly is voltam már Könyvfesztiválon, de a mostani teljesen más élmény volt. Nem jobb, vagy rosszabb, de más. Most a remek időnek hála kint is sok időt töltöttem, találkoztam internetes barátokkal. Dedikáltatni sokkal kevesebbet sikerült mint tavaly, de hát ez van. Többet cseréltem, rutinosabban mentem. Idén inkább az embereken volt szerintem a hangsúly, nem a könyvvásárláson. Áh, nem is lehet összehasonlítani, teljesen más volt. A hangulat viszont ugyanolyan fantasztikus volt. Mindenhol könyvek és könyvmolyok vettek körül, rengeteg ismerőssel sikerült összefutnom direkt vagy véletlenül. Például Anával, Bogival, Rékával nem terveztem, de örültem, hogy hosszabban-rövidebben sikerült velük is beszélnem. Többen is megdícsérték a kitűzőimet, felváltva a Hunbooksosat és a Harry Pottereset. Szerintem a megérkezéstől a fesztivál elhagyásáig vigyorogtam, mint a vadalma. :D Teljesen feltöltődtem boldogságból.
2 fotót készítettem ez az egyik, a másik korábban volt. |
Jövőre mindenképpen megpróbálok két napra menni. Idén is próbáltam, de nem jött össze.
Minden könyvmolynak bátran ajánlom, hogy amennyiben megteheti látogasson el a Könyvfesztiválra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése